Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 26.



Bolgár György kérdései 2012. június 26-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Izrael visszavonta Kövér László meghívását a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezésre, miután a házelnök részt vett a Szálasival együttműködő Nyirő József székelyföldi újratemetési kísérletében. Gyűlnek a bélyegek a magyar kormányzaton?

Másik témánk, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter példamutatónak nevezte, hogy az Orbán-kormány helyreállította az államháztartás egyensúlyát és konszolidálta a családok pénzügyeit is. A GKI Gazdaságkutató legújabb értékelése szerint viszont másfél százalékos lesz idén a magyar gazdaság visszaesése. Kinek higgyünk?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy kevesebbet eszünk, mint tíz éve, állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal. De még így is többet az ajánlott napi mennyiségnél. A zöldség és gyümölcsfogyasztás viszont jelentősen csökkent.

Megbeszélnivaló az is, hogy a kormány változatlanul ragaszkodik a hatvankét évnél idősebbek nyugdíjba küldéséhez a közszférában. De több lépcsőben. Az vajon mit jelent?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy újabb földbérleti pályázatok nyerteseiről derült ki, fideszesek vagy Fidesz közeliek. Legutóbb a Belvárosi Városüzemeltető Kft. vezetője nyert a Bakonyban. Ám most az V. kerületi polgármester, Rogán Antal kérésére lemondott a földről. Dőlnek a kisebb dominók?

Beszéljük meg aztán, hogy a kormány az egyházak társadalmi támogatottságához kötné, mennyi iskolát és speciális egyéb intézményt, szociális intézményeket vehetnének át az önkormányzatoktól. A javaslatot lex Hit Gyülekezetének becézik, mert állítólag arra születne válaszul, hogy a Hit Gyülekezete egyre több iskolát vesz át. De hogyan fogják nézni vagy mérni az egyházak társadalmi támogatottságát?

És végül mit gondolnak arról, hogy az Operaház kormánybiztosa a pályára berohanó meztelen futballszurkolóhoz hasonlította a világhírű operaéenekesnőt, Tokodi Ilonát, aki tegnap az évadzárón elítélte az énekesek elbocsátását és a társulati rendszer felszámolását. Hogyan kerül a csizma és a futballhuligán a színpadra?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Tokody Ilona-féle afférról
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa

Bolgár György: - Én őszintén szólva megdöbbentem azon, amit láttam tegnap az ATV híradójában, hogy egy a pályára berohanó meztelen futballhuligánhoz hasonlította Tokody Ilonát. Változatlanul ezt a hasonlatot használná egy nappal később is?

Ókovács Szilveszter: - Én is megdöbbentem azon, ami történt egyébként. Éppen az évadzáró társulat ülésének a legvégéhez közeledtünk, felkonferáltam a szózatot, amikor hívatlan vendégként a színpadra lépett Tokody Ilona művésznő, és a programba be nem illeszthető módon egy programációt elkezdett felolvasni. Én ezen döbbentem meg leginkább. Végighallgattam őt, jóllehet ilyenkor nyilván megvannak arra a módszerek, gondolom, kinek-kinek a saját rendezvényetikettje szerint, hogy mit kell tenni. Végighallgattam a nem rövid felolvasást, utána úgy gondoltam, hogy azért néhány szóval ezt kommentálom. A futballhuligán szót nem mondtam, csak azt, hogy mint egy meccset meghackelő pucér férfi. Én azt mondtam, hogy ez a jelenet engem arra emlékeztet, mint amikor és hát gondoljon bele…

– Mint amikor a focimeccseket megzavarja egy meztelenül berohanó férfi.

– Hát, de mondhatnám azt is, hogy mit tudom én, a megyek karácsonyi ünnepségre és ott… Ami nem volt betervezve. Azért gondoljon és a hallgatók is gondoljanak bele, hogy ünnepelni gyűltünk össze. Négy olyan operaházi művészt köszöntöttünk, ők kapták a friss alapítású díjainkat, akiknek a művészi kvalitása megfellebbezhetetlen, róluk így elvenni a fényt. És kéretlenül kiállni oda, miközben Tokody Ilona elnökhelyettessel, tehát ha összehívja az egyesületét, összehívja a sajtót, bármikor elmondhatja a véleményét, de ezt egy másik rendezvényen, az mondjuk finoman szólva sem elegáns. Úgyhogy én inkább ez ellen és azon döbbennék meg, hogy…. Persze nyilvánvalóan sokat számít, hogy egy híradóanyagot hogy vágnak össze.

– Én nem tudom, hogy a híradóanyagot hogy vágták össze, azt is olvasom a tudósításokban...

– Hát láttuk, úgy, ahogy láttuk.

– …hogy hatalmas tapssal fogadták az összegyűltek Tokodi Ilona megszólalását.

– Hát én viszont ott voltam, én is ott voltam, sokkal hatalmasabb taps fogadta azt a négy kitüntetettet. Tehát a tudósítások ilyen szempontból mondjuk nem mindig mérvadók. Egyébként itt van egy árulkodó kép a Blikkben, a Blikk fotósa, mint ad Isten, elkapta azt a pillanatot, amikor Tokody Ilona ugye még sötétben, tehát nem a színpadon van, a fény és ő, feláll a székéből, egy másodperccel az elindulása után a fotós résen volt. Ez nem jelent mást, mint hogy előre megtervezett a fotósról és Blikkel összehangolt akcióról van szó. Ami ha előre eltervezett, akkor még jobban elszomorít.

