„Nem lehet csak úgy kilépni a jelenlegi alkotmány kereteiből”

Lánczos Vera:Magyarországon az alkotmány módosításhoz a képviselők kétharmados többsége szükséges. A Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados többséget ért el az országgyűlési választáson. Orbán Viktor pártelnök és miniszterelnök szerint az új parlament egyben alkotmányozó nemzetgyűlés is, a kétharmados többség pedig feljogosít egy új rendszer létrehozására is. Ez rendben van így?

Halmai Gábor: – Úgy gondolom, egyáltalán nincs rendben. Többféle gond is van az alkotmányozó nemzetgyűlés emlegetésével. Van egy inkább alkotmánytörténeti probléma vele, és van tartalmi, alkotmányjogi - tételes jogi probléma is. Az alkotmánytörténetben az alkotmányozó nemzetgyűlések intézményét tulajdonképpen olyan helyzetekre találták ki, amelyekben meg kell oldani egy alkotmányossági legitimációs hiányt. Amikor valójában nincsen alkotmányozó hatalom, mert forradalom volt, és még nem választottak meg egy olyan testületet, amely fel lenne jogosítva az alkotmányozásra. Bibó István például elég következetesen azt képviselte, hogy ha majd egyszer forradalom következik be, akkor az első lépésnek annak kellene lennie, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlés megalkot egy jogállami alkotmányt. Nem várható el ugyanis egy nem jogállami törvényhozástól és alkotmányozótól – 1949-ben ez a kettő egybemosódott –, hogy hirtelen átváltozzon jogállami módon gondolkodó testületté, és maga alkosson egy jogállami alkotmányt. Mint tudjuk, ezt az elgondolást 1989-ben egy másik megoldás váltotta fel: egy kerekasztal jogosította fel önmagát az alkotmányozásra, azzal, hogy az általa elkészített alkotmánytervezetet a régi parlament foglalja törvénybe. Ez meg is történt, és rögtön hozzáteszem, hogy politológiai értelemben mindenféle legitimáció hiányában történt így. A Bibó-féle elképzelés egyébként hasonló lett volna ahhoz, ami a francia forradalom idején zajlott, amikor 1790-től 92-ig, tehát jó két éven át tartott a nemzetgyűlés, majd megszületett egy alkotmány. Egyszóval: alkotmányjogi értelemben értelmezhetetlen alkotmányozó nemzetgyűlésről beszélni akkor, amikor van demokratikus körülmények között megválasztott parlament. A mai Országgyűlésnek van felhatalmazása az alkotmány módosítására és új alkotmány megalkotására is.

Az alaptörvény védelme

Ha a parlamentnek van felhatalmazása az alkotmány módosítására és megalkotására is, vajon eltérhet-e az új alkotmány gyökeresen a jelenlegitől?

