rss      tw      fb
Keres

Elválasztani


A szerencsétlen bolond Nyirő József újratemetése kapcsán és ennek védelmében újra és újra elhangzott, főleg jobboldali politikusok és publicisták részéről, hogy tevékenységének megítélésében el kell választani a politikai és az irodalmi oldalt. Erre csak azt tudom mondani: hát igen, vak tyúk is talál szemet, tényleg el kell. Már amennyire lehet. A jobboldali érvelők ehhez főleg Mircea Eliade példáját emlegették (már csak azért is, hogy borsot törjenek az amúgy is gátlástalanul sértegetett románok orra alá), s a párhuzam bizonyos fokig tényleg jogos. Bizonyos fokig.

Hadd hozzak akkor még néhány példát Eliade mellé. Mircea Eliade tehát a múlt század harmincas éveiben sajnos valóban szoros kapcsolatot ápolt a Vasgárdával, amelynek még a tevékenységében is részt vett. Nagy vallástörténeti és vallásfilozófiai műveit azonban a második világháború után írta, amikor ezzel a kapcsolattal – noha az emlékét bizonyos jelek szerint ápolta magában – a nyilvánosság előtt már nem hencegett. Ezekben a művekben így aligha talál bárki is az egykori fasiszta (inkább Mussolinit, mint Hitlert csodáló) meggyőződésére utaló jeleket vagy nyomokat.

Martin Heidegger 1933-ban belépett a nácipártba, s egy évig a freiburgi egyetem rektora, akkori szóhasználattal „vezére” (Führer) volt. Ez idő alatt valóban exponálta magát – szükségképpen – a rezsim néhány akciójában, ugyanakkor tett lépéseket zsidó kollégák védelmében, nem engedte kifüggeszteni az ún. zsidóplakátot, sőt Freiburgban a könyvégetés is elmaradt. Egy év után lemondott, nyilvános szerepléseket nem vállalt: csak addig támogatta Hitlert, amíg azt hitte, hogy valódi forradalmat (és nem álforradalmat) fog Németországban csinálni. Azok közé tartozott, akik egy ideig naiv módon megpróbálták „den Führer führen” (a Vezért vezérelni). A náci hivatalosságok azzal bírálták, hogy neki egy „privát” nemzetiszocializmusa van, merthogy… merthogy hiányzik belőle az antiszemitizmus. És ez a „privát nemzetiszocializmus” mármost tényleg benne van valahol a műveiben, de a hitleri nácizmus nincs. A háború után pedig röstellt ugyan egy gyónással előállni, de korábbi tevékenységét szintén röstellte.

Végül egy kevésbé súlyos eset, amit azonban egy szigorú bíró szigorúan is meg tud ítélni. Richard Wagner közismerten antiszemita nézeteket vallott, s ezt csöppet sem titkolta. Műveiben ennek éppúgy nincs nyoma prima facie, mint Eliade műveiben a fasizmusnak, Heidegger műveiben a nácizmusnak. Egy olyan szigorú bíró azonban, mint Thomas Mann, nem így látta. Ő, aki korábban Wagner rajongója volt, s A nürnbergi mesterdalnokokat egyenesen csodálta, a nácizmus bűneinek láttán megvizsgálta a német múltat, s a nemzetiszocializmus szellemi előzményei között Wagnernak és a wagneri oeuvre-nek is kijelölte a helyét. A „Mesterdalnokok”-ban, így az ellenszenves Beckmesser alakjában, elemzése szerint fölfedezhető egy antiszemita tartalmú Grimm-mese, a „Jude im Dorn” lenyomata, s egyáltalán szerinte „a ’Meistersinger’ sorsa volt, hogy a mi szegény Herr Hitlerünk kedvenc operája legyen” (bestimmt war, zur Lieblingsoper unseres armen Herrn Hitler zu werden). Végső, rezignált megállapítása: „Es ist zu viel ’Hitler’ in Wagner” („Túl sok ’Hitler’ van Wagnerben”).


Német bélyegsorozat Wagner műveivel, 1933 – Wikipedia 

Eliade, Heidegger, Wagner zseniális életművet alkottak, s az európai kultúra történetének első vonalába tartoznak. Nyirő József egy harmad-negyedrangú író. (Csak azért nem mondom, hogy negyed-ötödrangú, mert akkor mit mondjak Wass Albertre.) Az élet már ilyen: minél nagyobb ember valaki, annál hajlamosabbak vagyunk megbocsátani a bűneit. Ez Eliade, Heidegger, Wagner esete – de mit kezdjünk Nyirővel? Akinek műveiben sokkal inkább tettenérhető a völkisch elem, mint Wagner zenedrámáiban az antiszemitizmus, és aki – Eliadétól vagy Heideggertől eltérően – a második világháború után is büszkélkedett fasiszta nézeteivel… Altruista jóindulat és sebészi precizitás kell ahhoz, hogy művéből valami értékeset csakugyan ki lehessen választani.

Mint mondtam, vak tyúk is talál szemet. Csak nem mindig tiszta búzát, hanem esetleg inkább konkolyt. Pedig ezeket aztán csakugyan szükséges egymástól elválasztani.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!