rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 11.

A Duna tévé történelemhamisító sorozatáról
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke


Bolgár György: - Néhány hete Amerikában jártak, úgy emlékszem, talán a Duna World csatornát népszerűsítették vagy mutatták be.

Balogh László: - A kuratórium két tagjával és a Duna televízió vezérigazgatójával meghívtak minket az amerikai magyar közösségek tagjai, így van.

- Nem erről akartam ugyan Önnel beszélni, csak ha már itt van, megkérdezem, hogy mi értelme van egy ilyen angol nevű csatornát létrehozni, hiszen a Dunát eddig is lehetett fogni, nem?

- Nem, a Duna televíziónak csak a második csatornáját lehetett fogni.

- Az autonómiát, ugye?

- Az autonómiát, így van. És rengeteg megkeresés érkezett Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Ausztráliából is, hogy valamilyen módon próbáljunk újfajta tartalmat rakni erre a csatornára. És a vezérigazgató úr úgy döntött – a kuratórium ezt nem kellett hogy elfogadja, mert mi a tartalomba nem szólhatunk bele, de örömmel fogadtuk –, hogy egy olyan műsorstruktúrát állít fel, amely végre már valamilyen formában kielégíti a távoli nézőinket is. És ha már itt tartunk, akkor azt is el kell mondani, hogy egy Duna World rádió is elindult február közepén, amely ugyanennek a célközönségnek szól.

- Önálló rádióprogrammal, szerkesztőséggel?

- Így van. És ha már szóba hozta, Bolgár úr, akkor hadd mondjam el azt, hogy például amikor a magyar televízió az európai dalfesztivál-döntőt élő adásban közvetítette, akkor azt a Duna World csatorna is közvetítette, és mindenféle híresztelés és promóció nélkül – a Duna World csatorna akkor még csak pár hete volt meg – meglepetten láttuk, hogy több mint harmincöt országból érkeztek sms-ek. Ezek nálunk nem emelt díjúak. És több mint harmincöt országból érkezett sms, hogy melyik dalt szeretnék továbbküldeni, és ebben Észak-Amerika, Dél-Amerika, Észak-Afrika, Ausztrália, és Új-Zéland is ugyanúgy jelen volt. Hangsúlyozom, harmincöt országból, mindenféle promóció és egyéb nélkül. Kaptunk hideget is, meleget is, nagyon sok javaslatot kaptunk, és én remélem, hogy ez egy jól működő és a misszióját jól teljesítő adó lesz. Csak példaképpen mondom, hogy például Észak-Amerikában Románia több csatornával van ugyanígy jelen, mi nagyon szerények vagyunk az egy csatornánkkal.

- Mibe kerül egy ilyen csatorna működtetése?

- Ez nem kerül sokba, hisz új tartalom erre a csatornára nem készül még, reményeink szerint majd valamikor fog. Egyelőre a nagyon teljes és nagyon mély tartalommal rendelkező magyar televíziótól örökölt archívum az, ami a gerincét adja az itt sugárzott műsoroknak.

- Tehát egyfajta nosztalgiacsatorna.

- Nem, nem.

- Néha-néha belenézek és nekem ez az érzésem.

- Hadd vitatkozzak, nem nosztalgiacsatorna, mert külön is kérték, hogy ne csak régi filmek legyenek, hanem újak is, és a vezérigazgató úr ezt akceptálta. És azon kívül a másik három televíziós csatornából meglévő friss tartalmakból is egyfajta válogatás, hisz többféle igény jelentkezett. Jelentkezett az az igény, hogy szórakoztató műsorokat szeretnének benne látni, jelentkezett az az igény, hogy Magyarországról szeretnének látni aktuális politikai-közéleti tartalmakat is, és jelentkezett az az igény, hogy egymásról is szeretnének látni, tehát az észak-amerikai magyar közösség szeretne látni ausztráliai magyar közösségről is tartalmat. És a Duna ilyen formán szélesebbre nyitotta az ilyen tartalmak gyártását. A Dunán a magyar nézők is kellőképpen megkapják ezt a fajta súlyozást, és ezeknek a gyűjteménye belekerül Duna Worldbe is. Hadd mondjak egy örömteli hírt, nagyon örülök neki, hogy mindenféle magyarországi reklámozás nélkül, úgy, hogy január elsején indult a Duna World, a legújabb felmérések szerint – a több mint száz magyar kábelcsatornát is figyelembevéve – a tizedik vagy a tizenegyedik helyre mérték csak Magyarországon. Tehát nincsenek méréseink még a határon túli területen sem.

