Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 4.



Bolgár György kérdései 2012. május 4-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a Kazahsztánban tartózkodó Orbán Viktor szerint Európa rossz vágányra tévedt, Magyarország viszont két évvel ezelőtt gondolkodásmódot váltott, és ebből adódnak vitái az unióval, miközben a feltörekvő keleti államok nagyon tisztán értik a magyar törekvéseket. Akkor tényleg keletiek akarunk lenni?

Másik témánk, hogy kiderült, mi a kormányzati kommunikáció lényege: „Ne válaszolj Gyula!” – ezt mondta néhány napja a parlamenti folyosón a HVG.hu videójának tanúsága szerint a miniszterelnök a Parlament folyosóján vele szembejövő Budai Gyula államtitkárnak, akit éppen a HVG.hu riportere akart válaszra bírni. „Ne válaszolj Gyula!” – így kell bánni a toll- és kameraforgató terroristákkal, vagy ez csak vicc volt?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Európa szegényháza leszünk az Európai Bizottság egyik szervezetének előrejelzése szerint? Jövőre már Litvánia és Lengyelország is lehagy minket az egy főre jutó jövedelemben. Van még lejjebb?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy egy ma közzétett újsághirdetés szerint elkészült az M0-s autópálya új szakasza az új Széchenyi-terv keretében, holott az út még nem készült el? Ráadásul finanszírozásáról még 2009-ben döntöttek. Kicsire nem nézünk?

És végül beszéljük meg az egyre terebélyesebb Ángyán-sztorit, a volt vidékfejlesztési államtitkár leleplezéseitől kezdve, hogy tudniillik kik azok, akik elnyerték az állami földbérleteket, odáig, hogy az állami hírügynökség egy korábban nem létező blog személyeskedő, személyesen Ángyánt lejárató állításait hírként közölte. A történelem kerekét mégis vissza lehet fordítani?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az MTI „lázadásáról”
Szekeres Katalin, az MTI Üzemi Tanácsának elnöke


Bolgár György: - Az elmúlt napokban is hír lett az MTI-ből, de elsősorban nem ezzel kapcsolatban kérdezem, hanem az elmúlt hetekben hír lett abból, hogy az üzemi tanács nevében a Médiahatóság elnökéhez, Szalai Annamáriához fordult, és azt kérte, hogy állítsák vissza a közszolgálati hírügynökség önállóságát, mert a közmédiumok szerkesztőségének összevonása nem hozta meg a várt eredményeket, ellenben sok összevisszasághoz vezetett. Aztán kapott egy választ Szalai Annamáriától, hogy neki nincs ehhez köze, és nincs erre ráhatása, amire az MTI-sek ismételten küldtek egy levelet Szalai Annamáriának. Hol állnak ezzel a levelezéssel, a válaszlevélre kaptak egy második választ a Médiahatóság elnökétől, vagy nincs folytatás?

Szekeres Katalin: - Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs folytatás, mert április 27-én válaszoltunk ugyan az elnök asszony levelére, de erre mind a mai napig nem kaptunk választ.

- Akkor induljunk ki az elejétől. Ez tehát a helyzet formailag. Tartalmilag miért döntöttek úgy – ezek szerint az üzemi tanácsban, és nyilvánvalóan az MTI-ben dolgozók vagy az MTI-s újságírók ösztönzésére kellett hogy ez megtörténjék –, hogy ez így nem tartható fönn tovább, vagy ha fenntartható, akkor rossz eredményekhez vezet? Mi a baj, nem mindegy, hogy milyen keretben, milyen főnökség alatt dolgoznak?

- Egyrészt egyáltalán nem mindegy, másrészt pedig ez egy olyan kezdeményezés, amely már hónapok óta forog a fejünkben, értem ezalatt az MTVA-hoz tartozó újságírók üzemi tanácsát, illetve az MTI sajtószakszervezetének szakszervezeti bizottságát, tehát ez egy hármas aláírás.

- Csak hogy megértsék a hallgatók, az MTVA az a bizonyos Médiaszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap, és ebbe a szervezetbe vonták össze a Magyar Rádió, Magyar Televízió, Duna Tv és az MTI újságíróinak túlnyomó többségét, és meghagytak egy vezetői réteget mindegyik intézmény fölött, de lényegében mindenki az MTVA-ban dolgozik.

- Igen, kivéve a Magyar Távirati Irodát, ahol azért még mindig maradt száznyolcvan ember, eredeti MTI-s, tehát a klasszikus hírügynökségi területen dolgozók száma olyan százhúsz körül van, a többiek a Hírcentrumhoz tartoznak, tehát a rádióhoz, televízióhoz.

- És ők látják el a rádió meg a televízió híradásait hírekkel, tudósításokkal, riportokkal.

- Igen, mondhatjuk így.

- Mi ezzel a baj? Az volt az indok annak idején, amikor ezt létrehozták, hogy így egyrészt hatékonyabban, másrészt jobb erőforrás-kihasználással és koncentráltabban lehet a hírszerkesztést megoldani.

- Volt egy szervezeti átalakítás, amely meg is történt természetesen, a kollégáink jelentős része átkerült az alaphoz, ugyanakkor a munka ugyanúgy folyik tovább, mintha mi sem történt volna. Miközben munkajogilag ezek az újságírók nem tartoznak az MTI-hez, mégis az MTI-ben dolgozók a feletteseik, mégis az ő utasításaikat követik.

