Duray és Mečiar a politika süllyesztőjében
- Részletek
- 2010. június 14. hétfő, 04:15
- Hushegyi Gábor
Hushegyi Gábor
Politikai átrendeződés jellemzi húsz év elteltével az új közép-európai demokráciákat: Csehországban, Magyarországon és a napokban Szlovákiában is rendszerváltó pártok és politikusok voltak kénytelenek búcsúzni a parlamenttől. A hétvégén megtartott szlovákiai parlamenti választások többet eredményeztek egyszerű kormányváltásnál. Nem csak a Robert Fico vezette kormánykoalíció kényszerült ellenzékbe, s helyét a jobbközép pártok koalíciója foglalja el, hanem bebizonyosodott, hogy 2010-ben Szlovákiában nem lehetett kormánytényezővé válni az agresszív és negatív kampány eszközeivel. Számunkra nem elhanyagolható tény az sem, hogy a magyarkártya nem bizonyult hatékonynak, sem Ján Slota és Robert Fico, sem Orbán Viktor és Csáky Pál kezében. A szlovák-magyar kapcsolatok szempontjából mérföldkőnek bizonyulhat az új szlovák kormánykoalíció. Ideológiája és nemzetközi kapcsolatrendszere (a liberalizmust kivéve) egyezik a Fidesz-KDNP pártszövetségével, ezért komoly önvizsgálatra lesz szükség Budapesten, miként folytatják vagy bölcsen feladják a „Szlovákiát utálni kell!” stratégiát. Pozsonyból egyértelműen pozitív gesztus érkezett, erre negatív választ adni nem lehet!
Kínos helyzetbe került a Fidesz vezérkara. A párt külpolitikáját és a határon túli magyarokról való gondoskodást irányítók stratégiája csúfos vereséggel járt a szlovákiai választások tükrében. A Budapest számára egyedüli magyar pártként létező Magyar Koalíció Pártja (MKP) kiesett a parlamentből, a félmilliós szlovákiai magyarság körében mindössze 110 ezer (4,33%) szavazatot kapott, míg a magyarországi vezető politikusok szemében álmagyar, áruló és a szlovákokkal kompromisszumokat kötő Bugár Béla vezette HÍD – MOST politikai párt 205 ezer (8,12%) szavazatban részesült, csupán két járásban maradt alul az MKP-vel szemben! Jelentős politikai földindulásként értékelhető az MKP kiesése a törvényhozásból, mivel ezzel együtt egy politikai kultúra, koncepció és stílus szenvedett megsemmisítő vereséget. Mégpedig az elzárkózásé, a skanzenizálásé, a szlovákokban ellenséget látó, a szüntelenül sérelmi politizálást erőltető magatartásé, amit az elmúlt közel egy évben a szlovákiai magyar gyűlöletbeszéd egészített ki. A választók ezzel szemben a magyarokból, ruszinokból, romákból és szlovákokból álló HÍD politikáját, a szlovák-magyar együttműködést választották.
Feltételezhető, hogy Magyarország értetlenséggel fogadja a szlovákiai magyar választók döntését. Jobb esetben a bűnbakkeresés középpontjában a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvény időzítése vagy a magyar külügy érthetetlen hóvakságára utaló MKP-elkötelezettség áll majd. Mindez kétségtelenül hozzájárult a hétvégi választási eredményhez, ám nem lehet csak külső, azaz magyarországi tényezőket keresni. Való igaz, hogy a törvénymódosítás felért egy időzített politikai bombával. Ám a törvény szellemisége is elutasításra talált, mint ahogy a trianonozás is a békediktátum 90. évfordulóján. Amennyiben szigorúak akarunk lenni a lehetséges magyarországi negatív hatások megnevezésében, akkor ki kell emelni a Fidesz érzéketlen magatartását az MKP választási kampányával szemben. Miközben a szlovákiai magyar párt a nyelvtörvény témájára fókuszált, addig a Fidesz lefedte ezt a témát két újabbal, mégpedig a kettős állampolgársággal és a Trianon-törvénnyel. Ennek következtében az MKP főszónoka már meg sem említette ezt a jogi normát a kampány célegyenesében.
