Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 10.



Bolgár György kérdései 2012. július 10-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy alig pár száz forintba kerül egy családnak a most elfogadott pénzügyi tranzakciós illeték havonta. Legalábbis a kormány szerint. Ügyesen terítik szét a megszorításokat? Észre sem vesszük őket? Vagy a sok pár százból pár ezer lesz? Szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a nemzeti bankra kivetett tranzakciós adót vagy az alkotmánybíróság, vagy az Európai Unió mindenképpen megfúrja. Mert alkotmányellenes, illetve az uniós jogba ütközik. Lehet, hogy az Orbán-kormány mégsem akar megegyezni az IMF-fel a kért hitelről?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az európai emberi jogi bíróság, a strasbourgi szerint a magyar állam tömeges jogsértést követett el az indoklás nélküli elbocsátások törvényi lehetőségének megteremtésével. Na és? Majd egy újabb adóval kifizetjük a kártérítéseket?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a kormány nagy nehezen megtalálta a híres filmszínész, Hugh Grant címét és részletes levélben világosította fel őt arról, hogy miért jó a magyar médiatörvény. Erre van pénz és energia?

És végül beszéljük meg, hogy szinte kisebbségben érzik magukat az országban az átlag magyarok, mert becslésük szerint legalább kétmillió cigány, egymillió zsidó és határon túli valamint félmillió kínai él Magyarországon. Ennyire rossz volna a szemüvegük?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az együttműködés elutasításáról és a Népszabadságról
Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese

Bolgár György: - Két érdekes megnyilvánulása is volt az elmúlt napokban, az egyik a blogjában, a másik a mai Magyar Hírlapban, ahol adott egy interjút. Kezdjük ezzel a maival. Ott ugyanis az a feltűnő, bár nem teljesen új, ezt nem állítanám, de a határozottsága igen, hogy az LMP nem akar a demokratikus ellenzék többi pártjával szövetkezni, összefogni. Kifejezetten ki is mondja, hogy a jelenleg parlamentben képviselt ellenzéki pártokkal nem, hanem új erőkkel, amelyek Ön szerint közelebb állnak az LMP-hez. Hát ez szépen hangzik, csak egyrészt nem tűnik túlságosan bölcsnek, vagy túlságosan reálisnak, azon kívül valószínűleg a szavazók egy jelentős részét is eltávolítja az LMP-től, hogy ha a többi demokratikus párttal nem szeretnének, akkor egyedül veszítsék el a választásokat. Nem lát ilyen veszélyt?

Karácsony Gergely: - Én ezt a veszélyt is látom, meg másmilyen veszélyeket is látok, és éppen ezért igyekszem körültekintően fogalmazni. És azért azt is elmondtam, én abból indulok ki, hogy mi az a végkifejlet amit ennek az országnak a leginkább kívánok. És ez a végkifejlet az, hogy az Orbán-kormány elveszíti a hatalmát. Ez be fog következni szerintem, függetlenül attól, hogy az ellenzéki pártok milyen taktikát követnek. Mert a Fidesz olyan elképesztően rosszul kormányoz, hogy szerintem nem fogja megnyerni a választást. Függetlenül attól, hogy az ellenzéki pártok hogyan taktikáznak. De ez önmagában, azt gondolom, kevés, mert az LMP is, meg én személy szerint is abban vagyunk elkötelezettek, hogy azt az alkotmányos gazdasági, morális és társadalmi válságot, amibe belelökte az elmúlt két év, és azért a korábbi évtizedek is a magyar társadalmat és a magyar politikát, ezt valahogy úgy tudjuk kezelni, amihez valószínűleg sokkal szélesebb együttműködés kell, mint ami most kialakult az ellenzéki pártok között. Én azt gondolom, egyetértve sokakkal, nálam okosabb és bölcsebb emberekkel, Majtényi Lászlótól keresztül Kis Jánosig, hogy arra kell készülnünk, hogy valahogy ezt az alkotmányos helyzetet kezeljük, hogy egy új alkotmányozási folyamatnak teremtsük meg a politikai feltételeit 2014 után. Ahol egy olyan nem egypárti, hanem a jobboldalnak valamilyen szereplőit is magába foglaló alkotmányozó konszenzus ki tud alakulni, és lehetővé teszi azt, hogy az az ingamozgás, amely tönkretette Magyarországon a politikát, ahogy a jobboldali és a baloldali pártok követték egymást a kormányzásban, ezt valahogy megállítsuk, és valahogy egy gyökeres fordulatot el tudjunk érni.

– Hát már nem is arról van szó, hogy mekkora az ingamozgás, hanem arról, hogy a most kormányzó erők letépték az ingát és kivágták a szemétbe.

– Én aláírom, hogy ez a szándékuk, de nem hiszem, hogy ezt elérték. Azért Magyarországon, még akkor is, ha mindenféle gáncsoskodás és mindenféle akadály van gördítve a népakarat elé, a népakarat annyira egyértelmű lesz 2014-ben, hogy számomra nem kérdés, hogy az Orbán-kormány leváltható. Az a kérdés, hogy ki tudunk-e jönni a válságból. És én arról beszélek ebben a magyar hírlapos interjúban, és egyébként meg ezt is gondolom, nem kéne hozzátennem külön, hogy én személy szerint olyan politika mellett vagyok elkötelezett, amely ezt a végkifejletet leginkább elősegíti. Az LMP-nek az a feladata, hogy azoknak a szavazóknak a szimpátiáját megnyerje, akik azt gondolják, hogy nemcsak egyszerűen vissza kell menni 2010-ig, és vissza kell forgatnunk az idő kerekét az előző kormányok politikájáig, hanem tanulnunk kell azokból a hibákból is, amelyeket ezek a kormányok korábban elkövettek. És ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, nekünk egy világos politikai programot és szövetségeseket kell találnunk, elsősorban azok között a szervezetek között, amelyek nagyjából hasonló készletét adják a magyar politikai problémáinak.

