Kóda a Verebes–Havas-cikkhez



Csak a memóriánk ébren tartása kedvéért, ugye:

Kiváló FB-olvasóim egyike, Millner László volt olyan áldozatkész, és leírta az általam is idézett Havas-műsornak azt a részletét, amelyet én már nem hallgattam (lásd: Verebes és Havas elássa az egykori ellenzéket). Ebben Havas és Verebes a homoszexualitás és a szakmai pozíciók közötti összefüggésről értekezik, imígyen:

Havas Henrik: „Hát én azt mondtam, hogy, hogy, hogy ugye homofób vonásaim vannak, de küzdök ellenük, én igazából már nem vagyok homofób, de az, amit a színházi és médiavilágban tapasztalni, az számomra elfogadhatatlan.” […]
Verebes István: „A Robi azt gondolta, hogy én homofób vagyok. Ha az lennék, akkor nem mondanám, hogy ő például számomra korosztályának legkiválóbb színésze, rendezője, színházi embere. Megint csak arról van szó, hogy valaki olyannak írtam meg azt, amit gondolok, akit nagyra tartok.”
Havas Henrik: „De a Nemzeti Színház élére nem nevezted volna ki.”
Verebes István: „Nem, nem.”
Havas Henrik: „Én sem.”

Mint látjuk, e két jeles férfiú – aki önmaga szexuális minőségét nyilván a minőségek minőségének tartja (beleszámítva, ugye, a Havas által oly gyakran használt „megkúrni”, „megdugni” valamint „magáévá tenni” kifejezések jelezte, bunkó egyoldalúság attitűdjét) – hézagtalanul egyetértettek abban, hogy egy ember szexuális milyensége minden aggály nélkül ok-okozati összefüggésbe állítható a pozícióra való érdemességével. Homoszexuális = nem érdemes a kinevezésre, heteroszexuális = érdemes a kinevezésre.

Nem kérdés, hogy e két ember mindezt csak azért mondhatja, mert az ő szexuális hovatartozásuk akkor sem válhatna politikai mérlegelés tárgyává, ha netán negyvenkét volt szeretőjük igazolná bármiféle ágybéli gyengeségüket, kudarcukat, érzéketlenségüket, unalmasságukat vagy az ellenkezőjét. Amelyek pedig sokkal perdöntőbben meghatározzák egy ember szexuális minőségét, mint az, hogy kit választanak mindehhez párként. Mindketten nagyon jól tudják, hogy a volt szeretőket ezekről velük kapcsolatban sehol és senki nem fogja megkérdezni, mert az ő értékelésükbe ez egyáltalán nem fog belejátszani, így tehát ők az érinthetetlenek székéből nyilatkozhatnak a jelenleg kiszolgáltatottakról. Azokról, akiknek a szexuális minőségét viszont tanúk nélkül is mérlegre teszi a politika.

A magukat keresztény szelleműként beállító kormányokat az egész kérdésben nyilvánvalóan legkevésbé sem a szexualitás emberi minősége érdekli (pl. odaadás, kölcsönösség, megújulási- és átélési képesség, a másik őszinte tisztelete, bekalkulálása stb.), hanem kizárólag a dogmatizmus minden áron való fenntartása. Azé a dogmatizmusé, amelynek végső soron az ő felülbírálhatatlanságuk és érinthetetlenségük bebiztosítása a célja: ha az a vezérlőelv, hogy a heteroszexualitás mindent garantál, akkor ezen belül már teljesen érdektelen, hogy a heteroszexuális Balog Zoltán vagy a heteroszexuális L. Simon László egyébként mit művel, mint politikus és mint ember. Hát nem elég, hogy nem homoszexuálisak?!

Ennél is fontosabb, amit szintén Millner László fogalmazott meg za FB-s hozzászólásában, hogy ugyanis Verebes és Havas ezzel a mentalitásával „egy táborba került azokkal, akik valóban ’nemzeti intézményt’ csinálnak hamarosan a Nemzeti Színházból”.

Ebből világosan látszik, amit máshonnan is tudunk: ma a nemzeti minimum – tehát ami minden pártállást feltétel nélkül összeköt – azt jelenti, hogy megegyezünk az elfogultság, a felvilágosulatlanság, a diszkrimináció, a hatalmi arrogancia és az érinthetetlenek ítélkezési kompetenciájának szükségességében. Ez az, amiben Balog Zoltántól L. Simonon át Verebes Istvánig mindenki egyetért, és ez az, ami elmossa a jobb- és baloldal közti különbséget.

Más oldalról ez azt jelenti: a regnáló végtelen szellemi sötétséget, feudalizmust, provincializmust és kasztrendszert képviselő hatalomnak nemcsak a jobboldalon, hanem az elvileg velük szemben álló politikai oldalon is vannak erős ideológiai szövetségesei, éspedig nem a tudás, hanem kifejezetten a tudásellenesség, az antifelvilágosodás alapjain. Ezek a hatalom ösztönös, tudattalanul működő szövetségesei, akik rá sem látnak a saját hatásukra. Akik meg sem értik, hogy mondataik akár hivatkozási alappá válhatnak a hatalom számára mások egzisztenciális megtámadásához.

Ezt kell tudomásul vennünk, és ezzel kell számolnunk, ha fel akarjuk mérni az erőviszonyokat és a felállás szerkezetét.

De most legalább egy karakteres megnyilvánulásába beleláttunk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!