Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 21.



Bolgár György kérdései 2012. június 21-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a magyar kormányzat a jelek szerint levelező tagozatra iratkozott be. Orbán Viktor levélben tett ígéretet az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak, hogy egyelőre nem fogják alkalmazni a jegybanktörvény módosításának azokat az elemeit, amelyeket Európa kifogásol. Hogy ez elég lesz-e, hamarosan kiderül. Kövér László pedig mára ígérte, hogy levélben válaszol Elie Wieselnek, aki a napokban hozzá intézett levelében lemondott magas magyar kitüntetéséről. Vajon mit fog válaszolni az országgyűlés elnöke?

A kormányhoz közeli Magyar Hírlap álláspont rovatában, ahol mellesleg tévesen irodalmi Nobel-díjasnak titulálják a Nobel-békedíjas írót, azt kérdezik nem lehet-e, hogy mi vagyunk az európaiak és Elie Wiesel a modortalan? Hogy erre nem is gondoltunk!

Következő témánk, hogy Prohászka Ottokár püspöknek akar szobrot állítani a főváros. Méghozzá a XIII. kerületben. Mert megérdemli?

Aztán az Európai Bizottság véget vetett a magyar pálinkafőzési szabadságharcnak, és megállapította, hogy a teljes jövedéki adómentesség az európai szabályokba ütközik. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált, és közölte, a törvényt nem kívánják módosítani, mert a szabad pálinkafőzés magyar kulturális örökség. Tovább harcolunk, de közeledik a világosi fegyverletétel?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy majdnem duplájára emelik jövőre a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozók létszámát. Íme munkahelyteremtés Orbán-módra?

És végül beszéljük meg, hogy július elsejétől csak akkor fogadhatnak el hálapénzt az orvosok, ha az egészségügyi intézmény vezetője ebbe előre beleegyezik. Ezt meg hogy képzelik?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A jegybanktörvény körüli viták tanulságai
Róna Péter közgazdász, jogász, az oxfordi egyetem vendégtanára

Róna Péter: – Már tanár vagyok, nem vendég.

Bolgár György: - Már nem is vendég, hanem rendes tanár.

– Igen. Igen.

– Húha. Gratulálok. Ez azt jelenti, hogy akkor most főleg és elsősorban Oxfordban fogjuk mindig megtalálni?

– Igen.

– Na, ennyit azoknak, akik úgy gondolták, hogy Róna Péterre szükség van a magyar közéletben. De hát ezek szerint Oxfordból fog nekünk beszólni.

– Ők hamarabb döntöttek.

– Jó, hát ismerjük ezeket a lassú angolokat. Azzal kapcsolatban kérdezném mindenekelőtt, hogy a jelek szerint a magyar kormány számos dologban végre mintha visszalépne és teljesítené legalábbis egy részét azoknak a feltételeknek, amelyeket az Európai Unió, az Európai Bizottság az Európai Központi Bank gazdasági és egyéb kérdésekben is, például az Európa Tanács, támasztott a magyar kormányzattal szemben. Most közelebbről a jegybanktörvény módosítása érdekes itt a mi beszélgetésünkben, amely még mindig felemásnak látszik, legalábbis az én számomra, mert van egy banktörvény-módosítás, amely nem ugyanaz, mint amit néhány héttel ezelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium beterjesztett, annál kicsit kompromisszumkészebb Varga Mihály javaslatára, de még ebben sincs benne minden, amit az Európai Központi Bank szeretett volna. Ezért aztán Orbán Viktor levelet küldött José Maunel Barrosónak, hogy ezeket a bizonyos elemeket nem fogják alkalmazni mindaddig, ameddig Simor András a Nemzeti Bank elnöke, vagyis jövő tavaszig. Ezzel a felemás megoldással ki lehet elégíteni az IMF-et az Európai Bizottságot az Európai Központi Bankot? Vagy már annyira unnak bennünket, hogy igen.

– Úgy tűnik, hogy igen. Tehát úgy tűnik, hogy született egy megállapodás, és ennek van írásos rögzített formája is az említett intézmények és a magyar kormány között. Ami azt tükrözi, amit Bolgár úr elmondott.

– Mi lesz ennek a következménye? Megindulnak heteken belül a tárgyalások az IMF-fel és akkor most már úgy látszik, hogy sínen vagyunk, ebből előbb utóbb megállapodás is lesz?

– Még mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, szeretnék kitérni a megállapodás egyik pontjára, amely aggályos. Annak ellenére, hogy a megállapodás megszületett. És ez pedig a harmadik alelnök kérdése.

– Hogy ki lehessen nevezni egy harmadikat is a meglévő kettő mellé.

– Igen. Na most érdekes módon senki sem tette fel a kérdést se Magyarországon, se úgy tűnik, odakint, hogy ennek a harmadik személynek mi lenne a feladatköre. Tehát miért van szükség egy harmadik alelnökre? Mi a tennivalója? Most én hivatalból mondom, amit mondok, mint a felügyelő bizottság tagja, hogy rendkívül aggályos gondolat a harmadik alelnök szerepe, ugyanis én nem tudom elképzelni a Nemzeti Bank belső szerkezetének olyasfajta kialakítását, amely helyet adna egy harmadik alelnöknek. Tehát a harmadik alelnök szerepe működési zavarokat okozhat.

– De azzal kapcsolatban meg nekem vannak vagy volnának további kérdéseim, csak ugye az illetékeseket nem könnyű megtalálni ebben az országban, hogy ha egyszer jövő márciusban új jegybankelnököt lehet kinevezni, akkor mi szüksége van a kormánynak még egy harmadik alelnökre is? Hát gyakorlatilag feltöltötték már részben a Monetáris Tanácsot a saját embereikkel, még továbbiakat nevezhetnek ki oda, új jegybankelnök lesz, mi a fenének kell valóban harmadik alelnök, ha egyszer az egész Nemzeti Bank a kormány ízlésének megfelelő lehet jövő tavasztól?

– Hát feltehetően a kormánysorokban vannak olyanok, akiknek egy ilyen kinevezés jólesne.

– Áhá. Jó. Ez is egy megoldás. Akkor ezt a legpraktikusabb szempontot vehetjük akár a legkézenfekvőbbnek is. A ma megjelent Magyar Narancs címlapján is Ön van, úgy látszik, mindenki Oxford felé néz ezekben a nehéz napokban. És ott azt emeli ki az interjúból idézőjelben, hogy akkor Magyarország összeomlik. Mondja Ön. Mikor?