– Szerintem nem. Itt lép be az a tartalmi probléma, amire már utaltam Egyetértek azokkal, főleg Miklósi Zoltán különböző publikációival, akik azt mondják, hogy nem lehet csak úgy kilépni a jelenlegi alkotmány kereteiből. 1989-ben létrejött egy alkotmányos rendszer: a parlamentáris demokrácia rendszere, fékekkel és ellensúlyokkal, a hatalommegosztás különböző intézményeivel. Ez köti a további alkotmányozást, tehát nem lehet minden további nélkül például a hatalommegosztás rendszerét vagy az alapjogokat és garanciáikat kiszedni az alkotmányból, mert akkor szembekerülünk azzal a jogállami elköteleződéssel, ami 1989-ben megtörtént. Tudjuk, hogy az új kormány most programszinten is megfogalmazta, hogy szembe akar kerülni ezzel. Úgy ítéli meg, hogy ami történt 1989-90-ben, az nem volt rendszerváltás, nem volt alkotmányos váltás, hanem mindezeknek most kell bekövetkeznie. Szerintem ennek az állításnak semmilyen alkotmányelméleti alapja nincs. A politikai retorika sok mindent elbír, alkotmányjogászként azonban azt mondom, hogy igenis van különbség alkotmánymódosítás és új alkotmány alkotása között. Az alkotmányozást pedig kell hogy kössék az 1989-es jogállami keretek. Ehhez hozzáteszem, hogy létezik egy formális alkotmányjogi akadály is. A jelenlegi alkotmánynak van egy rendelkezése, a 24. § (5) bekezdése*, amely ugyan tévedésből maradt benn az alkotmány szövegében, de ott van. Ez a rendelkezés azt mondja ki, hogy az alkotmány megalkotásának elveiről egy négyötödös többséggel elfogadott szabálynak kell rendelkeznie. Kétségtelen, hogy ezt jelenleg kétharmados többséggel ki lehetne venni onnan, mint ahogy kormánypárti képviselők javaslatára ezt meg is akarják tenni, anélkül, hogy a törvényjavaslat indokolása egyetlen szóval elmagyarázná, hogy itt a kétharmadnál is erősebb konszenzusos eljárás megszüntetéséről van szó. De ha ez a passzus benne marad az alkotmányban, akkor az új alkotmány pusztán kormánypárti előkészítése sértené a jelenlegi alkotmányt.

De ezt a négyötödös szabályt csak egy ciklus végéig tervezték megtartani, nem?

– Kétségtelen, hogy eredetileg a 1994-1998 közötti ciklusra szólt volna. A mögötte lévő szabályok, a házszabály vonatkozó része is, amely előírta, hogyan kellett volna egy alkotmány megalkotását előkészíteni, már hatályon kívül kerültek. Nagyon valószínű, hogy a négyötödös szabály véletlenül maradt benne az alaptörvényben, de jelenleg is benne van. A jelenlegi kormánytöbbség akkor lenne nagyvonalú, hogy ha már húsz éven át nem történt meg ennek a szabálynak a megváltoztatása, akkor most alávetné magát előzetesen a saját többségénél nagyobb konszenzuskényszernek, de erre nem nagyon látszik esély. Az 1994-98 közötti, szintén kétharmaddal rendelkező kormánytöbbség, amit akkor két párt alkotott, tett ilyen gesztust: 1994-ben az említett eljárási renddel jelentős önkorlátozást alkalmazott, mondván, hiába van meg a kétharmada, nem kíván az ellenzék bármilyen támogatása nélkül új alkotmányt alkotni. Egy ilyen gesztus politikai értelemben, és a jogállami alkotmány szelleméből eredően is szintén elvárható lenne az új kormánytöbbségtől.

Ha egy erős politikai akarat felülírja az alkotmányozáshoz elvárt konszenzus elvét – tehát azt az általános mögöttes elvet, hogy a közhatalmi berendezkedés átalakításához általában nem elég egy kormányzati többség –, akkor mit lehet tenni? Lehet, hogy az új alkotmány nagyobb fékeket fog beépíteni. Előírhatja például, hogy csak egy következő parlamenti ciklusban lép életbe az elfogadott változtatás stb.