- Tehát munkajogilag egy másik szervezethez tartoznak.

- Így van.

- De a valódi főnökeik, akiktől kapják a feladatot, az MTI alkalmazottai. Ez elég elképesztő.

- Ők a gyakorlati főnökök, a névleges főnököket pedig, akik az alaphoz tartoznak, azokat nem is ismerik, mert nincs vele dolguk, tehát az MTI működik ugyanúgy, mint korábban, ellenben a szervezetét megbontották.

- De erre meg is vonhatnák a vállukat, hogy ha valakinek ez így tetszik, ám legyen, a mi munkánkon ez nem változtat érdemben.

- Nem változtat, de két részre osztottak egy összeszokott csapatot. Az MTVA-hoz került újságírókra, illetve kiszolgáló személyzetre más kollektív szerződés vonatkozik ezentúl, más bértáblába kerültek, más ügyeleti beosztásokba, így fordulhat az most már elő, hogy nincsen például éjszakai informatikai ügyelet, vagy hétvégén is vadásznunk kell informatikusra, ha valamilyen problémánk akad. Nem jó az, amikor egymás mellett dolgoznak újságírók és az egyiket besorolják az MTVA-nál valamilyen bértáblába, mellette dolgozik az MTI-s kolléga, akivel tényleg régóta együtt dolgozik, és az ő fizetése pedig magasabb.

- Tehát a két újságíró korábban egyaránt az MTI-nél dolgozott, és egyforma szabályok vonatkoztak rájuk.

- Így van.

- Most ugyanabban a szobában ülnek, ugyanazt a munkát végzik, de az egyik átkerült a Médiaszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz, a főnökeiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit is csinál, mert a megbízást, az utasítást, a kérést, a feladatot még mindig az MTI-től kapja, de más szabályok vonatkoznak rá, mint a mellette ülő, ugyanazt a munkát végző, de az MTI-nél maradt munkatársra?

- Pontosan így van.

- Ez valószínűleg Kafka tollára kívánkozik, úgyhogy javaslom az MTVA élére Franz Kafkát. De, hogy ne a viccnél hagyjuk abba, miért elégelték ezt meg, azonkívül, hogy meg is szokhatták volna? Abszurd, de ettől mi még ugyanúgy híreket gyártunk…

- Azért a szervezeti átalakításnak volt egy olyan mellékzöngéje is, hogy a gazdasági önállóságától megfosztották az MTI-t, az MTI nem gazdálkodik már, egyedül a béreket fizeti. Minden egyes dologra, amire szüksége van, kezdve a golyóstolltól a laptopig, a mobiltelefonig, mindenről nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is az MTVA-nak kell gondoskodni. És így történhetett az meg, hogy másfél év alatt tulajdonképpen nem cserélődnek a számítógépek, nincsenek új mobiltelefonok, nincsenek a kollégáknak laptopjaik, van, aki saját laptopot vásárolt, hogy végezhesse a munkáját, mert nem tud adni az MTVA.

- És adott esetben az MTVA-nál dolgozó MTI-s munkatárs meg kapott laptopot?

- Nem.

- Az se kapott?

- Nem kapott senki!

- Akkor azt lehet mondani, hogy ugyanaz a rossz helyzet van az MTVA-ban, mint az MTI-ben, nem?

- De ez eddig nem volt jellemző.

- Vagyis úgy gondolja, hogy az MTI eddig jól gazdálkodott, és ezért meg tudta engedni magának, hogy megfelelő technikai berendezésekkel lássa el a munkatársakat, most azonban, hogy az összes munkatársat a MTVA-ban vonták össze, a feltételek is jelentősen romlottak?

- Nem tudom, hogy van-e ilyen összefüggés, én nem ezt mondanám. Azt mondanám, hogy az MTI az előző években, amíg önálló és független volt, addig kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott, igaz, ennek ára is volt, de ettől függetlenül az informatikai fejlesztések mentek, ha szükség volt laptopra, mégiscsak beszerezték, ha szükség volt magnóra, mégis beszerezték, ezekkel a problémákkal az előző években nem találkoztunk. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy mindenkinek iPhone-ja volt az MTI korszakába, de mégiscsak volt viszonylag normális készüléke.

- Haladtak a korral, most meg nem haladnak.

- Nem, most nincsen semmi.

- Mi van akkor – avasson be apró részletekbe, ha lehetséges –, ha az egyik munkatárs, aki az MTI-nél dolgozik, nem csinál meg jól egy hírt, és a főnöke azt mondja, hogy ejnye-ejnye, ezt nem így kellett volna, hanem amúgy. És mi van akkor, ha a másik munkatárs, aki ugyanabban a szobában ül, de a főnöke névlegesen már az MTVA főnöke, aki nem hírügynökségi ember, de mégiscsak ő a munkajogi főnök, és az illető csinál valamit rosszul, akkor őt a tényleges főnöke vonja felelősségre, aki az MTVA-nál vagy az MTI-nél kiadja neki a munkát, vagy a munkajogi főnöke mondja azt, hogy ejnye-ejnye, ezt eltoltad, ezért felelősségre foglak vonni, hiszen én vagyok a te névleges főnököd?