– Hát értem én, és sok praktikus hasznot is látok vagy ennek a lehetőségét is látom ebben a taktikában. De hát azért azt Ön sem tagadhatja, hogy azért az MSZP is nagyon sok mindent kritizált a saját kormányzásából, ezt még a DK is megtette, vagyis ha tetszik, ők is kritikusan néznek szembe azzal az időszakkal, amiben sok hibát követtek el. Ugyanakkor ha az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül erősödjön meg, és esetleg új formációkkal kössön szövetséget, lehet, hogy éppenséggel a nem kívánt célt éri el a saját szempontjából, vagyis az MSZP erősödik tovább. Végül is az elmúlt egy évnek ez volt az eredménye, hogy az MSZP ha lassan is, de erősödött. A többiek pedig nagyjából maradtak a korábbi szinten. Nem lehet, hogy taktikát kéne – Ön is taktikának nevezte – változtatni és azzal kéne előállni, hogy az LMP, bár lát jó néhány alapvető különbséget a demokratikus ellenzéki pártok politikájában és megközelítésben, de mégiscsak ezt látja az egyetlen kivezető útnak, és akár élére is állna egy szövetségnek. És ezt nem úgy kell érteni, hogy mint legerősebb párt, mert egyelőre nem az.

– Én azt gondolom, hogy van ilyen forgatókönyv, és nyilván nagyon sokaknak a fejében, akik az LMP-vel szimpatizálnak, ez a forgatókönyv is ott van, és én a magam részéről ezt nem is tartom kizártnak. De én azt gondolom jelenleg, hogy a pártok túlságosan egymással vannak elfoglalva. Valójában nem az összefogás az elsődleges cél, hanem az az elsődleges cél, hogy lássuk, itt nagyon-nagyon különböző szavazócsoportok vannak, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt. És én egyébként azt látom, hogy a szocialisták is ezt ismerték fel és a szocialisták is arra készülnek, hogy saját maguk megerősödjenek.

– De ha Önök is meg ők is, akkor ebből az lesz, hogy egymás ellen fognak küzdeni, ahelyett, hogy a fő ellenfél, a Fidesz ellen küzdenének.

– Lehet. Én értem, és amikor ezzel az összefogósdival kapcsolatosan kérdeznek minket, akkor mindig azt gondolom, hogy most sem arról beszélünk, hogy az LMP mondjuk mit kíván azoknak a vidéki fiataloknak, akik hihetetlen mennyiségben pártoltak el a Fidesztől. Hanem arról beszélgettünk, hogyan fogunk mindenféle matematikai képletekből kiindulva egymással megegyezni.

– Nem lehetne programról beszélni? Tehát ha kinyilvánítanák az összefogás elvi szükségességét, és azt mondanák, hogy tudjuk, az LMP-nek sok mindenben más a véleménye mint az MSZP-nek vagy a DK-nak. És nem is felejtjük el az ő hibáikat, ezt megjegyezzük és majd emlékeztetjük is őket alkalomadtán erre. De mégiscsak az a lényeg, hogy választ találjunk mondjuk a vidéki fiatalok helyzetére, a magyar mezőgazdaságra vagy az Európai Unióra. Ha az együttműködés szándékával tárgyalnának a programról, talán meg is lehetne egyezni a végén még a matematikáról is.

– Ez is egy megközelítés. Én azt tudom, és ezt ne vegye kritikának, de hát én azért viszonylag ritkán jutok abba a szerencsés helyzetbe, hogy Önnel beszélgetni tudok a műsorában.

– Ritkán jut el ide. Én szívesen beszélgetek bármikor Önnel.

– Köszönöm szépen. De ezek között nagyon ritkán emlékszem, hogy ne az összefogás mint cél lett volna a téma. És valójában szerintem ez egy kicsit korai gondolat, mert egyszerűen a választók fejében ez még nem született meg. Biztos vannak választók, akiknek a fejében ez megszületett, mások meg másképpen látják. És én azért azt gondolom, hogy az LMP táborában nagyon sokan vannak, akik akkor hagynák ott az LMP-t, ha kifejezné ezt a típusú szándékát. Lehet, hogy később ez megváltozik, az is lehet, hogy később erre nem lesz szükség, mert egyszerűen a Fidesz olyan mértékben veszíti el a támogatottságát, hogy nem lesz összefogásra szükség.

– Tehát azt is el tudja képzelni, hogy akár ha az ellenzék demokratikus erői külön indulnának, még a megváltozott választási rendszerben is meg tudnák verni a Fideszt, annyira elvesztené az erejét?

– Én ebben majdnem biztos vagyok. Ha valaki megnézi a Fidesz alakulását, akkor azt láthatja, hogy ennek a visszaesésnek a mértéke egy magasabb szintről indul ugyan, de nagyjából hasonló, mint amit a szocialisták elszenvedtek 2006 után. És én nem látok semmilyen okot arra, hogy ez megváltozzon, tekintettel arra, hogy eddig alapvetően az alkotmányos demokráciát romboló intézkedések miatt lehetett a kormányt bírálni, de most már nem erről van szó, most már arról van szó, hogy ez a gazdaság romokban van, és ez most már konkrétan érinti az állampolgárokat is. És egyébként még egy dolgot hadd tegyek hozzá, ami tényleg a taktikai része, mert ez inkább egy stratégiai megfontolás volt, amiről eddig beszéltünk. Abban a percben, ha létrejön egy ellenzéki összefogás, a Fidesz biztos hogy meg fogja változtatni a választási rendszert azért, hogy ez ne legyen hatékony. Tehát most egy olyan választási rendszerről beszélünk, amit én nem tudok véglegesként elfogadni, nem azért, mert azt gondolom, hogy majd a homlokukra csapnak, hogy ez nem demokratikus, és megváltoztatják. Csak én azt gondolom, hogy ha bármilyen pártok között – és most ilyen szempontból lényegtelen, hogy az LMP-t ide soroljuk vagy sem – létrejön egy választási együttműködés, nagyon könnyű a választási rendszer apró részleteit úgy változtatni, hogy ez az összefogás ne jöhessen létre.

