Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 6.



Bolgár György kérdései 2012. június 6-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy nemcsak Orbán Viktor, hanem Gyurcsány Ferenc is értékelte a kormány első két évét. A Demokratikus Koalíció vezetője szerint most tényleg rosszabbul élünk mint négy éve. De ez a lényeg?

Másik témánk, hogy Kövér László kijelentései, majd újabb erdélyi látogatása miatt egyre feszültebbé válik a magyar-román viszony. Mindenkivel tengelyt akasztunk?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy újabb négy témakörben kapott kritikát a kormány az Európa Tanács Velencei Bizottságától. Igaz, az eddigieket sem vette figyelembe. Meddig lehet ezt csinálni?

Beszéljük meg aztán, hogy egy vezető amerikai elemző szerint a tűzzel játszik a nacionalista érzelmekre építő magyar kormány. És hamarosan menekülhet innen a nyugati tőke. Úgy kell nekünk?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a nagy egyházak vezetői valamint a köztársasági elnök is megszólalt a tegnap a nyílt utcán inzultált nyugalmazott főrabbi Schweitzer József védelmében. Ennyi elég? Nem kellene valamit csinálni is?

És végül hinnék-e, hogy 700 millió forintos adósságot halmozott fel a médiahatóságnál a Neo FM rádió. Az ország második leghallgatottabb zenei rádiója. A reklámpiac egyesek számára meghalt?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Miért tartott szakmai évértékelőt, és mire jutott?
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke


Bolgár György: - Miért tartott két évértékelőt? Gondolja, hogy Önnek valamiféle versenyben kell állnia Orbán Viktorral? Ha ő tart egy értékelőt, Önnek is kell?

Gyurcsány Ferenc: - Hát szerintem nekünk, ellenzéki politikusoknak, mindnyájunknak versenyben kell állnia a kormánypárti politikusokkal. Ilyen személyes párbajszerű viadalra nem tartok igényt, nem is folytatok. De volt ennek előzménye, ilyen természetű évértékelést, a közgázon tartott előadás formájában, addig is végeztem, amíg hivatalban voltam. És úgy éreztük, én is, hozzáteszem, tehát nem kívánom a többiekre fogni ezt a dolgot, hogy a ciklus felénél elérkezett az idő, hogy ne egyszerűen etikus prózai politikai beszédben, hanem a számok, grafikonok nyelvén bemutassuk, hova jutott el az ország. Ez inkább hasonlított egy szakmai előadásra, mint egy politikai beszédre.

– Igen, ez az önértékelés nagyjából fedi a valóságot és éppen ezért alkalmat ad arra is, hogy megkérdezzem, jól döntött? Hogy egy grafikonokkal illusztrált, számokra alapozott, többé kevésbé gazdasági előadást tartson egyrészt az összegyűlteknek, másrészt az országnak? Hiszen egyrészt már nincs miniszterelnöki pozícióban, másrészt nem biztos, hogy erre olyan fogékonyak az emberek.

– Ha azt kérdi, a többség fogékony-e erre, akkor én is azt hiszem, hogy inkább nem. Hozzáteszem, a magyar politikában van hagyománya az évértékelő szövegeknek, ugye döntően ez a februári időszak, azon is van vita, hogy kell-e vagy nem kell. Önnel beszélgettem azon a februári napon, amikor ezt a nagyon hagyományos típusú politikai természetű utolsó egy év-értékelést én megtettem. De azt hiszem, hogy vannak páran, tíz-húsz százaléknyi?... nem tudom, akiket izgat az, hogy mi van a politikai szöveg mögött, mik a tények, mik az összefüggések, hogy együtt lássák a gazdasági folyamatokat és össze tudják hasonlítani az elmúlt két évet az előtte lévő hét-nyolc, akár tíz évvel. Bizonyos grafikonokban visszamentünk 1990-ig. A politika nyelve nem feltétlenül az egyetemi előadások nyelve, ez igaz, ezért aztán a politikusok többsége nem is ezt a nyelvet használja. Azt ígérhetem, hogy én sem fogok minden héten ilyet tartani. De azt gondolom, hogy a sok politikai beszéd között időnként egy ilyen racionális, rideg-hideg szakmai szöveg elfér, sőt fontos is lehet.

– Csakhogy manapság nem állnak rendelkezésre azok a médiaeszközök, amelyek korábban, a miniszterelnöksége idején még valamennyire csak-csak rendelkezésre álltak. Tehát nem tud magának egy egyórás vagy másfélórás televízióműsort kérni, hogy miniszterelnökként bemutassa az ország gazdasági helyzetét, akár egy előadás keretében. Maximum arra van lehetősége, hogy itt beszéljen tíz-tizenöt percet, az Egyenes beszédben tíz-tizenöt percet, elmondja, hogy mit mondott azon az előadáson. Nem ugyanaz a helyzet. Tehát nem biztos, hogy ugyanazzal az akkor sikeres eszközzel célszerű élnie.

– Nézze. Bizonyára nem én vagyok a legjobb politikai kommunikációs elemző és tervező. Bizonyára. Mégis azt kell gondoljam, hogy sok-sok, mondjuk úgy, hogy hagyományos politikusi megszólalásunk mellett nem baj, ha azt is látják egy politikusról, ebben az esetben rólam, hogy amellett, hogyha kell, akkor tud jó vagy éppen közepes vagy rossz politikai szónoklatot tartani, képes annak átfogó, szakszerű bemutatására is, hogy hol tartunk, és ez hogyan értékelhető akár az előzményekhez képest, akár a régió országaihoz képest vagy az európai átlaghoz képest. Ez szerintem fontos, hogy a hallgatók, nézők, olvasók valamennyire lássák vagy tapasztalják. Fontos nekünk is, politikusoknak, mert minden ilyen megszólalás újra és újra kényszerít bennünket arra, hogy újragondoljuk ezt a dolgot. És miközben ezt az előadást terveztem és dolgoztam a grafikonok elkészítésén, lett nagyon világos számomra például, hogy négy évvel ezelőtt, épp a ciklus közepén, egy ennél lényegesen nagyobb kiigazítás megvalósítása után 2008-ban, tehát két évvel a választás után már növekvő pályán volt az ország gazdasága, növekedtek a reáljövedelmek. Most pedig fura módon megint a ciklus közepén – úgy, hogy egyébként nincs Európában gazdasági válság, van a periférián pénzügyi természetű válság, de Szlovákia növekszik…

– Na azért ezzel vitatkoznék, az eurózóna gazdasága nem növekszik, és ki tudja milyen válság előtt állunk itt Görögország és Spanyolország helyzetét tekintve. Én azt mondanám inkább, hogy Európa nem lábalt ki még ebből a válságból, vannak országok például, Szlovákia, jól mondja, meg Lengyelország, igen, Németország is kint van, de azért az egész régió visszasüppedhet a válságba, annyira kétesélyes ma a helyzet.