– Kormánybiztos úr. Tegyük fel, hogy ez előre megtervezett volt. Fotósostól, mindenestül, néhány beavatott újságíróstól, és tegyük fel azt is, hogy Tokody Ilonától nem volt szép, hogy, mondjuk így, meghackelte ezt a rendezvényt.

– Szerintem ezt nem feltenni kell, hát ez szerintem Ön is kimondhatja, abban a székben is, hogy nem volt szép. Ne tegyük. Vállalja el Ön is, kérem szépen.

– Megmondom majd, miért nem vállalom el. De egyelőre maradjunk ebben, hogy nem volt szép, és előre megszervezte. De akkor is mindez elég ok-e ahhoz, hogy az operaház vezetője ilyen szavakkal ítélje.

– Milyen szavakkal? Szerkesztő úr.

– Hát hogy egy meztelen futballpályára berohangáló férfihoz nem lehet hasonlítani egy operaénekesnőt, ráadásul egy világhírűt, de akár világhírűt, akár névtelent, nem lehet megsérteni egy ilyen hasonlattal. Önnek a helyzethez másképpen kellett volna…

– De ezt most háromféleképpen hosszan mondhatja, de a helyzet a következő. Én azzal kezdtem a mostani kis interjúmat Önnel, hogy én se a futballhuligán szót nem használtam, azért az is megér egy misét, hogy miért írnak a lapok…

– Mert a meztelenül berohangáló férfi, ez elég szörnyű hasonlatnak hangzik.

– Hát így van. Nekem is szörnyű volt, és higgye el, a négy díjazottnak is szörnyű volt az, hogy ott ülünk meghatottan, fanfár szól, tényleg négy olyan művész, akinek a nevét hadd mondjam el. Mert ugyebár talán az operaház mégis inkább erről szól, és nem a cselekedetekről. Szóval Sümegi Eszter, aztán Váradi Zita, Bretz Gábor és Oláh Zoltán balettművészről van szó, ők mind olyan művészek, akiké volt ez a nap. Akiknek ezt szántuk. És már ne is haragudjon, de beállítani csak azért mert valaki nem kapott most díjat, vagy bármilyen más sérelem érte.

– Nem azért, azért, mert az elmúlt hónapok sorozatos vitákkal és konfliktusokkal teltek el és az évadzáró valószínűleg az utolsó pillanat arra, hogy Tokody Ilona ezeket szóba hozza.

– Bocsánat, nem, egyáltalán nem. Az operaházban ezt most alakítottuk ki. Próbáljuk ezt a haladó hagyományt kialakítani.

– Hát akkor ennek az új hagyománynak az egyik részévé tette Tokody Ilona a megszólalást is.

– Nem, nem, szerkesztő úr. Egy családi eseményre valaki beállít, hogy márpedig most én fogok itt beszélni, hát ki az aki ezt szívesen veszi? És teljesen másról beszél, más hangot üt meg. Legutoljára április 28-án volt egy hosszú személyes beszélgetésem Tokody Ilonával, megkértem őt arra, hogy se az operaház nimbuszát ne rongálja tovább, hogy ez egy törvénysértő magatartás, hogy ez olyan, amikor mondjuk mit tudom én Vicsek Ferenc, az Ön kollégája a Klubrádiót mondjuk a Magyar Hírlapban egy interjúban kritizálja. Tehát ez sem a magánszférában, sem a közszférában nem szokás. Az intézmény védelme az intézményvezetés védelme szintén része az intézmény imázsának.

– Rendben van. Tán még ezt is mondom, hogy el is tudom fogadni, hogy valóban ez nem tűnik lojálisnak. De egyrészt ugye az a családi esemény, ahol minden ellentétet, minden konfliktust a szőnyeg alá söprünk, akkor hazudunk. Tudjuk ezt a magánéletből is, tudjuk az irodalomból is, a művészetből is.

– Jézusom. Önök nem karácsonyoznak? Vagy karácsonykor nekiállnak egymásnak a harminc év sérelmét felhánytorgatni?.

– Én csak azt mondom, hogy ha komoly konfliktusok vannak…

– Tehát éppen most mondja, hogy ez nincs így. Ez egy ünnepség. Annak van egy menetrendje. Annak vannak meghívottjai, annak vannak szereplői. Az ünnepséget megzavarni olyan, mintha Tokody Ilona egyik előadásán, tizenévvel ezelőtt, a pályája csúcsán mondjuk énekli az áriáját, én pedig bejövök oda és felolvasok valamit, ami teljesen másról szól. Megzavarni egy előadást, ez tűrhetetlen. Ahhoz képest hagytam, hogy elmondja a mondanivalóját, higgye el, hogy még a legeurópaibb módot választottuk. És aki ezt elítélni szándékozik, az valóban gondoljon bele abba, hogy amit ő nagy gonddal elkészít, és amivel mások örömére kíván tenni, azt teszi valaki tönkre. Hát ennyi ennek a motivációja.

– A meztelenül pályára berohangáló férfinek semmi köze nincs mondjuk az angol-olasz meccshez. Az az angol-olasz csapat dolga, azé a huszonkét emberé, és legfeljebb az edzőiké. De itt…

– Szerintem nem. Szerintem nincs így. Ha van egy helyzet, berohan a férfi a pályára, akkor a bíró kötelessége, hogy megállítsa a játékot.

– Igen. De Tokody Ilona a csapathoz tartozik, vagy legalábbis eddig tartozott. Ő nem egy pályára berohanó néző.

