rss      tw      fb
Keres

Republikon-konferencia - Civilek szerint a kormány gyengíti a jogállami intézményrendszert

MTI 2012. május 16., szerda 21:15

Az emberi jogok magyarországi helyzetéről rendezett konferenciát szerdán a Republikon Intézet; a beszélgetésre meghívott előadók elsősorban az új alaptörvénnyel, annak elfogadásával kapcsolatban fogalmazták meg aggodalmaikat, kritikáikat, és többen is arról beszéltek, hogy a jelenlegi kormányzat, illetve a kétharmados országgyűlési többség meggyengíti a jogállami intézményrendszert.

A budapesti A38-as hajón megrendezett beszélgetésen Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke egyebek mellett azt mondta, az alaptörvényt, elfogadási körülményei miatt határozottan elutasítja, "nem szereti". Véleménye szerint ugyanakkor az alaptörvényben megjelenő nemzetközi alapjogokat érvényesíteni kell, ahogy szükség esetén az alapjogi intézményeket is igénybe kell venni. Majtényi László az Alkotmánybíróság első elnökének, Sólyom Lászlónak a szavait felidézve úgy fogalmazott, "az alkotmány a végső menedékünk", ahol például egy súlyos társadalmi konfliktusban védelmet lehet találni, de szerinte a mostani alaptörvény erre alkalmatlan, az intézményrendszer pedig "romokban van". Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint Magyarországon végzetesen meggyengült a jogállami intézményrendszer, a helyére épülő rendszer pedig "kiiktatja a fékeket és ellensúlyokat". Közölte, ő sem tartja "legitimnek" az alaptörvényt, de a szervezet által felvállalt ügyek miatt mégis az intézményrendszerekhez kell fordulniuk, például konkrét alapjogsértések esetén. A 2006 őszi jogsértő rendőri intézkedésekkel összefüggésben arról is beszélt, ami akkor történt, azt a magyar baloldal "magára húzta" azzal, hogy nem mozdították el a felelősöket, és a mai napig nem lehet tudni, "vezetői szinten mi történt". Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke arról beszélt, erős legitimációs hiányt látnak az alaptörvénnyel kapcsolatban, de az azt megalapozó intézményrendszerrel, illetve annak egy részével, mint mondta, "muszáj együtt dolgozniuk". Közölte, problémának tartja azt is, hogy a "másik oldalon" nem látja az esélyét egy alternatív erőcentrumnak, amelyik a Fideszt a választáson legyőzhetné.