Orbán: A külföldi nagytőkéseknek minden pénzt megér, hogy a magyarországi kurzust megváltoztassák





Orbán Viktor a HírTv-nek adott interjút hétfő este.


Az IMF-tárgyalásokról: olyan feltételeket fogadunk csak el, amelyet „mi, magyarok” jónak tartunk

„Az IMF most jön*, körülnéz, és valamikor majd inkább a nyár végén, mint a közepén lesznek tárgyalások is.” A  kormány az IMF feltételeinek azt a részét tudja elfogadni, amelyről „hisszük mi, magyarok, hogy ha azt megtesszük, akkor az jobbá teszi Magyarországot”.

Ha az IMF esetleg feltételül szabná a vagyonadót és az ingatlanadót, akkor a kérdést úgy kell feltenni, hogy az ingatlanadó szolgálná-e az ország érdekét, hozzásegítené-e ahhoz, hogy kihozza magából azt, ami egyébként tehetségben és képességben benne van. „Nem segítene hozzá”, ahogyan a vagyonadó sem.


Európa múzeum**, Magyarország viszont a bankadóval a jövőt építi; a tranzakciós illeték „érdekes” kísérlet

Európa néha egy múzeumra emlékezteti őt, ugyanis a mostani válsághelyzetet azokkal az eszközökkel próbálja kezelni, amelyeket a múltban használt, ám ezek már nem működnek. Magyarország viszont „nem szerénykedett” olyan megoldásokat kitalálni, amelyek nem a múlthoz tartoznak, hanem a jövőt építik: ilyen volt a bankadó, a multiadó, most pedig bevezeti a kormány a pénzügyi tranzakciós illetéket. Ez utóbbi sokkal jelentősebb, mint azt gondolják. A következő egy-két év érdekes kérdése, hogy ez az új teherforma mennyire képes válságkezelő eszközként, illetve a jövő egyik legfontosabb államháztartási bevételeként szolgálni.


Logikus, szükséges, elkerülhetetlen a jegybankra kivetni a tranzakciós illetéket, mert Magyarországot a magyarok kormányozzák

A tranzakciós illetéknek a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) való kiterjesztése a kabinet szerint logikus, szükséges és elkerülhetetlen. Magyarországot a magyarok kormányozzák, „ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz”. „A magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni”, sem az Európai Központi Bank (EKB), sem az IMF. Az EKB-nak egyébként is csak véleménynyilvánítási joga van, az álláspontját meg kell hallgatni, de a döntésben való részvételre semmilyen lehetősége nincs. Az pedig kizárt, hogy a pénzintézetek teljesen áthárítsák az illetéket az emberekre.


Államadósság: mind a négy hangszeren játszunk

Magyarország elleni merényletnek nevezve, hogy 2002 és 2010 között jelentősen nőtt az államadósság mértéke. Jelenleg – árfolyamtól függően – a GDP 76-78 százaléka közötti sávban van az államadósság. Az adósságot egyébként folyamatosan meg kell újítani, aminek négy lehetséges forrása van. A belső megtakarítás – néhány hónap alatt több mint százmilliárd forint értékben vettek magyar állampolgárok magyar állampapírt –, a nyugati pénzpiacokhoz, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez fordulás és a keleti pénzpiacokra való visszatérés. „Mi mind a négy hangszeren játszunk.”


A külföldi nagytőkés csoportoknak minden pénzt megér, hogy a magyarországi kurzust megváltoztassák

A kérdés Orbánhoz úgy szólt, hogy az IMF-tárgyalások közeljövőbeli elkezdése értékelhető-e úgy, hogy az ellene szervezett nemzetközi puccskísérlet megbukott. Orbán válasza: „nekem nem személyes ellenségeim vannak”, de például a bankadó „fáj valahol”, s azoknak a nagyrészt külföldi nagytőkéscsoportoknak, amelyeknek ez fáj, minden pénzt megér, hogy a magyarországi kurzust megváltoztassák, ahogy a nagy telekommunikációs vállalatoknak, energiacégeknek is. „Erre vezetem vissza leginkább azokat a kísérleteket, amelyek rendszeresen a kormány politikájának befolyásolására irányulnak.” Ám azokat a csatákat, amelyeket „mi magunk robbantottunk ki a saját, szokásostól eltérő, innovatív intézkedéseinkkel, (...) megnyertük”. És a januári békemenet jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kormány most is stabilan áll a lábán.


Az Európai Parlament egyrészt bűnbakokat kreál, másrészt leplez ügyeket

A kérdés úgy szólt Orbánhoz, hogy míg az Európai Parlament (EP) a mostani romániai helyzetet nem vette napirendjére, addig Magyarországot „pellengérre állították”. Orbán válasza: ennek az az oka, hogy az EP-ben az európai baloldal van többségben, vagyis ha akarnak, kikiálthatnak valakit bűnbaknak, de a legnyilvánvalóbb nemzetközi botrány esetén is eltakarhatják az ügyeket.


Nemzeti konzultáció: több mint ötszázezer kérdőív

Eddig több mint ötszázezer kérdőív érkezett vissza*** a nemzeti konzultáció keretében, amely elsősorban a munkahelyteremtésre és -megőrzésre fókuszál. A napokban egyeztet választási szövetségeseivel, ugyanis a kormányzati ciklusból eltelt két év, ezért meg kell nézni, mi teljesült eddig, és érdemes a megállapodásokat megújítani.


Lemerültek az akkumulátorai

Orbán elmondta azt is, hogy két hét szabadságot tervez, mert „lemerültek az akkumulátorai”, s ezt az időt a családjával szeretné tölteni. Az olimpiára nem megy; Áder János államfővel abban maradtak, hogy az elnök utazik Londonba.

(MTI)



* Múlt pénteki fogalmazásban: „beeshet”: „Jönnek ők, nem kell időpont[ot kérni]. Bármikor beeshetnek mostantól” – mondta a magyar miniszterelnök a közszolgálati rádiónak adott interjújában.

**Szintén múlt pénteki fogalmazásban: „Én tudom, hogy az élet nem könnyű Magyarországon, de ha összevetem azt, ami Magyarországon, a magyar életben történik, azzal, ami Európában, az európai élettel történik, akkor azt kell mondanom, hogy Magyarországnak jó oka van az optimizmusra.”

*** A Népszabadság videója és információja szerint július 9-éig 370 ezer a 8,2 millióból.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!