rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 19.

Kertész Imre a szemétkosárban
Nyeste László, középiskolai tanár, az MSZP mezőkövesdi elnöke, megyei alelnöke

Bolgár György: - Nemrég beszéltünk arról, hogy Önt kirúgták a Széchenyi István Szakképző Iskolából, amelyet átvesz a katolikus egyház. Közvetlenül az átadás előtt az igazgató Önt és egyik kollégáját eltávolította a tantestületből, holott az egyház kifejezte készségét, hogy minden tanárt megtart. Erről a felháborító dologról beszélgettünk, de most fény derült talán még felháborítóbb történésekre is. Ön valahol azt nyilatkozta, hogy az igazgatónak nemcsak ez róható fel, hanem az is, hogy az elmúlt évben néhány olyan megengedhetetlen dolog történt az iskolában, amiben ő személyesen részt vett vagy közreműködött, vagy szemet hunyt felette. Az első ilyen eset, amit említett, hogy egy órán az igazgató a diákok szeme láttára megtámadott vagy bántalmazott egy diákot. Kitépte a fülbevalóját, belerúgott, és ebből még rendőrségi ügy is lett, és a bíróság el is marasztalta. Ennek ellenére igazgató maradhatott. Miért? Ön szerint mi lehet annak a magyarázata, hogy az igazgató egy ilyen botrány és bírósági elmarasztalás után a helyén maradt?

Nyeste László: - Nehéz erre megtalálni a korrekt és konkrét választ. Én is csak találgatni tudok, illetve a saját véleményemet tudom megfogalmazni ebben a kérdésben, hiszen erre valójában nincs magyarázat. Ha Magyarország jogállam – már pedig én úgy gondolom, hogy az –, akkor ilyen gyalázatos tetteknek kell hogy legyen következményük. Ebben az esetben viszont a bírsági elmarasztalásnak sem lett következménye. Én őszintén csodálkoztam azon, hogy az akkori fenntartó, az önkormányzat, semmiféle eljárást nem indított, holott erről az ügyről biztosan értesült, ha mástól nem, akkor magától az igazgatótól. Én azt gondolom, hogy ha egy intézményt vezet valaki, akkor kötelessége lenne egy ilyen fajsúlyú ügyet a fenntartó elé tárni. Természetesen a fenntartónak ki kellett volna vizsgálnia ezt az ügyet. Ez elmaradt.

- Az igazgatót Csirmaz Istvánnak hívják. Én megnéztem a mezőkövesdi önkormányzat honlapját és két másik Csirmazt is találtam az önkormányzati képviselőtestületben. Nem az igazgatót, hanem két különböző keresztnevűt. Az igazgató áll bármilyen rokoni kapcsolatban a képviselőtestület két fideszes tagjával?

- Tudomásom szerint nem, de ilyen mélységben nem ismerem a másik oldal családi kapcsolatait. Azonban talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy azért biztosan van jelentősége annak, hogy ő korábban fideszes önkormányzati képviselő volt, és a mostani testület döntő többsége is fideszes Mezőkövesd városában. Ebből a két információból mindenki a saját fantáziája szerint kikalkulálhatja a lényeget. Én nem akarok semmit konkrétan állítani, hiszen nem vagyok birtokában a teljes igazságnak, de azt gondolom, hogy a két dolog között nagyon szoros, markáns összefüggést fedezhetünk fel.

- A másik eset, amelyet Ön említett, hogy a közelmúltban az iskola egyik oktatója egy tantestületi értekezlet szünetében levette a falról Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és Kertész Imre Nobel-díjas író fotóját. Az utóbbit kiszedte a keretből, és darabokra tépve a szemétkosárba dobta. Ezt pedig az igazgató egy szó nélkül végignézte. Ebből sem lett botrány? Az biztos, hogy a nagy nyilvánosság számára ez csak most derült ki, de ott Mezőkövesden vagy magában az iskolában sem tudtak róla?