– Nem tudom, én itt vagyok Oxfordban, és a Narancsot nem láttam.

– Jó, hát természetesen ha a bizalom nem tartós. Ugye látjuk most e pillanatban, hogy érdekes módon a forint magára talált, 285 forint alá esett az euró árfolyama. Vagyis ennyivel erősödött a forint. Még a kis biztató jelekre is úgy reagálnak, hogy hála Istennek, mintha megjött volna a kormány józan esze.

– Igen. Tehát Varga Mihály kinevezése mindenféleképpen kedvező hatással volt a forint árfolyamára. És van egy olyan remény, hogy az ő szerepe viszonylag elfogadhatóbb és normális medrekbe tereli a gazdaságpolitikát és kifejezetten az IMF-tárgyalásokat.

– De Ön ebben az interjúban is meg korábban is többször elmondta, hogy Orbán Viktor hitele lényegében teljesen szerte foszlott. Elveszett. Neki már senki nem hisz Európában…

– Ez igaz.

– …és a világban, nem is fog. Akkor mégis miért van az, hogy ha a kormány tesz egy kis gesztust vagy tesz néhány lépést visszafelé, a piacok mégis fellélegeznek, és azt mondják, hogy na nem baj, hát akkor mégis megy a dolog.

– Hát ugye az IMF-re éppen azért van szükség, mert kell valaki, egy olyan intézmény, amely képes hitelesíteni a hitelét, egyébként elvesztett kormány gazdaságpolitikáját. Na most ha az IMF hajlandó ennek a szerepnek a betöltésére, és amiről most beszéltünk, ezt sugallja, hogy hajlandó, akkor ebből az következik, hogy az IMF vállalja ezt a szerepet és meg fogja fogalmazni azokat a feltételeket, és ellenőrizni azoknak a feltételeknek a teljesítését, ami egy normálisabb gazdaságpolitikát jelenthetne.

– Tehát ez az IMF-felügyelet, az IMF-hitel feltétele az, ami a pénzpiacok számára, a befektetők számára mégiscsak valami biztonságot jelentene.

– Igen. Így van.

– Mert lehet, hogy a miniszterelnök lejáratta magát, ő már nem is képes visszaszerezni a hitelét. De ha egy ilyen tekintélyes nemzetközi pénzügyi szervezet figyel ránk és nem engedi, hogy megint letérjünk a helyes útról, akkor azért van remény, hogy nem követ le butaságot.

– Igen. Arra mindenféleképpen. A megállapodás eredményeképp az IMF alapjában véve beköltözik Magyarországra és negyedévenként tesz jelentést a feltételek teljesítéséről és a gazdaság és minden más alakulásáról.

– Ezt akkor is megteszi, ha valóban az történik, amit a kormány lépten-nyomon hangoztat, hogy mi nem is akarjuk felvenni ezt a hitelt, hanem csak egy biztonsági hálóként szeretnénk alkalmazni?

– Igen.

– Mert a hitelkeretet mégiscsak kérni fogjuk. Meg is fogjuk kapni, hogy lehívunk-e belőle pénzt, az már egy másodlagos kérdés.

– Így van.

– Ettől még a feltételeket, amelyekben közösen állapodunk meg, teljesíteni kell.

– Így van. Igen.

– Hogy áll Ön szerint most a magyar és az európai gazdaság? Azt látjuk, hogy az európaiak között Magyarország mindenképpen legalul van, a gazdasági visszaesés alulról a harmadik legnagyobb volt. És a kormány viszont, és bizonyos szempontból ez dicsérhető is, mintha mindent megtenne azért és mintha csak ez számítana, hogy a költségvetési hiány maradjon három százalékon alul. Idén is, jövőre is. Ez jó hír vagy rossz?

– Hát ugye az én olvasatomban és az én általános kritikámban az EU és Németország felé is ez egy hiba. Tehát én azt mondom, hogy ezek a megszorító intézkedések, amivel Európa sújtotta a perifériát Görögországot, Spanyolországot stb., stb. tehát a három százalék alá való gyömöszölés stb., nem a kivezető út. Tehát ez az én álláspontom, amit hosszú idő óta ugye kifejtettem.

– Mert gazdasági növekedés kell ahhoz, hogy vissza tudják fizetni a hiteleiket.

– Úgy van. Tehát a legnagyobb baj, és egyébként ez az IMF-tárgyalásoknak a legnagyobb kihívása az IMF számára is, hogy hol van a magyar gazdaságban a növekedési potenciál.

– És hol van Róna úr?

– Hát ez az.

– Ön többször elmondta, többféle fórumon is a nagyon markáns és sajátos véleményét, hogy Ön szerint van kitörési lehetőség Magyarország számára is, de hát egyre szűkebbnek látszik ez.

– Ez így van. Tehát amit én annak idején javasoltam, az most már egyre nehezebben megvalósítható, mert a rombolás, ami történt az elmúlt két évben, az nagyon jelentős. Tehát nagyon nehéz feladat és erről örömmel beszélnék hosszasan, de ez egy nagyon összetett kérdés. Tehát nagyon vigyázni kell, hogy az ember hogy fogalmaz és itt.

– És nincs egyszerű megoldás, nincs csodaszer.

– Nincs egyszerű megoldás, így van. És ismereteim szerint az IMF szakértői is nagyon aggódnak, és igazából ők sem látják. Tehát ez egy nagy kihívás. Nekik is, Magyarország számára is, mindenki számára.

– Mert most már az IMF is változtatott azon a korábbi álláspontján, nemcsak Magyarországgal kapcsolatban, az egész világgazdaság helyzetét látva és értékelve, hogy tessék tisztességesen takarékosan gazdálkodni, nem eladósodni, és akkor majd rendbe jönnek a dolgok, ma már ez önmagában kevés.

– Így van.

– Ma úgy kell takarékoskodni, hogy közben nagyon jó helyre elhelyezett ösztönzőkkel, támogatásokkal megpróbáljanak valamiféle lökést adni a gazdasági növekedésnek.

– Úgy van. Tehát alapjaiban most már az IMF is azt mondja, hogy nem takarékoskodni kell, hanem okosan kell költeni. Tehát a takarékosság ma már a mai világban nem abból áll, hogy nem költünk el semmit, hanem abból, hogy nagyon pontosan, patikamérlegen számoljuk ki, hogy mire miért költünk. És ez sajnos egy nagyon laza, fegyelmezetlen és eredménytelen államigazgatás esetében, egy jogállamnak a megroppanása esetében nagyon nehéz feladat.