– Sok publikációmmal igazolni tudom, hogy 1989-től kezdve mondom: hiba volt, hogy nem született meg az alkotmánymódosítást és az új alkotmány megalkotását is sokkal nehezebbé tevő szabályozás. Kezdettől fogva hangsúlyoztam, hogy a mainál sokkal jobban szét kell választani a törvényhozó és az alkotmányozó hatalmat. Nem elegendő az a különbség, amely a jelenlévő képviselők kétharmadával meghozható úgynevezett kétharmados törvényekre vonatkozó szabály és az alkotmány módosításához az összes képviselő kétharmadát előíró szabály között van. Nem elég ahhoz, hogy az alkotmány valóban garanciálisan védett alaptörvényévé váljon egy jogállami rendszernek. Ma kétségtelenül az a látszat, hogy mindenki csak akkor kezdi felhívni a figyelmet ezekre a veszélyekre, amikor már bekövetkeztek. Én biztos, hogy nem ezek közé tartozom. Akkor is jeleztem már, amikor még nem volt senkinek kétharmada, ez tehát egy alkotmányelméleti probléma, és nem egy most felmerülő politikai probléma csupán. Valamikor 1994-ben azt is leírtam, hogy annál is indokoltabb az ilyen önkorlátozást vállalni, mert minden kormányerőnek tudnia kell rendszerben gondolkodni. Tudnia kell, hogy az önkorlátozás, amit vállal, egy, két vagy három ciklus múltán, esetleg az ő kisebbségi helyzetében, majd neki fog segíteni. Ilyenfajta gondolkodás csak nagyon emelkedett politikai vezetőktől várható, és nem ebbe az irányba mutat, hogy a jelenlegi kormány kétségbe vonja az 1989-es változások jogállami forradalmi voltát, és éppenséggel ezzel az alkotmányos jogállammal szemben – amelynek persze számos baja ütközött ki az elmúlt húsz évben – beszél forradalomról. Aki kétségbe vonja az 1989-90-es alkotmányos forradalmat, arról nehéz feltételezni, hogy ennek a jogállami berendezkedésnek a védelmében majd meg fogja erősíteni az alkotmány megalkotásának a szabályait.

Állam és polgára

Még nincs szó új alkotmányról, mégis úgy érzi az ember, hogy az alkotmányozás megkezdődött. Minden nap történik valami, ami erre utal. Szerintem ilyen például az állampolgárság megszerzésének új szabályozása, amely megváltoztatja az állampolgár és az állam közti közjogi viszonyt. Erről Semjén Zsolt azt mondta, hogy az állampolgárság megszerzésének új szabályozása révén „…közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet.” Németh Zsolt meg egyenesen azt: „Magyarország végre a tizenötmilliós magyarság állama lehet.” De mit fejez ki az állam és az állampolgár közti közjogi viszony? Mert ez nem egyszerűen egy politikai kérdés, hanem közjogi kérdés.

– Azzal kezdeném, hogy bár Semjén Zsolt kijelentését alkotmányjogilag értelmezhetetlen csacsiságnak tartom, azt nem gondolom, hogy a kettős állampolgárságra vonatkozó törvény alkotmányellenes lenne. De nem állítom azt sem, hogy minden rendben van vele. Nagyon komoly külpolitikai hibának tartom a törvény elfogadását, különös tekintettel arra, hogy a felmérések szerint a szlovákiai magyarok akkor sem igényelték volna a magyar állampolgárságot, ha a Fico-kormány nem próbálta volna meg eltántorítani őket ettől. Alkotmányjogi értelemben nehezen kérdőjelezhető meg az új szabályozás a mai alkotmány elvei és normái alapján is. Részben azért, mert a mai alkotmány nem tartalmaz erre vonatkozó elveket és szabályokat, igaz, ettől függetlenül még lehet következtetéseket levonni állam és egyén viszonyának közjogi tartalmát illetően. Annakidején például, amikor a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kérdés alkotmánybírósági hitelesítése volt napirenden, akkor ott majdnem egyhangú döntés született, egyetlenegy különvélemény volt, Kukorelli Istváné, aki azt mondta, hogy a kérdés azért nem hitelesíthető, mert nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinket sérti. Mint tudjuk, ez a körülmény az egyik kizárt tárgyköre a népszavazásnak. Én nagyvonalakban egyetértek ezzel az érveléssel. Létezik az Európa Tanácsnak az állampolgárságra vonatkozó elvi dokumentuma, amely azt mondja - és erre hivatkozott Kukorelli is –, hogy az állampolgárság feltétlenül megköveteli az állampolgár és az állam egyfajta szorosabb kapcsolatát, beleértve a területen élést. Kukorelli úgy érvelt akkor, szerintem helyesen – és ma is az a gond azzal a megoldással, amelyet most az új törvény is bevezetett –, hogy a szabályozás nem követeli meg az állampolgártól a területen élést, még ennek a szándékát sem. Tehát az úgynevezett „genuin link”, amely az Európa Tanács-i egyezmény szövegezése szerint az alapvető kapcsolat kifejezésére szolgál az állampolgár és a terület között, az akkori népszavazási kezdeményezésből is, és a mostani törvényből is hiányzik.