– Most mondott valami fontosat, mert ez valóban realitás, és abban a pillanatban ugye rommá lehet tenni az ellenzéki pártok együttműködését, hogy ja, hát ti csak a választási nyereség miatt fogtatok össze, de mit csináltok külön-külön. Ugye? Ebben kétségtelenül van valami.

– Én azt gondolom – és még egyszer mondom, ez független attól, hogy az LMP egy ilyenben résztvesz vagy sem –, hogy ha kellően bölcs politikusok vannak az ellenzéki oldalon, akik azért kiismerték a Fidesz eddigi politikáját, akkor járnak el bölcsen, ha ezt a választási együttműködést akkor hozzák létre – nem azért, mert el kell sunnyogni vagy a választók elől el kell rejteni, hanem egyszerűen azért, mert ismerjük a Fidesz politikai hatalmi szimatát –, amikor már nem lehet hozzányúlni a választási rendszerhez, úgyhogy már csak ezért is úgy érzem, hogy egy kicsit korai erről beszélünk.

– De ha egy kicsit több empátia lenne Önben meg Önökben azokkal, akik valamiféle ellenzéki együttműködésre várnak és ettől erőt is remélnek, mert valószínűleg a támogatók azért is olyan bizonytalanok, mert nem látják az igazi erőt az ellenzéki megmozdulásokban és formációkban, tehát ha az együttműködés elképzelése hangsúlyosabb volna, anélkül, hogy megállapodnának konkrétan, talán egy lépéssel előbbre járnának.

– Nézze, egyet lépnénk előre és egyet lépnénk hátra. Tehát azért azt látni kell, hogy a szocialisták nem véletlenül veszítették el a szavazóiknak több mint a felét 2006 és 2010 között. Nem véletlenül ma Magyarországon az MSZP továbbra is az egyik legelutasítottabb párt azoknak a szavazóknak a szemében is, akikről most beszélgetünk mint potenciális kormányváltó szavazókról. Tehát itt azt gondolom, hogy ahhoz is szükségeltetik valamifajta empátia, hogy az LMP nehéz helyzetét ebben felismerjük. Mégpedig azt a helyzetet, hogy a mi szavazóinknak egy jelentős része 2010-ben is ellenzéki szavazó volt, a mi szavazóinknak egy nagyon jelentős része valószínűleg nem fogadná el ezt az együttműködést, amiről most beszélgetünk. És ami a legfontosabb, hogy azoknak a szavazóknak egy jelentős része – ez egy empirikus ténybeli adat –, akik csalódtak a Fideszben, ma még azt is kizártnak tartja, hogy az MSZP-re szavazzon. Ez egy nagyon sokszínű szavazótábor. Egy közös van bennük, az, hogy nagyon elégedetlenek az Orbán-kormánnyal, de ebből még nem következik az, hogy be lehet terelni őket egy zászló alá, nem beszélve arról, hogy azért azt a fajta politikai kultúrát, hogy egy tábor egy a zászló, nagyon kevesen szeretik a demokratikus oldalon. És tudom, hogy a választási rendszer kikényszerít egy együttműködést, csak ez a választási rendszer bármikor megváltoztatható akkor, ha az együttműködés létrejön. Éppen ezért én azt gondolom, hogy járjuk végig ezt az utat, amiről most beszélgettünk. Itt van egy – teljesen mindegy az én magánvéleményem – erről egy kongresszusi döntés, amit az LMP januári kongresszusa meghozott, arról, hogy mi önállóan készülünk a választásra, de nem szól arról, hogy az Orbán-kormány hatalmon maradását bármilyen módon elő szeretnénk ezzel segíteni. Én azt gondolom, hogy bölcsen fognak mérlegelni az ellenzéki pártok, amikor ezt a kérdést újra fel kell tenni.

– Akkor most térjünk át röviden a blogjában megírtakra. Azt hallja, megkérdezem talán, hogy honnan, hogy a svájci Ringier kiadó jelképes összegért eladná részesedését a Népszabadság tulajdonából az MSZP Szabadsajtó Alapítványának. Eddig pont fordítva szólt a fáma, hogy tudniillik megveszi a Szabadsajtó Alapítvány részesedését, és százszázalékos tulajdonosa lenne a Népszabadságnak. Ön pedig ebben azt a veszélyt látja, hogy a Népszabadság az MSZP irányítása alá kerülne, tehát nem egyszerűen baloldali lap lenne, hanem Ön szerint pártlap, mindez ráadásul Fidesz támogatással születne meg. Hiszen a médiahatóság nem engedélyezte, hogy a Ringier összeházasodjon az Axel Springerrel, éppen a Népszabadság tulajdonlása miatt. Vagyis itt mintha Fidesz-MSZP mutyit látna, de én őszintén szólva azt a részét nem értem, hogy miért gondolja, hogy ez az MSZP-nek jó volna. Hiszen ott a Népszabadság kilencszáz milliós éves veszteséggel, amit nagyon nehéz fedezni ebben a mai világban. Miközben a Népszabadság ma a Ringier tulajdonában is keményen baloldali és Fidesz-ellenes.

– Viszont nem szocialista. Nézze, én ezt nem írtam le és egyébként nem is vagyok erről meggyőződve, hogy itt lenne valami fajta hallgatólagos együttműködés a Fidesz és az MSZP között. Én azt látom, hát egyrészt az nyilvánvaló volt, hogy igazából a Népszabadság piaci alapon fenntartható módon úgy tudna megélni az egyre zsugorodó magyar nyomtatottsajtó-piacon, ha létrejönne ez a fúzió, ami egyébként máshol is létrejöhet. És nyilvánvalóan előre megtervezett, és hát azt kell mondjam, hogy abszolút aljas politikai szándékból. Tulajdonképpen a Médiatanács először is elérte, hogy a médiatörvény ad neki erre kompetenciát, másrészt pedig megfúrta ezt a fúziót. Erről nálam kiválóbb szerzők megírták, hogy miért volt teljesen abszurd az a döntés, ami ezt nem tette lehetővé mindenféle versenyjogi szabályokra hivatkozva. Én azért írtam meg ezt a cikket, mert ez közszájon forgó pletyka, nyilván én sem fogom tudni kiadni az informátoraimat, de nem akárkik azok, akik erről tudnak. Egyébként tegnap a hvg.hu-n is megjelent egy cikk, ami nagyon részletesen foglalkozik a témával, és ugyanerre a következtetésre jutott. Én csak azt látom, hogy Magyarországon tulajdonképpen a Népszabadság az egyetlen olyan nyomtatott napilap, ami nincs közvetlenül bekövetve valamelyik pártközpontba.

– És azt mondja, jót tenne a magyar médiának is, ha ez nem változna meg. Legalább ez.

– Igen. Ez, azt gondolom, mindenkinek érdeke. Egyébként a Népszabadság kellően kritikus az ellenzéki pártokkal is, az LMP-vel mindenképpen. Talán kicsit túlzottan is. A szocialisták is néha megkapják a magukét, szerintem ez a sajtó dolga. De nyilván egészen más dolog, másféleképpen ír egy újság akkor, ha az ő fenntartója legalábbis két lépés távolságra van egy párttól. Ez egy létező modell, ezt látjuk a jobboldalon. Csak hát ugye ebből alakul ki az a fajta nyilvánosság – ami ellen egyébként az LMP annak idején létrejött –, hogy minden szekértábornak megvan a maga sajtóorgánuma, amely mindig védi a mundér becsületét, még akkor is, amikor nem kéne. Ez egyszerűen a pártoknak sem jó. Tehát a Fidesz abba fog egyébként beleroskadni, hogy a saját belső kritikai hangjait elnyomja, így aztán mennek bele a szakadékba.

– Egy utolsó utáni kérdést engedjen meg, és visszakanyarodnék az előző témánkhoz. Hogy értem én ezt a külön utat sok szempontból, még ha nem értek is vele egyet, de mi van akkor, ha Orbán Viktor az utolsó pillanatban előhúzza a kalapból az előrehozott választások aduját, és azt mondja, hogy az ez év őszére választásokat ír ki. Akkor mit csinál az LMP?

– Akkor ezt a kérdést újra fel kell tenni és mérlegelni kell, hogy megváltozott-e annyira a helyzet, mint amilyen januárban volt. Egyébként én azért ezen a forgatókönyvön is meglepődnék, és azért az előrehozott választást se úgy csinálják, hogy kiírják, és aztán másnap meg is van tartva. Tehát akkor lesz egy döntési helyzet, ahol az ellenzéki pártoknak dönteniük kell. Egyébként ez az együttműködési kérdés mindig nekünk van címezve, mert mi ebben a dologban kellően őszinték vagyunk, miközben én is pontosan tudom, hogy ez egy dilemma. Ugyanakkor azt senki nem kérdezi meg, hogy a szocialisták tulajdonképpen mire készülnek, miközben szerintem ők is arra készülnek, hogy együttműködés nélkül megnyerik a választást.

– Hát meg fogjuk kérdezni őket is én ezt megígérem, de annak örülök, hogy legalább azt mondja és elismeri, hogy ez egy dilemma. Mert a dolog lényege az, hogy valóban vannak pro és kontra érvek, és Önök meg nem döntötték el egy életre vagy legalábbis erre a választási ciklusra, hogy csak egyedül és nem másképp. Hiszen nyitva kell tartani az opciókat. Ugye ebben egyetérthetünk?

– Igen. Ebben egyetértünk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A tranzakciós adó nulla
Róna Péter közgazdász, jogász, az oxfordi egyetem tanára

Bolgár György: - A témánk nem először, nem másodszor és szerintem nem is utoljára a kormány gazdasági és pénzügyi politikája, amelynek legutóbbi gyümölcse ez a bizonyos tranzakciós illeték és mindennek összefüggése, például az IMF-hiteltárgyalásokkal. Kezdjük talán a legkonkrétabbnál, amiről már egészen határozott véleményt lehet mondani. A tranzakciós illeték bevezetése mennyire értelmes dolog, mennyi vágyálom szerepel itt az egészben, hány százmilliárd forintos bevételre számít belőle a költségvetés és vannak-e benne törvénysértő elemek?

Róna Péter: - Ez a munkavédelmi intézkedéscsomag két részből áll. Az egyik azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyek a munkahelyek védelmét célozzák meg, a másik része pedig az ehhez szükséges fedezetet hivatott biztosítani. Most ne merüljünk el az első témakörbe, bár megjegyzem, hogy ez folytatása annak a teljesen elhibázott gazdaságpolitikának, amit Magyarország most már huszonkét éve követ. Magyarország fordítva ül a lovon, miszerint a versenyképesség záloga az, hogy minél olcsóbbá tegyük a magyar munkaerőt, ahelyett, hogy az lenne, hogy minél hatékonyabbá tegyük. Ennek következtében kivonult a képből a képzés, az oktatás, az egészségügy, a társadalombiztosítási rendszer és az elmúlt huszonkét évben a magyar munkaerő minősége, hatékonysága csak romlott. Aztán az elmúlt két évben ez tragikus formát öltött, és most egy nagyon-nagyon súlyos helyzetbe kerültünk. Ahelyett, hogy a magyar munkaerő hatékonyságot növelnénk, az évek folyamán – kiváltképp az utolsó két évben – csak leromboljuk, hogy olcsóbbá tegyük.

- Igen. Egyszer csak kitalálták, hogy na, akkor lendítsünk a gazdaságon, védjük meg a munkahelyeket, háromszáz milliárd forintot engedjünk el különböző adókban, viszont ahhoz kellene háromszáz milliárd, ami nincs. Erre találták ki ezt a tranzakciós illetéket.

- Így van. És ez a háromszáz milliárd, amit kitaláltak, nulla. Tehát a tranzakciós adóból az égvilágon semmi nem fog megvalósulni, nullán áll a kormány.

- Miért mondja ezt, hiszen az átlagemberek vagy a vállalatok, illetve az ő nevükben a pénzintézetek, a bankok kénytelenek lesznek fizetni a különböző befizetések, átutalások után, ebből a bankok nyilvánvalóan be fognak fizetni sok pénzt. A másik kérdés, hogy a remélt pénz jelentős része – legalább kétszáz milliárd – a Nemzeti Banktól, illetve az Államkincstártól jönne, ez valóban mintha az állam egyik zsebéből menne a másikba.

- Itt arról van szó, hogy a háromszáz milliárd három tételből áll össze. Az első tétel a pénzforgalmi adó kiterjesztése a Magyar Nemzeti Bankra. Ez törvényellenes, teljes mértékben ütközik az Európai Unióval vállalt kötelezettségeinkkel, és ami a legrosszabb, hogy ütközik a múlt héten elfogadott Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel is. Tehát ennek az adónak az a jellege, hogy a Magyar Nemzeti Bank kénytelen betartani a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, ebben az esetben viszont semmiféle formában nem tud tudomást venni erről az adóról.

- Akkor majd később rákérdezek arra, hogy ez mennyiben befolyásolhatja az IMF-hiteltárgyalásokat, de menjünk tovább akkor a kincstárra.

- Igen. A második a kincstár megadóztatása. Ez egy teljesen különleges elképzelés. Adót általában jövedelemforrásokra szoktak kivetni, a kincstárnak nincs jövedelemforrása, az Államkincstár a már beszedett adót továbbítja ilyen-olyan célokra. Ennek az a lényege, hogy a kincstár kifizeti, amit ki kell fizetnie, mondjuk az önkormányzatoknak vagy az iskoláknak és akkor ezt a kifizetett pénzt, ami különben járna az önkormányzatoknak és az iskoláknak, lecsökkentjük a rá kivetett pénzforgalmi adóval. Tehát a végeredmény az, hogy az önkormányzatok kevesebb pénzhez jutnak, mint amennyihez – egyébként a törvényben megalkotott összeghez mérten – joguk lenne.

- Tudniillik ha nem így lenne, akkor az állami költségvetésből kellene kipótolni azt az összeget, amennyivel az Államkincstárt megrövidítette maga az állam, hiszen az a pénz nem veszhet el. Hacsak nem arról van szó, hogy különböző állami, önkormányzati és egyéb célokra fordított összeget, amit az Államkincstár közvetít vagy technikailag küld tovább, azoktól vesszük el, akiknek a pénz járt. Ez a legkézenfekvőbb. De mintha erre még nem is jöttek volna rá mások. Mintha nem is kezdtek volna el tiltakozni, hogy ebből az lesz a végén, hogy tőlem vesztek el még további száz-százhúsz milliárdot.

- Így van. A költségvetésben vannak bizonyos tartalékok, és a harmadik tétel pedig abból áll, hogy kölcsönveszi ezeket a tartalékokat.

- Amelyeknek az volna a feladata, éppen azért tartalék, hogy ha valami közbejön, akkor használják fel. Nem előre egy félévvel költjük el, a költségvetés életbe lépése előtt. Hát mi ez?

- A helyes költségvetési eljárás az, hogy bizonyos költségvetési tételek mellett a tételekhez fűződnek úgynevezett kockázati tényezők. Ezeket a kockázati tényezőket a költségvetés megalkotója felméri, és annak megfelelően tartalékol, mivel kockázatokra is kell számítania. Na most ezt a pénzt kölcsönveszi, de úgy tűnik, hogy a költségvetés megalkotói arról nem hallottak, hogy a kölcsönvett pénzt vissza kell fizetni.

- Lehet, hogy a költségvetés elkészítői hallottak róla, csak a miniszterelnök nem akar hallani róla.

- Lehet. De a kölcsönt vissza kell fizetni, és akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, azaz miből fogja az állam ezt a kölcsönvett tartalékot visszafizetni.

- Magyarán azt mondja, hogy ennek a háromszáz milliárdos gazdaságélénkítőnek és munkahelyvédelminek szánt programnak nincs fedezete. Hiába van háromszáz milliárd, ez nem praktikus.

- Nulla a fedezete. Ez egy hámozott luftballon.

- Térjünk vissza az első elemére, a Nemzeti Bankra kirótt illeték ügyére, amiről Ön azt mondja, hogy törvényellenes. Sokan azt is mondják, hogy alkotmányellenes, európai uniós jogba is ütközik. Féléven keresztül mondta az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank azt, hogy a Jegybank függetlenségét ne tessék sérteni, végül beadtuk a derekunkat, és olyan törvénymódosítást fogadott el a Parlament, hogy akkor igyekszik nem sérteni. Majd a következő napokban azt mondja, hogy kaptok a nyakatokba egy ekkora illetéket. Mit fog szólni ehhez a tárgyalópartnerünk Brüsszelből és Washingtonból?

- Azonnal követelni fogja a törvény visszavonását. Ez a törvény holtan született. Semmi remény nincs arra, hogy a Nemzeti Bankot illető részei megmaradjanak. Én, mint a Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának tagja, a Bizottság elé terjesztettem tegnap reggel egy állásfoglalási javaslatot, amiben ezt kifejtem. Az állásfoglalás a Felügyelő Bizottság részéről az lenne, hogy a megszavazott törvény kedvezőtlenül hat a Nemzeti Bank gazdálkodására. Ugyanis itt van egy másik tétel, a Nemzeti Banknak ezt az adót ki kell fizetnie az államkasszába. Miből?

- Hitelt fog felvenni a Nemzeti Bank vagy mit csinál?

- Vagy lemegy a pincébe és pénzt nyomtat.

- Mind a kettő nehéz.

- Mind a kettő törvényellenes. A Nemzeti Bank működési költsége mintegy tizenegy milliárd forint évente. A kivetett adó a kormány szerint százhúsz milliárdra rúgna. Tehát a működési költségeinek a több mint tízszerese. Miből állítja elő ezt az összeget a Magyar Nemzeti Bank?

- Tőlem ne kérdezze, én nem fogom tudni megmondani. De ahogy értem a kijelentését, Ön sem tudja megmondani, vagyis a lényeg az, hogy ha ilyen helyzet elé kerül a Nemzeti Bank, akkor ezt nem lehet törvényesen megoldani.

- Így van.

- No de ha ez így van, feltételezem, hogy ezt már csak azért is tudja a kormányzat, mert Ön is mondja, Simor András a Nemzeti Bank elnöke is figyelmeztette a kormányt, hogy ez törvénytelen. És nyilván a kormányzaton belül is akadtak olyanok, akik csendben ugyan, de megmondták a magukét. Aztán végre megjön az IMF 17-én, le fogunk ülni tárgyalni, és ha azt mondják nekünk, hogy ez tarthatatlan, akkor mi széttárjuk a karunkat, és azt mondjuk, hogy mi mindent megtettünk, minden feltételt előbb-utóbb teljesítettünk az ésszerűség határain belül, de azt nem hagyjuk, hogy a szuverenitásunkat korlátozzák, már megint beleavatkozzanak abba, hogyan akarjuk felemelni a magyar gazdaságot, így nem fogunk tudni megegyezni a hitelről. Nem lehet, hogy erre megy ki a játék?

- Könnyen lehet. Az egymillió munkahely-ígéret egyáltalán nem látszik bejönni, az idei első negyedévben a versenyszférában huszonhétezer munkahely szűnt meg. Tehát annyival csökkent a munkahelyek száma.

- Viszont a közfoglalkoztatottaké nőtt.

- Jó, viszont az nem fenntartható.

- Az nem igazán értékteremtő munka, ugye?

- Nem igazán értékteremtő tevékenység. Nem fog bejönni ez az ígéret, és feltételezhető, hogy a kudarc miatt a kormány ezzel a művelettel a határokon túli hatóságokat és intézményeket kívánja felelőssé tenni.

- Tehát lehet, hogy ez egy ügyesen átgondolt politikai húzás, aminek ugyan a gazdasági eredménye nulla, hiszen megint csak abszurd vagy unortodox, vagy az országot gazdasági válságból kiemelni nem képes politikai folytatása volna, viszont a bűnbakot meg lehet találni az Európai Unióban és az IMF-ben?

- Ezen kívül erre az intézkedésre nincs magyarázat. Ez egy teljes nonszensz. Ráadásul hozzáteszem, hogy megint megsértette a kormány a magyar törvényt is, ugyanis a Nemzeti Bankot érintő törvényt csak úgy lehet meghozni, hogy előbb a kormány konzultál a Nemzeti Bankkal. Ez a konzultáció nem történt meg.

- Ezen már a legkevésbé sem csodálkozunk. Hányadik konzultáció, ami nem történik meg…



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Tarlós nem mond igazat a dugódíjról
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője

Bolgár György: - Avasson be minket, mert esküszöm, bármennyire figyelem is a politikát meg a közéletet, nem értem, hogy mi a fene folyik itt a metróval és a dugódíjjal. Nem látom át, hogy mit akar a városvezetés és a kormány. Olyan is megtörténik például, hogy az egyik főpolgármester-helyettes benyújtja a törvényjavaslatot a dugódíjról, majd saját maga is ellene szavaz. Tarlós István mondja azt, hogy akkor nem ragaszkodik a dugódíjhoz, pedig Demszky volt az aki ráerőltette volna a fővárosi vezetésre. És különben is, ha nem lesz dugódíj, akkor elveszítjük az Európai Unió száznyolcvan milliárdos metrótámogatását. Őszintén szólva egy szót sem értek az egészből.

Horváth Csaba: - Az eredeti kérdésre válaszolva, megpróbálom leegyszerűsíteni és közérthetően elmondani, hogy mit akarnak. Pénzt. Orbán Viktor és Tarlós István egyszerűen pénzt akar. Szóval az a helyzet, hogy a pénz beszedése a cél. A dolog azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor bejelentette tavaly decemberben, hogy le akarja csökkenteni nullára a fővárosiak közlekedésére szánt kereteket. Azt tudni kell, hogy a budapestiek napi tizennyolc milliárd forint adót fizetnek, de a kormány úgy döntött, hogy ebből nem jár a budapestieknek nagyjából két napnyi adóbefizetés sem a közösségi közlekedésre.

- Ha jól emlékszem, eddig évente harmincnégy milliárd forinttal támogatták a közösségi közlekedést Budapesten.

- Nem, hetvenhat milliárddal. Azonban tavaly decemberben úgy döntöttek, hogy ezt a hetvenhatot már nem adják oda, és nagyjából harmincmilliárd forinttal csökkentették. Most pedig arról folyik a vita, hogy jövőre már nemcsak harminc milliárddal akarják csökkenteni. Ez ugye egy évente megjelenő többletköltség a fővárosnál, amit idén már csak vagyonfeléléssel és a közfeladatok elhagyásával tudnak biztosítani. Jövőre még további negyven milliárddal szeretnék az összeget csökkenteni, és Tarlós ezt a pénzt akarja görcsösen valahogyan pótolni. A baj csak az, hogy mindenkivel konfrontálódik, csak azzal az egy emberrel nem, akivel érdemes lenne. Orbán Viktor az, aki kiadta a kilövési engedélyt Budapestre, és arra, hogy gyakorlatilag kifosszák a város pénzügyi területeit. Így viszont finanszírozhatatlanná válik a BKV. Ez lehet, hogy üzleti érdekeket szolgál, mert Vitézy Dávid nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy most csődbe viszik a BKV-t, és azok a cégek amelyek elég erőteljesen köthetőek a Fideszhez, majd elkezdenek nagyon jó minőségű szolgáltatást nyújtani. Ezt mondják ők, aztán persze kiderülhet menet közben, hogy abból a pénzből ők nem jönnek ki – a semmiből –, és akkor majd teremtenek forrást a központi büdzsében.