Phobia - flickr/Howard Dickins
Ám igazságtalan lenne csak a Fideszt emlegetni az MKP választási kudarca kapcsán. A kudarcért elsősorban az MKP a felelős, a kampányvezető Bárdos Gyula és maga a pártelnök Csáky Pál. A bezárkózás és a gettósodás politikája három éve, az új pártelnök megválasztása óta a politikai párt egyik fő jellemzője. Az egy évvel ezelőtti pártszakadást követően, amikor Bugár Béla több társával új politikai pártot alapított, az eszement gyűlölet vált meghatározóvá az MKP kommunikációjában a távozottakkal szemben. Mindennapossá váltak az olyan vádak, mint hogy ők a nemzet és a magyar egység elárulói, a szlovák érdekek kiszolgálói. Folyamatosan megkérdőjelezták a magyarságukat is. Ez ugyanakkor felfedte azt a filozófiát, amelyet az MKP képvisel: a kizárólagosságot, a kirekesztést, valamint a szlovákokkal való együttműködés elutasítását. Bugár Béla pártjának magyarságát tagadta a magyar külügy. A Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete vagy tanácsosa rendszerint személyesen is megjelent a legjelentősebb MKP-kampányeseményeken, egy ízben – a diplomáciai szokásokat mellőzve – még szónokolt is a politikai rendezvényen. Az MKP vezetősége ugyanezt a stratégiát követelte meg a magyarországi közszolgálati médiától, ami azonban nem vált valóra maradéktalanul, hiszen több szerkesztő értetlenül állt azon követelmény előtt, hogy a HÍD-at nem említheti meg vagy nem aposztrofálhatja magyar pártként. Mind a magyarországi politikai elit, mind az MKP ettől az elhallgatástól, csúsztatástól, médiahazugságtól várta a választási sikert. Most már tudjuk, hogy hiába, mert a fentebb felsorolt magyarországi tényezők mellett az MKP vezetőinek gyűlölete és gyűlöletbeszéde a HÍD ellen kontraproduktív volt. Egyben bizonyította, hogy a szlovákiai magyarok többsége a békés együttélés híve, keresi az együttműködést a vele együtt élő szlovákokkal, ruszinokkal és más népekkel. Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy sikeres lehet egy közös szlovák-magyar politikai projekt, amennyiben autentikus személyiségekre épít.
Jellemző módon a választások után egy nappal már megjelentek az első MKP-s vádak a HÍD ellen, mivel 14 képviselője közül 7-en magyar és 7-en szlovák nemzetiségűek (A nyolcadik magyar nemzetiségű képviselő Somogyi Szilárd, a Szabadság és Szolidaritás pártjából.). A Berényi József MKP-alelnök által megfogalmazott vád ismét igazolja az MKP szlovákfóbiáját, a polgári elv elutasítását, az etnikai szemlélet kizárólagosságát és a kirekesztő szemléletet. A HÍD listáján képviselővé vált szlovákok olyan jeles személyiségek, mint az irodalomtudós Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, továbbá a Polgári Konzervatív Párt (OKS) tagjai, mint Peter Zajac irodalomtudós, František Šebej szociológus és újságíró, Ondrej Dostál polgárjogi aktivista stb. Csak egyetérteni lehet Simon Zsolt HÍD-alelnök azon kijelentésével, hogy Dostál már eddig is többet tett a nyelvtörvény elleni tiltakozásaival, mint Duray Miklós az elmúlt húsz esztendőben.
Apropó Duray: úgy távozik a szlovák parlamentből – s ez hungarikum –, hogy két évtized sem volt elég arra, hogy megtartsa parlamenti szűzbeszédét. A politikai süllyesztőben „méltó társa” Vladmír Mečiar, aki Durayval együtt a rendszerváltó politikusok közé sorolható – az ő ideje is lejárt, egy ország lélegzett fel. De képes lesz-e a mai magyarországi politikai elit mindezt tudatosítani? Egyenrangú partnernek tekinteni a határon túli magyarokat? Elismerni a jogukat arra, hogy önmaguk válasszák meg stratégiájukat, és a nemzetárulás vádja nélkül is felvállalhassák az együttélést és együttműködést a többségi nemzettel? Meddig akarja még Budapest vagy Magyarország pozsonyi nagykövetsége meghatározni, hogy ki a jó és ki a rossz magyar, vagy azt sugalmazni, hogy ki magyar és ki nem – csupán politikai meggyőződése miatt?
Hushegyi Gábor (Pozsony)