- Sajnos itt ezúttal is azt kell mondanom, hogy az MTI-ben dolgozó MTVA-sok nem ismerik az MTVA-nál dolgozó főnöküket, tehát ha probléma van egy-egy anyaggal, akkor nyilván az MTI-s szerkesztő vagy turnusvezető szól rá, hogy ejnye-ejnye, ezt nem így kellett volna. Az MTI-ben egyébként még olyan ügy, ami komolyabb lett volna, tehát fegyelmi eljárást vagy botrányt kavart volna, mindeddig nem történt. Tehát azok a botrányok, amik korábban voltak, nem a klasszikus hírügynökséghez kapcsolódó ügyek voltak, gondolok itt erre a Lomnici-féle kitakarásos történetre. Ugyan azt mondjuk, hogy MTI Hírcentrum, de ehhez a klasszikus hírügynökségnek nincs köze.

- És nem is az MTI vezetői adtak utasítást arra, hogy ezt megcsinálják, hanem más olyan vezetők, akiknek láttuk a sorsát. Az egyik már el is került a közszolgálati médiától a Magyar Nemzet Online-hoz, a másik viszont az egyik főszerkesztői posztról a másikra került, de nem az MTI-nél, hanem az MTVA-nál. Ugye ez történt?

- Jól foglalta össze, így van ez pontosan.

- Akkor térjünk át Szalai Annamária válaszlevelére, amiben a Médiahatóság, a Médiatanács elnöke azt írta Önnek, hogy a hatóság semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik az MTI működésével kapcsolatban, és azt ajánlotta Önöknek, hogy forduljanak a munkáltatók képviselőihez. Ezzel kapcsolatban két kérdésem van. Az egyik, hogy mintha az MTVA-nak volna némi köze a Médiahatósághoz, az MTVA honlapján látni egy kis grafikont, amiben nyilakkal ábrázolják, hogy ki kitől függ, ki hova nevez ki embert, és a kapcsolat teljesen egyértelmű, a Médiatanácstól vezet egy nyíl az MTVA-ig, vagyis ahhoz a szervezetig, ahol a közszolgálati újságírók alkalmazva vannak. És úgy tudom, az MTVA vezérigazgatóját is a Médiahatóság nevezte ki. Nem jól tudom?

- De, jól tudja. Azért döntöttünk úgy, hogy Szalai Annamáriához fordulunk, mert azt szeretnénk, ha a médiatörvényt módosítanák. Tehát, ha egyenesen fogalmazok, azt mondom, hogy a hírügynökség függetlenségének visszaállításához szükség van a médiatörvény módosítására, illetve erre a médiatörvény módosítására javaslatot tenni Szalai Annamáriának joga van. Úgy gondoltuk, hogy olyanhoz fordulunk, akinek valóban van joga ilyen törvénymódosítási javaslatot tenni. Az MTI vezetőinek erre nincs joga, nekünk erre nincs jogunk, az MTVA-nak szintén nincs joga, Szalai Annamáriának mint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének erre joga van.

- De ő azt ajánlotta Önöknek, hogy forduljanak a munkáltató képviselőihez. Erre vonatkozik a második kérdésem, hogy azok kik volnának, a munkáltatók képviselői, hiszen ezek szerint az MTI is munkáltató, az MTVA is munkáltató. Kihez fordultak, vagy kihez kellene fordulniuk?

- Szalai Annamária levele alapján a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumához is fordultunk, néhány nappal ezelőtt nekik is elküldtük a Szalai Annamáriának címzett levelünket. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a jövő héten találkozik velünk, tehát a szakszervezeti bizottság titkárával és a két üzemi tanácsi elnökkel, és úgy tudom, hogy a kuratórium tervezi, tárgyal az MTI ügyeiről. Tehát a kezdeményezésről, az MTI integrálása az MTVA-ba, napirenden van a kuratóriumban is.

- Azonkívül, hogy ezek szerint kiterjedt levelezést folytat a Médiahatóság elnökével, valaki más szóba állt Önnel mint az üzemi tanács elnökével?

- Több helyről kaptunk választ, az egyik a Miniszterelnöki Hivatal. Pontosabban Orbán Viktor miniszterelnöktől, a miniszterelnökségtől kaptunk egy választ, ami nagyon udvarias, ugyanakkor elutasító, mert ebben is az van, hogy nem ők kompetensek ebben, és forduljunk a munkáltatóhoz és folytassunk velük tárgyalásokat. Az MSZP részéről Mesterházy Attila frakcióvezető támogatásáról biztosította kezdeményezésünket, az LMP szintén kiállt a kezdeményezésünk mellett. Nagyjából ennyi, ez a támogatásunk van.

- Néhány szóban már pár perce érintettük azt, hogy voltak-e olyan ügyek az MTI-ben, amelyek valamiféle fegyelmi felelősségrevonáshoz vezettek, és ha lettek volna, akkor kik jártak el, de Ön azt mondta, hogy nem voltak ilyenek. Mindenesetre egy érdekes ügy volt a napokban, talán tegnap, amikor is az MTI hírt csinált egy korábban nem létező blog meglehetősen személyeskedő állításairól Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárról, és mindenki meghökkent, mert hogy kerül ez a nemzeti hírügynökség hírei közé. A blogot általában azért nem szokták hírforrásnak tartani az újságírásban. Mi a gyakorlat az Ön tapasztalatai szerint, figyelembe veszik-e ezeket a blogokat, vagy az ismeretlen blogokat? Esetleg vannak olyan blogok ismert emberektől, amelyekben, ha megjelenik valami újdonság, akkor az MTI azokat kvázi szemlézi és továbbadja? Mi az eddigi menet és gyakorlat?

- A gyakorlat az, hogy az MTI is néz blogokat, nézi a Facebookot is. Ha az elmúlt öt-hat évben megnézzük a sajtóadatbankot, több száz olyan hírünk ment ki, amelyben blogokról van szó vagy blogbejegyzésekről. Hirtelenjében azt tudnám mondani, hogy ami a belpolitikánál mindig szembeötlik, az Gyurcsány Ferenc blogja, amelyet elég gyakran idézünk, vagy például a külpolitikán Paul Krugman blogja, amelyben mostanában elég gyakran jelennek meg Magyarországot bíráló bejegyzések.

- Igen, világos, tehát olyan közéleti szereplők blogjai, akik eleve azzal a szándékkal írják ezeket, hogy a világ vagy a nagyközönség rendszeresen figyeli őket, és ezeket fel is használja. Tehát ez mondjuk a nyilatkozat vagy a közlemény, vagy az interjú egyik modern formája, hogy ha valakinek közszereplőként valami mondanivalója van, azt a blogján közzéteszi, abban bízva, hogy ezt többé-kevésbé észre is veszik, és tovább is adják. De emlékszik olyanra, hogy ismeretlen szerző ismeretlen blogjából szemezgettek volna valamit?

- Nem tudnék ilyet mondani, de én a külpolitikai szerkesztőségben dolgozom, tehát nem jellemző ez nálunk. Még egy dolgot elmondanék, nem elsősorban csak ez a probléma, hogy az MTVA-ba gyömöszölnék a hírügynökséget, hanem az a probléma, hogy ne felejtsük el azt, hogy a rádiózás és a televíziózás egy egészen más műfaj, mint a hírügynökség. Annak, aki igazán tudni szeretné, hogy mi a különbség, figyelmébe ajánlanám Aczél Endre írását az MTI lázadása címmel, ez a Népszabadság honlapján jelent meg április 28-án. Teljesen világos, hogy miért nem illik bele a hírügynökség ebbe a rendszerbe. Én nem tudnék a világon olyan rendszert mondani, még a nagyhatalmú BBC-t sem, ahol a rádió, a televízió és a hírügynökség egy kupacban lenne. A hírügynökség alaphíreket gyárt, amelyeket nemcsak a rádió és a televízió használ fel, hanem mindenki használhat. A közszolgálati rádió és televízió pedig egy egészen más műfaj, maga a munka is más jellegű, nem igazán átjárható, hacsak nem olyan univerzális az, aki ott dolgozik, hogy ért a rádiózáshoz, televíziózáshoz és hírügynökségi munkához is. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez legyen világos, hogy maga a rendszer nem összeillő.

- Természetes, annak idején én is hírszerkesztő voltam a rádióban, MTI-hírekből dolgoztunk alapvetően, bár nemcsak abból, de a rádiós másképp kellett hogy feldolgozza ezeket. Az MTI megírta az írott sajtó nyelvén, meg a hírügynökség sajátos nyelvén, a rádiósnak meg át kellett dolgoznia, hogy a hallgató a fülével föl tudja fogni. Más mondatokkal, más szerkezetben, mást kiemelve. Ez mondjuk az egyszeregyhez tartozik, de nem biztos, hogy a médiatörvény alkotói is tudják.

– Így van.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Réthelyiről és az óriásminisztériumról
Kálmán C. György irodalomtörténész


Bolgár György: - A hvg.hu-n jelent meg ma délben egy írása. Réthelyi Miklós távozik, hamar el fogjuk felejteni – írja Ön –, és ez valószínűleg így van, sőt még hozzá is tenném, hogy lehet, hogy nagyon sokan még azt sem tudják, hogy ki az a Réthelyi Miklós, ugyanis olyan nemzeti erőforrás miniszter volt – már ez is önmagában megérne egy beszélgetést, hogy mi az, hogy nemzeti erőforrás miniszter –, akiről nem lehetett sokat hallani, mintha teljesen átadta volna a terepet az államtitkárainak, Szócska Miklósnak, Hoffmann Rózsának, Szőcs Gézának. Ki van még?

Kálmán C. György - Nem tudom, ki van még, de persze ők megtették a magukét, ők azért eléggé az előtérben voltak.

- Balog Zoltán, ki ne felejtsük az utódot!

- Ja igen, aki ráadásul átkeresztelte – ez egy ma délutáni hír – a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot Emberi Erőforrások Minisztériummá, most már így kell nevezni, úgyhogy minden fejléces papírt ki kell cserélni a minisztériumban.

- Eggyel kevesebb nemzeti minisztérium lesz vagy intézmény?

- De emberi lesz viszont!

- Ez előrelépés mindenképpen...

- Majd meglátjuk. Az a helyzet, hogy én nem bánnám – az Isten mentsen meg a hivatástudatos meg küldetéstudatos miniszterektől –, ha valaki csendben van, és nem nagyon hallani róla, ez önmagában nem baj. Ha minden rendben lenne, akkor tulajdonképpen egy miniszternek nem biztos hogy olyan nagyon sokat kéne tennie, de az a baj, hogy nincs minden rendben, hiszen az egész kultúra – különösen az oktatás meg az egészségügy – iszonyú nagy bajban van.