– De ráadásul ez a nagyon makacs kormányzat lehet, hogy féléves vagy még hosszabb nyomás és rábeszélés után végre valamikben enged, de itt van például az Európai Bizottság mai döntése arról, hogy a pálinkafőzés adómentessége például európai uniós jogszabályba ütközik, ha valaki nem tudta volna, mert azonnal mondta mindenki, hogy ez biztosan tilos. De most kijött erről a határozat is, mi erre a Nemzetgazdasági Minisztérium válasza? Nem baj, ez magyar kulturális örökség, szerintünk nem ütközik az európai joggal. Úgyhogy megyünk a bíróságra. És már kapjuk egyébként a bírósági ítéleteket is, hogy áfavisszatérítés és más ügyekben miért rossz a magyar gyakorlat. Vagyis lehet, hogy időben eltolva, de ezek is súlyos pénzbe fognak kerülni, nem?

– Mondjuk pont ehhez a kérdéshez, hogy most a pálinkafőzés adóztatásának az európai jogi szabályozása és a hagyományok hogyan vannak összefüggésben, én nem értek ehhez a kérdéshez.

– Nem szabad teljesen mentesíteni a jövedéki adó alól. De ez mondjuk összességében apró kérdés csak. Csak jellegzetes, hiszen Orbán Viktor is ezt emelte ki annak idején.

– De az, ami ebben nagyon fontos, a magyar hozzáállás ezekhez a kérdésekhez, a kérdés és a probléma feldolgozásának a szakszerűsége rendkívül hiányos.

– Viszont odapördítünk az ostorral. Mondhattok ti nekünk akármit.

– Én nem hiszem, hogy ha az elméletnek, miszerint ez egy magyar hagyomány és mint olyan, kivételt képez a jogszabály alól, ha ennek lenne alapja, ennek a teóriának, akkor azt az Európai Unió nem méltányolná. Tehát vagy az van, hogy nagyon rosszul adjuk elő az érveinket és az érveléseinket, és nem dolgozzuk fel megfelelő módon a szükséges háttéranyagokat, vagy pedig az, hogy egy olyan elmélethez ragaszkodunk, aminek nincs igazából megalapozott talapzata.

– Mi lesz Ön szerint jövő március után, amikor Simor András mandátuma lejár, és új nemzeti banki vezetés kerül a magyar jegybank élére? Meg fog változni a magyar pénzpolitika vajon? A kormány teljes befolyása alá kerül?

– Ez két különböző kérdés. Mert én részemről számos kérdésben nem értek egyet a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájával.

– Mint ahogy azt már sok éve sokszor el is szokta mondani.

– Sok éve sokszor el is mondtam. Igen. De azzal aztán egyáltalán nem értek egyet, hogy egy kétségbeejtően felkészületlen kormány beleszóljon. De még akkor is, ha felkészült, akkor se szóljon bele.

– Mert a Nemzeti Banknak éppen az a szerepe, hogy lehetőleg függetlenül próbálja az egyéb meggondolásokat, megfontolásokat érvényesíteni.

– Igen. Tehát ha megpróbál beleszólni, akkor abból akkor se lesz semmi jó, ha igaza van is. Ha igaza van abban, amivel beleszól. Tehát ha helytálló az, amit mond, még akkor se jó, mert neki nem szabad beleszólnia. Az csak félreértésekre vezethet. És rossz következtetésekre, piaci zavarokra.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Titkos beruházás-e a nemzetvédelmi egyetem?
Fürjes Balázs kormánybiztos

Bolgár György: - Azt olvastam a mai Népszabadság egyik cikkének címében, hogy titokban építenék a közszolgálati egyetemet. Ez mondjuk nem teljesen fedi a valóságot, mert tudunk róla, hogy építik vagy építeni fogják. Ez nem titok. Az sem titok, hogy ez sok pénzbe fog kerülni, harmincmilliárd forintba. De a dolog arra vonatkozik, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosítanák ezt a beruházást annyiban, hogy csak különleges cégeket és nem nyílt közbeszerzésben, hanem meghívásos pályázatban választanának ki, hogy ki legyen közülük a beruházó. Így ez nagyjából megfelel a valóságnak?

Fürjes Balázs: – Hát nem. Nem szívesen vitatkozom Önnel.

– Nyugodtan.

– Nem teljesen. Ami a legfontosabb, hogy semmiféle titkosításról az ég egy adta világon nincsen szó. Titkosításra a kormánynak sem lehetősége, sem szándéka nincsen. Ebben a Népszabadság-cikkben, Ön a címet idézte, de azért az is elolvasható, itt van előttem, direkt kinyomtattam, hogy – és akkor idézek a cikkből –, hogy a titkosításra sem lehetőség, sem szándék: „a kormány májusban döntött arról, hogy 2012 és 2015 között, tehát négy év alatt, egyébként egészen pontosan nettó négy év alatt 24 milliárd forintból Józsefvárosban, az Orczy kertben és környezetében és a Ludovika főépületében megvalósul a beruházás. Az első szakaszához szükséges 4,7 milliárd forintot rendelkezésre is bocsátotta a kormány”. Ugye ezt mind a Népszabadság cikkében olvasom.

– Ahol egyébként az is van, ott az utolsó mondatban ráadásul, de valószínűleg rosszul értelmezték az Ön szavait, hogy Fürjes Balázs viszont azt mondta, továbbra sem tettek le arról, hogy a teljes 30 milliárdos beruházást titkosítsák.

– Igen, tehát maradjunk ennél. Ezt a titkosítást ha lehet, akkor tegyük tisztába. Tehát nincs titkosításról szó. Arról van szó, hogy itt fogjuk képezni a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjait, itt fogjuk képezni a terrorelhárítás szakembereit, itt fognak oktatni többek között rejtjel-tevékenységre vonatkozó vagy titkos információgyűjtő tevékenységre vonatkozó ismereteket. Ezzel kapcsolatos képzés lesz, ugye érzékeny adatokkal foglalkozó informatikai alkalmazások használatára speciális helyiségek lesznek. A személyi állománynak itt fogják tartani az adatait. Ezért összességében arról van szó, hogy a létesítményegyüttesnek szükséges, hogy – ahogy most is a rendőrtiszti főiskola és a honvédtiszteket oktató létesítmény is – speciális védelmet kapjon, legyen egy lehallgatásmentesség, és ne minden korlátlanul kerülhessen nyilvánosságra, mert akkor könnyen lehetne a tervek ismeretében ezekhez az adatokhoz illetékteleneknek hozzáférni.

– Tehát ha egy lehallgatásbiztos területet építene a kivitelező, és ennek a mondjuk az elhelyezkedése nyilvános vagy hozzáférhető lenne, akkor a lehallgatásbiztos is lehallgatásbizonytalanná válik?

– Igen, egy kisebb szójátékkal igen. De titkosításról nincsen szó, viszont amiről szó van, hogy van egy jogszabály, amely a minősített adatok, a nemzetbiztonsági érdekeket vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések szabályaira vonatkozik és mi azt kértük, azt javasoltuk, hogy ezeket a beszerzési szabályokat alkalmazhassuk, mert nemzetbiztonsági érdekből erre szükség van a beruházásra. Ahhoz, hogy ezek alkalmazásra kerüljenek, elmentünk a nemzetbiztonsági bizottsághoz, kértük a bizottság döntését, és ezt követően lehet majd megalkotni egy kormányrendeletet. És amit nagyon fontosnak tartok, és a jogszabályokat eddig is mindig betartottam a munkám során, és ezután is be fogom, hogy itt két feltétele lesz, hogy valaki részt vehessen ezeken a közbeszerzési és versenypályázatokon. Van az Alkotmányvédelmi Hivatalnak egy jegyzéke, amely az ilyen szempontból minősített cégeket tartalmazza – bármelyik magyar meg nem magyar vállalkozás egyébként kérheti a saját leminősítését és az Alkotmányvédelmi Hivatal ezt kérelemre köteles elvégezni. És csak akkor nem veszi fel erre a jegyzékre, ha annak alapos biztonsági oka van. Tehát rajta kell lenni ezen a jegyzéken, egy. Kettő, ami egyébként a nemzetbiztonsági ügytől teljesen független, hogy nyilván olyan cégek tehetnek majd érvényes ajánlatot, amelyek az adott munkára tudják azt bizonyítani, hogy nem most fognak először kísérletezni, hanem megfelelő referenciáik, megfelelő tapasztalatuk van az adófizetők pénzével.

– Kezdjük az utóbbival. Az Ön tudomása szerint körülbelül hány olyan cég lehet, amely ilyen típusú munkát már végzett és ilyen tapasztalata lehet?

– Nézze, én nem tudom, ezt az Alkotmányvédelmi Hivatal tudja, hogy az ő jegyzékén hány cég szerepel. Én egészen biztos vagyok benne, hogy jónéhány cég szerepel. Tehát ezek, ha úgy tetszik, nem tudom, hogy erre irányult-e a kérdés, egészen biztosan több szereplős és semmilyen esetben sem egyszereplős versenyek lesznek.

– Milyen feltétele van annak például, bár lehet, hogy ezt sem tudja, hiszen nem az Ön közvetlen ügye, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal dolga ez, de hátha már tájékozódott. Szóval milyen feltétele van annak, hogy valaki jelentkezzen és kérjen egy ilyen minősítést. Szóval minek alapján fogják eldönteni, hogy a Közgép például alkalmas ilyen beruházás elvégzésére, a Strabag viszont nem alkalmas. Mi a nemzetbiztonsági kockázat amit figyelembe vesznek?

– Hát nézze, ezt valóban az alkotmányvédőktől kéne megkérdezni, és akkor ők, ami ebből nyilvánosságra hozható, azt nyilván nyilvánosságra is hozzák. Én magam ugye a munkám miatt át kellett hogy essek ilyen C típusú átvilágításon.

– Szóval Ön megbízható ember. Én most egy megbízható emberrel beszélek.

– Hát szerintem én is egy megbízható emberrel beszélek az Ön személyében.

– Én tudtommal még nem estem át ilyenen, de lehet hogy az is megtörténhet, hogy nem tudok róla.

– Hát jó, de a megbízhatóság nem ennek a függvénye.

– Jó. Ez most csak a vicc kategóriája volt mind a két megjegyzésünk. Az Öné is az enyém is.

– Én komolyan megbízható embernek tartom Önt.

– Köszönöm szépen.

– És ebből a logikából tudok következtetni, hogy nyilván ilyenkor az embernek és a cégnek is az üzleti kapcsolatát, az esetleges zsarolhatóságát, kiszolgáltatottságát, más állami érdekeltségeket fognak gondolom vizsgálni, és lehet, hogy valamilyen informatikai követelmények is lehetnek.

– És nem lehet például, nem értek hozzá, tehát most abszolút naivan kérdezem, nem lehet elválasztani magát az épületépítést, az épületek építését, mert nyilván nem egyről van szó, attól, hogy ezeket az épületeket hogyan rendezzék be vagy milyen informatikával szereljék fel? Mert van itt egy pont, ami nyilván nyilvánvalóan nagyon kényes nemzetbiztonsági érdeket érint, és akkor arra valóban ki kell választani megbízható cégeket. De hogy ki húzzon fel egy nagy épületet, az nem biztos hogy nemzetbiztonsági kérdés. De lehet, hogy sok milliárdba kerül az is.

– Nézze, én erre azt tudom mondani, hogy arra egészen biztos mérget vehet bárki, hogy semmire nem fogjuk alkalmazni ezt a speciális szabályt, amire nem szükséges, viszont mindenre fogjuk alkalmazni, amire szükséges.

– Tehát lehet, hogy nem az egészre úgy, ahogy van, hanem csak ennek a beruházásnak bizonyos részleteire?

– Ez bőven elképzelhető. Az épületeket egyébként kritikusabb kérdésnek látom. De egyébként sem egyszerű kérdés, majd szakemberek segítségével el fogjuk dönteni és így fogjuk megtartani ezeket a versenypályázatokat, mert például ugye felmerül az épület környezete, nyilván az épület védettségét nemcsak az épületen belül meg az épület falaiban magában kell biztosítani, hanem mondjuk az épületen kívül is. És ott lesz izgalmas, hogy tudjuk úgy meghatározni, hogy a szükséges minimum essen ebbe a kategóriába, és ami oda esik, azt úgy kell beszerezni, ami nem esik oda, azt meg nem úgy kell beszerezni.

– Te jó ég, lehet, hogy még a parképítők is nemzetbiztonsági vizsgálaton kell hogy átessenek?

– Mondom, arra kell törekednünk, hogy a legszűkebben értelmezzük ezt a jogszabályt. Csak ugyanakkor meg fontos érdekekről van szó, de nem, természetesen nem, mondom, kifejezetten arra törekszem, hogy ezt szűken alkalmazzuk.

– Nem tudom, arról például van-e tudomása, hogy a jelenleg működő, ezzel foglalkozó egyetemeken főiskolákon, rendőrtiszti főiskola, nemzetvédelmi egyetem, ahol nyilvánvalóan kialakítottak az elmúlt években, de lehet, hogy évtizedekkel ezelőtt megfelelő oktatótermeket és rendszereket, ahol ugyanezeket a nemzetbiztonságilag kényes dolgokat oktatják, akkor ezeket a beruházásokat annak idején ugyanígy zártan, titkosan, zárt közbeszerzésben valósították meg? Vagy akkoriban ezzel nem is nem is törődtek, tehát annyira magától értetődő volt, hogy a dolog nemzetbiztonsági érdeket sért, hogy nem került az egész nyilvánosságra, és szépen lezárult.

– Volt egy idő, ugye, amikor semmiféle verseny nem volt semmilyen ügyben.

– Hát a rendszerváltás előtt nyilván.

– Hál Istennek ezeken az időkön túl vagyunk. A rendszerváltás óta mind a honvédelmi mind a belügyi szerveknél a képzésben és az oktatásban is a nemzetbiztonságilag érzékeny beszerzéseket azt egy speciális rend szerint bonyolították.

– Akkor még annyit erről a zárt közbeszerzésről, hogy becslései szerint hány jelentkezőt vagy alkalmasnak látszó céget fognak meghívni erre a nagy beruházásra? Mi az, ami reális?

– Én azt gondolom, és egyébként amit most mondok, Bolgár úr, az majd számon kérhető lesz, mert ezeket utólag mindig nyilvánosságra kell hozni, én erre is teszek javaslatot a bizottságnak, kérje azt, hogy évente számoljunk be arról, hány darab ilyen beszerzést bonyolítottunk le és milyen eredménnyel, és kik kapták a megbízásokat. Én nem tudom elképzelni, hogy három-ötnél kevesebb versenyző induljon egy komoly megbízásért.

– És az már egy tényleges versenynek számít. Három-öt. Igen.

– Én azt mondom. És azt is mondom egyébként, és amíg ezt a munkát végzem, addig ez így fog történni, hogy alkalmasnak kell lenni: a referenciák alapján és versenyképes árral és jó szakmai tartalommal lehet majd elnyerni ezeket a megbízásokat.

– Akkor evvel kapcsolatban köszönöm, amiket mondott, világosabban látunk én mindenképpen. Annyit még engedjen meg, hogy na és mi a helyzet a stadionokkal. Hiszen stadion-ügyben beszéltünk néhány hónappal ezelőtt, és úgy látom, hogy a tervek egyre grandiózusabbak, viszont egyre távolibbak.

– Hát ha megint egy kicsit vitatkozhatok, mint az elején, nemcsak stadionokról beszéltünk és én örömmel beszélnék a Rubik-kockáról is, meg a Gödörről is, tehát hál Istennek sok minden másról beszéltünk. Ugye hozzám a Fradi-stadion építése tartozik, és a határidőkkel mindig csínján kell bánni, főleg nehéz meg állandóan változó gazdasági környezetben, de én most minden erőmmel arra törekszem, kormányelőterjesztést készítek, hogy a nyári szünet előtt, még júliusban legkésőbb a kormány dönteni tudjon a Fradi-stadion építéséről. Hadd számoljak be arról, hogy a döntés, akár így, akár úgy, megszületett.

– Köszönöm, szívesen helyt adok Önnek, ha lesz még rádiónk, de mondja azt, hogy lesz.

– Hát én szurkolok minden magyar rádiónak, úgyhogy remélem tudunk még beszélgetni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Prohászka Ottokárról
Fazekas Csaba történész

Bolgár György: - Ön egyháztörténész, vallástörténész, a mai Népszabadságból még azt is megtudtam, hogy Prohászka Ottokár életművét is kutatja. A téma ebből adódóan az, hogy a főváros szobrot akar emelni Prohászka Ottokárnak. Megérdemli?

Fazekas Csaba: - Egyrészt úgy gondolom, hogy ez az ötlet pontosan beleilleszkedik abba a folyamatba, amely a köztereken az elmúlt hónapokban, években megindult. Másrészt pedig abba a folyamatba, amely Prohászka Ottokárt a szélsőjobb irányából mintegy be akarta húzni középre. Gondoljunk arra, hogy a Prohászka-szobor ötlete eredendően a szélsőjobboldalon merült fel a 90-es években. 2004-ben Budapesten a Fővárosi Közgyűlés elutasította az akkori MIÉP erre irányuló javaslatát, maga a Fidesz is így foglalt akkor állást. Néhány évvel később pedig már fideszes politikusok is részt vettek egy Prohászka-mellszobor avatásán Lakitelken, amiből elég nagy botrány is lett. Tehát nem meglepő, hogy 2012-ben ez az ötlet egyáltalán felmerül. De én úgy gondolom – ahogy a Horthy-szobor esetében is –, hogy Prohászka Ottokár legalábbis vitatható életművet hagyott hátra és közéleti tevékenységében bőven vannak olyan pontok, amelyek ezt a fajta tiszteletadást megkérdőjelezik.

- Vele kapcsolatban az vetődik fel a vitatható pontok közül – és ez valószínűleg nem is vitatható –, hogy nagyon élesen, markánsan antiszemita nézeteket vallott és a zsidókról meglehetősen durván, elítélően ír. A zsidóságot megbélyegezve olyan romlott, erkölcstelen népnek, sőt fajnak nevezi őket, aminek nemigen volna helye ebben a Magyarországban. De erre mindig azt szokták válaszolni – természetesen a védők a jobboldalról –, hogy igen, de akkoriban, a század elején ennek más értelme volt, ez nem ugyanaz, mint a holokauszt utáni antiszemita beszéd. Meg lehet-e ezt így különböztetni, miközben ebben kétségtelenül van igazság, van tény?

- A holokauszt nagyon-nagyon fontos határvonal az antiszemitizmus történetének megítélésében. De ha nem lett volna második világháború és annak minden borzalma, a 20-as évek elején az akkori szélsőjobboldal antiszemita nézetei akkor is vállalhatatlanok lennének. Tehát nem pusztán annak az eseménysornak a következtében kell elítélnünk a 20-as évek antiszemitizmusát, mert beletorkollott a 30-as évek végén a zsidótörvényekbe, majd a holokausztba, hanem önmagában is elítélendő jelenség. Prohászka Ottokár ennek valóban markáns, központi személyisége volt. Prohászka a 20-as évek elején a Horthy-korszak egyik fő ideológusa volt, az úgynevezett keresztény nemzeti eszmerendszer egyik kidolgozója és nagyon markáns képviselője. Márpedig ebben az eszmerendszerben benne volt az, hogy a zsidók felelősek Magyarország romlásáért, a liberalizmus – amely egyenlő jogokat adott a korábbi évtizedekben Magyarország polgárainak, és így a zsidóknak is – közvetlenül tehető felelőssé a háborús összeomlásért, Trianonért, a forradalmakért és egyebekért. Tehát én úgy gondolom, hogy ezek a dolgok nem azért ítélendők el, mert beletorkolltak a későbbi szörnyűségekbe. Ha valami csoda folytán elmaradt volna a második világháború, és nem történnek meg ezek a borzalmak, ez akkor is vállalhatatlan.

- És akkor is megtörtént volna nyilvánvalóan másfajta borzalom, hiszen ha egy népet, egy közösséget erkölcstelennek, romlónak, parazitának nevezünk, akkor abból erőszakos cselekmények is következhetnek, mint ahogy voltak is pogromok Európában mindenfelé, a holokauszt előtt is. Nem kellett ehhez megélni ezt a minden korábbinál nagyobb és súlyosabb drámát.

- Igen.

- Ha már említette az ő szellemi tevékenységét, akkor azért mégiscsak érdekes volna azt körüljárni, hogy miért lehet az, hogy a magyar jobboldal és a Horthy-korszak vezető ideológusai a zsidókban látták a romlást és minden rossz okozóját, miközben a kiegyezés utáni Magyarországon, ahol a zsidó tőkének, a zsidó vállalkozásoknak hihetetlen komoly szerepe volt, az 1867 utáni Magyarországon minden korábbinál és minden későbbinél is nagyobb és jelentékenyebb, komolyabb fejlődés zajlott le. Vagyis ha a dolgokat értékükön nézzük, akkor azt lehetne mondani, hogy Magyarország hallatlan fellendülése jórészt éppen a zsidó tőke, a zsidó szellemi erő közreműködésével és nagymértékű részvételével zajlott le. Hogy lehetett ebből éppen az ellenkezőjét kihozni?

- Egy olyan kérdést tett fel, ami az antiszemitizmus társadalomtörténeti kutatásának több kötetre vagy akár könyvtárra rúgó szakirodalmát felölelné vagy szükségeltetné, hogy megválaszoljuk. Nagyon röviden arról van szó, hogy az 1867 után lezajló folyamatok, amelyek egyrészt a gazdasági tevékenység liberalizációjában, valamint az emberi szabadságjogok kiterjesztésében és legszélesebb köröknek való biztosításában megjelentek, természetesen nem a maguk kristálytiszta formájában, de valóban, rendkívüli módon a különböző jogfosztottsággal sújtott néprétegeknek, elsősorban a zsidóságnak voltak köszönhetők.

- Nagy lehetőségeket teremtettek számukra, ez kétségtelen. Ők pedig éltek ezzel, nyilván a maguk javára is.

- Így van.

- De az egész magyar társadalom javára is. Ezt valószínűleg a jobboldal sem tagadja, hogy 1914-ig itt óriási fellendülés zajlott le.

- Igen, vannak bizonyos társadalomtörténeti tények. Például, hogy a zsidóság bizonyos foglalkozási ágakban, bizonyos település típusokon felülreprezentált volt, ez egy tény. Ebből a tényből nagyon sokfajta következtetést le lehet vonni, de például mondjuk az orvosi szakmában, a hírlapírók között, az ügyvédi tevékenységben, illetve a már korábban említett kereskedelmi vállalkozói tevékenységben a zsidóság jóval nagyobb számban vett részt, mint mondjuk az országos számaránya volt.

- Aminek valószínűleg az volt az oka, hogy a hagyományos magyar uralkodó osztály ebben nem látott fantáziát vagy továbbra is csak az előjogokkal meg a földbirtok különböző előnyeivel próbált élni az időközben megváltozott világban.

- Ez az egyik nagyon fontos ok. Ezáltal a zsidóság nagyon is alkalmassá vált arra, hogy – különösen az első világháború időszakában, annak második szakaszában is – a háborús nehézségekért bűnbakként felelőssé tehető legyen. Előhívva az antiszemitizmus részben a középkorban gyökerező, részben pedig nagyon is modern – legalábbis akkor modernnek számító – elemeit. Nagyjából ezzel magyarázható az, hogy a zsidóság bűnbakként jelent meg a 1919 utáni közbeszédben, és rengeteg elem csatlakozott ehhez. Ezek között voltak igazak, például az, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek jelentős része eredetileg a zsidóságát megtagadó, de zsidó származású személy volt, és voltak teljesen hamis elemek, minthogy a zsidók nem vettek részt olyan mértékben a frontharcokban, mint a keresztények – ami egyébként ténylegesen nem volt bizonyítható –, hogy csak haszonélvezői voltak a háborúnak és így tovább. Tehát 1919 után valóban volt egy antiszemita közvélemény ebben az országban, amivel ezt a sok-sok borzalmat, amin keresztül ment ez az ország, a zsidók nyakába lehetett varrni, és én azt hiszem, hogy ebben a helyzetben egy olyan nagytekintélyű katolikus püspöknek, mint amilyen Prohászka Ottokár volt, talán inkább a visszafogó, a toleráns szerepet kellett volna játszania.

- Azt, ami egy katolikus, egy egyházi vezetőtől elvárható. Az emberi értékeket, a megértést kellett volna hangsúlyoznia. Ez nyilvánvaló. Milyen szerepet játszottak akkoriban a keresztény egyházak Magyarországon ebben a zsidóellenességben? Prohászka ebből a szempontból is – most akkor idézőjelbe teszem – kiemelkedő volt? Vagy mások is ugyanilyen hangnemben, ugyanilyen eréllyel támadták a zsidóságot?

- Prohászka Ottokár minden szempontból kiemelkedett ebből a mezőnyből, jóllehet más keresztény egyházi vezetők is hangot adtak zsidóellenes nézeteknek. De talán tanulságos lehet az, hogy mondjuk Csernok János esztergomi érsek 1920-ban, éppen a numerus clausus-viták időszakában, aminek Prohászka Ottokár volt az egyik előterjesztője, éppen Prohászkával szemben, védelmébe vette a zsidóságot. Tehát nem beszélhetünk semmiképpen egységes egyházi hozzáállásról. Voltak az egyházi személyek között markánsan antiszemiták, akik különböző szélsőjobboldali csoportokban aktivizálódtak, de voltak olyan személyek is, akik markánsan szembefordultak a Parlamentben is elharapózó zsidóellenes kijelentésekkel. Vagy például nagyon érdekes volt Banga Béla esete, aki a háború után közvetlenül hangot adott antiszemita nézeteknek, később azonban váltott, és sokkal inkább megértő vagy toleráns is tudott lenni.

- Magyarán és összefoglalva, Prohászka Ottokár ezek szerint nem az a katolikus személyiség, nem az a gondolkodó, akinek a 21. században szobrot kéne emelni, mert annyira vitathatóak a nézetei, hogy ezekről vitatkozni, beszélni és írni kell és lehet, de egyértelmű elismeréssel a főváros nem adózhat neki?

- Én így gondolom. Gyorsan tegyük hozzá, hogy Prohászka esetében nemcsak az antiszemitizmusról van szó, nagyon markáns nézetei voltak a parlamentarizmusról, a pártpolitikáról, amik sokkal inkább a szélsőjobboldallal rokonítják őt. Egyébként katolikus főpapként vannak ennek az életműnek nagyon is vállalható és pozitív elemei, ez megint csak kétségtelen, hiszen Prohászka szociális érzékenységéről volt ismert, nagyon sok olyan gondolatot megfogalmazott az egyházon belül, amelyekkel messze megelőzte a korát. De mindezt meg kellene hagyni egy szakmai diskurzusnak. Zajlik is rengeteg Prohászka-kutatás most az országban, konferenciák, kötetek készülnek, illetve kerülnek megrendezésre. A szoborállítás mindig üzenet a fennálló hatalom részéről, jelen esetben a fővárost irányító politikusok részéről.

- És ez nem az az üzenet, hogy mi is ugyanilyen szociálisan érzékeny emberek vagyunk.

- Legalábbis ezt a kockázatot vállalják, és ezt az utókor előtt is vállalniuk kell majd.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Teljes fegyverletétel jegybank-ügyben
Draskovics Tibor, volt pénzügyminiszter

Draskovics Tibor: - Az egész mai magyar sajtóban sok szó esik a jegybanktörvény legutóbbi változatáról. És mindenki megnyugvással, hozzáteszem, én is, gondol arra és beszél arról, hogy na végre, mintha akkor itt kijózanodna a kormány és a dolgok helyes irányba indulnának.

Bolgár György: - Én azért nyugtalan vagyok. A kérdéseimben is Róna Péterhez azért az volt, hogy akkor ezzel így rendben van, egy levéllel. Mert mintha mégsem teljesítenénk minden feltételt. Szóval még mindig bújócskázunk.

– Lehet, hogy így van, nem ismerem a részleteket, és ott sok minden lehet. De van még egy szempont amire talán érdemes felhívni a figyelmet. A rádióhallgatók memóriája biztosan tovább tart mint hat hónap, mert azért emlékszünk, hogy valamikor decemberben kapott a magyar kormány levelet az Európai Bizottság elnökétől és a Valutaalaptól, amelyben nagyon udvariasan és nagyon határozottan felkérték a magyar kormányt arra, hogy állítsa meg a parlamentben a jegybanktörvény akkori vitáját, ne szülessék meg az a törvény, amellyel kapcsolatban már akkor jó néhány aggályt fogalmaztak meg.

– Hiszen már előre lehetett tudni, hogy súlyosan akarják korlátozni a jegybank függetlenségét.

– Így van. Akkor ezt a magyar kormány nagyon határozottan elutasította, és ha szabad azokkal az egyébként általam nem nagyon szeretett háborús hasonlatokkal élni, amelyek ma olyan népszerűek, háborút indított az Európai Bizottság és a Valutaalap ellen, és tegyük hozzá, a jegybanki függetlenség ellen. És most, hat hónap után, ha jól értem, teljes fegyverletétellel fejezi be ezt a teljesen értelmetlen háborút. Úgy, hogy közben elvesztegettünk hat hónapot, elszenvedett az ország egy súlyos tekintélyvesztést, hozzáteszem, a kormány is. És ez nemcsak az én önérzetemet sérti, hanem gondolom, valamennyiünkét, de rettentő sokba is kerül nekünk.

– Igen, a Nemzeti Bank becslése szerint havi körülbelül tízmilliárd forintba.

– Erről van szó, és ráadásul, ha most meg is oldódik, és legyünk optimisták, megoldódik ez a vita, sajnos a tekintélyveszteség megvan, a bizalmatlanság megvan, ez nem oldódik meg a törvény megszavazásával, nem oldódik meg a Valutaalappal folytatandó tárgyalások megkezdésével, ez beépült részben a kamatokba, részben a velünk szembeni magatartásba. Tehát akkor, amikor örülünk vagy adott esetben még tapsolunk is a kormány győzelmének, hát szó sincs semmiféle győzelemről, egy teljesen értelmetlen vita végül is vereséggel történő lezárásáról van szó. Amibe belemenni sem lett volna szabad. És ráadásul nemcsak arról van szó, hogy vitáztunk valami érdektelen kérdésen a fél világgal, hanem egy olyan ügyben folytatott vitát a kormány, amely egyébként nem Magyarország érdekét szolgálta. Furcsa módon ebben az egész hathónapos történetben nem nagyon emlékszem arra, hogy a kormány komoly érveket sorakoztatott volna fel amellett, hogy miért jó ha a jegybanktörvény úgy, ahogyan azt a kormány javasolta és a parlament megszavazta.

– Akkor magyarázza meg nekem. Ön politikában is járatos, évekig vezetőként dolgozó pénzügyi szakember. Mi a fene értelme volt ennek, azon kívül, hogy megmutattuk a muszklinkat, ami végül is gyengébb volt, mint az Európai Bizottságé meg az IMF-é. De ezenkívül a kormányzat nagyon sok tekintetben már most is erős befolyást tud gyakorolni arra, hogy a Nemzeti Bank mit csináljon és mit ne csináljon. 2013 tavasza után pedig totális befolyása lesz rá. Mi értelme volt ennek akkor most?

– Hát rossz alany vagyok ennek a jogos kérdésnek a megválaszolására, és nem hiszem, hogy pénzügyi vagy kormányzati tapasztalat birtokában ez megválaszolható lenne. Én magam úgy gondolom, hogy nem volt értelmes, hacsak nem azt akarta törvénybe foglalt módon mintegy deklarálni a kormány, hogy valamennyi független intézmény fölött így vagy úgy, de kontrollt képes gyakorolni, és ennek a közvetett finom technikáit nem tartja elégségesnek, hanem ország-világ arcába akarja vágni, hogy de igenis képes érvényesíteni az akaratát és a szándékát. Ezt tudom az egyetlen érvnek tekinteni.

– Szóval ki az úr a házban. Ki az úr minden házban.

– Így van. Hozzáteszem, és ez szerintem az egész kérdés leglényegesebb pontja, hogy a jegybanki függetlenség nem pusztán elvi kérdés, amely, ha úgy tetszik, szépészeti megfontolásból kell hogy így vagy úgy eldőljön. Akkor, amikor a jegybanki függetlenség törvényi garanciái mellett szólalt meg az Európai Bizottság vagy éppen a Valutaalap, Magyarország érdekében szólalt meg, mert el akart hárítani olyan veszélyeket, amelyek nem biztos persze, hogy valósággá válnának vagy váltak volna. De legalábbis jelentős kockázatot hordoztak, hogy tudniillik a kormányzati befolyás az indokoltnál és megengedhetőbbnél nagyobbá válik a jegybank politikájára. Mert minden nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy ez rosszabb gazdaságpolitikához, rosszabb gazdasági teljesítményhez és tegyük hozzá, piaci bizalomvesztéshez vezethet. És ez a „harcolunk a világgal szemben” magatartás pont ezt a piaci bizalomvesztést erősítette tovább, amelynek egyébként természetesen más okai is vannak és voltak.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az intolerancia tolerálhatatlanságáról
Krémer Ferenc szociológus

Krémer Ferenc: - Korábban beszélt egy úriemberrel, aki vállalkozóként mutatkozott be, és mondott egy példát arra, hogy túlzásba viszik manapság az emberek az antiszemitizmussal szembeni fellépést, amikor minden apróságnak külön jelentőséget tulajdonítanak.

Bolgár György: - Igen. Én úgy próbáltam ezt érteni, hogy elhangzik a közbeszédben bántó él nélkül is, hogy ez például milyen zsidós jelenség vagy motívum, vagy akármi. Tehát van ilyen, és szerintem sokszor így is van.

– Valóban van ilyen. Én dolgoztam mázolóként az érettségi után, és ott megdöbbenve hallottam, amikor valóban vétettem némi hibát a mázolás közben, kimaradt egy-egy rész, és ilyenkor azt mondták az idősebb szakik, hogy ez zsidós. Na most ez kifejezetten, durván antiszemita megjegyzés. Ugyanis mit kell ilyenkor csinálni? Ki kell javítani. Vagyis azt a hibát ott el kell tüntetni. Ugye?

– És a megjegyzés arra vonatkozott, hogy ezek a zsidók ilyen hanyagul dolgoznak?

– Nem. Ez arra vonatkozik, hogy a zsidós, mert hiányos, vagyis a hibát ki kell irtani. Tehát nagyon vigyázni kell arra, hogy mit engedünk meg és mit nem.

– Ebben igaza van, bár sokan valószínűleg használat közben vagy azt hallva sem így értik vagy nem így gondolják, vagy nem gondolnak bele.

– Inkább nem gondolnak bele semmilyen módon, viszont az ilyen neutrálisnak tűnő kifejezések használata elfogadhatóvá tesz sokkal nyilvánvalóbb antiszemita megnyilvánulásokat.

– Értem. Szóval Ön a nulla tolerancia állásponton van, hogy ha már egyszer valaki nem antiszemita, és úgy gondolja, hogy mindenfajta megkülönböztetés származási alapon elítélendő, akkor azt se engedje meg, hogy bárki – akár gondatlanságból, nem figyelésből, elnézésből, jóindulatú megközelítésből – elengedje az ilyen talán csak félig-meddig bántó megjegyzéseket, mert nem lehetünk egy kicsit sem toleránsak ebben a tekintetben.

– Így van.

– Minden egyes, akár a legkisebb mértékben is bántó megjegyzés táptalaja a sokkal rosszabbnak.

– Nagyjából így gondolom, vagy inkább úgy mondanám, hogy mindez relativizálja a rasszimust, a zsidóellenességet, és ugyanezet meg lehet figyelni a romákkal vagy a nőkkel kapcsolatban és egyéb kisebbségekkel, így a melegekkel kapcsolatban is. Lehetne sorolni ezeket a csoportokat.

– Azt hiszem, nagyjából egyetértek vele, bár sokszor megengedőbb vagyok a magánéletben, és tulajdonképpen megnézem vagy megpróbálom értékelni, hogy az illető mit és hogyan gondol, és talán ilyenkor jobb is megmagyarázni vagy kibeszélni a dolgot, és rávezetni az illetőt, hogy talán ő sem igazán így gondolja. Tehát talán egy kicsit megengedőbb vagyok, de azért azt hiszem, hogy van abban valami, hogy politikai korrektnek kell lenni. Ez, ami Amerikában nagyon divatos volt, és manapság is elfogadott, hogy nem szabad megsérteni mondjuk kisebbségben lévő vagy korábban elnyomott csoportokat, korábban lenézett embereket, hanem minden módon egyenlővé kell tenni őket, szavakban is tettekben is, és nem szabad megengedni azokat a kisiklásokat, amelyek korábban akármilyen általánosak voltak. Mert csak ez vezethet a teljes egyenlőséghez. Nálunk viszont ezt a politikai korrektséget nagyon sokan lenézik, legyintenek rá, hogy óh micsoda felesleges marhaság ez.

– Sőt. A jobboldal és főleg a szélsőjobboldal el is ítéli. Tehát én azt gondolom, hogy nekünk itt, Európa közepén, Magyarországon, figyelembe véve a saját történelmünket – ha éppen nem akarjuk letagadni mindazt, amit elkövettünk az elmúlt évszázad során –, figyelnünk kell a következményekre. Tehát, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy megnyilatkozásnak, egy-egy állásfoglalásnak, egy-egy cselekedetnek. Nekem erősen az a benyomásom, hogy mostanában csak bizonyos típusú következményeire figyelnek a politikusok. A mostanában, ez nem a mostani néhány év, hanem a mostani néhány évtized. És ennek következtében válhatott ennyire elfogadottá, tolerálttá az intolerancia. Én meg azt gondolom, hogy egyetlen út vezet ki ebből, az intoleranciával szembeni teljes, totális intolerancia. Tehát abban a pillanatban, amint valaki kisebbségekkel szemben – legyenek vallási kisebbségek vagy egyéb típusú kisebbségek – intoleránsan lép fel, az államnak mindenekelőtt, tehát a közhatalmi intézményeknek főleg, a jognak is, de az állampolgároknak is intoleranciát kell mutatni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!