– Hát dehogynem.

– Valakije az operaháznak.

– Bocsánat, természetesen. Természetesen ebből a szempontból igen. No de ha egyszer nem része annak az eseménynek, mondjuk annak az előadásnak nem része, amelyik a színpadon megy, hát nehogy már azt állítsuk vagy állítsa Ön vagy bárki más, hogy akkor neki joga van belépni és akármit tenni! Hát ha most az Ön műsora folyik, ebbe nem fog berontani Vicsek Ferenc, bocsánat, hogy állandóan őt emlegetem. Hát most gondolja el, azért közben fordítsa le a saját valóságára.

– Jó. Elfogadom. Saját valóságomra fordítom le. De úgy gondolom, hogy egy ilyen helyzetben főleg a teljhatalmú vezetőnek az a dolga, hogy a kényelmetlen, akár igazságtalannak tartott helyzetet is megpróbálja feloldani. És azt mondani, hogy kedves művésznő, Önnek nagyon sokkal tartozik az operaház az operakedvelő közönség, én is nagyra becsülöm Önt, és tudom, hogy milyen problémái vannak és miért neheztel ránk, és ígérem, hogy legközelebb is meg fogjuk vitatni, de ez nem az az alkalom volt, úgyhogy sajnálom, hogy ez így esett. De nem abban a hangnemben...

– Bocsánat Bolgár úr, köszönöm szépen…

– …ahogy Ön neki rontott, mert a dolgot súlyosbította. Elmérgesítette ezzel.

– Nem, egyáltalán nem. Hát ne haragudjon, én azért arról tudnék Önnek egy esettanulmányt rajzolni, hogy a négy tényleg minden kritikán felülálló művész jutalmazásakor Tokody Ilona milyen testbeszédet folytatott. Hát gondolja el, hogy eleve úgy jött oda, hogy ezt megcsinálja. Tehát nem attól függött, hogy én mit beszélek vagy a miniszter úr, aki megtisztelte a jelenlétével az eseményt, mit beszél vagy bármelyikünk mit csinál. Egy eleve szándékolt, eleve eltervelt esemény volt, és hát ennek megfelelően kell cselekedni. Köszönöm a beszéd, amit most közreadott egyébként, de én nem gondolom pont így. Tudja? Tehát az a helyzet, nem vagyok…

– De nem ez a probléma, hogy túlságosan egyoldalúan gondolkodik vagy gondolkodnak? Úgy gondolja, hogy a másiknak nincs igaza, úgyhogy ne is szóljon hozzá, pláne előre megfontolt szándékkal.

– Bolgár úr, szerkesztő úr, kérem. A helyzet a következő. Ugyebár egy intézményről van szó, az ország legnagyobb kulturális intézményéről. Gyakorlatilag a holdudvarban dolgozó rendszeresen fellépőkkel együtt több mint ezres létszámról. Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy ha – bár nem vagyok teljhatalmú vezető, nincs pallosjogom és még mondjuk be sem állítok hívatlanul más vendégségbe, mert nincs ehhez sem jogom, de talán másnak sincs –, nos azt senki nem gondolhatja, hogy végzünk egy felmérést arról, hogy ki merre miként kívánja az operaház hajóját irányítani. Van egy nagyon világos irányvonal, ezt valóban kössék a nevemhez, egyáltalán nem bánom, sőt büszke vagyok rá, amelyik arról szól, hogy minden magyar a lécet átugrani képes tehetségnek, aki az opera és a balett terén megfordul az operaházban mint egyetlen magyarországi dedikált intézményben, kötelessége helyet biztosítania. Ezért 143 énekes fog fellépni a következő szezonban, és nem úgy van, ezért nem értek egyet azzal, amit Ön mondott, hogy majd megvitatjuk. Nem, ezen nincs mit megvitatni. Tokody Ilona és mások énekesnők, xy díszletépítő munkás, a harmadiknak más a dolga, azt kell csinálniuk. A helyzet úgy fest, hogy nem az a szempont, amit Tokody a levélben elmondott, hogy négy karmester néhány énekes olcsóbban tudná működtetni a házat. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy más a cél, művészi cél van, színvonalcél van, és van egy nemzeti cél, amelyik pedig a saját tehetségeinknek a színre juttatását tűzte ki. És ebben alapvető a vitánk, abban viszont nincs, hogy ő is magyar énekeseket akar, és én is. Ebben nincs vitánk. Egy technikai különbség van, Tokody Ilona szerint és négy-öt társa szerint – egy kezemen meg tudom őket számolni, négy-öt társa szerint – a közalkalmazotti lét ennek a biztosítéka, szerintem pedig nem. Énekelni nem közalkalmazotti szerződéssel lehet vagy nem azzal a papírral, mert nem abból jön a hang, hanem énekelni a felkérés nyomán lehet, és az a felkérés más formában is elérkezhet, mint ahogy el is érkezett mindenkihez. Nota bene az egyik tegnap kitüntetett kiváló énekesnő, Sümegi Eszter ugyancsak egy felmentési időben lévő közalkalmazott, akivel ugyancsak kötöttünk új szerződést. És egyáltalán nem tűnt, engedje meg, hogy ezt mondjam, nem tűnt boldogtalannak.

– Én elhiszem, hogy a közalkalmazotti lét vagy státusz nem feltétele annak, hogy valaki jó énekes-e vagy nem, hogy kap-e szerepet vagy nem, de úgy gondolom, hogy egy ilyen rangos művészi intézmény jó működéséhez, normális hangulatához és nota bene jó vezetéséhez a tisztelet is hozzá tartozik. És mintha ez hiányzott volna, és úgy érzem, ez jellemző lehet akár a mindennapokra is, bár nem látok azokba bele.