- Szóval a cél a BKV-t jelenlegi formájában kivéreztetni, majd jönnek a magánszolgáltatók. Ők esetleg úgy lépnek be, hogy nekünk nem kell egy vas sem, de hamar kiderül, hogy bizony kell, és akkor az állam azt mondja, hogy na jó, akkor fizessünk nekik, vagyis a saját érdekeltségű cégünknek. Ez volna a forgatókönyv?

- Pontosan. Zseniális forgatókönyvnek tűnik a számukra, azonban van vele probléma, mert óriási kockázatokat rejt. Nem beszélve arról, hogy a végén a budapestieknek többe fog kerülni ez a számla.

- Induljunk ki egy korábbi eseményből, amire folyton hivatkoznak, hogy Demszky elkötelezte Budapestet a 4-es metró építése miatt a dugódíj mellett. Az igaz, hogy ez kvázi valamilyen kötelező feltétel, amit be kellene vezetni ahhoz, hogy megkapjuk az európai uniós támogatást a metróépítéshez?

- A szerződésben nem szerepel a dugódíj.

- Akkor a válasz nem.

- Ebben az értelemben igen, de azért árnyalnám az igazságot. Tehát van a fővárosnak egy jövőre mutató középtávú – a 2010 és 2020 közötti ciklusra vonatkozó –, a közlekedési rendszerrel kapcsolatos fejlesztési terve. Ebben több száz előfeltételként megfogalmazott feladat szerepel, amelyeknek mind meg kell előznie bármilyen behajtási rendszer kialakítását. Fontos, hogy maga a behajtási rendszer – hasonlóan a parkolási rendszerhez – csak egy eszköz arra, hogy a nagyon nagy autós forgalmat egy egészségügyi és közlekedési határérték alá szorítsa. Hiszen ha mindenki áll a dugóban, az nem szolgálja sem az autósok, sem a gyalogosok, sem a városban élők érdekeit. Tehát a forgalomban közlekedő autók számának – ami 2008-ban és még 2009-ben is körülbelül napi egymillió volt – a csökkentésére irányulnak a forgalomszabályozási eszközök.

- Ez annyiban függ össze a 4-es metróval, hogy az viszont felszívja majd az autósoknak egy részét. Tehát a kettő egymást kiegészítő intézkedés lehetne.

- Így van. Egy pici probléma került azonban a rendszerbe azzal, hogy Orbánék sikeres munkájukkal elérték, hogy az üzemanyag az akkori 300 forint körüli árhoz képest, ma már inkább az 500 forinthoz közelít, és ennél erőteljesebben semmi nem szabályozza a forgalmat. Ennek bizonyítéka, hogy a napi egymillió Budapesten közlekedő autó mintegy ötszázezerre csökkent. Ezért van az, hogy ha bármely napszakban közlekedünk a városban, nagyon ritkán találkozunk olyan kiterjedt dugókkal, mint ami mondjuk három évvel ezelőtt állandósult jellemzője volt, még hajnali kettőkor is, a városnak.

- Azt mondja, hogy több száz feltétel volt. Azonban a kérdésem arra vonatkozott, hogy az uniós metrótámogatási pénznek kimondott feltétele volt-e bármilyen szerződésben az, hogy be kell vezetni a dugódíjat, vagy volt-e egy olyan intézkedésrendszer, amit a metróberuházás alátámasztásaként a Demszky-féle vezetés előterjesztett és ezt Brüsszel jóváhagyta?

- Igazából arról van szó, hogy a dugódíj-rendszer alapvetően csak egy eszköz, ami úgy került be, hogy az egy európai uniós irányelv, hogy a fővárosnak rendelkeznie kell a forgalom szabályozására szolgáló eszközzel. Ilyen a parkolási rendszer és a szmogriadó-rendelet, ami a páros és páratlan, valamint a környezetszennyező és nem környezetszennyező járművekkel van összefüggésben. Ezzel a kritikus, egészségre ártalmas időszakokban korlátozzák a járművek forgalmát. Ugyanez igaz a dugódíjra. Európai Unió-szerte vannak eszközök a behajtási díj rendszerére, ami arra szolgál, hogy a legkritikusabb időszakokban legyen képes egy város szabályozni a forgalmát, és ennek eszköze a behajtási zónák kialakítása és a díj. Azonban, ha a szakmai oldalát nézzük, akkor ma, 2012. július 10-én, nem lenne indokolt éppenséggel dugódíjat szedni, mert nem állnak fenn azok a forgalmi körülmények, amelyek miatt szükséges a fővárosnak ezt a szabályozást elvégeznie.

- És az uniós szankció fenyegetése fennáll?

- Nem.

- Ez nem is egy fenyegetés, hanem egy kölcsönösen előnyösnek látszó megállapodás volt, amin azonban lehet módosítani, hiszen közben megváltoztak a körülmények.

- Így van. Tehát alapvetően az a kötelezettség, hogy a főváros képes legyen szabályozni a forgalmát. Azonban ennek végrehajtásához a főváros bármilyen rendeletet hozhat, mert az Európai Unió nem határozza meg például a körzetet és az összeget. Tehát akár egy vagy nulla forint is lehet a behajtási díj. A korábbi koncepcióban például a P+R parkolók, a buszsávok, a kerékpársávok, a kerékpárkölcsönző rendszer megvalósítása, a 4-es metró befejezése és a BKV teljes járműcseréje volt az előfeltétel. Az előfeltételként megvalósult fejlesztések után csak bizonyos napszakokra lett volna jellemző a behajtási zóna és díj. Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor csúcsidőszak van, akkor behajtási díjat kell fizetni, azonban csak az adott időszakban és csak azoknak az autóknak, akik ebben a forgalomban részt akarnak venni. Egyébként miért kéne ezt fizetni például hétvégén vagy csúcsidőn kívül, amikor a forgalmi helyzet nem indokolja?

- Magyarán nem igaz az, hogy a fővárosi vezetés keze abszolút meg van kötve, és hogy be kell vezetni a dugódíjat, mert különben elveszítünk 180 milliárd forintot és nem tudjuk befejezni a 4-es metrót sem. Hanem egyszerűen arról van szó, hogy a megváltozott körülményekhez igenis lehet nagyon kreatívan alkalmazkodni, és az Európai Unió elfogadja a módosításokat, ha ezek reálisak.

- Így van. Tehát ha a jogszerűséget nézzük, elég lenne egy rendeletet alkotni, de ha a fizikai megvalósításhoz is ragaszkodnak, akkor mondjuk elég lenne az V. kerületben lévő Kecskeméti utcát kijelölni dugózónának, ahol egyébként is van két bukkanó, tehát oda úgysem tud autó behajtani. Azt a zónát kijelölné a főváros, és onnantól kezdve a szerződés szerint ő teljesített.

- Magyarán ez egyfelől csak politikai porhintés, másfelől azonban egy nagyon kemény harc a pénzért, amelyet Tarlós egyelőre nem tud megszerezni a kormánytól.

- Igen. Tarlós úr hazudik, amikor azt állítja, hogy neki kötelező ötszáz forintos dugódíjat kivetni a budapestiekre, ez tételesen hazugság. Az is látszik, hogy Tarlós úr csak az ötszáz forinthoz ragaszkodik és a dugódíjhoz nem. Tehát ragaszkodik a pénzhez. Egyébként a főváros befizeti adóban azt az összeget, amiből a kormánynak kutya kötelessége lenne finanszírozni a BKV-t. Az nem igaz azonban, hogy Tarlós úr a budapestiekre akar újabb és újabb sarcokat kivetni, mert nem a dugódíj volt az egyetlen javaslata. Szóba került az autóadó még egy pár hónappal ezelőtt, valamint növelni akarta az iparűzési adót mintegy ötven százalékkal.

- Meg a hídadó is be volt dobva.

- Igen, tehát Tarlós úr letett Orbán úr asztalára egy kilencpontos adóemelésre vonatkozó javaslatcsomagot. Ebből a kormány eredetileg éppen a dugódíjat támogatta, a többit nem. Az fel sem merült volna, hogy Tarlós úr odajöjjön Orbán asztalához, és mondjuk elkezdje verni az asztalt azzal, hogy igenis ami jár a fővárosnak, azt adják oda. Ez a korábbi kormányzatok idején működött.

- És még az asztalt sem kellett verni?

- Tény, hogy Bajnai Gordonnal és Demszky Gáborral sikerült egy olyan szerződést tető alá hoznom – akkor éppen nekem volt némi feladatom –, amely fillérre pontosan megállapította, hogy a két félnek, mármint a fővárosnak és a kormánynak, milyen mértékben van szerepe, feladata a finanszírozásban.

- Igen. Még egy dolgot mondjon meg nekem frakcióvezető úr. Ma hivatalosan átadták az első Alstom-metrókocsit. Tudjuk, hogy még a szocialista-szabaddemokrata érában a magyar hivatal nem engedélyezte a francia metrókocsik futását, azzal, hogy nem felelnek meg a magyar szabványoknak. Azóta sikerült mentességet kapniuk, és ma Orbán Viktor is fogadta az Alstom főnökét. Mi történt pontosan?

- Nem szeretnék csúnyán fogalmazni, ezért egy kicsit árnyalnám a véleményemet, és azt mondanám, hogy közgépesítették a problémákat. Úgy tűnik, hogy ugyanaz a jármű, amely korábban problémás volt, most hirtelen elnyert minden szakmai megfelelőséget. Szerintünk korábban is megfelelő volt a jármű, és ugyan a mi időszakunkban valóban a hivatal gátolta ezt a munkát, azonban számos ember és civilnek látszó kezdeményezés is, például Vitézy Dávid, konkrétan akadályozta ennek a metrószerelvénynek a hatósági engedélyezését, tehát sikeresen avatkozott közbe. Azóta kormányváltás volt, Tarlós úrék a város élére kerültek, és hirtelen ugyanazok a metrószerelvények jók lettek, amelyek korábban elfogadhatatlanok voltak. Tehát én is kíváncsian várom, hogy milyen műszaki módosításoknak köszönhető ez – például a tűzlépcső vagy éppen a menekülő utak megváltoztatásának –, mert egyelőre nem tudni, hogy mi az, ami miatt három évet állnia kellett a projektnek. Emlékeim szerint öt évvel ezelőtt már Demszky Gábor egyszer bemutatta ugyanezt a szerelvényt, és most bemutatta Tarlós István is. Ettől persze sajnos még a 4-es metró nem készült el. Arra a kérdésre egyébként még én is választ várnék, hogy mi a fene történt a 4-es metró alagútjában, ami egyébként 2010 augusztusára már elkészült a metróállomásokkal együtt. Mi az oka annak, hogy műszakilag semmilyen előrelépés nem történt azóta? Most persze örülhetünk annak, hogy újra bemutatták ezt a szerelvényt, ez tényleg jó. Azonban arra a kérdésre, hogy mikor fogjuk majd használni a 4-es metrót, még egyelőre senki nem adott választ.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!