rss      tw      fb
Keres

A Fidesz bizonyítékokat vár Gyurcsány szakdolgozata ügyében

MTI 2012. május 4., péntek 18:33

A Fidesz továbbra is azt kéri, hogy bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő a szakdolgozatát - közölte a párt szóvivője pénteken az MTI-vel.

"Nagyra értékeljük, hogy a Demokratikus Koalíció fontosnak tartja Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának ügyét, de sajnálattal vesszük tudomásul, hogy csak beszélnek róla, de a bizonyítás terén semmi sem történik" - írta Selmeczi Gabriella az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint olvasható, a Fidesz továbbra is azt kéri, hogy "kétségbeesett vagdalkozás és gyanúsítgatás helyett bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc a szakdolgozatát, ugyanis eddig minden bizonyíték a plágium mellett szól".

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártja a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az 1980-ban írt szakdolgozata.

Vadai Ágnes úgy fogalmazott, nem lepődött meg, amikor hirtelen előkerült "valami", amit Rozs Szabolcs szakdolgozatának mondanak, sőt abban is biztos, hogy hamarosan ugyancsak megtalálnak majd "valamit", amire ráfogják, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozata.

A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő a Hír TV kérdésére azt mondta: valószínűleg olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát, és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.

A Hír TV vasárnap azt állította: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógoráéval. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágiumgyanút. Mint elhangzott, több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek - még az oldalszámozás alapján is - megegyeznek a Rozs Szabolcs munkájában fellelhető hiányosságokkal. A televízió riporterei Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát olvasva úgy látták, az olyan, mintha Gyurcsány sógorának, Rozs Szabolcs disszertációjának első 35 oldalára vonatkozna.