- A tudományt is idesorolhatjuk természetesen. A szociálpolitikát hivatalosan nem, mert az a bizonyos felzárkózatás remekül hangzik, csak éppen azt láttuk, hogy a szociális segélyek csökkentek, egyre több feltételhez vannak kötve.

- Igen, most az a vicc, hogy itt nem mindent, de bizonyos dolgokat át lehet tolni persze más területekre, a kultúra egy része egészen döbbenetes módon mégiscsak a Navracsics-féle minisztérium alá tartozik. Például a film nagyjából Navracsics alá tartozik vagy bizonyos közalapítványok, alapítványok a Navracsics-minisztérium alá tartoznak. Lehet itt játszani ezekkel, hogy mi hová tartozik, de tény az, hogy nagy bajok vannak, az, hogy Réthelyi nevét nem hallottuk, mégiscsak rossz. Nem kellett volna neki valóban nagy dolgokat kitalálnia, de valamit mégis kellett volna csinálnia, nem kellett volna hagyni a beosztottait szabadon garázdálkodni, mint ahogy végül is tette.

- A kultúra és a tudomány embere, mint Ön, mit gondol arról, hogy olyan gazdasági és társadalompolitikai helyzetben, amelyben Magyarország ma van, amelyben bizonyos szempontból egész Európa is, mit lehet tenni? Ugyanis ha nincs pénz, akkor valószínűleg kevesebb jut kultúrára, oktatásra, akár egészségpolitikára is, tudományra is. Vagy éppen azért kellene ezekre a jövőt alapvetően meghatározó területekre, mint a tudomány, az oktatás és a kultúra, mégiscsak többet fordítani, mert válság van, és mert semmire nincs pénz?

- Megmondani nem tudom, hogy mit kéne csinálni, mert akkor más ambícióim lennének…

- Akkor talán miniszter lenne legalább!

- Például igen. Az viszont biztos, hogy mindenhonnan azt halljuk, hogy azokban az országokban, ahol nem álltak jól, ahol egyáltalán nem voltak gazdagok, nem volt sok nyersanyaguk, ott mégiscsak a kultúra meg a tudomány volt az, amelyik valamiféle húzóágazat lett, vagy ha nem is kifejezetten húzóágazat, de sokat segített abban, hogy az ország vonzó legyen. Ezeknek a dolgoknak egészen konkrét gazdasági jelentőségük van, hogy egy példát mondjak, ha egy dél-holland befektető akar megjelenni Magyarországon, akkor ambicionálni fogja, hogy a legközelebbi városban legyen egy színház, legyenek kiállítótermek, legyenek irodalmi lapok valami kisvárosban. Lehet, hogy az életben nem megy el a színházba, lehet, hogy nem tud magyarul és nem veszi meg az irodalmi lapot, de ez mégiscsak presztízskérdés, hogy egy kulturált országba érkezzen, hogy ahol az ő gyára vagy gyártelepe van, ott legyen valami kultúra. Egyszerűen megnézik a külföldiek, hogy milyen helyzetben van az, ahova érkeznek. Nálunk ellenkező tendenciák vannak, a lapok nagyjából megszűnőben vannak vagy az éhhalál küszöbén, a színházakkal és a zenekarokkal tudjuk, mi a helyzet, a kiállítótermek borzalmas állapotban vannak, a múzeumokkal is mindenféle zűrök vannak.

- Lényegében csak simán elsorvasztják őket.

- Így van, elsorvasztják őket, nem törődve azzal, hogy tényleg hihetetlen presztízsértéke lenne és egyszerűen a tőke azt szereti, ha egy kulturált országba érkezik. Most nem is beszélve arról, hogy egyébként az emberek jó munkaerővé válásában vagy önmaguk építésében milyen szerepe van ennek. Egyszerűen a látszat kedvéért, ha fennmaradna a kultúra egy magas szinten, az nagyon jó volna.

- Annak van-e valami értelme, hogy az egészségügytől a kultúráig, az oktatásig mindent egy kézbe, egy minisztériumba összpontosítottak, és hogy ennek a csúcsminisztériumnak a feje nem vagy nemigen volt látható két évig? Nem is tudjuk, hogy valójában mekkora szerepe volt a politika alakításában annak, hogy minden egy kézben összpontosult és az a kéz, illetve a hozzátartozó fej nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. De érdemes-e, lehet-e, van-e ésszerűsége annak, hogy az egészségügyet a kultúrával tolják össze?

- Nem, szerintem semmi értelme. A kultúrát és az oktatást olykor összevonták, olykor szétválasztották, ez kormányonként változott, annak még talán van valami értelme, hogy összevonják, de annak se látom különösebb jelentőségét.

- Hát mondjuk, hogy a kultúrát oktatni kell.

- Jó, az egészségügyet is oktatni kell, a gazdaságot is oktatni kell, ilyen alapon bármivel összevonható lenne az oktatás.

- De azért a kultúra hozzátartozik az oktatás mindennapos tevékenységéhez, tehát minden nap van az általános iskolától az egyetemig olyan órája szinte minden gyereknek vagy fiatalnak, amit kultúrának lehet nevezni, nem?