– Ha úgy fogalmaz, hogy mindaz, ami a periférián történik, ráadásul most a spanyolok az elmúlt napokban megint nehezebb helyzetbe kerültek, ez Európát újra egy válságba taszíthatja, ha ezt mondja, akkor ezzel egyetértek. De ugye az én megjegyzésem, hogy ma nincsen válság, az arra vonatkozik, hogy belezuhantunk 2008-ban egy brutális válságba. Németország és Magyarország is közel nyolc százalékkal csökkent 2009-ben. Ebből a válságból 2010-re nagyjából kikecmeregtünk, itt maradt az európai perifériának egy államadósság-válsága és ebből fakadóan egy pénzügyi természetű válság. De az unióban – én Önnel nem vitatkozom, mert Ön elég jó a számokban és olvasom is a kormánypárti politikusok megjegyzéseire írt rendszeres heti válaszait a 168 Órában –, ha az én memóriám jó, akkor szerintem az első negyedévben az Európai Unió összesített GDP-adata plusz 0,2 százalék. Tehát enyhe növekedésben van az unió. Németország, a mi fejlődő piacunk tehát ehhez képest 0,8-ban, de ezeket fejből mondom. Szécsényben vagyok, nincs előttem számok halmaza, de szerintem így néz ki most az unió gazdasága.

– Értem, de talán ezt lett volna vagy azt lenne célszerűbb hangsúlyozni, és mintha ezt nem éreztem volna ki ebből a tegnapi előadásából meg annak kommentárjaiból, hogy Magyarország az Orbán-kormány különösen rosszul sikerült, különösen dilettáns, különösen hepciáskodó, mindenkivel tengelyt akasztó politikája miatt sokkal rosszabbul jön ki abból a helyzetből, amit akár válságnak is nevezhetünk, akár nehéz helyzetnek. És hogy ráadásul ennek a gazdasági dilettantizmusnak és akarnokságnak van egyfajta párja. Van egy ezzel párhuzamos és legalább ilyen súlyos fenyegetés a kormány részéről, a demokrácia szétverése. Így ez a kettő együtt igazán súlyos fenyegetés a magyar társadalom számára, és mintha ez az utóbbi elsikkadt volna ebben a két évértékelőben, holott legalább olyan fontos, mint a gazdasági szerencsétlenkedés.

– Azzal kezdtem az előadást, hogy eltérően a közgázos előadásoktól, hadd teremtsem meg a környezetét az előadás fő részét alkotó gazdasági elemzésnek, hogy tudniillik az a fajta rendszerváltozás, annak az ellen-Magyarországnak a megépítése, ami Orbán Viktor nevéhez fűződik, legalább négy dolgot jelent. Egy: az alkotmányos rendszer megváltoztatása, egy önkényuralmi struktúra irányába tett lépéssorozat. Kettő: a piacgazdaság működési elvével való szembefordulás ennek összes következményével. Három: a társadalompolitikában a befogadó, integráló magatartás helyett egy alapvetően bűnbakkereső, bűnbakképző gondolkodás. Négy: a közös európai együttműködésben vagy integrációban bízó magyar orientáció helyett leginkább tájékozódó és bezárkózó mentalitás. Ez az orbáni ellen-Magyarországnak a négy nagy pillére, ha úgy tetszik, az orbáni… nem fülkeforradalomé, hanem ellenforradalomé a szabadság világához képest. És nézzük meg, hogy akkor mi történik. Persze nagy bajban van az ember, ha minden előadást az MTI-hír alapján kell majd elvinnie a választókhoz. Az elemzés, amikor számokról beszéltünk, mindenütt tárgy- és tényszerű kívánt lenni. Hozzáteszem, mindig azt vizsgálva, hogy igen, mi az, ami itt történik. Egy példát hadd mondjak. Orbán azt mondja a hétfői parlamenti beszédében, hogy aki a devizaárfolyamokat a kormányon kéri számon, az közgazdasági analfabéta és dilettáns. Részben erre is reagálva bemutattam egy devizaárfolyam-összehasonlítást a régió országairól: cseh korona, lengyel zloty és román lej, magyar forint, hogyan alakultak az árfolyamok az elmúlt egy évben. És az derül ki, hogy miközben a magyar forint több mint kilenc százalékot veszített az értékéből, a másik három valuta értékvesztése egyiknél sem haladta meg a három százalékot. És gyorsan kiszámoltuk, hogy ez például azt jelenti, hogy a magyar kormány legalább háromszáz milliárd forintot vett el a tőlünk. Elvett a magánnyugdíjpénztári pénzeknek az államadósságra való fordításának a konverziójakor, mert bizony a nagyon gyenge forint, ami miatta ennyire gyenge, és ezért nem lehetett ennyivel kevesebb az adósságunk. Amit ez az ország a nemzetközi környezetnek köszönhet, azzal nem tudunk mit tenni, de amit ennek a dilettáns kormánynak köszönhet...

– Önt a hívei mindig is csodálták azért, hogy viszonylag bonyolult dolgokat érthetően, világosan el tudott magyarázni, és ezért még azok is érthették a gazdasági összefüggéseket, akik nem sokat konyítanak hozzá. De azért lázba hozni az embereket azzal, hogy a forint többet veszített az értékéből, mint a zloty vagy a cseh korona és így tovább, valószínűleg nem lehet. Tehát nem lehet, hogy félreértelmezi e pillanatban a saját lehetőségeit, helyzetét? Mert ami miniszterelnökként meggyőző volt és szükséges volt, az ellenzéki vezetőként talán kevés? Szóval több tüzet, több szenvedélyt, több, ha tetszik, bár ezt nem szívesen mondom és ne is értse szó szerint, inkább csak jelzés értékűnek, politikai demagógiát várnának Öntől a hívei, hogy világosan megmutassa, ez az Orbán-kormány milyen súlyos hibákat és bűnöket követ el. Ehhez képest, hogy a forint és a zloty árfolyama hogyan változott, másod- vagy harmadrangúnak látszik.

