rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 20.

Újabb értelmezés az újabb bírósági döntésről Klubrádió-ügyben
Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezető elemzője

Bolgár György: - Azt olvasom az Ön egyik nyilatkozatában, hogy miközben a Médiatanács súlyos szakmai hibát követett el, amikor végzésben foglalt állást a 95,3-as frekvencia pályázatán részt vevők kizárásáról, és ezt ugye a napokban a Fővárosi Ítélőtábla lényegében megsemmisítette, de közben a Klubrádiónak sincs igaza abban, ahogy a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét értelmezi. Tudom Önről, mert többször itt a rádióban is kifejtette véleményét arról, hogy a Klubrádiót egy sor méltánytalanság érte az elmúlt hónapokban, de az a véleménye őszintén szólva meglepett, lehet, hogy azért, mert a joghoz kevésbé konyítok, mint Ön!

Polyák Gábor: - Mindenképpen azt kimondhatjuk, hogy ez az ítélet egyike azon ítéletek sorában, amely nem oldotta meg a Klubrádió problémáit, annak ellenére, hogy a sokadik olyan ítélet szintén, ami a Klubrádiónak ad igazat abban a tekintetben, hogy a Médiatanács tevékenységét, döntését jogsértőnek mondja ki. Én a Klubrádió nyilatkozatait a végzést olvasva őszintén szólva egy picit túlzottan optimistának látom, én egy picit azt érzem, hogy többet látnak bele, mint én. De azt azért rögtön hozzá kell tennem, hogy ennek nyilván lehet egy olyan oka is, hogy a Klubrádió jogásza, aki ezt az egészet végigkövette, végigcsinálta az ügyet, jogászként levezette, az az én információimhoz képest lényegesen többet tud, én magát a döntést, a bírósági döntést olvastam, és számomra abból az nem következik, hogy a Klubrádió helyzetét ez a végzés most megoldotta volna. Azt látom, és azt gondolom, hogy a dolog megy tovább, mert sajnos a bíróság azt a szívességet végül nem tette meg, hogy állást foglalt volna abban, hogyan kellett volna a médiatanácsnak eljárnia. Csak azt mondta ki, hogy amit csinált, az jogsértő volt, de csinálja újra!

– És nem így kellett volna csinálnia...

– Így van.

– ...nem ebben a formában. Na de mit jelent ez, fordítsa le nekünk, jogi analfabétáknak, hogy nem végzésben, hanem határozatban kellett volna az eljárás végét vagy eredményét rögzítenie a médiatanácsnak, mi a különbség?

– Ez egy jogi jellegű különbség. A határozat egy közigazgatási eljárásban, amit a médiatanács folytat le egy pályáztatás során, alapvetően az a típusú döntés, amit az ügy végén, az ügy érdemét illetően egy hatóság hoz, amiben mondjuk a pályázati eljárás nyertesét megnevezi. A végzés ezzel szemben egy eljárási jellegű határozat, azt az eljárás közben hozza az eljáró szerv, ami nem az ügy érdemében hoz döntést, hanem valamilyen eljárási kérdésben jelenik meg, s ilyen végzést hoz a médiatanács akkor, amikor elindul egy pályázati eljárás, és beérkeznek a pályázatok, s megvizsgálja, hogy azok formai, alaki szempontból megfelelnek-e. Ha egy teljesen új pályázat lenne, akkor a médiatanácsnak a mostani döntését a bíróság ezen az alapon nem mondhatta volna jogsértőnek, de ez nem ez a helyzet. A médiatanács ugyanis egy bírósági ítélet eredményeként kellett hogy újravizsgálja a 95,3-ra beérkezett pályázatok tartalmát, és a bíróság azt mondja – az én olvasatomban is mondom –, hogy ez az ítélet azért értelmezhető így is, úgy is.

– Sőt amúgy is értelmezhető lesz, azért erre fogadhatunk, hogy a médiatanács majd nem amúgy fogja értelmezni.

– Ez teljesen biztos, tehát az ügynek semmiképpen nem jelenti a végét ez a végzés. A végzés azt mondja számomra, hogy a médiatanács kimondhatja a Klubrádió pályázatáról a mostani szakaszában is az eljárásnak, hogy alakilag jogsértő, és nem foglal abban állást, hogy egyébként alá kell-e írni a hátoldalt, vagy sem, ami teljesen nonszensz, de ezzel egyáltalán nem foglalkozik a bíróság, csak azt mondja ki, hogy végzés formájában ezt a döntést nem hozhatja meg, ha baja van a pályázatokkal, akár a Klubrádióéval, akár máséval. Akkor azt az ügy érdemét lezáró határozatban kell megtennie, nem pedig egy eljárási érdekérvényesítésben.

– Na tehát, ha így fogja fel a médiatanács ezt a bírósági végzést, akkor ha most összeülnek a tagok, és határozatban fogadják el ugyanazt, amit eddig egy végzésben tettek meg, akkor ebből az következne, hogy határozatban zárják ki az összes résztvevőt, köztük a Klubrádiót, és megint mehet mindenki, így mi is, a bíróságra, hogy ezt a határozatot megtámadja?!

– Igen.

– Szóval el lehet, el lehet szórakozni megint hónapokig vele!

– Így van. Itt számolgattuk tegnap, a saját számításaim szerint ez legalább októberig elhúzható ezzel a gondolatmenettel.