- Jó, de ennek ellenére nem látom túl sok értelmét, mint ahogy nem látom, hogy Szőcs Géza és Hoffmann Rózsa bármiben is együttműködnének, vagy bármi összhang lenne köztük. Mondjuk lehet, hogy jobb is, nem tudom, melyik ártana a másiknak többet, mindenesetre nem sok értelmét látom. Bőven elég feladata van az egyes államtitkároknak, semmi értelme annak, hogy ezeket egy fej vagy egy miniszter alatt egyesítsék, a kormányüléseken mindent meg lehet úgyis egymással beszélni. Ezen kívül olyan túl sok összehangolásra szerintem nincs szükség, tehát ennek eleve nem volt túl sok értelme, az egészségügy aztán végképp kilóg az egészből. De ha már egy miniszter alatt volt egyesítve, akkor legalább annak a miniszternek lett volna bármi szava, de úgy láttuk, hogy semmi. Hoffmann Rózsát Hoffmann Rózsaként tartjuk számon és Szőcs Gézát Szőcs Gézaként, egyikre se gondolunk úgy, mint aki egy miniszternek volt alárendelve, semmi nyomát nem látjuk a miniszter bármiféle befolyásának a kettejük munkásságában.

- Mostantól ráadásul egy politikus-református lelkész lesz a csúcsminiszter, akinek önmagában sem az oktatáshoz, sem a kultúrához, sem az egészségügyhöz nincsen közvetlen, akár politikusi köze sem.

- Elvileg a szociálpolitikához lenne valami köze...

- Igen, de az megint csak meglehetősen távol áll ezektől a területektől. Vajon mit lehet remélni egy olyan minisztertől, egy olyan politikustól, akihez egyik terület sem áll közel? Jó, akkor ebből a szempontból annyi pozitívum elmondható, hogy nem fogja az egyiket a másikkal szemben alaptalanul előnyben részesíteni.

- Például, vagy annyi pozitívum várható, mint amit az elején mondtam, hogy esetleg csendben marad és nem szól bele semmibe. Ez komoly pozitívum lenne.

- Ez azért nem a politikusok jellemzője!

- Ez sajnos nem a politikusok jellemzője, de mondjuk az elképzelhető, más országokban van olyan, hogy olyan politikusok lettek népszerűek, akik egyébként ahhoz a területhez, amelyben dolgoztak semmit nem értettek. Ilyen van, ez addig elfogadható, amíg az alájuk rendelt szakemberek jól végzik a munkájukat. Most ez esetben sajnos erről nincs szó, tehát ha meg lennénk elégedve az egészségüggyel, oktatással, kultúrával, akkor végül is teljesen mindegy lenne, hogy ki van kinevezve miniszternek ezek fölé a területek fölé, de sajnos nem ez a helyzet.

- Réthelyi Miklós miniszterségével mindenesetre egy kínálkozó lehetőség kihasználatlanul maradt, hiszen ő egy egészségügyi tudományos szakember, ha az e területen szerzett tudását – ami nem tudom persze, hogy mennyiben felel meg az államigazgatási kívánalmaknak és követelményeknek – tegyük fel, hogy alkalmazta és hasznosította volna, akkor lehet, hogy az egészségügyre kiemelt figyelmet fordítanak és talán két év alatt összehoznak egy olyan egészségügyi rendszert, amely működőképes. De még ez sem történt meg.

- Lehetett volna, csak amikor azt mondja, hogy ő egészségügyi tudományos szakember, akkor azért ez egy csúsztatás. Ő orvos, professzor, aki nem ahhoz ért, ami az egészségügy egésze, hanem egyes részterületekhez ért, nyilván jól. Akadémikus is, tehát jól tudja, hogy bizonyos orvostudományi dolgokat hogyan kell megoldani, átlátja a területet, na de ez nem ugyanaz, mint egy miniszterség. A miniszterséghez államigazgatási tapasztalat kell, át kell látni a gazdaság működését, és így tovább, ilyen alapon Einstein lenne a legjobb tudományos miniszter, de azért szerencse, hogy nem így van.

- És ő aztán nyugodtan széttárhatná a karját, mondván, hogy minden relatív. Még annyit erről a két évről – és lehet, hogy a következő két évre is igaz lesz –, hogy ennek a csúcsminisztériumnak valószínűleg már a születése pillanatában megpecsételődött a sorsa, mert nem lehet ezeket a területeket egységként és egyforma súlyúként kezelni.

- Sokkal kevesebb szava van egy embernek, mintha három ember ülne a kormányban, nem tudom, hogy konkrétan hányan ülnek ott, de az biztos, hogy ha egy kalap alá van véve, akkor annak kisebb a jelentősége.

- Úgyhogy vesztes csaták után és vesztes csaták előtt áll az egészségügy, az oktatás és a kultúra.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A kegyelmi döntések nyilvánosságáról, a telefonos szokások listázásáról
Jóri András, volt adatvédelmi biztos


Bolgár György: - Több dologban kérném a véleményét és bár nem ezt szántam elsőrendű témának, de itt a hírekben is szóba került az a kegyelmi kérvény, amit Geréb Ágnes – gondolom ő maga és a védője – nyújtott be, illetve többen kértek számára kegyelmet az új köztársasági elnöktől. Magyarok is, külföldiek is, szakemberek is és mások is. Azért hozom ezt fel, mert éppen a közelmúltban született egy jogerős bírósági döntés arról, hogy a köztársasági elnöknek nem kötelessége nyilvánosságra hozni, hogy milyen kegyelmi ügyekben döntött, mégpedig azon az alapon, hogy védik az illetők személyiségi jogait. De vajon milyen alapon és miért? Arra gondolok, hogy itt van például Geréb Ágnes, az ügye természetesen hatalmas nyilvánosságot kapott, tudjuk, hogy több év börtönre ítélték és azt is tudjuk, hogy a kegyelmi kérvénye ott van a Köztársasági Elnöki Hivatalnál és akkor ezek után elvileg nem volna szabad nyilvánosságra hozni, hogy az elnök kegyelmet adott-e neki vagy nem?