- Lehet, hogy Önnek nem fog tetszeni, de szerintem a nézők egy része szereti ezt a nosztalgiázást.

- De akkor hadd kérjem azt, Bolgár úr, hogy nézze többet, mert nem nosztalgiacsatorna. Van benne egy-két régi film, de nem nosztalgikus csatorna.

- Jó, helyes, megfogadom a tanácsát.

- Pörgősebb, modernebb, tehát aki ezt megnézi mondjuk Ausztráliában, az tudja, hogy adott napon mi történt Magyarországon. És a műsor struktúrája úgy van összeállítva, hogy az időeltolódásokat is figyelembe veszi. Tehát aki Ausztráliában vagy Észak-Amerikában akarja nézni, nem kell neki hajnalban vagy késő éjszaka megnézni a műsort, mert az időbeosztásához van mindez igazítva. Tehát az európai idő, az észak-amerikai idő és az ausztrál idő az, amelyik fókuszba került.

- Ezek szerint például a Duna World műsorába bekerülhet a Duna televízióban néhány hete elkezdett, és még azt hiszem, folytatódó interjú-film is, aminek az a címe, hogy „Háború a nemzet ellen”? Ami enyhén szólva meghökkentő, legalábbis az olyan néző számára, mint én. Ugyanis teljesen egyoldalú és abszolút tudománytalan világszemlélettel azt akarja négyszer egy órában bemutatni, hogy a magyar nemzetet nemhogy ezeregyszáz éve – mert elég oktondiak vagyunk, ha azt képzeljük, hogy csak annyi ideje élünk itt –, hanem több tízezer év óta ki akarják irtani, el akarják nyomni itt a Kárpát-medencében. Egy ilyen film egyáltalán hogy kerülhet a közszolgálatba, kérdezném Öntől, ha nem válaszolná azt, hogy semmi közük a tartalomhoz, ezért csak azt kérdezem, hogy és akkor majd belekerül a világ minden tájára eljutó Duna World programjába is?

- A következő a helyzet. Nehéz helyzetbe hozott, mert amikor a kolléganője felhívott és mondta, hogy ez is a beszélgetésünk témája között lesz, akkor én tájékoztattam a kolléganőt, hogy én nem láttam a filmet. Akkor azért gyorsan megnéztem, a négy részből csak két rész ment le, tehát nem tudhatjuk, hogy a harmadik, negyedik részben mi van, mert azt még Ön sem tudta megnézni. Viszont az igaz, hogy a kuratórium tagjaként és elnökeként szigorúan tilos nekem a tartalommal foglalkozni. De ez tilos volt az előző médiatörvény alapján is. Az, hogy ez a Duna World csatornán lehet-e vagy nem lehet, kizárólag a csatorna felelőseinek a döntésén alapul. Én ezt nem tudom Önnek megmondani. De ha visszatérünk erre a filmre, vagy arra, hogy kerül oda, engedje meg, hogy elmondjak szintén egy örömteli hírt, hogy az új vezérigazgató által új struktúrában felépített két csatornában hihetetlenül szélesen nyitott a vezérigazgató úr a dokumentum, az ismeretterjesztő és egyéb eddig műfajilag a közszolgálati televízióban nem jelenlévő tartalmakra.