Ugyanakkor minden törvény és más szabály azt tételezi, hogy azok, akiknek szól, akikre vonatkozik, azok az állam területén élnek. Egy sor jog gyakorlása állandó lakóhelyhez kötött. Aki magyar állampolgár, annak nagyon egyszerű állandó lakóhelyet teremteni. Elég hozzá egy személyi okmány és valaki, aki befogadó nyilatkozatot ad ahhoz, hogy a lakásába bejelentkezzenek. Az állandó lakóhely lehetőséget teremt például a választói névjegyzékbe való felkerülésre.

– Válasszuk szét a dolgokat. Ez egy reális, de pillanatnyilag nem alkotmányos probléma. Nem tudnék amellett érvelni, hogy a most elfogadott szabályozás egyszersmind sérti a magyar alkotmányt, hisz nincs az alkotmányban megfogalmazva ez a bizonyos alapvető kapcsolat az állampolgár és a terület között. Még egyszer hangsúlyoznám, Kukorelli sem az alkotmányra hivatkozott annak idején, amikor az ellenvetését megfogalmazta, hanem nemzetközi egyezményekre. Én is indokoltnak tartanám, hogy az alkotmány tartalmazza ezt az elvet, és legyen világosan megkülönböztetve a politikai nemzet és a kulturális nemzet fogalma az alkotmány szintjén. A most elfogadott törvényben is tökéletesen összemosódnak, szétbogozhatatlanok. Ezért mondhatja Semjén Zsolt azt, amit mond, mert vagy nem tudja, hogy mi a különbség a két fogalom között, vagy nem vesz tudomást arról, hogy az, amit ő mond, az a kulturális nemzetre vonatkozik, de nem vonatkozik a politikai nemzetre. A jelenlegi alkotmány elvei és szabályai alapján alkotmányellenesség tehát nem áll fenn, de nincs jól, hogy ennyire gyorsan, megfontolatlanul hozták meg a törvényt, még a kormány hivatalba lépését megelőzően előterjesztve, és a még ki sem nevezett külügyminiszter utazott el Szlovákiába, hogy előadja a szlovák partnernek. Aránytalan kárt okoz a szomszédságpolitikában, főleg Szlovákia tekintetében, és nem tudjuk, ha később igények mutatkoznak, akkor más szomszédos országokban nem lesznek-e hasonló reakciók. Még azt is hozzáteszem, hogy ha a köztársasági elnök az elmúlt években számolatlanul küldte vissza politikai vétóval megfontolásra a törvényeket – többek közt a Polgári Törvénykönyvet is, nem alkotmányellenessége miatt –, akkor nagy kérdés, hogy erről a törvényről vajon miért nem gondolta, hogy további megfontolásra van szükség az elfogadásához.

Törvényjavaslatok – kormány nélkül, egyeztetés nélkül

Apropó, törvényjavaslatok önálló képviselői indítványként: alkotmányjogi szempontból nem aggályos, hogy nagy horderejű, fajsúlyos kérdésekben önálló képviselői indítvány formájában nyújtják be a törvényjavaslatokat parlamentben? Az országgyűlés rohamtempóban kezdte meg a tárgyalásukat még a kormányalakítás előtt. Igaz, így mentesülni lehetett bizonyos egyeztetési kötelezettségek alól, a kormánytisztviselőkre vonatkozó törvényt például nem egyeztették a szakszervezetekkel. Vagy itt van a választási rendszer szabályainak módosítása. Rendben van az, hogy még nincs kormány, de már a néhány hónap múlva esedékes önkormányzati választások szabályait megváltoztató törvényt tárgyal a parlament?