Jóri András: - Ráadásul a helyzet még súlyosabb, mert adott esetben a civil szervezet, akivel a kegyelmi ügyek nyilvánosságáért pereskedett a Köztársasági Elnöki Hivatal, névtelenül kérte volna ezeket az adatokat. Én sem értem igazából ezt a döntést és nyilván egy bírósági döntést tiszteletben kell hogy tartson mindenki, másrészt viszont szakmailag kritizálható is, és én itt megfogalmaznék egy kritikát. Azt gondolom, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságával szemben valójában semmilyen más érdek nem állt, tehát nem nagyon értem ezt a döntést.

- Bocsánat, én már azt sem értettem, hogy ez a civil szervezet miért elégedett volna meg azzal, hogy A, B kapott kegyelmet, tehát hogy mondjuk csak kezdőbetűvel jelölték volna, és nem hozták volna nyilvánosságra, hogy a neve pontosan micsoda, hiszen lehet, hogy annak idején az ügye nyilvánosságot kapott, szerepelt újságokban, televízióban és most valamiért kegyelmet kapott a köztársasági elnöktől. Akkor miért kell most titokban tartani a személyét?

- Nyilván van itt sok külön ügy. Vannak tipikus ügyek és valószínűleg névtelenül is számos következtetést le lehet vonni arról, hogy egy köztársasági elnöknek milyen a tevékenysége ezen a téren, és ezt az adatot fel lehet használni erre. Másrészt meg igaza van abban, hogy bizonyos nagy nyilvánosságot kiváltó ügyek, mint amilyen a Geréb-ügy, komoly sajtónyilvánosságot kapnak és valójában jelentősek a társadalom szempontjából. Hogy erről a legfőbb közjogi méltóság miként dönt, milyen értékítéletet fogalmaz meg, az, ha úgy tetszik, fontos tanulság a társadalom számára is. Ilyen esetekben a személyes adatok védelmét mindig ki kell egyensúlyozni más alkotmányos jogokkal, a vélemény szabadságával, a sajtó szabadságával például, tehát ilyen ügyekben meg azt gondolom, hogy igazából a személyes adatok védelmének egy kicsit háttérbe kéne ezek mögött vonulnia, mert valószínűleg fontosabb érdekek vannak itt amellett, hogy a társadalom szabadon megvitathassa ezeket az ügyeket.

- Pedig korábbi hivatásánál fogva ön a személyes adatok védelmére esküdött fel és mégis azt mondja, hogy ebben az esetben a közérdek fontosabb volna.

- Ez így van, de én azért két dologra esküdtem fel, a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatok nyilvánosságára, hiszen Magyarországon ez a kettő erősen összekapcsolva szabályozott és a hivatalom alatt mindig igyekeztem erősíteni a közérdekű adatok nyilvánosságát, tehát az öncélú adatvédelemnek soha nem voltam a pártján.

- Igen. A dologban ez a szép meg ez az érdekes, hogy állandóan egyensúlyozni kell. Persze a jogban általában is így van, különböző érdekek, különböző jogok vonatkozhatnak ugyanarra a területre, ugyanarra az emberre vagy ugyanarra az esetre, meg kell találni azt az egyensúlyt, ami a leghasznosabb és a legigazságosabb. Ebben az esetben én valóban nem igazán tudok elképzelni mást, mint azt, hogy egy köztársasági elnök kegyelmi döntéseit nyilvánosságra kell hozni, mert azok sok szempontból érdekesek is, fontosak is, eligazítók is a társadalom számára, hogy milyen ügyek azok, amelyekben a köztársasági elnök úgy érezte, hogy itt kegyelmet lehet vagy kell adni. Ennek a tanulságai sokkal szerteágazóbbak és fontosabbak, mint az, hogy A, B kapott-e kegyelmet, vagy hogy az illető nevét el szabad-e mondani, vagy sem. No, akkor ezt az ügyet ezzel zárjuk le és térjünk át arra, amivel eredetileg akartam foglalkozni. Néhány nappal ezelőtti, talán tegnapi hír szerint listázni fogják a telefonálási szokásainkat vagy legalábbis a kormány azt kérte a telefonszolgáltatóktól, hogy készítsenek listát arról, milyen telefonálási szokásaik vannak az előfizetőknek. Nekem úgy elsőre – anélkül, hogy tudnám, hogy milyen listát lehetne erről készíteni – vannak vagy volnának adatvédelmi aggályaim. Nekem mint előfizetőnek a telefonálási szokásaimat a szolgáltató valamilyen szempontok alapján sorolja, összeállítsa, másokéval összevesse és aztán ki tudja, mire használja, esetleg át is adja a kormánynak?