– Hát most nem akarom Önt meg a hallgatókat azzal terhelni, hogy az elmúlt néhány hónapnak, inkább már fél évnek milyen termése van a lappiacon és az internetes oldalakon. Hogy miket mondtak már rólam ezek az urak és hölgyek, tehát én, aki egyébként furcsa módon meghívott vendégként előadást tartottam az egyesület alapításánál egy évvel ezelőtt, tehát ők hívtak meg, azóta én a műfajhoz nem értő senki vagyok. Középszerű. Tehát olyan mértékben röpködtek a felénk ezek a minősítések, hogy azért nem árt, ha tudja, hogy nyilvánvaló, hogy egy kormánybiztosnak is lehet egyébként pulzusa meg emelkedhet a vérnyomása.

– Lehet, de huszonnégy órával később is olyan magas volna a pulzusa és vérnyomása, mint tegnap?

– Úgy érzi? Szerintem nem.

– Nem, nem. Kérdezem Öntől, hogy ma is ennek tudatában, ami elhangzott és huszonnégy órája történt, most is ugyanígy reagálna, ugyanilyen megemelkedett pulzussal és vérnyomással?

– Én nem szeretném, ha ebből a kis beszélgetésből az kerekedne ki, hogy Ókovács visszavonta állítását. Egyáltalán nem erről van szó.

– Nem fogunk ilyen hírt közölni.

– Tehát csak a lelki mozgatórugóra akarnék rámutatni. Ön írt regényt. Tudja tehát, hogy ott is nyilván az ember magából indul ki, tehát Önben is bújnak meg vagy éppen előtörnek érzelmek. Ha ott – és én nem tudtam erről az akcióról –, tehát ott hirtelen ért engem el, nyilvánvaló egy nappal később az ember sok mindent másképp lát. De az alapproblémát nem látom másképp. Az a kép, amikor egy focimeccset megzavarnak, az ugyanaz a kép, mint amikor egy díjátadót megzavar valaki a személyes sérelmeivel. És ezt, ha magába néz, senki nem tűrte volna el, sőt gondolom, mások elvették volna a hangot vagy kivitették volna azt, aki oda kéretlenül fellépett a színpadra. Van is ilyen rend a színpadon különben, de én intettem, hogy ezt ne tegyék.

– Ki is vitték volna? Ha Ön nem int, kivitték volna Tokody Ilonát a színpadról?

– Hát nézze, azért most egy rádióstúdióban Ön engedi mondjuk tizenhét percig beszélni azt, aki oda betoppan? Hát előbb-utóbb már csak biccent a biztonsági őrnek vagy az magától jön, hogy akkor talán kivinném az illetőt. Ez személyfüggetlen dolog.

– Hát ha az utcáról jön be, akkor talán igen, bár itt tizenhét percig beszélhet olyan is, akiről nem tudom, hogy hol van, honnan beszél, és esetleg Ön lebeszél engem a mikrofonról…

– Na de bocsánat, mintha felhívtak volna.

– Nem, nem, nem a mostani beszélgetésre célzok, hanem bárki ismeretlen telefonáló a betelefonálós műsorban, erre gondoltam.

– Ott Ön adja a motívumot. Hát Ön hívja fel, Ön kapcsolja adásba, az teljesen más.

– És a hallgató bármiről beszél amiről akar. De Tokody mégiscsak az Önök...

– De tényleg ne mossuk ezt bele. Tudja elmesélek Önnek egy esetet. Ha még erre van idő. Március végén adtam egy dalestet Vácon. És ez a dalest, az egyik Schubert-dalciklus igazán nagy feladat, én úgy gondolom, a leghosszabb. És ezen a váci kisteremben zajló kis eseményen megjelent az a renitens vagy mondjuk úgy, más véleményen lévő énekes, nyilván vadásztak rám, és eljöttek. És az ötödik dalig minden dalba bele is tapsoltak. Tehát miközben tudjuk, hogy dalciklust egyben hallgatjuk, nem tapsolunk, ugye? Na most amikor az ember ellen ilyen fegyverek dolgoznak, amelyek a szent művészetet érintik, amelyek sem a színpadra, sem az előadásra, sem a műre, sem szerzőre nincsenek tekintettel, akkor engedje már meg, hogy tényleg az ember kimondja azt, hogy ezt nem. Ezt nem lehet csinálni. Vannak ennek kulturált formái.

– A beletapsolók rossz stílusára Önnek szintén rossz stílusban kell válaszolni? Ezt nem hiszem el.

– Nem. Nézze, én fent álltam a színpadon, a szemem sem rebbent természetesen, azt nem mondom, hogy mondjuk a figyelők egy részét nem vitte el, de hát a cél is pont ez volt. De azért ez nem magyarázat arra, hogy meg lehet zavarni egy ilyet. Hát akkor mi lesz mondjuk legközelebb egy operaelőadáson? Eljönnek, és bedobnak valamit? Hát rendet kell tartani. Azért ezt senki ne vitassa el.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Hogy áll a magyar filmipar?
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója

Bolgár György: - Azt szeretném kérdezni, hogy hány magyar film forgatása kezdődött el ebben az évben vagy folyik jelenleg is?

