Jövőnk hazánkban

• Nyomtatás

Részletek

Napi apró

2012. június 27. szerda, 04:57

Hanák András

Olvasom Matolcsy György jobb-kezének, stratégiai államtitkárának portréját a múlt heti HVG utolsó oldalán. A családi háttér felvázolása során Cséfalvay Zoltán elárulja, hogy fia Oxfordban végzett és ma már egy londoni ügyvédi irodában dolgozik ügyvédként.

A HVG utolsó kérdése így hangzik: „A nyugdíjpénztárak ellehetetlenítésével az öngondoskodás új értelmet nyert Magyarországon. Ön hogyan gondoskodik idős napjairól?”

A válasz: „Egy tanárembernek van annyi lehetősége, hogy addig tanítson, amíg szenilis nem lesz – ebben azért bízom én is. Amúgy pedig Andre Kostolanyival értek egyet, aki szerint a legjobb nyugdíjbiztosítás a gyerekeinkbe beruházni. Nekem egy fiam van, de nagy gondot fordítottam a nevelésére, ezért is vállaltam a külföldi taníttatás terheit.”

Ez volna a stratégiai tervezésért felelős magyar államtitkár öngondoskodási stratégiája. Mindenki taníttassa, képeztesse gyerekeit lehetőleg külföldön, nyúljon mélyen a zsebébe (ha ez nem megy, akkor persze lúzer), és majd a hálás gyerekek fogják eltartani a szülőt. Csodálom, hogy még nem tart ott a stratégiai tervezés, hogy nyugdíjra ne is legyen szükség, hiszen egy ideális világban minden gyerek rendesen tanulna és munkába állását követően tejelne. De nyilván e tökéletes világok legtökéletesebbike sem tökéletes. Eltekintve attól, hogy minden bokorban lesznek hálátlan ifjak és telhetetlen atyák, nem minden gyermek lesz sikeres és mindig lesz önérzetes atya is, aki nem szívesen szorulna sarjai támogatására.

Aztán némi feledékenységre utal az államtitkár úr azon megjegyzése, hogy egy tanárember szenilitása jól érzékelhető napjáig taníthat. A körültekintő és gondos kormányzat éppen mostanában dédelgeti új tervét, hogy a 62. életévüket betöltő közalkalmazott tanárok menjenek nyugdíjba. Ezek szerint nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a stratégia tervezés jól látható balkeze?

(Hanák András)

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!