- Egy iskolában semmi sem maradhat titokban. Természetesen a nevelők beszélnek egymással, az információkat megosztják egymással. Itt mindenki értesül mindenről. Tehát valójában nincsenek titkok. Én magam egyébként nem voltam szemtanúja a fénykép széttépésének, viszont hallomásból tudom – kollégák elmondásai alapján –, hogy konkrétan mi történt. Ez az eset pénteken délután történt egy nevelőtestületi megbeszélésen. Én hétfőn reggel mentem be abba a tanterembe, ahol a magyar Nobel-díjas emberek képei ott lógnak a falon, és szomorúan tapasztaltam, hogy az információ igaz. A saját szememmel győződhettem meg arról, hogy a szemétgyűjtő kosár legalján, a szemét alatt, ott volt Kertész Imre széttépett fényképe.

- Vagyis megtalálta magát a fotót darabokban.

- Így van. Én össze is gyűjtöttem a darabokat. Szóval rendkívül elkeserítő és felháborító ez az eset.

- Ez azután történt, hogy Elie Wiesel visszaadta a magyar kitüntetését?

- Igen. Azt gondolom, hogy a két dolog között lehet összefüggés. Mellesleg előző héten, annak viszont szemtanúja voltam, hogy ez a kolléga visz magával néhány képet.  Egyébként ő külsőségekben is szereti demonstrálni, hogy ő szélsőjobboldali nézeteket vall. Ezt nem lehet nem észrevenni rajta. Aki tájékozott valamilyen szinten a napi politikában, az azonnal látja. Bár nem is kell túlságosan tájékozottnak lenni ahhoz, hogy valaki felismerje az ilyen jellegű öltözködést akár a kollégáján, akár másokon. Szóval, amikor láttam őt a képekkel, akkor nagyon csodálkoztam, hogy Nobel-díjas magyarjaink ott vannak ennek a fiatalembernek a hóna alatt, és viszi őket. Azonban akkor még nem kapcsoltam, nem is tudatosult bennem, hogy mi a célja ezzel. Hiszen az ember nem gondol rosszra, nem gondolja azt, hogy egy tudatos támadás készül ezek ellen a személyek ellen. Természetesen jó szándékom jeléül nem is tettem semmiféle megjegyzést, bár azért a gondolatok kavarogtak bennem. Hétfőn pedig kiderült, hogy mi is történt, aminek a bizonyítékait megtaláltam. Elie Wieselt azóta sem találni, nem tudni, mi lett annak a képnek a sorsa.

- Mi történne az iskolában, ha mondjuk egy diák csinálna hasonlót?

- Nem tudom megmondani, de feltételezem, hogy fegyelmi tárgyalást indítottak volna ellene, és nyilvánvalóan elítélték volna a cselekedetét.

- Az említett tanár ellen semmiféle eljárás nem indult?

- Nem. Ebben az egész dologban egyébként az a szomorú, hogy az igazgató a fénykép széttépését végignézte, és nem akadályozta meg. Azt gondolom, hogy egy felelős intézményvezetőnek kötelessége lett volna ezt megakadályozni. Ez az igazán elkeserítő. Az is borzasztó dolog, hogy egy iskolában ilyen eset megtörténhet, de vannak megtévedt tanárok, akik megtesznek ilyen dolgot. Azonban a másik oldala ennek a kérdésnek, hogy miért nem akadályozta meg az intézmény vezetője ezt a cselekedetet, aki ott volt és végignézte. Én azt gondolom, hogy meg kellett volna akadályoznia. Határozottan éles párhuzamot kellett volna húzni az eset kapcsán a tanár cselekedetei és a demonstrálni akart jelenség között. Tényleg nem lehet nem észrevenni, hogy milyen nézeteket vall ez a tanár. Én azt feltételezem, hogy ez egy származási alapon elkövetett rongálás volt. Ez nem arról szólt, hogy csakúgy széttépek egy fényképet, mert én éppen rongálni akarok, vagy le akarok szedni valamit a falról.