Havas Ágnes: - Szász János A nagy füzet című filmje elkezdődött, le is forgatták, és már az utómunka fázisában van. Tehát az a film elkészül ebben az évben. Idén augusztusban elkezdődik az elsőfilmes Bodzsár Márk Örök béke című filmjének forgatása is. Emellett támogatást kapott Hajdu Szabolcs a Délibáb című filmre. Egyelőre előszerződést kötünk velük, de ez a film is el fog indulni. Támogatást kap még Sós Ágnes, többszörösen díjazott dokumentumfilmes, Szerelempatak című filmje. Ez egy egész estés dokumentumfilm lesz, amely egy özvegy parasztemberről szól, aki nyolcvan év körüli és Erdélyben társat keres. Ezenkívül Gárdos Péter Hajnali láz című filmjének a forgatása valószínűleg szintén el fog indulni még idén. Augusztusban már pályázni remélnek az Eurimage európai filmtámogató alaphoz. Tehát indulnak egymás után a magyar filmek forgatásai. A filmalap az első pályázatát 2011. szeptember 20-án írta ki. Mivel hatvannapos a döntési határidő, és nagyon sok pályázat érkezett be az első határidőre, ezért decemberben hoztuk meg az első döntésünket, és azóta is folyamatosan döntéseket hozunk, mert a pályáztatás folyamatos. Sokan kérdezik, hogy miért nincs még magyar film. Azért nincs, mert fél év alatt nem tud elkészülni egy film. A forgatókönyv fázisból el kell jutni odáig, hogy készen álljon a forgatásra minden.

- Én nem a filmalap munkáját szeretném kritizálni, mert nem is értek hozzá, meg nincs is rálátásom az egészre. Azonban, ha a végeredményt nézem, akkor azt kell mondanom, hogy az egy dráma – ha nem is filmdráma –, hiszen legjobb esetben négy játékfilm forgatása kezdődik el idén Magyarországon, és mondjuk kettőé ér véget 2012-ben. Ahhoz képest, hogy az előző években volt úgy, hogy akár húsz vagy még annál is több játékfilm készült az országban, ez katasztrofális. Tegyük hozzá, hogy a 2011-es év ugyancsak katasztrofális volt. Vagyis a magyar filmipar továbbra is csak vegetál. Nem jól látom?

- Azt gondolom, hogy nem jól látja Bolgár úr, mert 2011 végén indult el a filmalap működése és most még csak június van. Tehát még elindulhat több film is idén, hozhatunk további döntéseket. Most is vannak gyártási pályázatok a filmalapnál, és a döntőbizottság kéthetente ülésezik, vagyis abszolút van arra esély, hogy több film el tud indulni. Azt pedig, hogy a beadott pályázat pillanatában hol tart a forgatókönyvük a filmeknek, hol tart maga a történet, kész forgatókönyvvel pályáznak-e, azt nem mi befolyásoljuk, hanem a pályázó. A forgatókönyv állapotától pedig nagyban függ, hogy mennyi idő, mire elkezdődhet a forgatás, hiába kapták meg már a támogatást.

- Még egyszer mondom, hogy nem a filmalap munkáját akarom bírálni, hanem azt, ahogyan létrehozták ezt az új szervezetet. Azt most hagyjuk, hogy jó volt-e, hogy létrehozták vagy sem. A lényeg az, hogy olyan későn tudott felállni mindez, hogy gyakorlatilag minimum két év kiesett a magyar filmgyártásból. Lehet, hogy ez néhány embernek öröm, azonban a magyar filmgyártásban résztvevőknek, a művészeknek, a technikai szakembereknek biztosan nem az, sőt inkább életbe vágó katasztrófa is, nem?

- Én arra nem gondolok, hogy ez katasztrófa. Én azt tudom, hogy azok a pályázatok, amiket hozzánk benyújtanak, a lehető legrövidebb időn belül elbírálásra kerülnek. A filmalap tavaly május végén alakult, és szeptemberben fogadták el a filmtörvénynek azokat a módosításait, amelyek később léptek hatályba, tehát szeptember 20-án tudtuk kiírni az első pályázatot. A döntés meghozatala pedig hatvan nap. Ez nem volt rövidebb korábban sem, és külföldön sem rövidebb. Csak néhány országban kevesebb idő, de ott sem sokkal, csak mondjuk egy héttel. Egyébként most, hogy az első nagy roham már lecsendesedett, mi is gyorsabban hozunk döntést. Tehát már nem jön minden nap két-három-öt pályázat, csak minden másnap érkezik egy-egy, ezért a hat hét lecsökkent három-négy hétre. Vagyis már elég gyorsan meg tudjuk hozni ezeket a döntéseket. Én nagyon remélem, hogy több olyan film is lesz, ami még el tud indulni idén. Ezenkívül a médiahatóságnak is vannak pályázatai, amikre pedig a dokumentumfilmesek pályáznak, emellett most már a kisjátékfilm-pályázatok is elindulnak. Úgyhogy azt gondolom, hogy a filmgyártás szépen lassan visszatér a normális kerékvágásba, hiszen forognak a magyar alkotások.

- Mi lesz azzal az évi ötmilliárd forinttal, amit a nemzeti filmalap a hatos lottóból kap? Hiszen három vagy négy filmre ha akarna, sem tudna elkölteni ötmilliárd forintot.

- Például Hajdu Szabolcs filmjére háromszázmillió forintot nyertek el, Bodzsár Márk játékfilmjére kettőszázötmilliót, Mészáros Károly, Liza, a rókatündér című filmjére pedig – ez július 2-án indul el – százötvenmillió forint alaptámogatást kapott és ötvenötmillió többletet, tehát az is kétszázöt millió. Csak ennek a három filmnek a támogatása már az egymilliárdhoz közelít.