– Ha nem is az alkotmányt, de a jogalkotásról szóló törvényt bizonyosan sérti ez az úgyszólván statáriális eljárás. Az ugyanis előírja, hogy a törvényjavaslatokhoz hatástanulmányokat kell készíteni, ezekre három nap alatt nyilván nincs lehetőség. Különösen elfogadhatatlan az, ahogy az alkotmánybírák eddigi konszenzusos jelölési módját át akarják alakítani kormánytöbbség általi jelöléssé. A nyilvánosság teljes kizárása önmagában is elfogadhatatlan, nem beszélve a javaslat elfogadhatatlan tartalmáról, amely megszünteti az egyik alkotmányos intézmény függetlenségét. Azt már nem a törvények, hanem a szokásjog és a jó ízlés írja elő, hogy néhány hónappal a választások előtt nem illik a szabályaikat módosítani, ráadásul nyilvánvalóan a többségnek kedvező módon.

De mi a helyzet akkor, ha – mint például a kormánytisztviselőkre vonatkozó törvényjavaslatnál – a tárgykörre vonatkozóan a mindenkori kormányra nézve egyeztetési kötelezettséget írnak elő a törvények? Képviselői indítvány esetén ez egyszerűen elmaradhat, mert a képviselőnek nincs ilyen kötelezettsége?

– Ahogy mondtam, kétségtelenül sérti a jogalkotási törvényt ez az eljárás, de alig hiszem, hogy az Alkotmánybíróság emiatt alkotmányossági aggályokat fogalmazna meg, pláne nem, hogy  megsemmisítené az így elfogadott jogszabályokat. Az egy másik kérdés, hogy vajon a sebtében született szabályok tartalmilag alkotmányosak-e. Ezt először az államfőnek, majd esetleg az Alkotmánybíróságnak kell megítélnie.

Akadálytalan alkotmányozás?

Most már tudjuk, hogy az új alkotmány kidolgozásának lezárását és az elfogadását 2012 körül tervezi az új kormány. Arról is lehet hallani, hogy ez akár a kormányforma megváltozását is célozza. Ez már súrolja azt a határt, amire azt mondjuk, hogy a jelenlegi alkotmány kereteinek átlépését jelenti. Az eddigi beszélgetésből is kiderül, hogy jogi korlátja ennek nem nagyon van, de egyelőre nem látok teret a politikai küzdelem számára sem. A jelenlegi alkotmány gyökeres megváltoztatását ezek szerint egyszerűen csak tudomásul vehetjük?