- De a lényeg épp az ismeret terjesztése és nem a félreismeretek terjesztése.

- Igen, de Bolgár úr nagyon nehéz helyzetbe hoz. Ugye én a magyar televízióban dolgoztam, és 1981 óta közel ötven-hatvan dokumentumfilmet készítettem a magazinműsorokon kívül. Tehát nekem a szívem és az eszem, a kedvem mind a dokumentumfilm körül működik. És nagyon örültem annak, hogy annak idején, fiatal televíziósként többször is dolgozhattam a Gulyás testvérekkel együtt. Tehát nekem ez a műfaj nagyon fontos. De akárhogy nézzük, ez egy önálló művészeti alkotás. Most lehet rajta vitatkozni, hogy ez mennyire művészet vagy mennyire nem, de ez szerintem ugyanolyan, mint egy dokumentumregény vagy egy másik műfajban készült hasonló alkotás. Ez egy önálló mű. Azon túl, ahogy itt a kolléganőjének is elmondtam, egyetlen kockát nem láttam belőle, tehát arról nem tudunk beszélni, hogy mi van benne, hogy azzal én egyetértek vagy nem értek egyet, vagy az pozitív vagy negatív. De azt azért mondjuk ki, hogy van helye a műfajnak a televízióban vagy nincs helye.

- Ezt nem furcsa kimondani, mert kimondhatjuk mind a ketten egyöntetűen, hogy már hogyne volna helye.

- Ilyenkor meg én azt tudom mondani, hogy ha egy film ott van, akkor az egy önálló dolog.

- De a filmet valakik átveszik egy közszolgálati médiumban. Ha a film arról szól órákon keresztül, hogy mi több tízezer éve vagyunk itt, de minket az egész világ meg akar semmisíteni, én nem mondom, hogy ilyen vélemény nem lehetséges, csak a közszolgálati médiában vajon szabad-e így teljesen egyoldalúan, többször egy órában ennek az alapvető véleménynek helyet adni, vagy pedig Önnek, aki nem szólhat ebbe bele a közszolgálati közalapítvány kuratóriumának elnökeként, azt a felelősségét mégiscsak vállalja, hogy ennek az alapítványnak az a feladata, hogy a közmédiumok társadalmi felügyeletét is biztosítsa és megteremtse.

- Nem az.

- Nem?

- Az nem a mi testületünknek a feladata, az a közszolgálati tanácsnak, a közszolgálati testületnek a feladata, amely tizennégy főből áll, és utólag értékeli a tartalmat. A törvényhozó, ugyanúgy, mint korábban is, nagyon élesen elválasztotta nekünk a gazdálkodást, a törvényszerű működést stb. Tehát én magánemberként tudok véleményt mondani ilyen esetekben. De ha visszatérünk a konkrét kérdésére, Bolgár úr, én ilyen jellegű filmet, amiről Ön is beszél, az elmúlt húsz évben nem láttam a közszolgálati televízióban, és ha feltételezem – bár mondom, én nem tudtam megnézni –, hogy igaz, amit Ön mond, akkor azt mondom, hogy húsz év után egyszer a másik fél is meghallgattatik, még akkor is, ha én nem értek vele egyet. Én nagyon ellenezném azt, hogy ezt most kicenzúrázzuk vagy valami mást mondjunk, különösen egy olyan sorozatnál, amiből még két rész hátra van. Tehát nem tudhatjuk, mi van a folytatásban.

- A cenzúrának én sem vagyok híve, de a józan észnek talán igen. Ha a Magyar Tudományos Akadémia is az idegen erők játékszerének van beállítva, hogy a tudomány az idegen érdekeket szolgálja ki, az nem egyszerűen egy másik vélemény.

- Akkor most visszakérdezek. Ha elkészül egy ilyen jellegű film, akkor azt kell mondani, hogy én, aki megítélem, azt mondom, hogy ezzel én nem értek egyet, ez hülyeség, ez márpedig nem mehet adásba, mert én nem értek vele egyet.

- Nem, nem ezért. Balogh úr, nem azt kell mondani, hogy Ön nem ért egyet vele, hanem azt,  hogy nem ért egyet Ön sem, valamint nem ért egyet vele a történettudomány, a magyar tudományosság gyakorlatilag egésze, és így tovább.

- Na most akkor ezt ki dönti el?

- Én nem tudom, hogy nagyon döntenie kell-e abban a kérdésben valakinek, hogy több tízezer éve itt vagyunk-e vagy sem. Az, hogy néhány ember úgy gondolja, vagy meggyőződéssel hisz abban, hogy a magyarok több tízezer éve itt vannak, az egy dolog. Lehet is erről akár beszélni, csak ha valaki ezt választja témájának, akkor is kellene, hogy ezzel ellentétes vélemények, méghozzá tudományos vélemények helyett kapjanak ebben és ezzel ellentétes véleményt mondjanak.

- Jó, akkor én visszakérdezek. És tényleg azt szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy nem a filmről beszélek, mert egy kockáját sem láttam, és tiszta lelkiismeretemmel úgy álltam le vitatkozni Önnel, hogy ezt Ön is tudja. Ennek ellenére nagyon örülök neki, hogy a Duna Worldről tudtunk érdemben is beszélni. Tehát miután elmondtam, hogy ennek a műfajnak nagy kedvelője vagyok, bizonyos fokig művelője is, a dokumentumfilm tematikus csatornákat is nagy élvezettel nézem, akkor visszakérdezek, hogy amikor mondjuk a fáraók életéről vagy a második világháborúról, vagy erről, vagy arról egy művet látok, ahol még én is vitatkoznék, hogy a tanulmányaink szerint nem egészen erről volt szó, de azért érdekes és megnézem. Meg sem fordul a fejemben, hogy a rendezőn számon kérjem, hogy mondjuk a második világháború nagy csatáinál miért nem hallgattuk meg mondjuk a fasiszták véleményét az adott dokementumfilmben, amikor arról szól az egész.

- Jó példát említ, elnök úr. Mert egyrészt a második világháborús dokumentumfilmekben nemhogy a fasiszták véleménye van benn, hanem rendszeresen ott szerepelnek a kijelentéseikkel, a beszédeikkel, a nyilatkozataikkal, a dokumentumaikkal, a parancsaikkal, mindennel ott szerepelnek, tehát ott van az, amit ők képviselnek, és amit tettek. De ha egy olyan dokumentumfilm kerülne a közszolgálati televízió illetékes szerkesztősége elé, amelyik átírja a második világháború történetét, és azt mondja, hogy tulajdonképpen a nácik és Hitler jót akartak és jót is csináltak, csak nem tudták végigcsinálni, akkor azt hiszem, nem kell elmennie Önnek sem, meg másnak sem a tudományos akadémia történettudományi intézetéig, hogy kivágja ezt a dokumentumfilmet.

- Nézze. Én nehéz helyzetben vagyok, és Ön is, mert olyanról vitatkoztunk, aminek Ön csak az első két részét látta, én meg egyik részét sem. Tehát elvi vitát tudunk csak folytatni. Én a teljesebb szabadság híve vagyok, tehát én nem azt mondom, hogy ha elkészül egy mű, akkor ne kerüljön adásba, én azt mondom, hogy ha elkészül egy ilyen, akkor vitatkozzunk róla, nézzük meg. Volt egy olyan vita is az elmúlt időszakban, amihez szintén semmi közünk nem volt, hogy egy kolléga másik dokumentumfilmjét meg lehetett-e ismételni. Én ott is azt mondtam, hogy én biztos hogy nem vettem volna ki, hanem azt mondtam volna, hogy ha ez ilyen indulatokat vált ki, akkor nézzük meg, és rakjunk mögé egy olyan műsort, ahol megvitatjuk ezeket a kérdéseket.