- Én hétszáznak számoltam, de számoljuk hozzá még Szász Jánosét. Ő mennyit kapott?

- Szász János száznyolcvan millió forintot kapott.

- Ezek szerint el lehet költeni idén egymilliárd forintot. Mi lesz a maradék néggyel? Elveszik Önöktől vagy hozzárakhatják a jövő évi költségvetéshez?

- Mi még várjuk azokat a nagyon jó forgatókönyveket, amikre azonnal azt tudja mondani a filmalap, hogy a gyártási pályázat alapján meg tudjuk ítélni a támogatást. A magyar forgatókönyvírók egyelőre nem hoznak tízesével, százasával olyan filmötleteket hozzánk, amikre ötmilliárd forintot eddig el tudtunk volna költeni. Azonban még van fél évünk.

- Az Ön becslései, feltételezései alapján, jövőre már teljes erővel, a régi ütemben fog dolgozni a magyar filmipar? Megvan erre az esély?

- Határozottan így gondolom.

- Ez hány játékfilmet és hány dokumentumfilmet jelentene?

- Ez sok mindentől függ. Van egy becslés, de nincs konkrét tervünk. Attól függ, hogy hány jó forgatókönyvet nyújtanak be hozzánk, és hány alkotó tud a koprodukciós partnerekkel úgy megállapodni, hogy el tudjanak indulni a filmek. A néhány film közül, amiket felsoroltam, kettő is olyan helyzetbe került, hogy a koprodukciós partnereik, akik szándéknyilatkozatot vagy előszerződést nyújtottak be a pályázat során, kiszálltak a produkcióból, mert nem tudták a pénzt előteremteni. Tehát van olyan helyzet – például Nemes Gyula Zéro című filmjénél –, amikor nem sikerül a koprodukciós felállást biztosítani. Ilyenkor a filmalap siet a pályázó segítségére, és a megfelelő dokumentumokkal, feltételekkel természetesen segítjük a filmet, hogy el tudjon készülni.

- Nagyjából egy film költségének hányadrészét vállalják – legalábbis eleinte –, mi a cél?

- Lehet olyan film, amelyiknél a filmalap tudja biztosítani a hetven vagy nyolcvan százalékot. Egyébként a filmtörvény, illetve az európai uniós rendelkezések szerint legfeljebb kilencven százalék lehet az állami támogatás a magyar filmek esetében. Azonban ebbe már a közvetett támogatás is beletartozik, ami a film teljes produkciós költségének a húsz százaléka. Tehát a száz százaléknak a húsz százaléka közvetett támogatás, és ezzel együtt kilencven százalékig lehet támogatni egy filmet. Tehát az is elképzelhető, hogy akár kilencven százaléka egy hatszázmilliós filmnek – vagyis ötszáznegyvenmillió forint – magyar állami pénzből kerülhet elő.

- Andy Vajna kormánybiztos a napokban azt nyilatkozta valahol, hogy azt szeretné, ha a magyar filmipar olyan terméket tudna előállítani, amit legalább a magyar közönség élvez, és ez szerinte ötszázezres nézőszámot jelenthet. Tehát ez számítana sikernek, ami jelenleg szerintem illúziónak tűnik. Az Ön által említett három-négy idénre tervezett játékfilm – csak a nevek alapján ítélve – valószínűleg nem vonzana ötszázezres közönséget, vagy én tévedek?

- Ezzel kapcsolatban én nem bocsátkoznék jóslásokba. Mi támogatjuk a kész filmeknek a marketingjét is, ezért nagyon jó lendülettel tud elindulni egy film marketing szempontból. Emellett lesz pénzük arra is a filmeknek, hogy több kópiával induljanak el. Ezt segíti egyébként a mozik digitalizálása, tehát a digitális átállás. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezek a filmek el tudnak érni egy magas nézőszámot. A lényeg az, hogy a forgatókönyv jó legyen, a filmnek legyen egy olyan története – teljesen mindegy, hogy mi a műfaja –, amit a magyar közönség megért, ami a magyar emberekhez szól, amelynek van egy üzenete, vannak ismerős karakterei. Tehát ez az, ami a számunkra fontos. Jelenleg negyvenhárom filmterv áll fejlesztés alatt, és ezek közül sok hamarosan át fog kerülni a gyártáselőkészítési fázisba, és még sok forgatás el tud indulni akár idén. Pontos számot most nem tudok mondani, mert kéthetenként van ugye döntőbizottsági ülésünk, ahol a többség dönt. Egyébként a nézőszámokra visszatérve, azért tudok én felsorolni a múltból jó néhány olyan filmet, ami nagy nézőszámot ért el, és nem kell a Mágnás Miskáig visszamennem ehhez, ami elérte az egymillió filmes látogatót. Például a Csinibaba, A Miniszter félrelép, a Szabadság, szerelem, A temetetlen halott, a Valami Amerika és az Üvegtigris című filmek mind elérték négyszázezres, ötszázezres nézőszámot, sőt némelyik meg is haladta. Tehát én bízom abban, hogy lesznek olyan filmek, amelyekre igenis beül a magyar közönség, és vissza fognak jönni a mozikba az emberek, mert érzik azt az energiát és azt a tehetséget, ami visszahívja őket.

