rss      tw      fb
Keres

Elítéli a rasszista értelmezésre okot adó vizsgálatot a klinikai genetikai tagozat és tanács

MTI 2012. május 21., hétfő 17:07

A Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozatának és Tanácsának tagjai a leghatározottabban elutasítják és elítélik a rasszista értelmezésre okot adó genetikai vizsgálatot - közölték a testületek elnökei a két grémium hétfői ülése után az MTI-vel. A tanácskozást azt követően hívták össze, hogy az egyik jobbikos képviselő a Nagy Gén Kft.-től megrendelt genetikai teszttel igazolta: nincs benne sem cigány, sem zsidó vér.

Állásfoglalásában a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa egyúttal arra kéri az egészségpolitikai hatóságokat, hogy akadályozzák meg az ilyen vizsgálatok megismétlődését, elterjedését, illetve foganatosítsanak ellenük határozott szankciókat. Mint írják, az elmúlt hetekben a hazai közéletet megdöbbentette a hír, hogy nem diagnosztikai céllal, "helytelen és elítélendő indikáció alapján" végzett genetikai tesztek eredményét mind szakmai, mind etikai szempontból megtévesztő, félrevezető módon értékelték, és abból "tudománytalan, megalapozatlan, etikai szempontból kifogásolható, diszkriminatív, a társadalom számára veszélyes következtetést vontak le". Emlékeztetnek, a Nagy Gén Kft populációkra jellemző genetikai variációkat vizsgált a tesztet megrendelő kérésére azzal a céllal, hogy roma vagy zsidó népcsoportra jellemző variációk elemzésével az illető zsidó vagy roma származását kizárja. Úgy fogalmaznak: "e rasszista céllal végzett vizsgálatot mind szakmai, mind etikai szempontból a leghatározottabban elutasítjuk és elítéljük". A genetikai vizsgálatok célja a betegségek genetikai okainak vagy az arra hajlamosító tényezőknek a megismerése. A genetikai vizsgálatok diagnosztikai céllal, igazságügyi orvostani probléma megoldására, illetve kutatási céllal folytathatók - idézik a törvényi szabályozást. Felhívják a figyelmet arra, hogy a 2008. évi XXI. törvény előírásai szerint "humángenetikai vizsgálat megelőzési, diagnosztikus, terápiás vagy rehabilitációs célból és kizárólag egészségügyi érdek alapján végezhető". A humángenetikai vizsgálatoknak nem céljuk az egyén származásának vizsgálata, sőt népcsoporthoz való tartozás sem - mutatnak rá. Személyes tulajdonságokra utaló genetikai markerek (bőrszín, szemszín stb.) az egyénre nézve meghatározhatóak, de az ilyen jellegű markerek nem tekinthetők egy népcsoporthoz tartozás jegyeinek - fejtik ki. Fontosnak tartják kiemelni, hogy egy egyén etnikai hovatartozása nem genetikai kérdés, hanem személyes identitásválasztás és a közösség általi elfogadottság kettős viszonyán alapul. "Ebben a kérdésben nem a genetikusoké a végső szó" - olvasható az állásfoglalásban. Mint hangsúlyozzák, a Nagy Gén Kft. által végzett genetikai tesztek alapján nem lehet a vizsgált egyed származását, adott populációhoz, népcsoporthoz való tartozását igazolni, vagy cáfolni, "nincsenek népcsoportra jellemző, adott egyed hovatartozását igazoló, vagy kizáró génjeink". A jobbikos képviselő genetikai vizsgálatának ügyét múlt pénteken elítélte a Magyar Humángenetikai Társaság is, arra kérve a kormányzat illetékes szerveit, hogy vizsgálják ki az esetet. Melegh Béla, a társaság elnöke, Raskó István alelnök és Nagy Bálint titkár az MTI-hez eljuttatott közös közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy egy genetikai tesztelés végzésére jogosult laboratórium eredetileg diagnosztikai célból végezhető tesztet "szakmailag és etikailag el nem fogadható módon indikálva, majd interpretálva" nem diagnosztikai célra használt fel. A teszt ráadásul - mint hozzátették - "alkalmas lehet emberek közötti feszültségkeltésre". Az index.hu múlt hétfőn írt arról: az eredetileg egy szélsőjobboldali honlapon megjelent információk szerint egy Jobbik-tag a Nagy Gén Kft.-től megrendelt genetikai vizsgálattal igazolta, hogy nincs benne sem cigány, sem zsidó vér; illetve a rasszista hangvételű honlapon közöltek egy fotót - mint írták - a vizsgálatot igazoló dokumentumról is. Bálint Bálint László, a Debreceni Egyetem Klinikai Genomikai Központjának adjunktusa az index.hu-nak úgy nyilatkozott: a dokumentum kiadóját szerinte az Orvosi Kamara elé kellene vinni, mert a szakma jó hírnevét veszélyezteti a működése. A hírportálon múlt hétfőn megjelent Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Gén Kft. egyik tulajdonosának reakciója is az üggyel kapcsolatban, akit - mint fogalmazott - "sokkolt" a sajtóban terjedő génvizsgálati botrány.Egyúttal bejelentette, hogy cégtulajdonosi státusát a lehető legrövidebb időn belül megszünteti a vállalkozásban. A Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. aznapi közleményében úgy reagált: elhatárolja magát a megkülönböztetés minden formájától, továbbá sajnálja, hogy tudományosan megalapozott génvizsgálatot egyes emberek tévesen, rossz szándékkal használnak fel. Nagy Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója azt írta: a vizsgálatot "etikai okokból" nem tagadhatták meg, és nem volt joguk megítélni, hogy a képviselő a vizsgálati eredményét milyen célra használja fel. Az igazgató megjegyezte továbbá, hogy a genetikai vizsgálat önmagában nem ad teljes és precíz képet a családfáról, ezért további tanácsadás szükséges a vizsgálatokkal kapcsolatban. "Elnézést kérünk, hogy a leletben nem fogalmaztunk precízebben, hiszen azzal elkerülhettük volna, hogy az illető tévesen használja a genetikai szakértői leletét. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő" - tudatta Nagy Zsolt. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI megkeresésére azt közölte: a Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. szerepel az egészségügyi szolgáltatók nyilvántartásában. Genetikai tanácsadás és gondozás, immungenetikai laboratóriumi diagnosztika, valamint genetikai laboratóriumi diagnosztika szakmákra rendelkezik működési engedéllyel.