rss      tw      fb
Keres

Így neveld a nácidat!



A Fővárosi Törvényszék honlapján az alábbi rövid tájékoztatás olvasható:

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012. június 12-én ítéletet hirdetett a N. György ellen a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának büntette miatt indult büntetőügyben. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2011. október 23-án a „Nem tetszik a rendszer” elnevezésű demonstráción nagy nyilvánosság előtt a magasba tartotta a nála lévő táblát, melyen héber nyelven a „holokauszt nem történt meg” felirat volt olvasható.

A bíróság N. György vádlottat a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának. miatt 1. év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. A bíróság külön magatartási szabályként előírta a vádlott számára, hogy: ne látogasson politikai rendezvényeket, demonstrációkon ne vegyen részt, legalább 3 alkalommal látogasson el a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, s az ott látottak alapján összegezze, foglalja össze gondolatait, vagy egyszer tekintse meg az Auschwitzi Emlékhelyet vagy a Jeruzsálemi Yad Vashem Emlékparkot és írja meg véleményeit. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.”

Mivel bírósági ítéletről a szöveg ismeretében érdemes véleményt írni, kértem az illetékes bíróságot, tegyék hozzáférhetővé ezt a precedens értékű elsőfokú ítéletet. Semmi nem szól a nyilvánossá tétel ellen, viszont jelentős érvek vannak mellette. Remélem ezért, hogy a közeli jövőben egy másik írásban visszatérhetek rá, miután megismerhetjük az indoklás szövegét. De addig is, mert ebben az ügyben érdemes a közvélemény figyelmét fenntartani, vegyünk sorra néhány érvet, miért is jelentős ez az ügy! A szélsőjobboldalról nyilván folyik a szenny a bíróságra, a bíróra és az ítéletre, de ezt kezeljük értékén: nem kell olvasni, nem is beszélve a névtelen, ezért gyáva kommentelőkről és az ő újságírónak látszó porondmestereikről. A szólásszabadság félreértéséből származó és eddig is borzasztó károkat okozó érvekre az indoklás ismeretében térjünk vissza!

Tanítjuk azt a jogszociológiai közhelyet, hogy az igazságszolgáltatásnak jelentős nevelő szerepe van: a jogállam értékeinek megtanulása, a közösség fontos együttélési szabályainak elsajátítása az absztrakt elveket, normákat élővé tevő konkrét esetek megismerésével következik be. Ezért az az állam, amely eltakarja a bírói gyakorlatot, nem fejleszti tudatosan az ítéletek több szintű nyilvános tárgyalását, az valószínűleg nem törődik ezen értékek társadalmi elfogadtatásával. A nyilvánosságnak az igazságszolgáltatással kapcsolatban számos egyéb, garanciális funkciója is van, de nem elhanyagolható az a kétirányú szocializációs folyamat sem, amelyben a jogalkalmazó is számításba veszi az állampolgárt mint olvasót. A hírek szerint – és ismerve a szóban forgó ítéletet meghozó bírót – ebben az esetben teljesülhet az igazságszolgáltatástól elvárt jogállami feladat.

Az a náci szubkultúra, amelynek egyik egyedét a konkrét ítélet érinti, valószínűleg menthetetlen, kicsi az esélye, hogy józan megfontolások alapján a magánbeszélgetéseikre korlátozzák a rasszizmusukat. De azért alkotnak az államok jogot és azért alkalmazzák, hogy mégis megpróbálják a lehetetlent. Vannak példák, amelyek arra utalnak, hogy a legsötétebb előítéletekkel szemben is hatékony eszköz a jog, de soha nem önmagában és mindig szimbolikus támogatottság mellett. Ez utóbbit a demokratikus közélet egésze tanúsítja a demokratikus közösség közös szabályait semmibe vevő rasszistákkal szemben. És éppen a támogatás akut hiánya miatt lehetünk itt pesszimistábbak a jogi kezelés hatékonyságát illetően. A PKKB jelentős ítélete a közösségnek is szól, ugyanis a formális büntetés is fontos jelzés: az állam nem tűri a másokat sértő hülyeséget, és gátat akar szabni terjedésének. De ezekben az esetekben a jog aktivizálhatja kevésbé formális eszközeit is. A modern, civilizált jogalkalmazás nem szorul bele a klasszikus jogkövetkezmények mechanikus kiszabásába. Vannak olyan esetek, amikor a közösségnek arra van szüksége, hogy helyreállítsák a konszenzust, kibékítsék a feleket, visszaállítsák a megbontott rendet. Minél civilizáltabb egy állam, annál inkább hajlandó elfogadni és alkalmazni az elterelést, békítést és használni olyan egyéb intézkedéseket, amelyek a hagyományos és jelentős károkat okozó szabadságvesztést váltják fel.

A 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés ebben az esetben hatékony visszatartó erő lehet, hiszen a próbaidő alatt nagyon nem éri meg újabb bűncselekményt elkövetni: még egy ilyen nyilvános holokauszttagadás után be lehet vonulni a börtönbe. A pártfogó segít majd beilleszkedni a társadalomba, és elhagyni azt a veszélyes, romboló szubkultúrát, amely újabb bűncselekmények elkövetésére inspirál. A külön magatartási szabályként előírt kötelező penzum számonkérése is ezt segíti elő. De itt többről is szó van: a bíróság bátran és a jogintézmény értelmének legmegfelelőbb módon alkalmazta ezt az intézkedést. Nem pusztán arról van szó, hogy N. Gy-nek szembesülnie kell olyan dokumentumokkal, amelyek ellentmondásban vannak a fejében levő zagyvaságokkal. Hanem arról az üzenetről, amely mindenki másnak szól, aki hajlamos elfogadni hasonló baromságokat: nézzen szembe az eszmetársai által okozott borzalmakkal!

A magyar bíróság megtette a legtöbbet, amit tehetett ebben az ügyben: határozottan kifejezte a közösség megvetését az ilyen cselekedetekkel szemben, felhívta a figyelmet az elkövetés súlyosságára, ezt fejezi ki a felfüggesztett szabadságvesztés. Ezen kívül a szembenézés kötelezettségével megjelölte azt az általánosabb eszközt is, amely a társadalomnak rendelkezésére áll ahhoz, hogy az elkövető és eszmetársai hatását elszigetelje. Ha a közösség következetesen így kezelné a nácikat, akkor lenne esély a megtisztulásra.


Fleck Zoltán


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!