– Nézze, akinek van devizahitele és sokaknak van még devizahitelük, azok ha értik, hogy a forint gyengülése miatt nekik most többet kell fizetniük, márpedig ők ezt értik, és azt is értik, hogy a gyengülésnek legalább kétharmadát, tehát a kilencszázalékos gyengülésnek a kétharmadát, nagyjából hat százalékot Orbánnak köszönhetik, higgye el, ha ők ezt megértik, akkor nem lesznek nagyon boldogok. Az, akinek a zsebéből ez a kormány kivesz – egyébként nem a nemzetközi helyzet által indokoltan – jó pár ezer forintot, azok gondolom, tudják, hogy egy dilettáns kormánnyal állnak szemben. Egyébként meg újra csak azt tudom mondani Önnek meg a hallgatóknak, bennem meg a Demokratikus Koalícióban van tűz. De aki csak égni tud, az előbb utóbb el fog égni. Időnként azt is mutatni kell, hogy nemcsak arra vagyunk képesek, hogy előbb-utóbb megverjük Orbánt, hanem arra is képesek vagyunk, hogy utána kormányozzunk. A verekedéshez kell tűz, a kormányzáshoz kell némi higgadtság, önuralom, racionalitás. Be kell mutatni a képességünket, hogy lánglelkű politikusok vagyunk, de be kell mutatni azt a képességünket is, hogy racionális, mérlegelő, a szakmát értő emberek. Szerintem ennek az aránya fontos. A kritikáját, mert hogy nem tudom nem kihallani abból, amit mond, persze komolyan veszem, és nagyon elgondolkodnék, ha minden héten ilyen előadásra jelentkeznék. Nem fogok minden héten, Önt is megnyugtatom. Gyanítom, hogy untatnám Önt is vele, meg a hallgatókat.

– Közben megnéztem az Eurostat adatait, hogy kinek van igaza. Az igazság kettőnk között van, és ráadásul egy tized százalékos.

– 0,1.

– 0,1, igen, én stagnálást mondtam Ön 0,2-t. Az európai 27-ek 0,1 százalékkal bővültek, és Magyarország rendkívül rosszul teljesített, mert ugye a totális csődben lévő Görögország, valamint a nagy válságban lévő Portugália után…

– Így van. Ő a harmadik.

– …a harmadik legnagyobb gazdasági visszaesést szenvedte el, még a súlyos bajban lévő Spanyolországban is 0,4 százalék volt mindössze a visszaesés. Tehát Magyarország valami elképesztő hibasorozatot kellett hogy elkövessen.

– Hadd mondjak még Önnek egy megjegyzést. Itt, gyanítom, hogy a vége felé a beszélgetésünknek. Tudja, mi nagyon sokat verekedtünk az elmúlt években. Én is. Azt is gondolom, a Demokratikus Koalíció elnökeként, sokat vitatkozva önmagunkkal is, hogy nagyon jó lenne egy picikét normálisabb, nyugodtabb, értőbb hang is ebben a magyar politikában. Hogy veszélyes az, ha előbb-utóbb bezáródunk a szenvedélyeinkbe és az indulatunkba. És annyira kellene nekünk is azért tenni, hogy a választók is ne csak indulatot érezzenek, és indulatból szavazzanak, hanem merjenek a dolgok mögé nézni, akarják végiggondolni. Ettől még Önnek igaza van, hogy a politikai nyelv mindig más lesz, mint a szakmának a nyelve. De van bennünk egy erős késztetés, hogy mi lenne, ha normálisnak mutatná magát a magyar politika, és mi magunk is legyünk végre picikét normálisak. Beszéljünk a lényegről, ne csak arról, hogy milyen átkozottul kormányoznak Orbánék. Hiszen azt azért már elég sokan látják, hogy valóban átkozottul rosszul kormányoznak.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mit kezd a külügy a külföldi szakmai és politikai véleményekkel?
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára


Bolgár György: - Megint összegyűlt egy pár dolog, amiért azt mondanám riporterként, hogy nem irigylem Önt. De lehet, hogy Ön kifejezetten élvezi, ha gyűlnek a gondok, a megoldandó problémák.

Prőhle Gergely: - Ezt még majd meglátjuk. Nem tudom, mire gondol.

– Hát mondjuk itt van ez a Kövér-ügy, nevezzük ügynek, mindenesetre sok konfliktus okozója, hogy a parlament elnöke részt vett a végül is nem teljesen realizálódott székelyudvarhelyi temetésen, ott mondta azt, amit mondott, emiatt a román miniszterelnök, a román kormányzat meglehetősen sértődötten válaszolt, és talán nem alap nélkül. Aztán az országgyűlés elnöke ismét ellátogatott Erdélybe, hogy kampányoljon az egyik magyar párt mellett, ezzel ismét kihívta a román hatóságok ellenszenvét. Ez a, mondjuk, legfrissebb ügyek egyike csak. Ezzel kapcsolatban csupán azt kérdezném, hogy ilyenkor kötelessége-e az országgyűlés elnökének mint az egyik legfontosabb közjogi méltóságnak egyeztetnie a Külügyminisztériummal, hiszen ez a magyar külpolitikát érintő akár beszéd, akár kampányolás. Szóval diplomáciai gondokat okozhat. Tehát van-e egyeztetési kötelezettsége?

– Abszolút nincs egyeztetési kötelezettsége, hiszen ő nem kormánytisztviselő, hanem az országgyűlés elnöke, ez az egyik. A másik pedig, ugye az többször elhangzott, hogy ő ott magánemberként van jelen, már amennyire ez egyáltalán lehetséges. Tehát ilyen kötelezettség semmiképpen nincs.

– De ha a románok valamilyen módon tiltakoznak vagy beszólnak vagy visszaszólnak, akkor az már a Külügyminisztériumot is kell hogy érintse.

– Persze, hát ez általában diplomáciai lépések formájában történik, ezt nyilván a diplomáciai csatornákon keresztül közlik. Akkor mi elmondjuk, hogy evvel kapcsolatban mi a hivatalos álláspontunk, elmondjuk, hogy ez nem kormányálláspont. És aztán a dolog folytatódik úgy, ahogy folytatódik.

– Mármint, hogy Kövér László álláspontja nem kormány álláspont. Ezt mondja.

– Természetesen. Persze. Nem is így hangzott el.

