A romastratégia ürügyén
- Részletek
- Niedermüller Péter
- 2012. máj. 08. kedd, 06:02
Az a „jó” a jelenlegi kormányban, hogy az ország számára legsúlyosabb ügyeket is képes ostobaságaival, tévedéseivel, tájékozatlanságával, mellébeszélésével lejáratni. A minap megszólalt Balog Zoltán, a Közigazgatási Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Épp visszaérkezett egy németországi konferenciáról, és azt találta mondani, hogy a romák helyzete kapcsán sikerült eloszlatnia a hazánkkal kapcsolatos előítéleteket és tévképzeteket (mintha ez lenne a legfontosabb, nem pedig a roma népesség helyzetének javítása). Például azt, hogy Magyarországon „különösen kisebbségellenes kormányzás” folyik. Amikor ugyanis megismerkednek a konkrét programokkal – mondja az államtitkár – akkor bizony elcsodálkoznak, „hogy ez mennyire nem így van”. Majd megemlíti, szakmai körökben azt is nagyra értékeli, hogy Magyarország elindította az uniós roma stratégiát (kiemelés tőlem, NP.), aminek a megvalósulása persze már egy másik kérdés, s erről nem is esett szó. Végül a hazai közönségének üzenve hozzátette, Németországban a szegregáció-integráció kérdését differenciáltan látják, nem gondolják azt, hogy feltétlenül jó, ha „össze vannak kényszerítve (kiemelés tőlem, NP) cigány és nem cigány gyerekek”, és rossz, ha külön vannak. A kérdést inkább „ideológiai vitának” tartják, és úgy vélik, hogy az oktatás minősége határozza meg, hogy mi jó és mi nem jó. Megjegyezte, Németországban a cigányság nem elismert etnikai kisebbség, a dánokkal, a szordokkal (sic!) és a frízekkel együtt e státus elnyeréséért küzdenek.
Olvasva ezt a beszámolót, azt kell mondanom, az államtitkár vagy ködösít (hogy udvariasan fogalmazzak), vagy meg akarja téveszteni hallgatóit, olvasóit, követőit, vagy egyszerűen tájékozatlan. Vagy pedig egyszerűen hangulatot kelt, és ki akarja szolgálni a szélsőjobboldali toposzokat. De vegyük sorjába! Németországban a szegregáció és integráció kérdését sem az oktatásban, sem egyetlen más társadalmi területen sem látják „differenciáltan” – eltekintve természetesen a szélsőjobboldali politikai erőktől. „Ideológiai vita” is csak a szélsőjobboldal kirekesztő politikájával folyik. Már csak azért is, mert az iskolai integráció Németországban nemcsak a romákra vonatkozik, nemcsak velük, hanem általában a bevándorlókkal kapcsolatban vetődik fel. Így a cigány és nem cigány gyerekek „összekényszerítésének” a kérdése önmagában fel sem vetődik, hanem része egy tágabb társadalmi problémának. De persze azért sem, mert a német politika az integrációt nem az összekényszerítés elképzelésével kapcsolja össze – az, hogy Balog államtitkár így fogalmazott, aligha véletlen, pontosan jellemzi saját felfogását az integrációról. Arról nem is szólva, hogy az államtitkárnak vagy legalább a munkatársainak pontosan tudniuk kellene, a német politikában és közvéleményben általánosan elfogadott az a társadalomtudományi felméréseken és kutatásokon alapuló megállapítás, amely szerint az iskolai integráció jelentős mértékben segíti, javítja a hátrányos helyzetű diákok teljesítményét, tanulmányi előmenetelét.
Az államtitkár másik kijelentése, hogy a cigányság nem elismert etnikai kisebbség, s a dánokkal, a szordokkal (ez nyilván elütés) és a frízekkel együtt e státus elnyeréséért küzdenek, hasonlóképpen tévedés, méghozzá többszörös tévedés. Első lépésként érdemes lenne az államtitkárnak megjegyeznie, hogy Németország különbséget tesz etnikai és nemzeti kisebbségek között. A különbség jogi természetű. A nemzeti kisebbségek olyan kisebbségek, amelyeket – szemben az etnikai kisebbségekkel − meghatározott jogok illetnek meg, például az oktatás vagy éppen a nyelvpolitika területén. A németországi törökök például etnikai kisebbségnek számítanak, s éppen ezeknek, a csak a nemzeti kisebbségekre érvényes jogoknak a megszerzését tűzték ki egyes szervezeteik (míg mások persze nem, de most nem erről a konfliktusról van szó). Németországban ma négy, államilag elismert nemzeti kisebbség van: a dánok, a frízek, a szorbok (és nem szordok!), valamint a roma népesség. A német belügyminisztérium 60 oldalas, 2011 novemberében megjelent kiadványában mutatta be ezeket a kisebbségeket, közöttük a sintiket és romákat, történetüket, kultúrájukat. Sajnálatos, hogy az államtitkárhoz nem jutott el ez a kiadvány. Bár különösebb meglepetést már nem okoz ez az egyébként meghökkentő tájékozatlanság, hiszen emlékszünk még az államtitkárság akciójára, amikor a német olvasó számára alig érthető fordításban tájékoztatták Fliegauf Bence cigánygyilkosságokról szóló filmjének közönségét a „valóságos helyzetről”.
Out of focus – flickr/marfis75
De vessünk egy pillantást a kormány romastratégiájára is, hiszen az államtitkár szerint ennek megismertetése hozzájárult ahhoz, hogy eloszlassa azokat a tévhiteket, amelyek szerint Magyarországon „kisebbségellenes kormányzás” folyik. Ha az államtitkár komolyan venné a feladatát, nem tekintené a társadalmat korlátoltnak, akkor nyilván igyekezne pontosabban fogalmazni. Hiszen Magyarországon nem általában folyik kisebbségellenes kormányzás, hanem nagyon célirányosan, a cigánysággal, illetve általában a szegénységgel (ami ma Magyarországon egyre kevésbé nevezhető „kisebbségnek”), egyes vallási közösségekkel, illetve kulturális csoportokkal (mindenekelőtt a melegekkel) szemben. Ezekbe a részletekbe természetesen nem mélyed el a differenciált látásmódot egyébként oly nagyra becsülő államtitkár. Térjünk azonban vissza a kormány romastratégiájához, amely a „Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia” címet viseli, s abból indul ki, hogy „a romák felzárkóztatását megcélzó politikát nem lehet elválasztani a szegénység elleni általános küzdelemtől”.
A stratégiáról számos bírálat jelent már meg korábban is, én most csak két, kulcsfontosságú szempontot emelek ki. Egyrészt a szöveg nem veszi komolyan a magyar társadalomban meglévő cigányellenességet, a társadalom egyes szegmenseiben erőteljesen jelen lévő rasszizmust. A szövegnek vannak ugyan ezzel kapcsolatos kitételei, ezek azonban semmitmondóak, általánosak, semmi konkrétumot nem tartalmaznak. A kérdés ugyanis nem az, hogy milyen szóvirágokkal lehet „kidíszíteni” a stratégiát, hanem az, hogy milyen tényleges lépésekkel lehet mérsékelni a mindennapi életben jelenlévő, működő és ható előítéleteket, milyen eszközökkel lehet a rasszizmussal szembeszállni. Ez, mármint az előítélet és a megbélyegzés ugyanis az, ami a Magyarországon élő cigányság mindennapi tapasztalata. Az, hogy a nem cigány érettségizett munkanélküliek az önkormányzaton belül jutnak közmunkához, míg az egyetemet végzett, nyelvvizsgával rendelkező cigány fiatalasszonyt az utcára küldik árkot tisztítani, csikket szedni. Az, hogy számos önkormányzatnál ki van írva, „termőföld bérelhető”, de ha cigány érdeklődik, akkor azt válaszolják, nincs föld. És ezeket a példákat hosszan lehetne sorolni. Ezek a tapasztalatok azt a meggyőződést erősítik a roma népességben, hogy semmibe veszik emberi méltóságukat, hogy nem tekintik őket egyenlőnek másokkal, hogy akármit tesznek is, a társadalom nem hajlandó befogadni őket, hogy nincs valódi esély, lehetőség helyzetük megváltoztatására. A stratégia sajnálatos módon egyetlen olyan mondatot sem tartalmaz, amely képes lenne meggyőzni roma honfitársainkat, hogy ezen a helyzeten a kormány tud és akar változtatni.
S ez nem véletlen, hanem a stratégia filozófiájának a következménye, amit pontosan ad vissza a papír címe, amely „felzárkóztatásról” szól – és nem befogadásról. Azt üzeni, ti leszakadtatok, rossz útra tévedtetek, de mi majd felzárkóztatunk benneteket, ha ti is tesztek érte valamit. S gyorsan tegyük hozzá, a feltételekhez kötött támogatás nem lehet tabu, csak azt kell alaposan átgondolni, kitől mit lehet elvárni, hogyan lehet az elvárásokat úgy differenciálni, hogy azok előrevivők legyenek, és ne áthághatatlan akadályok. Ez a stratégia azonban nem ezt teszi, nem ezt az utat követi. Sokkal inkább azt sugallja – nem is különösebben rejtett vagy kódolt módon −, hogy akkor segítünk, ha azt teszitek, amit mi elvárunk tőletek. Mi pedig azt várjuk el tőletek, hogy legyetek tisztes, engedelmes, nemzeti érzelmű szegények, örüljetek a közmunkának, éljetek meg 47 ezer forintból, termeljetek a kis kertetekben zöldséget, és így tovább – ez az, amit ez a szöveg a felzárkóztatás címszó alatt felkínál. S ennek semmi köze a társadalmi felelősségen és szolidaritáson alapuló befogadáshoz, a szociális gondoskodásba, az oktatásba való társadalmi beruházáshoz, az előítéletekkel, rasszizmussal szembeszálló társadalmi programokhoz.
Balog államtitkárt azonban, úgy tűnik, nem a probléma, nem a társadalmi konfliktus érdekli, hanem az, hogy megcáfolja a Magyarországgal, a magyar kormánnyal kapcsolatos „tévhiteket”. Ezért tartunk ott, ahol tartunk.
Niedermüller Péter kulturális antropológus,
a Galamus-csoport volt tagja,
a Demokratikus Koalíció alelnöke
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
