Napirend előtt a magyar parlamentben: tiszta tekintetek, perverz vonzalmak




Harrach frakcióvezető az elmúlt félév eseményeit értékelte – Rogán frakcióvezető az LMP Közgép-akcióját értékelte – A Rogán-féle perverz beszéd előzményei – A Rogán-féle perverz beszéd következményei – Egy elsietett keddi Fidesz-közlemény és egy Strabag-reklám


Harrach frakcióvezető az elmúlt félév eseményeit értékelte

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője felszólalásában az elmúlt félév törvényhozási munkáját és politikai eseményeit értékelte. Kiemelte a január 1-jén hatályba lépett alaptörvényt és az év eleji békemenetet, amely szerinte „jóarcú, tiszta tekintetű, gyűlöletmentes emberek” felvonulása volt. Közölte: a Nyirővel vagy Horthyval kapcsolatos vitába nem akar bekapcsolódni, de szerinte Prohászka Ottokárt mindenképpen meg kell védeni. Szerinte a rasszizmus elleni legbiztosabb védelmet a hiteles kereszténység jelenti.

Rogán frakcióvezető az LMP Közgép-akcióját értékelte

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt egyebek mellett a következőket mondta: „Tisztelt LMP-s képviselőtársaim! Azt hiszem, most már – Freuddal szólva – az egész ország, aki tudni akarja, az tudja, hogy LMP-s képviselőtársaink a láncok és a bilincsek iránt valami egészen óhatatlan perverz vonzalmat éreznek. És azt is látjuk, hogy erre a láncok és bilincsek iránti sajátos extrém vonzalomra stimulálólag hat, ha egyenruhák is jelen vannak egyébként, illetve egyenruhások, az előjáték közben [zaj, bekiabálások]. De tisztelt képviselőtársaim, hadd kérjem meg Önöket arra, hogy ha Önök ezeket a sajátos, extrém, lánchoz és bilincshez való hozzáállással kapcsolatos vonzalmukat a négy fal között gyakorolják, az különösebben senkit nem érdekel. Abban az esetben, ha ezt a kertben vagy a telken teszik meg, akkor azt gondolom, hogy legfeljebb a szomszédot fogja érdekelni, és ha kihívja a rendőrt, akkor ott lesznek egyébként az egyenruhák is. De tisztelt képviselőtársaim, ahol Önök tegnap akcióztak, az nem egy felnőtt filmforgatás színhelye, hanem az egy munkahely. Ahol magyar emberek dolgoznak, kétkezi magyar munkások, akik abból a munkából egyébként a családjukat tartják el, és azt gondolom, hogy őket a legkevésbé sem érdekli az Önök lánccsörgetése. Szóval ha a legközelebbi extrém akciójuk színhelyét tervezik, akkor hadd ajánljam a figyelmükbe azt, hogy kis hazánkban található néhány olyan honfitársunk, aki felnőtt filmekben igazán világraszólót alkotott, tőlük kérjenek tanácsot, hogy egyébként ezt a sajátos lánccal és bilinccsel kapcsolatos vonzalmat hogy lehet  az értő és megértő közönséghez igazán hatékonyan eljuttatni [derültség és nagy taps a Fidesz-frakcióban].”

Amúgy pedig szerinte a jelenlegi gazdasági helyzetben, az európai pénzügyi válság körülményei közepette, Magyarországon munkahelyet teremteni leginkább az EU-s pénzek felhasználásával lehet, ezért óriási a jelentősége, hogy ezeket a pénzeket fel tudják-e használni a magyar vállalkozások.

(forrás: fidesz.hu)


A láncok és azok a bizonyos egyenruhák (Fotósorozat: index.hu, Szémann Tamás)


A Rogán-féle perverz beszéd előzményei

– Szerda délelőtt az LMP több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjába. A demonstrálók egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre. Jávor Benedek frakcióvezető szerint az akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy „ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett”. A demonstrálók tábláin a következő feliratok voltak olvashatók: „Itt tűnik el a pénzed!”, „Nem leszünk Simicska-gyarmat!”, „Elég volt az oligarchákból!”, „Fideszes pénzszivattyú”, „Magyar közgéptársaság”.

– A Közgép székházánál hamarosan 4 civil és 3-4 egyenruhás rendőr jelent meg, és magánlaksértésre hivatkozva elkezdték felírni a tiltakozásban részt vevők adatait.

– Kora délután aztán a rendőrök elvitték az LMP-seket. A rendőrség szerint „jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanújával” állították elő a huszonhat demonstrálót. Előbb ugyanis egy biztonsági őr szólította fel távozásra a demonstrálókat, majd a rendfenntartók helyszínen lévő parancsnoka tette meg ugyanezt egymás után háromszor. Miután az LMP-sek – országgyűlési képviselők és aktivisták – nem reagáltak a felszólításokra, az őket összekötő láncot hidegvágóval átvágták. Miután a tiltakozók továbbra sem mozdultak a helyükről, a demonstrálók többségét ölben vitték ki a területről. Így:



 

 – Közben Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője megjelent az LMP-székház előtt, ahol a Közgép védelmében egyebek mellett azt mondta, elszomorító, hogy az LMP-sek a magyar érdekek védelme helyett leláncolják magukat egy magyar cég bejáratához, akadályozva a működését. Szerinte az LMP olyan gazdasági érdekcsoportok zsebében van, amelyek az utóbbi időben visszaszorultak, a szerdai akció pedig egy nyilvánvaló politikai támadás.