– Igen, igen. És amikor a románok erre azt mondják, hogy nana, hát azért Kövér László nem a Holdról szállt le a magyar parlament épületébe, hanem a Fideszből és a kormányból, akkor Önök mit válaszolnak rá? Hogy akkor sem kormány álláspont?

– Hát természetesen azt mondjuk, hogy akkor sem kormányálláspont, hisz ez az igazság. És különben pedig ahol Kövér Lászlónak igaza van, mert azért ilyen pont is van számos, például az, hogy Európában gyakorlat az, hogy külföldről részt vesznek más államok pártjainak a kampányában, ott azt nyugodt szívvel megteheti, ilyen módon ez a mostani utazása is teljes mértékben legitim. Tehát ily módon vannak olyan részek, amelyeknek a védhetőségénél nem merül fel kétség.

– De ezek szerint vannak olyan pontok, amelyek védhetőségével kapcsolatban kétség vetődik fel.

– Hát, ha valaki magánemberként, hangsúlyozom, tehát nem kormánytisztviselőként, egy másik országban mond valamit, ami arra az országra nézve nem hízelgő, és evvel kapcsolatban az az ország tiltakozik, akkor nyilván erre nem tudunk mit mondani, mint azt, hogy egy ez az illető ott tartózkodó magyar politikus véleménye. De semmiképpen sem kormányálláspont.

– Van-e olyan helyzetben a Külügyminisztérium vagy a Külügyminisztérium befolyásos vezetői, a minisztertől, az államtitkárától a helyettes államtitkáráig bezárólag, hogy azt mondják Kövér Lászlónak vagy a kormány vezetőinek, hogy talán ez nem volt szerencsés vagy nem lenne szerencsés, ha ez így és így folytatódna.

– Én is folyamatosan kapcsolatban vagyok Kövér László legközvetlenebb munkatársaival, és természetesen ezzel kapcsolatban nekik is ugyanazt mondom, amit most Önnek. Tehát ilyen szempontból abszolút tiszta a lelkiismeretem.

– Vagyis mit mond nekem? Hogy nem volt szerencsés?

– Én azt mondom, hogy nem. Tehát nyilván az, hogy valaki elmegy egy ilyen temetésre és ott mond egy nagyon visszafogott, józan beszédet, amiről egyébként sajátos módon viszonylag kevés híradás hallatszott, ez véleményem szerint teljesen rendben van. Az, hogy aztán a fogadó országot vagy annak az eljárását adott esetben olyan szavakkal is minősíti, amelyek hát finoman szólva nem erősítik a két ország közötti kapcsolatokat, ez nyilván külügyi szempontból aggályos. Ezt ugyanúgy elmondom neki is, mint ahogy most Önnek is.

– Magát a Nyirő József újratemetését nem tartotta a Külügyminisztérium aggályosnak? Egyrészt az ő nyilas időkbeli képviselői múltja miatt, másrészt amiatt, hogy ennek mégiscsak politikai felhangot adtak az országgyűlési elnök részvétele miatt.

– Én megmondom őszintén, jobban örültem volna, és ez továbbra is így van, ha mondjuk a két írószövetség, és csak ők foglalkoznak ezzel. Ha van egy egyébként politikai tevékenységétől függetlenül jelentős vagy sokaknak fontos magyar írónak egy végakarata, hogy ő a szülőföldjében akar végső nyugalomra lelni, ezt tiszteletben kell tartani. Ahhoz, hogy ehhez bizonyos hivatalos magyar segítség is érkezik, azt is rendjén valónak tartom. Tehát ilyen értelemben szerintem érdemes megnézni, hogy a magyar művészet, irodalom, tudomány hány jeles képviselőjének voltak olyan politikai melléfogásai, amelyek erősen megkérdőjelezhetőek. Ettől függetlenül mint írónak, azt gondolom, meg kell adnunk neki a végtisztességet.

– De hát nemcsak Kövér Lászlóval kell foglalkozniuk ezekben a napokban, úgyhogy azért gondolom, hogy az adrenalinszintje meglehetősen magas tud maradni. Nem tudom, hogy ez öröm-e egy négygyermekes családapának? Négy?

– Abszolút, igen, négygyermekes.

– Tehát van adrenalinszintre otthon is lehetősége.

– Igen, de Bolgár úr, van egy fontos tulajdonsága a négygyermekes családapáknak, mint hogy a négygyermekes családanyáknak is. Az ő szemükben a fontossági sorrendek egész másképp jelennek meg, mint azoknál, akiknek nincsenek ilyen családi örömeik. Nekem például sokkal fontosabb, hogy a kislányomnak jól sikerült a csellóvizsgája vagy hogy adott esetben az éppen első osztályos kisfiam milyen ügyes legófigurákat tud összerakni különböző fogaskerekekből.

– Szóval van fontossági sorrend. Ez nagyon helyes. Akkor ezek szerint ez csak a levezető gyakorlat, mert a fontos dolgok otthon történnek.

– Hát, így van.

– Na de otthonunk ez az ország is, és nem mindegy, hogy milyen országban élünk.

– Ez is így van. És nagy felelősséggel tekintünk rá. És nagyon örülök, hogy ez összeköt mindkettőnket.

– És kapjuk, kapjuk, kapjuk továbbra is a kritikákat. Itt van ez a Velencei Bizottság, amelyik egy fontos tekintélyes szakértői testülete az Európa Tanácsnak, és nemhogy a médiatörvényről mondta el a maga – bár általam még nem látott, meg a nyilvánosság elé sem bocsátott – állítólag nagyon szigorú és sok szempontból, sok pontban összeszedett bíráló véleményét, hanem most négy egyéb ügyben is ahogy olvasom az újságban. Ügyészségről, az alkotmánybíróság jogainak a korlátozásáról, a nemzetiségekről, a választási törvény módosításáról. Mit csinálunk ezekkel? Visszaküldjük őket a feladónak, papírkosárba tesszük, iktatjuk, megköszönjük és nem csinálunk vele semmit? Kérdezem ezt azért, mert a magyar kormány több vezető képviselője megígérte, hogy figyelembe fogjuk ezeket venni. És nem látom a jelét.