- Ahhoz süketnek és vaknak kell lenni, hogy az ember azt gondolja, hogy ez csak egy céltalan rongálási kísérlet volt valamilyen hirtelen felindulásból fakadóan. Még egy dologról szeretném kérdezni. Ön a blogjában azt írja, hogy az igazgató azt nyilatkozta az Észak-online újságírójának, hogy azért kellett az intézményben leépítést végrehajtania és két embert – köztük Önt – elbocsátania, mert „nem szart akar átadni” az egyháznak. Ez már azért a becsületsértés határán is túlmegy.

- Igen, egyértelműen. Engem ez nagyon bántott. Én az életem termékeny részét erre az iskolára tettem fel, és mindent elkövettem annak érdekében, hogy ennek az iskolának a hírnevét öregbítsem és a diákjaimat az általam közvetített értelmes emberi értékekre, értékrendre tanítsam. Nekem és a kolléganőmnek a munkájával kapcsolatban sem volt soha negatív észrevétel vagy rossz megjegyzés a korábbi években. A diákjai szerették őt is, és azt gondolom, hogy engem is. Ezért rendkívül elkeserít, hogy az igazgató egy ilyen rosszindulatú megjegyzést tesz a nyilvánosság asztalára. Megmondom őszintén, hogy amikor először beszélgettem Önnel, akkor bennem meg sem fogalmazódott, hogy az igazgatóról negatív információkat osszak meg. Azonban miután így állt hozzá az igazgató a dologhoz, és ilyen minősítő jelzőkkel illetett minket, azt gondoltam, hogy a valóságot tovább nem hallgathatom el, és ezeket az ügyeket a nyilvánosság elé kellett tárnom. Majd a nyilvánosság eldönti, hogy azzal az értékeléssel, amellyel minket az igazgató illetett, valójában kit lehetne illetni.

- Mit szól mindehhez a tantestület? A nyilvánosság egy dolog, de a szűkebb közösség ismeri Önt, az igazgatót, a helyzetet és az állapotokat. Persze lehet, hogy félnek, de mit szólnak ők?

- A nevelőtestület tagjai nagyon nehéz helyzetben vannak. Akik még szimpatizálnak is velem, azok pedig rendkívül kényes szituációban vannak. Hiszen egyébként támogatnak, de nyilvánosan nem merik felvállalni ezt, mert nagyon félnek ők is attól, hogy az egzisztenciájukkal játszanak, amennyiben kinyilvánítják a véleményüket. Én egyébként a fényképösszetépést követő nevelőtestületi értekezletre készíttettem egy Kertész Imre-pólót. Egy fehér pólóra rávasaltattam Kertész Imre fotóját, azzal a szándékkal, hogy demonstráljam, hogy ez az aljas indokból elkövetett támadás mégiscsak megengedhetetlen. Az iskolában és a magyar kultúrában sincs ennek helye. Azt gondoltam, ha rajtam ott van Kertész Imre képe, akkor a magyar Nobel-díjas írók szellemiségét képviselem, és azt a kulturális értéket, amelyet ők közvetítenek. Én ezt bátran felvállaltam, mert tiltakoztam a felháborító cselekedet ellen. Megkérdeztem az igazgatót is, hogy miért nem indult semmiféle eljárás ebben az ügyben, ha másért nem, akkor rongálásért. A válasz egy cinikus mosoly volt. Ennyi volt az igazgató reakciója erre a kérdésre. Azonban egy örömteli dolgot is mondanék azért. Indult egy facebook-kezdeményezés Tanáraink Becsületéért címmel, amelyhez volt tanítványaim és kollégáim csatlakoztak.

- Olyanok, akiknek már nem kell félniük?

- Így van. Akiknek meg kell, azok közül is néhányan bátran felvállalják a véleményüket. Több százan csatlakoztak már ehhez a facebook-csoporthoz, akik ily módon szeretnék támogatásukat és együttérzésüket kifejezni irányunkba. Ez nagyon jólesett.

- Sok erőt kívánok Önnek, a többieknek pedig azt szeretném mondani, hogy ne féljenek vagy próbáljanak ne félni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái