rss      tw      fb
Keres

ÁSZ: szemléletváltásra van szükség a közpénzek felhasználásában

MTI 2012. május 15., kedd 18:01

Domokos László szerint szemléletváltásra van szükség a közpénzek felhasználásában, a hangsúlyt a hatékonyságra és az értékteremtésre kell helyezni.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke ezt kedden Budapesten fogalmazta meg azon a sajtótájékoztatón, amelyen a számvevőszék által rendezett, az Államadósság és gazdasági növekedés című konferencián elhangzott előadások főbb tanulságait ismertette.

Magyarország 2004 óta az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alatt áll, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hagyományos megoldásokkal csak azok az országok tudtak kikerülni az eljárás alól, ahol jelentős növekedést ért el a gazdaság - közölte.

Az ÁSZ elnöke elmondta: az Európai Unió tagállamai közül csupán két ország, Észtország és Svédország ellen nem indult túlzottdeficit-eljárás, és csak két tagország, Finnország és Luxemburg került ki a folyamat alól, vagyis 23 tagállam ellen folyik az eljárás. Magyarországot tekintve elmondható, hogy a belépésünk, azaz 2004 óta nem tudunk kijutni a túlzottdeficit-eljárás alól - emelte ki az ÁSZ elnöke.

Mivel Magyarország - főként a világgazdasági tendenciák miatt - csak szerény gazdasági bővüléssel számolhat a következő években, a közkiadásoknál, a közpénzek felhasználásában is a nem hagyományos megoldásokat, intézkedéseket kell előtérbe állítani - hangsúlyozta.

Domokos László, aki egyúttal a Költségvetési Tanács tagja is, rámutatott: a világban és Európában is igen kiszámíthatatlan gazdasági folyamatok zajlanak, így a gazdasági elemzők munkáikkal úgy segíthetnék leginkább az ÁSZ, illetve a Költségvetési Tanács munkáját, ha a kockázati tényezőket is figyelembe véve egy-egy sávban vetítenék előre a világgazdaságban, illetve a magyar gazdaságban várható tendenciákat.

Kiemelte: a Magyarországgal kapcsolatos makrogazdasági prognózisok esetleges tévedései, pontatlanságai azt mutatják, hogy a mai, bizonytalan gazdasági környezetben nagy szakmai kihívást jelent megbízható előrejelzést készíteni.

Rámutatott: az elmúlt időszak európai folyamatai arra világítottak rá, hogy vége a "hitelből növekedés" korszakának, és a pénzszűke a központi költségvetésben is innovatív, értékteremtő, újszerű megoldásokat követel meg a közfeladatok ellátásában.