– Hát én azt gondolom, hogy itt a tapasztalat nagyon fontos tanácsadó. És én azt hiszem, hogy nem is érdemes ebben az ügyben jósolni, mert ugye nem a Külügyminisztérium illetékes a törvénymódosítások dolgában. Ám de ha visszatekintünk mindazokra a kifogásokra, amik például ezt megelőzően a Velencei Bizottságtól érkeztek, és az arra adott kormányzati reakciókra, akkor nem mondhatunk mást, szerintem sem Ön, sem én, mint hogy bizakodóak vagyunk. Ne felejtsük el, hogy több esetben mi magunk kértük ezeknek a törvényeknek a Velencei Bizottság által való felülvizsgálatát, és ha csak a bírósági törvényre gondolok, akkor – és azt hiszem, erről már beszéltünk ebben a műsorban is – már a jelentéstervezet alapján, pont a bizottság ülésének napján, több mint harminc pontban, a bizottság elképzeléseinek megfelelően változtattuk meg a törvényt. Ez azóta törvénybe is iktatódott. És akkor én azt gondolom, hogy ez csak bizakodóvá tehet minket a jelenlegi kifogások kezelésével kapcsolatban is. De említette a választási törvényt. Ugye ott már korábban is született egy bizottsági állásfoglalás, ami a választókerületekkel kapcsolatos. És pedig az, hogy a választókerületek lélekszáma közötti különbség nem haladhatja meg a tizenöt százalékot. Ugye például ennek kapcsán ők örömmel veszik, hogy ennek a kérésüknek vagy kifogásuknak már megfeleltünk, eleget tettünk. Tehát én azt gondolom, hogy várjuk meg ennek a ennek a folyamatnak a végét, és mondom még egyszer, ha az eddigiekből indulunk ki, ahogy a magyar kormány eddig kezelte a Velencei Bizottság állásfoglalásait, akkor szerintem itt is nyugvópontra jut ez a vita.

– Magyarán Ön bizalmat szavaz a saját kormányának, mert úgy látja, hogy néha azért meg-megmozdul bizonyos bírálatokra.

– Én nem azt mondom, hogy néha-néha, én azt gondolom, hogy minden olyan épeszű, megalapozott bírálat meghallgatásra talált, ami nem pusztán általánosságban filozofált a magyar demokrácia állapotáról, hanem konkrét jogi kifogásokat tett. Ezeket az esetek döntő többségében a magyar kormány megfogadta, korrigálta, a parlament ennek megfelelő döntéseket hozott.

– Akkor vajon miért nem tették ezt meg a médiatörvénnyel kapcsolatban? Azok nem csupán elvi kifogások voltak, ha jól tudom.

– Hát ott is történt azért az utóbbi időben elég sok változás.

– Hát csak az alkotmánybírósági kifogásoknak az átvétele miatt történt ez a módosítás, az Európa Tanács, illetve a Velencei Bizottság…

– Borzasztóan szégyellem, de ebben az ügyben nem tudom most Önnek pontosan megmondani, hogy melyik melyik vélemény alapján készült. Szerintem egyébként pedig az, hogy az Alkotmánybíróság valamit egyébként a magyar jogrend szerint kifogásolt, és ennek megfelelően a törvény módosult, ez bizonyítja a legjobban a magyar demokrácia virágzó voltát és működőképességét.

– Hát, ha hozzátesszük a Velencei Bizottság másik kritikáját, hogy nem megfelelő alappal korlátozzák az alkotmánybíróság jogkörét, akkor annyira azért nem lehetünk boldogok. De kétségtelen, van még Alkotmánybíróság és figyelembe veszik a véleményét. Ez is valami.

– Pontosan erről van szó, és egyébként azért ne tekintsük a Velencei Bizottságot sem valamiféle végső instanciának, amelynek a véleménye maga a szentírás. Ez egy sok okos jogász által kifejtett jogi vélemény, amelyet nyilván meg kell fontolni. De azért az sehol nincs leírva, hogy innentől kezdve szóról szóra azt kell csinálni.

– Nem. Az kétségtelenül nincs, de biztos elgondolkodtatja Önöket és szerintem – legalábbis merem feltételezni – sokszor meg is vitatják, akár szűk vezetői vagy politikusi körben, hogy jó, hát itt van ez a Velencei Bizottság, szakértők, ráadásul velünk szemben nem ellenséges szakértők, de hát mégis csak szakértők. Mi meg politikusok vagyunk, nekünk sok más dologra is tekintettel kell lennünk. De ott van az Európa Tanács vezetése, ott van az Európai Bizottság és annak a vezetése. Ott van az Európai Parlament politikusokkal. Ott vannak az európai kormányok, az amerikai kormány, és nem szűnnek a bírálatok.

– Na, hát akkor vegyük ezeket sorba Bolgár úr. De még mielőtt ezt megtesszük, szeretném Önt korrigálni, mert én nem politikus vagyok, hanem köztisztviselő vagyok, és nagyon sokan vagyunk még így ebben a kormányban. És azt gondolom, hogy éppen ezért nagyon fontos mindnyájunknak, hogy a lelkiismeretünk és a szakmai tisztességünk érintetlenül maradjon. Úgyhogy ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ezeket a kérdéseket abszolút józan módon tisztázzuk. De hát akkor rajta.

– De most nem akartam végigvenni ezeket az európai és amerikai bírálatokat, inkább csak azt – mert ez is végül is a magyar diplomáciát és a magyar külügyet hozza valószínűleg kínos helyzetbe –, hogy ha a miniszterelnök a nyilvánosság előtt mondja el, hogyan próbál túljárni az európai bürokraták eszén, és hogyan nem teljesíti az ő válságkezelési javaslataikat, miközben lényegében csak néhány javaslatot fogad el, amit már amúgy is megcsináltunk, azokat pedig, amiket nem akar elfogadni, továbbra sem fog, és mindeközben pávatáncot jár és barátságot arcot vág, szóval ezt egy diplomatának valószínűleg nem volna könnyű elmagyarázni, ha megkérdeznék.

– Hát nehéz lenne erre azt mondani, hogy ez ez egy különösebben diplomatikus megjegyzése lett volna a miniszterelnök úrnak, de csak gondoljon arra, hogy mennyivel rosszabb lenne ha ezt csinálná, de ugyanakkor ezt még el is titkolná. Azt lehet mondani, hogy lám, lám, a magyar miniszterelnök egy őszinte ember, ezt nyilvánosan bevallotta.

– És ezt mondja? Amikor megkérdezik Öntől?

– Tessék?

– Amikor mondjuk egy nyugati nagykövet megkérdezi Öntől, hogy államtitkár úr, mégis hogy kell érteni ezt, amit a miniszterelnök úr mondott a minap?