- Ha mostanában nem vagy nem nagyon forog magyar film, akkor hol dolgoznak a magyar filmesek? Mert például azt hallottam, hogy a hetek óta itt forgató Die Hard stábjából is fokozatosan kiszorították a magyar filmeseket, és Ukrajnából, Szlovákiából és máshonnan jöttek be segítők. Ez igaz?

- Erről én nem hallottam. Én csak arról tudok, hogy nagyon sok magyar szakember dolgozik külföldi filmekben. Tudtommal a Die Hard című filmben is dolgoznak, de például egy spanyol és egy norvég film forgatása is zajlik Magyarországon. Szóval minden egyes stúdióban folyik valamilyen forgatási munka. Tehát szerintem azt mondani, hogy a magyar filmipar helyzete katasztrofális, az egy túlzás.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mire használhatók a népszámlálás felekezeti adatai?
Virág Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője

Bolgár György: - Bár egy speciális ügyben szeretném kérdezni az álláspontját, véleményét vagy információját, azért megkérdezem mindenekelőtt, hogy áll a népszámlálási adatok feldolgozása.

Virág Eszter: - Örömmel mondhatom, hogy teljes gőzerővel halad, a kérdőívek többsége már a feldolgozás közepén tart, úgyhogy tartani tudjuk azt a határidőt, amit ígértünk, tehát 2013.

- A második határidőt.

- Így van.

- Mi lett volna az első, az eredeti?

- Az első ennek az évnek a végén, decemberben lett volna. Most olyan három hónappal későbbre tervezzük az adatok megjelentetését.

- És vannak közben olyan megjelenő, az Önök számára már világos és nagyjából bizonyítható információk ezekből az adatokból, amelyek Önöket is meglepik?

- Volt egy előzetes adatközlésünk, ott alapvetően a népességszám alakulása volt a nagy kérdés és az előzetes adatok is mutatták, hogy valóban tízmillió alatt vagyunk. Ennek természetesen nagyon sok kihatása volt a népsűrűségre, voltak olyan megyék, ahol nagyon jelentősnek tűnt a népességcsökkenés. Az előzetes adatokban ennél sokkal többet nem mértünk még, csak a nemek megoszlását, a lakásszámot és hogy hány lakásban élünk. Ezeket közöltük most, viszont lesz nyár végére egy olyan adatközlésünk, ahol a kérdőívekből kiválasztottunk egy egyszázalékos mintát, azért ez elég sok kérdőív, és ezekből a legfontosabb további adatokat is közölni fogjuk. Ez is már egy nagyon részletes információ lesz, de még nem a teljes lakosságra vonatkozóan, arra sajnos még várnunk kell 2013 első negyedévéig.

- Még Ön sem tudja, hogy ebben az egyszázalékos mintában mik a legjellemzőbb vagy legérdekesebb adatsorok?

- Sajnos nem tudom, mivel a kérdőívek feldolgozás alatt vannak, tehát nem tudok kikapni csak úgy egy-két kérdőívet, amikor összesítjük ezeket, akkor tudjuk megmondani. Ez most már alig egy-két hónap múlva kész lesz, úgyhogy egy kis türelmet kérünk.

- Igen. Szóval olyan még nem volt, hogy a statisztikusok a szívükhöz kaptak, hogy te jó Isten, ezt nem gondoltam volna, ilyennel még nem találkoztam vagy még nem jutott olyan állapotba az adatfeldolgozás, hogy bárki a szívéhez kaphatott volna?

- Nézze, mindig lehet meglepetés, érdekes információk, de azért azt gondolom, hogy ezek mindig jól tükrözik a társadalmi, gazdasági folyamatokat. Amit az elmúlt tíz évben láttunk, tapasztaltunk, ezeket a népszámlálás most be fogja igazolni. Olyan nagyon nagy meglepetésre nem lehet számítani, viszont ezek az adatok most majd alátámasztják azokat az észleléseinket, amiket eddig tapasztaltunk.

- Akkor érdeklődéssel várjuk a következő fázist és aztán a végeredményt jövőre. A mai Népszabadságban olvastam egy érdekes cikket, hogy lex Hit Gyülekezete készül, egy olyan kormányzati javaslat, amely arról szólna, hogy egy egyház ne vállalhassa jóval több oktatási, szociális intézmény fenntartását annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban. Itt idéznek egy felelős vezetőt is, aki a személyes véleményét megfogalmazva azt mondta, hogy meg kellene nézni, hogy a nagy intézményfenntartó egyházak esetén a népszámlálási adatok alapján hány hívő jut egy iskolára vagy egy szociális helyre, és ennek alapján kellene intézkedéseket tenni. A népszámlálási adatokat – hogy valaki bevallja-e egyáltalán, milyen egyházhoz tartozik – bármire fel lehet használni?

- Azt gondolom, hogy a népszámlálási adatoknál nagyon-nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük azt, hogy ezek önkéntesen megválaszolhatóak voltak. Tehát nem volt egyáltalán kötelező, bár a vallásra vonatkozó adatok a korábbi népszámlálások során, már százötven évvel ezelőtt is bekerültek a népszámlálás körébe. Akkor kötelezően megmondták az emberek, hiszen akkor ez mindenféle dokumentumban, okiratban szerepelt. Ugyanakkor ma már ezt különleges adatként kezeljük, az érzékeny adatok körébe tartozik, és éppen ezért nem kötelező rá a válaszadás. Erre alapozott döntéseket hozni nyilván csak e tény figyelembevételével szabad.

- Eleve hangsúlyozottan mondták is annak idején, hogy erre nem kötelessége senkinek válaszolni és nem is fogják ezeket semmi olyan célra használni, amiből bárkinek – elvileg legalábbis – bármilyen kára származhatna. Hiszen ezt el akarják kerülni.

- Természetesen, és talán emlékszik is rá, hogy a népszámlálás során név nem szerepelt. Lakcím szerepelt, de ez most már teljesen elválik az adatoktól, csak összesített formában kaphatnak információkat azok, akik ez iránt érdeklődnek. És például a 2001-es népszámláláson az emberek tíz százaléka nem válaszolt erre a kérdésre. Kilencmillióan válaszoltak, jóllehet ott – ha jól emlékszem – tizenöt százalék nem tartozott semmilyen vallási közösséghez, felekezethez, de tulajdonképpen minden tizedik ember megtagadta erre a kérdésre a válaszadást. Most nagy érdeklődéssel várjuk, hogy ez az idei népszámlálásnál hogyan alakul.

- Nem akarom kerülgetni a forró kását. Nyilvánvalóan, ha valaki katolikusnak vagy reformátusnak vallja magát, akkor nem számíthat semmiféle diszkriminációra, ám egy olyan országban, ahol hetven évvel ezelőtt majdnem félmillió zsidó meghalt a származása és vallása miatt, lehet, hogy például a zsidó vallásúak vagy zsidó származásúak inkább nem akarják bevallani, hogy van-e bármilyen fajta vallási elkötelezettségük, és lehet, hogy akik megtagadják a választ erre, például jórészt közülük valók. Vagyis, ha valaki fel akarná használni a számokat, akkor lehet, hogy téves következtetésre jutna, nem?

- Elképzelhető, de azért gondoljon bele, itt abszolút azonosíthatatlanok az adatok.

- Ezt persze magyarázhatjuk az embereknek, csak nem biztos, hogy elhiszik.

- Ez így van, és sajnos a történelmi események még mindig érzékelhetőek voltak a népszámlálásban. A nemzetiségi kérdést említeném, mint hasonlót, a háború után a németek kitelepítése után bizony azt tapasztaltuk, hogy a német nemzetiségűek nem vallották be a nemzetiségüket, nem vallották magukat németnek a következő népszámlálásnál.

- Vagy ha annak alapján akarnánk a roma stratégiát felépíteni, hogy hányan vallják magukat cigánynak a népszámláláson, akkor lehet, hogy súlyos tévedésbe kerülnénk, mert valószínűleg sokkal kevesebben, mint ahányan valójában azok. Nem?

- Ez elképzelhető, ugyanakkor azért azt tapasztaltuk, hogy akár a nemzetiségi kérdésnél, tehát akár a romákra vonatkozóan, akár a vallási kérdéseknél az emberek azért valahol mindig büszkén is vállalják, ha oda tartoznak. Saját maguk számára, az önazonosításuk, a hovatartozás-érzés szempontjából mindig jó érzés is volt, hogy megvallhassák azt, hogy én ehhez a közösséghez tartozom.

- Ha ebben például lenne növekedés a tíz évvel ezelőttihez képest – akár cigány származásúak vagy zsidó vallásúak számában –, akkor az egy jó fejlemény volna.

- Így van.

- Azt jelentené, hogy kisebb a félelem, nagyobb az öntudat és a büszkeség. De akkor is nyilvánvalóan vannak még fenntartások nagyon sok emberben, nem?

- Így van. Ezt látjuk meg majd az adatokból, hogy hány embernek volt fenntartása és hányan nem kívántak válaszolni. Feltehetően ez elsősorban a nagyvárosokban várható tapasztalataink szerint. A kisebb településeken sokkal nyíltabban, őszintébben felvállalják, hiszen mindenki tudja egymásról is, hogy melyik valláshoz, milyen nemzetiséghez tartozik. Ott kevésbé érzik úgy az emberek, hogy ezt titkolni kellene. Nagyvárosokban, Budapesten tapasztalható mindig egy kicsit, hogy jobban félnek attól, hogy az adataikat esetleg rosszul használják fel.

- Összességében a népszámlálási adatok mire használhatók fel? Lényegében információknak számítanak és nem többek? Alapul ahhoz, hogy esetleg a kormány vagy az állam ennek tudatában és ezek figyelembevételével határozzon meg bizonyos lépéseket, stratégiákat, de erre konkrétan alapozni vagy ebben száz százalékig bízni – amikor az emberek vagy válaszolnak, vagy nem – nem lehet.

- Még egy dolog miatt nyilván azért óvatosan kell kezelni ezt, mert a kérdés – ha emlékszik – nem a tagságra, nem arra vonatkozott, hogy én melyik egyház vagy felekezet tagja vagyok. Nem az adminisztratív tagságra kérdezett rá, hanem egyfajta hovatartozási érzésre, érzületre.

- Tehát, ha valaki, aki nem is jár templomba vagy nem gyakorló hívő, de mégis katolikusnak érzi magát, akkor nyugodtan válaszolhatta azt, hogy katolikus.

- Így van, pontosan. Aki viszont úgy érezte, hogy csak az érzülete van meg, de a tagsága nincs, lehet, hogy úgy döntött, hogy mégsem írja azt. Ez teljesen szubjektív megközelítése volt a kérdésnek, formális tagságról nincs információnk a népszámlálás alapján. Erre mindenképp gondolnunk kell, amikor egyes döntésekhez használjuk fel ezeket az információkat.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!