– Ugyanitt, közvetlenül a Fidesz-szóvivő fellépése után Schiffer András LMP-s képviselő állt ki a székház elé, hogy egyebek mellett elmondja, szemfényvesztés, amit a szóvivő mondott, ugyanis nem magyar vállalkozások kedvezményezéséről, hanem „a kartellpártok érdekeltségeiről, az oligarchák kedvezményezéséről” van szó, s az emberek többsége torkig van a kartellpártokkal és a mögöttük lévő érdekcsoportokkal.

– Eközben a Közgép-székház előtt Futó Barnabás közölte, hogy a cég feljelentést tesz a demonstráló LMP-sek ellen, mert szerintük megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is.

– Schiffer András szerint azonban aki az eset kapcsán bűncselekményt emleget, az a hamis vád gyanújával játszik, aki szerint pedig a Közgép közérdekű üzemnek minősül, az nincs tisztában ezzel a fogalommal.

– Csütörtökön Jávor Benedek az országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy vessenek véget az oligarchák uralmának, szabaduljanak meg az államra telepedő nagytőkésektől egy békésebb tisztább ország érdekében. Ugyanis „jól azonosítható érdekcsoportok polipszerűen rátelepedtek az államra”, a kormányoldal nem a magyar vállalkozások, hanem csak egy-két kiválasztott nagy cég érdekében lép fel, és ez a politika megfojtja a „Simicska-Nyerges birodalmon” kívüli magyar vállalkozásokat.

– Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában egyebek mellett azt mondta, tisztában van azzal, hogy egy „kisgömböcként viselkedő marketingpártnak” látványelemekre van szüksége, de szerinte ez még nem jogosítja fel őket arra, hogy valótlanságokat állítsanak. Neki egyébként az a baja az LMP-vel és személy szerint Jávor Benedekkel is, hogy „emberileg és a politikailag hasznos produktumot nem tudnak felmutatni”, helyette vádaskodnak: „Önök a 21. század diplomás Hábetlerei”, mondta [ezzel bizonyára Fejes Endre Rozsdatemető című emlékezetes kisregényének szereplőire utalt – a szerk.].

– Csütörtök délután derült ki, hogy a XX–XXIII. kerületi rendőrkapitányság fejenként száz-százezer forintra bírságolta az LMP-s politikusokat és aktivistákat. Jávor Benedek szerint az eset pikantériája, hogy „a magyar közigazgatás ilyen tempóban még soha nem dolgozott”, mert a birtokvédelmi kérelem beadása után körülbelül két órával már el is készült a jogerős határozat. A bírság ellen fellebbeznek, de ha jogerőre emelkedik a határozat, készek végrehajtani. Arról még nem döntöttek, hogy a büntetést kifizetik vagy esetleg közmunka során ledolgozzák.


A Rogán-féle perverz beszéd következményei

Nem voltak következményei. Bár az LMP frakcióvezetőjének kérésére összeült a házbizottság – nem tartják ugyanis házszabályszerűnek, hogy a kormánypárti képviselők napirend előtti felszólalásai gyakran nem a beterjesztett tárgyról szólnak, hanem az ellenzék napirend előtti felszólalásaira reagálnak, illetve szerintük Rogán frakcióvezető megsértette az országgyűlési törvényt, amikor csütörtöki napirend előtti felszólalásában „gyakorlatilag a felnőttfilmiparban való részvételre szólította fel” az LMP politikusait és aktivistáit –, a házbizottság ülésén nem alakult ki véleményazonosság az ügyben, mert Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója „semmi kivetnivalót nem talált” abban, ahogy Rogán Antall reagált. Az LMP ezért beadvánnyal fordul az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságához.


Egy elsietett keddi Fidesz-közlemény és egy Strabag-reklám

Selmeczi szóvivő kedden, tehát az LMP-s Közgép-demonstráció előtt egy nappal közleményt adott ki. Eszerint:

„Összeállt a Strabagot Védő Koalíció. Mondhatnánk egy Strabag Olajfa Koalíció létrejöttének lehetünk tanúi. Az MSZP, az LMP, és a DK a legképtelenebb vádakat találják ki a Strabag legnagyobb konkurenciája, a magyar tulajdonú Közgép ellen.”

„A Strabag Olajfa Koalíció pártjaival ellentétben örülünk annak, hogy magyar tulajdonú, Magyarországon foglalkoztató, és Magyarországon adózó cégek nyernek el megrendeléseket egyre nagyobb számban. Az említett pártoktól pedig kezdjük megszokni, hogy egyre dühödtebbek ettől. Arra kérjük őket, hogy térjenek vissza a normalitás talajára, mielőtt féktelen dühükben Korózs Lajoshoz hasonlóan munkájukat végző embereket náciznának le.”

Szerdán azonban már azt kellett hallania Schiffer Andrástól az LMP-székház előtt, hogy a Strabag bevétele érdemben nem változott 2010 után, „egész egyszerűen zászlóshajócsere történt: a Közgép került előre, és rendre alvállalkozóként megjelenik a Strabag”.

Arra pedig az Index képviselőfunky blogja hívta fel a figyelmet ugyancsak szerdán, hogy „a Videoton honlapján közzétett videó a felcsuti fociakadémiával szoros együttműködésben üzemelő csapat hazai szerelését mutatja be a szurkolóknak, jelezve, hogy a 2012–13-as évad mezében a Szuperkupa-döntőn láthatják először a játékosokat... A videóból kiderül, hogy nemcsak a saját parkolóval rendelkező miniszterelnök VIP szurkolótársa, Hernádi Zsolt cége, a MOL szponzorálja a fehérvári focistákat, hanem a Strabag is”.


Ez pedig itt Orbán Viktor „otthon”, a székesfehérvári Sóstói Stadionban, amint a labdarúgó Szuperkupáért vívott szerdai Videoton FC– DVSC-TEVA találkozó előtt Mészöly Kálmánnal beszélget a lelátón. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!