Elie Wiesel igazsága
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2012. június 22. péntek, 04:52
Ez a kép 1945. április 16-án készült Németországban, a buchenwaldi koncentrációs táborban, a tábor felszabadításának napján.
1945. április 16., Németország, Buchenwald – Wikipedia
Akiket a képen látnak, emberek. Nem férfiak, nem zsidók, nem kommunisták, nem a megszállt területekről begyűjtött civilek, nem az elpusztításukra váró foglyok, hanem emberek, ilyen egyszerűen. Mert ha nem embereknek, hanem zsidóknak, kommunistáknak stb. látjuk őket, embertársaink fele nyomban elkezdi keresni a magyarázatot, miért is jogos, hogy ott vannak, ahol. Hogy ezek az emberek milyen előzmények, félelmek, megaláztatások, megbélyegzések, kiközösítések, fizikai és lelki szenvedések után kerültek ebbe a barakkba, arról mindenkinek kell hogy fogalma legyen, akit egy kicsit is érdekel, hogyan került ő erre a földgolyóra, és mi dolga van itt. Aki ránéz erre a képre, és nem az az első – és utolsó – gondolata, hogy a világ gyalázata, amit lát, annak fogalma sincs önmagáról. Mert még addig sem jutott el rövid földi élete során, hogy rájöjjön, ha önmagának nem akarja ezt a sorsot, másnak sem akarhatja. Ha ő maga nem akar soha ilyen állapotok közé kerülni, másokat is óvnia kell tőle. De ha legalább ennyit megértett, akkor soha többé nem szegődik olyan ideológiák követőjévé, amelyek más emberek gyűlöletére uszítanak, mert tudja, hogy az ilyen ideológiák előbb-utóbb a kiéheztetett, szűk priccsekre bezsúfolt, minden létező szenvedésnek kitett, naponta a halálukra váró embertömegekhez vezetnek. És nem tudhatja, ő nem lesz-e köztük. Ha legalább ennyit megértett, soha többé nem szavaz olyan hatalomra, amely a jövőből veszi semmibe ezeknek az embereknek a sorsát, ha másként nem, azzal, hogy cinkosan tűri, sőt bátorítja a Buchenwaldba vezető uszító ideológiák és kultuszok terjedését, és hatalmi érdekei szerint használja őket. Nem szavaz rá, ugyanis nem tudhatja, melyik az a tulajdonsága, amely miatt valamelyik hatalom előbb-utóbb őt is az üldözendő ellenségek közé sorolja. És nem reménykedhet abban, hogy a náci koncentrációs táborokhoz hasonló emberölő gépezetek örökre eltűntek az emberiség történelméből. Különösen nem remélheti ezt akkor, ha nem érti, hogy minden gyűlöletkeltő szó, amelyet kiejt a száján, de legalábbis eltűri, hogy mások kiejtsék, emberi szenvedések és emberhalálok lehetőségét hordozza magában.
Ezen a képen alulról a második priccssoron a hetedik ember Elie Wiesel. A világ egyik erkölcsi tekintélye. Nem azért, mert az élete egyik szakaszában neki is az a sors jutott, ami sok millió (!) embertársának. Nem azért, mert egyike volt a kevés túlélőnek. Nem azért, mert egykori erdélyi magyar, ma amerikai vallásos zsidó. Hanem azért, mert azon kivételes emberek közé tartozik, akik a saját sorsukból képesek örökérvényű etikai következtetéseket levonni és következetesen, erőteljesen, alkuk nélkül képviselni egész életük során. Akik nem engedik, hogy a megszokás, a körülményekre hivatkozás, a sanda gyűlölet, a mohóság vagy a közöny elfogadhatóvá tegye emberek megalázását, üldözését, megölését. Legyen szó a darfuri népirtás potenciális áldozatairól, orosz zsidókról, kambodzsai vagy kurd menekültekről, a jugoszláviai polgárháború civil áldozatairól vagy embertársaik ellen uszított magyar polgárokról. Elie Wiesel az az öntörvényű – mindenféle külső nyomással és kényszerrel szemben a saját szilárd értékrendjét és belső meggyőződését következetesen képviselő – ember, akit embertípusként éppen most átkozott ki Hoffmann Rózsa, amikor arról értekezett kisgyerekeket nevelő pedagógusok előtt, hogy szerinte abban az országban, amelyben jó élni, nincsenek öntörvényű emberek.