- Én még jobbat tudnék. Olyan filmeket csináljanak – függetlenül attól, hogy maga a film készítője az egyik vagy másik féle álláspontjához áll-e közelebb, mert neki is lehet személyes véleménye –, amelyek igyekeznek többé-kevésbé tárgyilagosan körüljárni a témát, vagy több véleményt beletenni abba a filmbe.

- Én úgy emlékszem, hogy Ön dolgozott az Egyesült Államokban.

- Jól emlékszik.

- És az Egyesült Államokban volt egy hatalmas nemzeti trauma, a tornyok összeomlása. Akkor mindenki egyértelműen elmondta, hogy mi volt ennek az olvasata, és én is úgy gondolom, hogy az volt az igaz, ami ott volt. Ennek ellenére volt olyan film, biztos hallott róla, amely teljes egészében, az egész koncepciót megfúrva azt állította be, hogy az amerikai kormányzatnak és az amerikai politikának milyen szerepe volt ennek az eltusolásában, az előidézésében stb. Emlékszik ezekre?

- Igen.

- Világhírű filmrendezők csinálták. Akkor most annak a filmnek nem lett volna szabad a nézőkig eljutni, mert az akkori szituációban, ott és akkor azt mondták, hogy az nem úgy volt?

- Nézze. Hogy szabad volt-e vagy nem szabad, ezen lehet vitatkozni. Csak az Egyesült Államokban ez a film nem közszolgálati televízióban jutott el a közvéleményhez. Én azt sem állítom, hogy Magyarországon egy ilyen filmet nem szabad bemutatni. Csak úgy gondolom, hogy a közszolgálati médiában egész biztosan nem.

- Én meg azt gondolom, hogy a közszolgálati médiában kell a legszélesebbre nyitni azt az ajtót, ahol a filmeket be lehet mutatni. Ilyet is olyat is. És ha indulatokat vált ki, akkor teret kell adni annak, hogy vitatkozzunk róla. Márpedig azért is nehéz helyzetben vagyunk, Ön is Bolgár úr, mert szakmabeliek vagyunk, és ha egy film elkészül, akkor az, akárhogy is nézzük, valamilyen formában egy alkotás. Annak van rendezője, van szerkesztője, operatőre, kis túlzással ugyanolyan, mint egy regény vagy egy novella. Egy regényről, egy novelláról – vagy tetszik, vagy nem, vagy elhiszem, vagy nem – azt nem lehet mondani, hogy azért, mert valaki írt egy ilyen regényt, ezt el kell égetni vagy nem kell megnézni, mert akkor nagyon messzire jutunk. Tehát a gondolkodás szabadságát, a véleményalkotás szabadságát még az őrültség számára is meg kéne hogy adjuk, meg szerintem meg is kell, hogy adjuk, mert abból is tanulunk.

- Én igazán liberálisnak érzem magam, de úgy gondolom, hogy a szerkesztői felelősség legalább akkora, és a közszolgálati médiumokban pedig arra kellene törekedni, hogy ismereteket terjesszünk, és a véleményeket próbáljuk meg ütköztetni. De ne teljesen egyoldalúan, akár az őrületbe menően egyoldalúan tálaljuk, mert az félrevezeti a közönséget. Ez a közszolgálati médiának nem lehet feladata.

- Nézze, az elmúlt húsz évben még a közszolgálati médiában is elég sok egyoldalú és félretájékoztató műsort láttam. Nemcsak dokumentumfilmekben, hanem magazinműsorokban. Tessék megérteni, én mindig vitatkoztam, különösen az egykori SZDSZ-s képviselő társaimmal, hogy egy kicsit magamat liberálisabbnak gondolom, mint ahogy ők gondolják magukat. Mert én elfogadom a másikat még akkor is, ha nem értek vele egyet. És én ezt élvezem és nagyon szeretem. És megint felhánytorgatom, hogy egyszer személyesen is szívesen elmennék a műsorba.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái