rss      tw      fb
Keres

OGY - Az országos levéltár kezelheti a Politikatörténeti Intézet anyagait

MTI 2012. május 21., hétfő 19:23

Az egykori állampárt - az MDP és az MSZMP -, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteinek iratai az állam tulajdonát képezik - mondja ki a levéltári törvény hétfőn elfogadott módosítása, megalapozva, hogy a Politikatörténeti Intézet levéltárában őrzött közokiratok az országos levéltárhoz kerüljenek.

A kormány javaslatát 244 támogató és 44 elutasító szavazat mellett, valamint 46 tartózkodással fogadta el a Ház. A kormánypártiak igennel, az MSZP-s és a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők nemmel szavaztak, a Jobbik és az LMP politikusai tartózkodtak.

A törvény értelmében a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ezek társadalmi szervezetei (a Magyar Partizánszövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Magyar Nők Országos Tanácsa), ifjúsági szervezetei (a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a Magyar Úttörők Szövetsége), valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és az ágazati szakszervezetek iratai az állam tulajdonát képezik.

Földes György, az említett iratokat jelenleg kezelő Politikatörténeti Intézet főigazgatója korábban az MTI-nek egy jól működő baloldali szakmai műhely munkájának megzavarásaként értékelte a gyűjtemény államosítását. Hozzátette, az iratok őrzése miatt eddig soha senki nem tett kifogást, és azokat bárki zavartalanul kutathatta eddig.

A most elfogadott változtatás értelmében a megyei levéltárak beolvadnak a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba, és annak megyei szintű szervezeti egységei lesznek. A megyei levéltárak intézményi önállósága a módosítás által megszűnik, a közfeladat-ellátás tartalmi elemei azonban nem változnak.

Megszűnik a kutatatási engedélyeket eddig kiadó levéltári kutatási kuratórium is, az engedélyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetője adhatja ki ezután.