- Amennyit én olvastam erről a sajtóban, annak alapján nem erről van szó. Maguk a telefonszolgáltatók számos célból használják az adatokat különböző, a szolgáltatás nyújtása céljából nyilvánvaló módon, de elemzéseket is végeznek, ezeket jogszerűen egyébként általában úgy végezhetik, ha ezeket az adatokat a személyes adat jellegüktől megfosztják. Tehát mondjuk, hogy a különböző szolgáltatásokat mennyire veszik igénybe az ügyfelek, mi az a pont, ahol javítani lehetne a szolgáltatásokon vagy új szolgáltatásokat bevezetni. Ehhez szükség van arra, hogy valamilyen módon a birtokukba álló adattömeget ők elemezzék.

- Még olyan jóhiszeműek is lehetünk, hogy azt mondják, megnézték, hogy én mire, mikor, kivel használom a telefonomat, és azt ajánlják éppen a költségeim csökkentése érdekében, hogy például az ilyen és ilyen jellegű beszélgetéseimet egy ilyen és ilyen jellegű csomagban olcsóbban tudom lebonyolítani.

- Akár így is, igen. Egyébként mondjuk ez egy olyan üzleti célú adatkezelés, amihez általában már hozzájárulás kell, viszont ez a hozzájárulás rendelkezésre áll, hiszen valószínűleg benne van az általános szerződési feltételekben, amit Ön aláírt előfizetőként. Most ez a konkrét listakészítés, ha én jól értem, akkor ahhoz szükséges, hogy az úgynevezett telefonadó kivetéséhez valamiképpen az állam tudja azt, hogy milyenek a felhasználói szokások. Tehát hogy az egyes állampolgárok vagy az előfizetők egyes csoportjai milyen szolgáltatásokat használnak és ehhez, azt gondolom, elég egy személyes adat jellegétől megfosztott – nem mondom, hogy statisztika, hiszen itt nem statisztikai adatkezelésről van szó – névtelen adat-összeállítás. Elegendőnek tűnik annyi, hogy milyen kategóriájú ügyfelek körülbelül milyen szolgáltatásokat használnak. Nagyon remélem, hogy ilyen adatátadás csak ebben a körben fog megtörténni, egyébként ez csak így jogszerű.

- Hol léphetné át a jogszerűség határát egy ilyen listázás?

- Körülbelül akkor, ha ez személyhez kötötten valamiképpen újfajta adatok, újfajta listák előállítását jelentené az előfizetőkről, még abban az esetben is egyébként, ha ez nem hagyná el a telefonszolgáltató mint adatkezelő birtokát. Tehát ha ő ezért valamilyen olyan adatstrukturálást vagy adatbázis-felállítást végez, ami egyébként nem volt és erre nincsen jogalapja, tehát nincsen hozzájárulása az előfizetőktől, akkor ez máris jogszerűtlen. Természetesen – továbblépve – akkor is, ha ezt kiadja, az végképp egy komoly jogsértés lenne. De még egyszer mondom, hogy én nem látom igazából, hogy erre szükség lenne vagy itt egyáltalán valószínű, hogy ez megtörténne.

- Akkor ne fessük az ördögöt a falra! Viszont megkérdezem végül arról, hogy hogyan állnak a saját ügyei? Annyit tudni lehet és a nyilvánosság erről értesült is – bár nem biztos, hogy összekapcsolja önnel személy szerint –, hogy az Európai Bizottság előtt egy kötelezettségszegési eljárás van, pontosabban most már továbbküldték az Európai Bírósághoz az adatvédelmi hatósággal, illetve az Ön megszüntetett pozíciójával kapcsolatban. Tehát amikor Ön az Európai Unióhoz fordult, akkor ennek végül is meglett a következménye, méghozzá a lehető legszigorúbb. Igaz, a magyar kormány nem fogadta el az Unió és benne az ön álláspontját, de a dolog eljut a végpontjához, az Európai Bírósághoz, ugye? Ez a helyzet most?

- Nem én fordultam hozzájuk egyébként, az Európai Bizottság hivatalból vizsgálja ezt a kérdést.

- De nem is fordult az Unióhoz annak idején? Mintha megelőlegezte volna…

- Nem.

- Végül nem.

- Három civil szervezet fordult az Unióhoz. Egyébként nagyon érdekes, hogy éppen tegnap volt az európai adatvédelmi biztosok konferenciáján Reding biztos asszony felszólalása, ahol az új európai adatvédelmi szabályozásról beszélt, kiemelve a függetlenséget, és ott kiemelte rossz példaként Magyarországot, mint amely példa ellen ő nagyon keményen fel fog lépni. Úgy néz ki, hogy ezt mint az adatvédelmi felügyelő hatóságok függetlenségének extrém megsértését értékelik Brüsszelben, és valóban én is úgy látom, hogy a Bíróság elé kerülve ez az ügy – nagyon valószínű – a jelenlegi magyar szabályozást elítélő módon fog végződni.

- És azon kívül, hogy ezt el fogják ítélni, mi lehet ennek a konkrét következménye?

- A konkrét következménye valószínűleg az lesz, hogy visszaáll majd a jogszerű állapot.

- Jóri Andrásostul?

- Ez a jogszerű állapot, igen. Amit mindenképpen látni kell, hogy ez a jelenlegi adatvédelmi hatóság jogszerűtlenül jött létre, és én nem jósolok neki túl nagy jövőt.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!