– Én akkor, hogy mondjam, megint csak a saját szakmai tisztességem és lelkiismeretem miatt ugyanazt mondom nekik is, mint amit Önnek meg a rádióhallgatóknak. Tessék megnézni azt, hogy mit csinálunk. Csak a kezünket figyeljék, és akkor láthatják, hogy azok a törvénymódosítások, azok az irányok, azok a tettek, amik a magyar kormány nevéhez fűződnek, például ezekkel a kritikákkal kapcsolatban, azok milyen irányba mennek. Tessék megnézni, hogy a deficiteljárással kapcsolatban mi történt, tessék megnézni, hogy a bírósági törvénnyel kapcsolatban mi történt, és akkor emellé persze oda lehet tenni számos politikusi megnyilvánulást, aminek a retorikai fordulatai persze nem elhanyagolhatóak, de azt gondolom, hogy azért mégiscsak a tettek számítanak, és az, ami végeredményként a törvényszövegekben és világos írásos dokumentumokban is megjelennek.

– Azt mondta, hogy a kezünket nézzék. Erről eszembe jut, hogy a Transparency International, a nemzetközi korrupcióellenes szervezet éppen ma hozta nyilvánosságra európai jelentését, és ebben az van, hogy Magyarországon a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kontrollintézmények pedig képtelenek a hatalmat korlátozni, így magánérdekek érdemi akadály nélkül érvényesülnek a közérdek helyett. Mintha ők is a kezeket néznék, de ez nem tetszik nekik.

– Hát nézze Bolgár úr, ez a Transparency International egy tiszteletre méltó civil szervezet, ha nekik ez a véleményük, akkor nyilván majd azok, akik a korrupciós ügyekben illetékesek, majd elmondják.

– Na akkor mondok még egyet, és akkor legyen ez a záró kínzó kérdés. Hogy a kezüket nézzük. De őszintén szólva annyi keze van a kormánynak, hogy már össze sem tudom számolni. Itt van ez a jegybanktörvény-módosítás. Az Európai Bizottság azt mondta, hogy neki elég, ami van, de hát azért az Európai Központi Banknak és az IMF-nek lehetnek még kívánságai. Voltak is.

– Azt hittem, az amerikai emberi jogi jelentésről fogunk beszélgetni, Bolgár úr.

– Arra már nem jut időnk, mert az olyan hosszú és annyi benne a kritika, hogy az eltartana egész nap.

– Igen. Remélem nem annyira hosszú, hogy ne olvasta volna el.

– De, de, de elolvastam.

– A Romániára, Ausztriára, Hollandiára vonatkozó részeket is.

– Ebből látszik, hogy az amerikaiak nemcsak ránk pikkelnek, máshol is észreveszik, ha baj van.

– Hát pontosan, és ez a furcsa, hogy nemcsak ránk pikkelnek, ugyanakkor viszont Romániával kapcsolatban az ottani magyarsággal kapcsolatos ügyek valahogy furcsa módon kimaradtak abból a jelentésből, ami engem legalábbis elgondolkodtat. Gondolom, a hallgatókat is. De hát mondom, ezen érdemes azért kicsit alaposabban elgondolkodni.

– Lehet, lehet, hogy egy következő alkalommal ezt is érdemes lesz megbeszélni.

– Tudja, a nemzetközi kritikák meg a különböző megnyilvánulások nyilván így-úgy értelmezhetők, csavarhatók politikailag, részben befolyásolhatók, értelmezhetők.

– De ha mindenki ellenünk van, akkor nehéz csűrni-csavarni.

– Nincs mindenki ellenünk, ezt a pszichózist én megpróbálnám távol tartani magunktól, abszolút nincs mindenki ellenünk. Szívesen beszélgetek Önnel a Wolfgang Schüssel által tartott budapesti előadásról is.

– Az igaz, sikerült egy-két korábbi tekintélyes politikust maguk mellé állítaniuk.

– Bár tudom, hogy ez mindazoknál, akik folyamatosan a jelenlegi magyar kormány szapulásában érdekeltek, kicsit kiverte a biztosítékot.

– Nem, nem a szapulás, hát ez a kritika. Jogos kritika.

– Hogy valaki egyszer véletlenül valami jót is mondott.

– Nem, nem. Meglepett, hogy ő ennyire nyíltan kiállt Orbán mellett. Nem, nyilvánvalóan nem befolyásolta őt senki.

– Na jó, hát ezzel én csak azt akarom mondani, hogy van ilyen vélemény meg olyan vélemény, és ez így volt ezelőtt is, így lesz ezután is.

– De nem így volt ezelőtt, hiszen Ön is tudja, hogy túlnyomó többségben vannak és soha nem látott erősségűek azok a kritikák, amelyeket a magyar kormány ma kap jobbról-balról.

– Szerintem ez már sajnos Magyarországgal kapcsolatban az elmúlt hét-nyolc évben így van.

– Nem, nem így volt. Prőhle úr, nem így volt. Nem így volt. Még az Önök által nagyon nem szeretett Gyurcsány idején sem volt így.

– Bolgár úr, attól tartok, hogy 2006-2008 tájékán mi nem ugyanazokat az újságokat olvastuk. De mivel ennek a mostani beszélgetésnek más a témája…

– Majd az archívumunkat összehasonlítjuk.

– De azt gondolom, hogy mindnyájunk érdeke valóban, hogy a Magyarország-kép kifelé jó legyen. Hogy ezzel kapcsolatban mindent meg kell tenni, és azt gondolom, hogy azért a tendencia egyébként felfele mutat. Elégedettek még messze nem lehetünk, de azért nem pusztán Schüssel volt kancellár, azért számos más újság híradása is, illetve azok a tettek, mondom, amik a kezek művelnek, azért azok nem pusztán negatívak.

– Ezt a kezeket még hadd kérdezzem meg. Ha egyszer Matolcsy György benyújt egy törvénymódosítást a jegybank helyzetéről és az nyilvánvalóan ellentmondásban van, nem teljesíti az Európai Központi Bank által kérteket, miközben lehet tudni, hogy nekik is szavuk van abban, hogy elkezdődjék a tárgyalás az IMF-fel. Majd miközben ez megtörténik, előlép Varga Mihály IMF-főtárgyaló, és azt mondja, hogy akkor ezt mégse tárgyalja meg a parlament. Nem igaz, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal kéz. Mi folyik itt?

– Hát nézze, egyszer az a baj, hogy túl erős a központi akarat. Másszor az a baj, hogy ha a józan racionalitás jegyében nem az ökör következetességével megy előre valaki, hanem kicsit differenciáltabban és okosan próbálja meg előrevinni a dolgokat… Nézze, Bolgár úr, az Ön műsorában az ember szép lehet, de okos nem, azt gondolom, hogy most ez a helyzet. Én a magam részéről örülök, és ezt javaslom Önnek is, hogy egy ilyen racionális döntés született és a Fidesz-frakció a mellékelt ábra szerint beállt Varga Mihály ez irányú racionalitása mögé. Örüljünk ennek egyszer együtt, a napunk is jobb lesz.

– És nézzük Varga Mihály kezét.

– Így van. Ezt javaslom mindenkinek.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mi lesz így az MTI-vel?
Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója


Bolgár György: - Azt hittem, hogy Te meg az MTI megússzátok. Te is azt hitted?

Belénessy Csaba: - Igen, és meg is úsztuk.

- Na. Mit jelent ez?

- 49-en vagyunk, tehát ez kétségtelenül jelentős létszámcsökkenés, de amikor én 2010 őszén elvállaltam a vezérigazgatóságot, akkor ezt a szisztémát vállaltam el, hogy minden Zrt-nél csak a vezérkar marad, és a gyártóbázis, az MTVA lesz az alap. És ugyan volt itt másfél év, amíg többen voltunk, mint a többiek, tehát száznyolcvanan, ez viszont abból a felfogásból adódott, hogy sokan voltak hírkiadási joggal rendelkezők, és az egy sajátos műsorszolgáltatási tevékenység, ezért nekik az MTI-nél volt a helyük. Most lecsökkent ez a létszám, és így dolgozunk tovább. De egyébként az önállóságunk, jogosítványaink változatlanok.

- Azért majd erre is rákérdeznék, hogy mi az, ami változatlan, ha egyszer száznyolcvannégy ember helyett negyvenkilenc marad. Korábban száz, hírkiadási joggal rendelkező szerkesztő volt, most meg az egész MTI negyvenkilencből áll. Szerintem még azt sem lehet tudni – de lehet, hogy ti tudjátok –, hogy most akkor ki mire is jogosult, ki kinek a főnöke és ki ad utasítást arra, hogy miről is kell hírt csinálni, miről kell tudósítást készíteni.

- Ezt pontosan tudjuk.

- Mesélj.

- Van egy megállapodás. Az MTI teljes egészében megőrizte a szolgáltatás tartalmának megválasztását, annak összeállítását, szerkesztését, ellenőrzését és jóváhagyását. Ezek a jogosítványok megmaradtak, és ez kiterjed a hírügynökségi tevékenységre, a rádiós krónikákra, a tévéhíradókra és az online-ra is.

- Az MTI negyvenkilenc munkatársa közül ott ül egy belpolitikai főszerkesztő, van ilyen?

- Szerkesztőségvezető.

- Belpolitikai szerkesztőségvezető és azt mondja a tudósítóinak, akik korábban MTI-munkatársak voltak, hogy menj el erre az eseményre, te menj el arra, erről kérek körülbelül ennyit, abból annyit és így tovább. De ma kiknek mondja? MTI-munkatársaknak vagy MTVA-munkatársaknak? És egyáltalán, hol ülnek ezek a munkatársak? Ugyanott az MTI-ben vagy levonultak a Kunigunda útjára?

- Itt ülnek az MTI-ben, a Naphegy téren egy teremben.

- De máshoz tartoznak?

- Más a főnökük. A megrendelőknek én vagyok a főnöke. A végrehajtók – akik a gyártásban vesznek részt – főnöke pedig Böröcz István. A kérdésedre válaszolva ez úgy működik, hogy megnézi az MTI ügyeletes embere, szerkesztője a tükröt, és azt mondja, hogy ez és ez az esemény kell az MTI kiadásába, és megrendeli ennek az elkészítését a gyártótól, az MTVA embereitől. Közben figyelemmel kíséri, hogy történik ez a gyártás. Utasítást nem adhat nekik, de szakmai iránymutatást igen. És a végén azt mondja, hogy ez így jó vagy nem jó, átvesszük, nem vesszük. Ki kell javítani, nem kell kijavítani. Az a szám, amit mondtál, hogy régen száznyolcan ember volt most meg negyvenkilenc, az a száznyolcvan ember – annak az MTI-s része, az ügynökség része persze kevesebb volt – nemcsak ellenőrzött, hanem szerkesztett is híreket. Ez a kis létszámú MTI-s ellenőrző csapat már csak ellenőriz.

Hogy lehet így dolgozni? Amennyire én az újságírást ismerem, a főnök kiad valamilyen utasítást, és akkor ellenőrzi is a végrehajtást meg beleszól, hogy te ezt csináld, úgy csináld. Most ezek szerint kiadja az utasítást, hogy a máshoz tartozó munkatárs menjen ki megcsinálni egy anyagot, de közben mégsem adhat ki ennél bővebb utasítást, mert az illetőnek más főnökei vannak és lehet, hogy más elképzeléseket kell végül is az anyagba betennie.

- Nem. Azt kell beletenni, amit mi mondunk.

- De akkor mi a fenének kerültek át az MTVA-nak nevezett akármilyen intézménybe? Akkor minek ez az egész felfordulás? Ezt kérdezem egyébként már másfél éve, csak még mindig nem tudok rá választ kapni.

- Ez a rendszer működik most már ősz óta.

- De kinek a rendszere? Te ismered belülről. Milyen rendszer ez?

- A médiapolitika ezt a rendszert alkotta meg.

- Én értem. De ez a rendszer zűrzavaros.

- Nézd, el tudom képzelni, hogy ez nehezen áttekinthető kívülről. De istenigazából – tényleg nem fényezni akarom itt a mi dolgainkat – most azt látom, mivel június elseje óta eltelt egy hét, hogy működik.

- Mert mindenki működik. Robotpilótára állítva működik a repülőgép is, Ti is így működtök, gondolom.

- Gondolkoznak azért a pilóták, itt azért emberek vannak.

