rss      tw      fb
Keres

Emlékműrongálások: szélsőségesek tüntettek a gyanúsított mellett; Hende Csaba beszélt



Az emlékművek megrongálásával gyanúsított férfi mellett tüntettek szélsőségesek

A fővárosi emlékművek megrongálásával gyanúsított I. Béla mellett tüntettek vasárnap este Budapesten, a Markó utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt.

A néhány tucat egybegyűlt előtt felszólaló Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke kijelentette: az előzetesben lévő férfi és szabadlábon védekező társa ellen a rendőrségnek „egy gramm bizonyítéka sincs”. Jogsértőnek tartják, hogy I. Bélával a meghatalmazott ügyvédje nem tudta felvenni a kapcsolatot. Véleménye szerint a rendőrség két napja azért akadályozza munkájában a jogászt, hogy ügyfelét az ő jelenléte nélkül tudják előzetes letartóztatásba helyezni. A Horthy-szobrot festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet ezzel szemben még ki sem hallgatták. Elmondta azt is, hogy I. Béla a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőségi tagja. „Köpünk rá, hogy ki mit gondol erről.” Ezt követően Zagyva György Gyula, képviselői jogával élve, bement az épületbe, hogy találkozhasson a gyanúsítottal.

(A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton közölte: péntek délelőtt több állampolgári bejelentés is érkezett a rendőrségre fővárosi emlékművek megrongálásáról. Az akkor még ismeretlen tettesek különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre. A BRFK közösség elleni izgatás és rongálás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Az elmúlt napokban több szobrot is megrongáltak, meggyaláztak az országban. Kedden Raoul Wallenberg svéd diplomata budapesti szobrára tettek ismeretlenek disznólábakat. Dániel Péter ügyvéd május 16-án hajnalban vörös festékkel öntötte le a néhány nappal korábban a Somogy megyei Kerekiben felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelynek nyakába „Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott.)


Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője beszédet mond a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épülete előtt, a fővárosi emlékművek megrongálásával gyanúsított I. Béla mellett tartott tüntetésen. - MTI Fotó: Beliczay László

Hende Csaba: a szélsőbal és a szélsőjobb egyaránt veszélyes a békére, fontos örökségünk, hogy elődeink magától értetődő természetességgel jártak a fegyveres harc útján a haza védelmében

A szélsőségek, jöjjenek bár balról vagy jobbról, egyaránt veszélyesek a békére, a szabadságra és a demokráciára – mondta Hende Csaba vasárnap a magyar hősök emlékünnepén Budapesten.

A honvédelmi miniszter a Hősök terén felsorakozott katonák és meghívottak előtt felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindenki dolgozik ma a békéért, ismerjük azokat, akik a múltat átírva akarják kézbe venni a jelent. „Ismerjük az emlékműgyalázókat, akik a mesterségesen felszított konfliktustól azt remélik, hogy visszatérhetnek, netán bekerülhetnek a szellemi karanténból a közéletbe és talán még a hatalomba is.” Magyarország azonban erős, „nem ülünk fel semmilyen provokációnak és megvédelmezzük minden magyar ember jogait, biztonságát és emberi méltóságát, a halottakét éppúgy, mint az élőkét”.

A miniszter szerint a történelem szinte csak viharos évszázadokat hozott, olyan századokat, amikor a megmaradás feltétele volt a fegyveres harc a haza védelmében. Az előttünk járó magyarok magától értetődő természetességgel jártak ezen az úton. „Újra meg újra emlékeznünk kell minderre, hiszen ez az egyik legfontosabb örökségünk.” A magyar állam örök kötelessége, hogy őrködjön a hazáért meghalt katonák sírja felett. „A nemzetnek kötelessége, hogy emlékezzen, és kötelessége, hogy éljen.” Ez kötelességünk azokkal szemben is, akik előttünk jártak, akik utánunk jönnek, és magunkkal szemben is.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!