Ez az ember adta vissza a magyar államtól kapott kitüntetését egy olyan kormány magatartása miatt, amely a saját polgárainak ma azt üzeni, nyugodtan feledkezzenek meg arról, hogy történelmük gyalázatos pillanataiban a saját kormányzójuk hogyan állt egy világpusztító, tömeggyilkos hatalom szolgálatába, hogyan segítette vagy tűrte saját polgártársaik elhurcolását és meggyilkolását, s amely egy olyan író magatartását mentegeti, aki a legvéresebb, legbarbárabb, legkíméletlenebb hatalom döntéseit legitimálta a magyar nyilas parlamentben. Egy olyan kormány magatartása miatt adta vissza a magyar államtól korábban kapott kitüntetését, amely nem egyszerűen a múlt bűneinek feledésére biztat, hanem büszkén vállalt és folytatásra érdemes hagyománynak állítja be a magyar történelem egyik legócskább, legvisszataszítóbb és legtragikusabb időszakát. S ezzel azt sugallja valamennyi polgárának, hogy minden relatív, minden megmagyarázható, minden megbocsátható, minden indokolható. Hogy nincsenek olyan alapértékek, nincsenek olyan közös érdekei az emberiségnek, amelyek minden más szempont fölött állnak. Arra törekszik, hogy ne értse a magyar, teljesen mindegy, írt-e életében jó könyvet Nyirő József, teljesen mindegy, volt-e gazdasági növekedés a Horthy-érában és az a kurzus hány négyzetkilométert szerzett vissza az elcsatolt területekből, mert nem ez jelöli ki a helyüket a magyar és a világtörténelemben, hanem ennél elmondhatatlanul súlyosabb vonásaik és cselekedeteik.
Elie Wiesel úgy gondolja, hogy semmiféle közösséget, még egy kitüntetésnyit sem vállalhat ezzel a kormánnyal. Az ítélete pontos, még ha a levele nem is az. És ha a magyar kormány és politikusai nem tudják, nem értik, milyen bűnös dolgot követnek el a saját polgártársaik ellen otromba és teljesen félresiklott „nemzetpolitikájukkal”, Elie Wiesel gesztusa után – amely erkölcsi téren legalább olyan súlyú, világra szóló pofon nekik, mint amilyen pofonsorozatokat folyamatosan bezsebelnek a nyugati világ politikusaitól, gazdasági szereplőitől és sajtójától megbízhatatlanságuk és dilettantizmusuk miatt – legalább a szokásos képmutatásukra tegyenek rá még egy lapáttal, és viselkedjenek úgy, mintha értenék és elfogadnák a második világháború után nagy nehezen kialakult közös európai álláspontot a világháború tanulságainak megítélésről.
Minden egyéb mondandómat az ügyről megírta helyettem Seres László A 7713-as auschwitzi fogoly és a magyar simplicity című, a hvg.hu-n megjelent cikkében.
Elie Wiesel – goodreads.com
Az ügy dokumentumai:
– Elie Wiesel levele Kövér Lászlónak (2012. június 7.)
– Elie Wiesel interjúja a kanadai közszolgálati rádiónak, a CBC-nek (2012. június 19.)
– Gyurcsány Ferenc levele Elie Wieselnek (2012. június 19.)
– Kövér László válaszlevele Elie Wieselnek (2012. június 21. – ezt sajnos nem tudjuk közölni, mert hétfőn a Népszabadság azt a választ kapta az Országgyűlés sajtóosztályától, hogy Kövér szerdán válaszol, az MTI-t szerdán úgy tájékoztatta az Országgyűlés hivatala, hogy Kövér csütörtökön válaszol, és „a válaszlevelet még aznap nyilvánosságra hozzák”, majd csütörtökön, késő délután, ugyanez a hivatal közleményben tudatta a nagyérdeművel, hogy Kövér házelnök „a mai napon megküldte válaszlevelét Elie Wiesel úr részére. Házelnök úr – tekintettel arra, hogy Wiesel úr sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására kívánja bízni, hogy nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet”).
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- Előző
- Következő >>
