rss      tw      fb
Keres

Egy illetlen történet



A francia törvényhatósági választások második fordulóján több forró pont is volt, amelyre a média és érdeklődő közönség egyaránt kiemelten figyelt – például hogy a szélsőjobbik Front National bekerül-e a nemzetgyűlésbe –, mégis a legnagyobb figyelmet és zajos sajtóvisszhangot egy voltaképpen jelentéktelen ügy, a politikai életbe betolakodó magánügy keltette.

Valérie Trierweiler, François Hollande köztársasági elnök jelenlegi élettársa a twitteren bizalmáról és támogatásáról biztosította Olivier Falorni „disszidens” szocialista jelöltet, Ségolène Royal riválisát a La Rochelle-i választókörzetben.

Royalról tudjuk, hogy a nemrég megválasztott francia elnök, François Hollande volt élettársa, négy gyerekének anyja, továbbá a francia szocialista párt vesztes elnökjelöltje a 2007-es választásokon. És Falorni? Egy évtizeden át Hollande hűséges embere, közeli munkatársa volt. Idén februárban azonban kizárták a szocialista pártból (PS), mert fenntartotta jelöltségét La Rochelle-ben Royallal szemben, akit a párt jelölt ki arra a helyre. A PS fajsúlyos emberei próbálták rávenni Falornit, hogy lépjen vissza, de megmakacsolta magát, keserűen csalódott Hollande-ban a kizárása miatt, és sűrűn emlegette, hogy az ő családja három generáció óta La Rochelle-ben él. „A La Rochelle-i választókerületnek pedig nem az a feladata, hogy leszállópálya legyen, amelyre egy ugródeszkát helyeztek, azonnali továbblendülésre a kakasülőhöz.” A kakasülő a francia nyelvben a nemzetgyűlés elnökének magasított székét is jelenti, és Ségolène Royal nyíltan erre a pozícióra pályázott. Amit természetesen csak akkor érhet el, ha megválasztják képviselőnek.

Tehát már eleve kínos volt a helyzet, több rangos szocialista kiállt a kizárt Falorni mellett, amikor bombaként robbant a twitteren Valérie Trierweiler üzenete. Kitört a vihar. Szerkesztőségek lázasan nyomoztak, biztos nem ő volt, az lehetetlen, a szocialista pártban sem akarta először senki sem elhinni a dolgot. Aztán jött a hírügynökségi jelentés, hogy a nő megerősítette: a hír igaz, ő Falornit támogatja.

Korábban is voltak suttogó panaszok az elnök élettársára, sokan tartják idegesítőnek, mindenbe beleszól; de ez most tényleg sok volt. Trierweiler még mindig keresi a helyét, nem akar first lady lenni (de az), megőrizte újságírói munkáját a Paris Match-nál. Nem találja a szerepét, de olyanokat nyilatkozik: „Határozott ember vagyok, nem lehet engem korlátozni.” Ezt még a twitter-botrány előtt mondta.

A környezete magyarázkodik. Ez az üzenet nem volt politikai, például össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor annak idején Danielle Mitterrand fejezte ki Kuba kapcsán elnök férjétől igen eltérő véleményét. Nem volt személyes sem, nem akart bizalmatlanságot kifejezni Ségolène Royallal szemben. Egyszerűen csak baráti gesztus volt Falorni felé, akinek nem felejtette el a hűségét Hollande iránt olyan időkben, amikor kevesen álltak ki mellette. „Falorni nem kevésbé szocialista mint bárki más. Mindig hűséges volt François Hollande-hoz. Sőt, egyike a legrégibb és legbiztosabb támogatóinak. Tökéletesen igazságtalannak érzem ezt a helyzetet” – magyarázta Valérie.

Igazságkeresésről lenne szó tehát, de a női lapok másként gondolják. Már hetek óta figyelték a rivalitás jeleit, „az első hölgy az első asszony ellen”. Ségolène csak úgy hívja Valérie-t, hogy „az a tudják ki”, Valérie pedig szeret borsot törni az orra alá, de ezeket az anekdotákat itt most nem részletezzük. A szocialista párt vezetése és maga a kormányfő, Jean-Marc Ayrault is arra kérte nyilvánosan az elnök élettársát, hogy „maradjon a helyén”, viselje diszkréten a szerepét. Magyarán: ne kotyogjon bele a politikába. Nehéz lesz neki, negyed évszázada politikai újságíró.

Kommentárok és kommentek egyaránt elítélték Valérie viselkedését, legtöbbször az elnök tekintélyét emlegették, pártállástól függően vagy féltve, vagy csúfolódva. Hollande megerősítette támogatását volt élettársának, és hogy a jelenlegivel hogy intézte el az ügyet, az nem tudható. Természetesen próbálták erről is kérdezni a mindig nyüzsgő újságírók, de jól kihúzta magát és elutasította a válaszadást.

Ségolène először nem reagált, csak az egyik munkatársa kiáltott föl: „François Hollande-ot választottuk meg, nem Valérie Trierweilert, mibe bele nem üti ez a nő az orrát?”

Később nem titkolta, hogy nagyon heves ütés érte. Dühösen ki is kelt egy választási gyűlésen, fölemlegetve, hogy ellenfele, ha legyőzi, azt csakis a jobboldali szavazóknak köszönheti. Kétségtelen, hogy a jobboldali szavazó kénytelen volt két baloldali jelölt között választani; eléggé nyilvánvaló, hogy a pártból kirúgott „disszidensre” adta inkább a voksát, mint a szocialista elnök által hivatalosan támogatottra.

Így is történt, Falorni 63 százalékkal győzte le Royalt. A PS és személyesen Hollande elnök jelöltje nagyon dühös lehetett, mert minden szabályt és törvényt felrúgva, már 20 óra előtt nyilvánosan bejelentette a vereségét, politikai árulást emlegetett, riválisát, a disszidens szocialistát a jobboldal jelöltjének nevezte, ami tényszerűen nem igaz. Nem tud veszíteni, jegyezte meg rezignáltan egy kommentátor a France Inter rádióban.

Ségolène Royal a politikai jövőjét tette kockára La Rochelle-ben.  Nemcsak nem lehet belőle a Nemzetgyűlés elnöke, de talán az a legokosabb, ha nem is erőlteti tovább a politikai szereplést: egy felmérés szerint a franciák 43 százaléka ezt tartaná jónak választási bukás esetén. Igaz, a baloldali szimpatizánsok 70 százaléka helyeselné, ha továbbra is a politikai színpadon maradna.

Ségolène már nem számít. Vagy legalábbis most nem. Az viszont nagyon is számít, hogy a francia szocialista párt abszolút többséget szerzett a Nemzetgyűlésben. A szocialista győzelemmel új korszak következik Franciaország és ettől elválaszthatatlanul Európa életében.

(Lángh Júlia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!