– A parlamenti erőviszonyokból következően alkotmányjogi értelemben valóban nincs számottevő fellépésre lehetőség. Politikai értelemben azonban egy ilyen nagy parlamenti többség komoly felelősséget ró a civil szférára. Így a szakmai szövetségekre, ide értve például a Magyar Tudományos Akadémiát is, de gondolok minden más, a hagyományos politikai-állami szférán kívüli szereplőre is. Az ő szavuk, súlyuk biztosan felerősödik. Hogy mennyire fognak ehhez a feladathoz felnőni, hogy lesz-e ennek a szférának a hangja olyan erős, hogy a kétharmados alkotmányozó többséget befolyásolni tudja, ez a jövő kérdése, de voltak erre nézve példák, még a szomszédunkban is. Annak idején a Meciar-kormányal szemben szerveződött egy olyan erős civil mozgalom, amely végül is megakadályozta Meciar újraválasztását. Én nem azt mondom, hogy a civil társadalomnak az a dolga, hogy megbuktasson egy kétharmados kormányt, hiszen ez a kormánytöbbség egy demokratikus választáson alakult ki, de azok az ellensúlyok, amelyek egy nem ilyen erős kormánytöbbség esetén részben az ellenzék kezében összpontosulnak, ám a jelenlegi helyzetben súlytalanok lesznek, ilyen módon kicsit pótlódhatnak. Ez a helyzet, ha például sor kerül bizonyos alkotmányos garanciák gyengítésére, akár a köztársasági elnök ellensúlyozó szerepének a csökkentésével. Ez nem is szükségképpen csak az alkotmány módosításával következhet be, hiszen egy súlytalan köztársasági elnök, aki semmibe sem fog beleszólni, önmagában is csökkenti az ellensúlyoknak a szerepét. Hasonlóan előfordulhat az Alkotmánybíróság szerepének esetleges megkurtítása, vagy olyan alkotmánybírák, ombudsmanok választása, akik majd garantáltan nem tesznek keresztbe semmilyen kormányzati elképzelésnek, akkor sem, ha azokkal komoly alkotmányos problémák vannak. Ezekkel a lépésekkel szemben szerintem nincs más lehetőség a láthatáron, mint a civil szféra nagyobb felelősségvállalása. Illetve még egy van: a nemzetközi közösség vigyázó tekintete. Ausztria esetében, amikor a Haider-párt bekerült az osztrák kormányba, ez egy nagyon erőteljes európai uniós lépésben manifesztálódott. Nekem komoly aggályaim vannak a tekintetben, hogy még egyszer az Európai Unió ilyen komoly lépést tenne. Ám kétségtelen, hogy azért léteznek ellensúlyok. Az azért nem lesöpörhető, hogy a strasbourgi bíróság** például egy hete azt mondta a magyar alkotmány egyik szabályára – a korlátozottan cselekvőképesek választójogtól való megfosztásáról van szó –, hogy ez ellentétes az emberi jogok európai egyezményével. Nyilván nem jogi kötelezettség abban az értelemben, hogy holnap módosítani kell a magyar alkotmányt, de a nemzetek közössége ilyen esetben azért elvár valamilyen reakciót az államoktól, amelyeket elmarasztalnak. S ha ez nagyon sokszor megtörténik, akkor ez egyfajta nyomásként szerepet játszik. Nem mondom, hogy ettől összedől egy kétharmados többség, és lehetetlenné válnak az alkotmányos elképzeléseik, de egy ilyen erőteljes nemzetközi ellenállás hatása bizonyosan érvényesül, mint ahogy a civil társadalomé is.

A népszavazás

A népszavazás az elmúlt ciklusban mint a kormányzati tevékenység elleni fellépés egyik elég kétes eszköze játszott szerepet. Most ez az intézmény úgy merült fel, hogy ha valóban új alkotmányt hoznak létre, akkor az elfogadásához ne legyen elegendő a kétharmados kormányzati többség, hanem minimum népszavazás legitimálja az új alkotmányt. Ön hogy látja ezt a kérdést?

– Az alkotmány elfogadása kapcsán a népszavazást elképzelhetőnek és jogállami szempontból kívánatos lépésnek tartanám, azzal együtt, hogy az elmúlt ciklusban nagyon erőteljesen elleneztem a népszavazás intézményének a kormánnyal szembeni alkalmazását, s most is azt gondolom, az nem arra való, hogy egy kormányt lehetetlen helyzetbe hozzon.

Most, hogy az alkotmány elfogadásával összefüggésben merült fel népszavazás igénye, én azt látom, hogy az állampolgárok, de gyakran a sajtó képviselői, sőt politikai elemzők is megcímkézik a népszavazás intézményét: az „valami populista dolog”. Nem érzékelik a különbséget. Hogy nem mindegy, hogy egy kormányprogram elleni fellépésről vagy egy alkotmány elfogadásáról szól.

– Igen. Az alkotmány elfogadása esetén ennek más a jelentősége és a funkciója is. Arról van szó, hogy a népszavazás más legitimitást ad egy új alkotmánynak. Úgy gondolom, hogy a népszavazás olyan korlátot jelent az alkotmányozó hatalomra nézve, amelyet el kell fogadnia. A jelenlegi kormánytöbbség támogatottsága mellett egyébként nem okozna különösebb nehézséget egy ilyen megerősítő népszavazás lebonyolítása.

Alkotmányos védelem a módosítás módosítása ellen?

Ha sor kerül egy új alkotmány elfogadására, lehet, hogy az új alkotmány már gondoskodni fog olyan garanciális szabályok beépítéséről, amelyek a jelenlegihez képest jobban megnehezítik majd az alkotmány módosítását és az új alkotmányozást. Így lehetséges, hogy olyan változtatások kapnak majd nagyobb védelmet a jövőben, amelyek megváltoztatták a jelenlegi alkotmány struktúráját, a keretein túlléptek.

– Ez így van, de én ebben a tekintetben is elvi álláspontot képviselek. Tehát azt gondolom, szükséges arról gondoskodnia egy új alkotmánynak, hogy sokkal nehezebben legyen módosítható. Szerencsésebb lenne, ha már ennek az alkotmánynak a módosításakor is nehezített feltételek lennének. Ahogy mondtam, jó lenne, ha az említett 24. § (5) bekezdés által tartalmazott rendelkezés érvényre jutna. Ám ha nem így lesz, mert kétharmados döntéssel kiveszik az alaptörvényből ezt a passzust, akkor is azt kell mondanom, hogy a jövő alkotmánya szempontjából szintén nagyon fontos lenne, hogy ne legyen könnyen változtatható. Az alkotmány éppen azért alaptörvény, éppen azért a legfontosabb elveket tartalmazza, hogy ezek ne válhassanak folyamatos változtatások tárgyává.

Az elvvel egyetértve kérdezem: ha az új alaptörvény úgy fog változni, ahogyan sejthető, például szakrális tartalom kerül a preambulumba – noha tudjuk, hogy az alkotmány garantálja a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz való jogot, és kimondja, hogy az állam az egyháztól elválasztva működik –, esetleg más szimbolikus rendelkezések is belekerülnek, ugyancsak ellentétben a jelenlegi rendelkezésekkel, akkor ilyen módon bizonyos inkoherenciák keletkezhetnek az alkotmányban, és rögzülhetnek, ha fokozottabb védelmet kapnak a megváltoztatással szemben. Nem okoz ez majd sok gondot az alkotmány értelmezése során? Vajon átérzi-e a felelősségét a hosszú távú következményeket illetően egy ilyen kétharmados hatalom?

– Értem ezt a problémát és azt gondolom, ez nagyon is elképzelhető szcenárió. Az, ami a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat preambulumában szerepel, előrevetíti, hogy ez a fajta tartalom nemcsak törvényekbe, hanem esetleg az alkotmányba is bekerül. Ennek ellenére azt mondom, hogy ettől még érvényes az az elvi álláspont, hogy az alkotmány nehezen változtatható dokumentuma kell hogy legyen minden jogállamnak.

– Semmi másra nem számíthatunk tehát, mint az alkotmányozó hatalom felelősségére és arra, hogy a tét nagysága minél többekben tudatosul. A politika szereplőinek, a civileknek tehát már most el kéne kezdeniük dolgozni ennek érdekében?

– Lényegében igen. Ezért, mint mondtam, ezt a folyamatot sehogy máshogy nem tudom elképzelni, mint az említett fékek és ellensúlyok érvényesítése mellett. Remélhetőleg ezek egy új alkotmányból sem fognak hiányozni.


* Az 1949. évi XX. tv. 24.§ (5) bekezdése:

„Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.”

** Az Emberi Jogok Európai Bírósága, amelynek székhelye Strasbourgban van.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!