- Jó. Akkor ennyivel jobb a helyzet, a pilóták a repülőgépen is remélhetőleg gondolkoznak. Csak azt akarom mondani, hogy ez rendben van normális körülmények között, de elmegy magától, mert fognak híreket gyártani, kiadni, tudósítások lesznek, riportok lesznek, minden lesz, ami hírügynökséghez, újsághoz, rádióhoz, www.hirado.hu-hoz meg tévéhez kell, minden létre fog jönni. Csak éppen nem optimálisan, nem jól, a felelősségi és függelmi viszonyok nem világosak, nem egyértelműek és többek között az irányítási beleszólási jogok sem. Tehát úgy lehet végül is a közszolgálati médiában híreket gyártani, hogy a végén a kutya sem tudja, hogy honnan kerül egy Ángyán Józsefről szóló blog az MTI híreibe. Vagy tudja?

- Dehogynem tudjuk, mindent tudunk.

- Honnan tudod?

- Az MTI döntése alapján kerül a hírekbe.

- Na de hogy került hozzátok? Honnan tudjátok meg, hogy van ilyen blog?

- Millió blog van.

- Hát ez az, a millióból hogy kerül egy egészen friss hozzátok?

- Mondjuk valaki felhívja rá a figyelmünket.

- Ja, erre gondoltam én is.

- Ilyen mindig is volt. Például valaki felhívta a figyelmünket arra, hogy Nyitrai Zsolt Facebook-oldalán van egy bejegyzés, hogy nem lesz internetadó, azt is szemléztük.

- Na de Nyitrai Zsolt valaki, Nyitrai Zsolt a kormányzat – ebből a szempontból – meghatározó embere, ha ő a blogjában ilyet ír, az hírértékű. De egy ismeretlen blog ismeretlen szerzője mégsem lehet hírértékű. És mégis valaki felhívott benneteket és ti kiadtátok.

- Igen?

- Nem egyértelműek a függelmi viszonyok, nem?

- Azért hozzátennék valamit. Felhívtuk a minisztériumot, és elmondtuk, hogy ez van a birtokunkban, és azt mondták, hogy ez érdekes, és vizsgálatot fognak indítani ebben az ügyben. Azért ezt a blogbejegyzést ez mégiscsak valamilyen módon hitelesítette. Vagy legalábbis ha nem is hitelesítette, nem jó kifejezés, de mondjuk figyelemre méltónak ítélte.

- Aminek az lett a vége, hogy helyreigazításra kényszerültetek.

- Lehet, hogy lesz még ebben egy-két forduló, azért előkerült egy-két dokumentum, ami szerintem érdekes lehet.

- Igen? Ángyán József még figyelje az MTI-t?

- Mindenki figyelje az MTI-t, azt tudom ajánlani. De ez nem egy fenyegetés volt, ha erre utalsz.

- Nem, csak ezek szerint van egy-két dolog a tarsolyotokban vagy volt még egy-két telefon és lehet folytatni az ügyet.

- Ez mindig így van, hogy egy ilyen dolog burjánzik, de egyébként mondok még valamit általában ezekről. Jelentős mennyiségű információ van most a blogokban és különböző online felületeken, a Facebookon például. Komolyan meg kell fontolnunk – és erre érdemes egy komoly szakmai tanácskozást is összehívni –,hogyan kezelje ezeket egy hírügynökség. Erről érdemes akár egy kódexet is csinálni.

- Ez valóban érdekes és jelentős változás a mai nyilvánosságban. Ezzel érdemes komolyan, alaposan foglalkozni. De nem biztos, hogy úgy kell kezdeni, hogy egy ismeretlen blog első bejegyzését rögtön ráborítom a kormányt bíráló volt államtitkárra.

- Én azt gondolnom egyébként – ha ettől a dologtól elvonatkoztatsz –, hogy miért ne lehetne fontos információ egy blogbejegyzésben…

- Azért, mert ha ezt a blogot úgy indítja valaki, hogy mondjuk az illetőt Bill Clintonnak hívják, Gyurcsány Ferencnek vagy Orbán Viktor elkezd blogokat írni, akkor azonkívül, hogy ellenőrzitek, hogy tényleg őróla van-e szó, azt mondjátok, hogy hű, Orbán Viktor indított egy blogot, abszolút mindegy, hogy mit ír, az első bejegyzés mindenképpen hír az MTI-ben. De ha egy ismeretlen blog ismeretlen szerzőjének első bejegyzéséről van szó, akkor akárkire hord össze akármit, az az MTI számára nem lehet hír, mert nem tudtok meggyőződni annak a hitelességéről.

- Mondom, elmeséltem neked azt a folyamatot, hogyan történt ez. Egyébiránt, ami nem volt igaz a blogbejegyzésben, arról kiadtunk egy helyesbítést. Nem ódzkodtunk attól, hogy kiadjunk. De mégiscsak azt tudom mondani neked még egyszer, hogy érdemes nekiállni komolyan ennek a műfajnak, hogy mit szabad, mit lehet.

- Ez igaz, tanulságos lehet.

- A sikerekhez vezető út lehet göröngyös is.

- Így van. Ismerlek régóta, te egy optimista ember vagy. De nem éled meg vereségként azt, hogy most maradt alattad egy negyvenkilenc személyes csontváz?

- Nem csontváz egyáltalán, hanem komoly szakemberek, komoly döntési jogkörökkel.

- Na de ugyanúgy kiüresedett, mint a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió. Ott vannak gyakorlatilag a fizetésükért, ami fontos, de minden lényeges dolog rajtuk kívül történik, az MTVA-n keresztül.

- Szerinted az kiüresedés, hogy mi döntünk arról, mi legyen a krónikákban, a híradókban, miről menjen ki hír? Mi vesszük át ezeket. Ez szerintem egyáltalán nem kiüresedés. Minden szakmai döntés a mi kezünkben van. Egyébként ma kiadtam erről egy közleményt, ami az MTI-ben jelent meg. Érdekes módon az egyik világosan megírja a felelősségi viszonyokat, hogyan működik ez a helyzet.

- Tavaly ősszel az MTI a második lett a magyar márkák rangsorában. Szerinted ebben az évben hányadik lesz ez a negyvenkilenc fős MTI?

- Nem tudom, azért csak egy hete negyvenkilenc fős. Nem tudom, hogy hányadik lesz, de őszintén szólva én lebecsülöm az ilyen kitüntetéseket, elismeréseket. De attól még szerintem az MTI szakmai hírneve – mert azért használom ezt a kifejezést – nem csorbul majd, hogy nem kerülünk dobogóra. Szeretnénk persze, ezt azért hozzátenném.

- Optimista vezérigazgatóként természetesen tedd hozzá.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!