– És akkor szerintem még optimisták vagyunk! Vagy abban bízzunk, hogy az igazságszolgáltatás reformja meghozta eredményét, és nagyon gyorsan működik már? Hát végül is gondolja meg, itt most nyári szünet lesz, úgyhogy majd szeptemberben elindul újból, és ki tudja egyáltalán, hogy a médiatanács mikor fog határozatot hozni?!

– Hát ha legalább ahhoz tartja magát, amit ő állít, hogy neki erre nyolcvanöt plusz húsz napja van, mint ha ez egy teljesen új eljárás lenne, ami szerintem megint hát meglehetősen vitatható értelmezés – és amivel megint nem foglalkozott a bíróság, annak ellenére, hogy a Klubrádió kérte, hogy a határidő kérdésében is hozzon valamilyen döntést, ezt nem tette meg –, akkor is nagyjából augusztus végén meg kell hoznia – ha jól számolom – ezt a döntést, amit aztán a Klubrádió megtámadhat, amire azt hiszem, hogy harminc napon belül kell a bíróságnak reagálnia, hát valahogy így jön ki az október.

– Egy bírósági ítélettel előbbre ugranék vissza, ami ugye arról szólt, hogy a pályázat nyertesét a Klubrádió kérelmére kizárták a pályázatból, ezt a bizonyos Autórádió Kft.-t, alaki hibákra hivatkozva. Ezek után a bíróság arra utasította a médiatanácsot, hogy e körben – és ezt az e körbent szeretném, ha tudná nekünk értelmezni – új eljárást folytasson le. A médiatanács úgy értelmezte az egészet, hogy el kell kezdeni mindent elölről, akár megvizsgálva a résztvevők pályázatának alaki érvényességét is. De hát nem azt jelenti ez az e körben, hogy ki van zárva az első, tessék a többi résztvevő közül eredményt hirdetni? A Klubrádió így értelmezi, de számomra is ez a logikus!

– Én azt gondolom, ha egy picit a jog stabilabb lábakon állna – hogy ilyen furcsán fogalmazzak –, akkor ez mindenki számára ezt jelentené. Ráadásul a magyar bíróság jelen pillanatban nincs felkészülve arra, hogy a döntéseit, az ítéleteit egy hatóság alapvetően arra használja, hogy a lehető legfaramucibb módon értelmezze, és abból egy olyan eredményre jusson, ami egyértelműen nem a döntéshozó, nem a bíróság szándékainak megfelelő.

– Tehát azt mondja, hogy ha normális körülmények között egy ilyen bírósági ítéletet a hatóságok is, mások is nem kreatívan értelmeztek volna, hanem úgy, hogy jó, hát akkor ezek szerint új győztest kell hirdetnünk, és nem elölről kezdeni az egészet – hiszen ez az eljárás, amit a Klubrádió kezdeményezett, arról szólt, hogy a győztes követett el hibákat, a bíróság csak azt vizsgálta –, tehát ha a győztes ki van zárva, akkor innentől kezdve nincs más dolga a hatóságnak, mint a második és az ötödik között valamilyen alapon új győztest hirdessen. Tehát e körben ez arra vonatkozhatott, hogy megvizsgáltunk egy dolgot, a Klubrádió bejelentését, kérelmét, ebben az ügyben ezt és ezt a döntést hoztuk, hát most ki van zárva a győztes, e körben tessék új eredményt vagy új határozatot hozni!

– Hát azt gondolom, ha a világ egy picivel normálisabban működne itt Magyarországon, akkor ez lett volna az egyetlen lehetséges kimenetele ennek a történetnek! De azért azt hozzá kell tennem jogászként, hogy olvasva ezeket az ítéleteket, én jogilag teljesen nem tudom kizárni azt, hogy a médiatanács, sőt szerintem egyébként maga az a legújabb végzés is állítja, hogy a médiatanács megvizsgálhatja a Klubrádió és az összes többi pályázó pályázatának a formai megfelelőségét. Tehát nem egy automatikus döntéshozatalra korlátozódik a mozgástere, csak ezt sem jól csinálta, mert egyébként szakmailag elképzelhetetlen, ami itt történik a médiatanács berkein belül.

– De ezt nem is értem, mert ha a mi keresetünk arra irányult, hogy a győztest nézzék meg, mert szerintünk szabálytalanságokat követett el, akkor onnantól kezdve miért van egy hatóságnak joga arra, hogy az egészet elölről kezdje, hiszen csak a győztes van kizárva, a többiekkel szemben semmiféle kifogás nem vetődött föl.

– Igen. Tartok tőle, hogy ebből még több bírósági döntés fog születni, ez akár a most Kúria néven működő Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását is fogja igényelni, mert ez a Klubrádió álláspontja, amit Ön is mond. Emellett nagyon jól lehet érvelni, csak én azt mondom, hogy pusztán az a tény, hogy a médiatanács nem automatikus módon hirdette ki a Klubrádiót nyertesnek, ez számomra a bírósági döntése alapján nem feltétlenül jogsértő. Az, hogy egyébként mit csinál, az, hogy egyébként teljesen abszurd jogi érveléssel és jogi tevékenységgel próbálja meg a végtelenségig húzni az ügyet, és a Klubrádió helyzetét lehető legbizonytalanabbá tenni, ez semmilyen módon a jogállamiság keretei között már nem értelmezhető!

– De ezek szerint az Ön, a jelenlegi realitásokon alapuló jogi álláspontja az, hogy számíthatunk még jó néhány hónapnyi jogi procedúrára, hercehurcára, vitára, és akár a végén a Kúria állásfoglalására is?

– Igen, és én egyébként nagyon nagy tétben mernék fogadni arra, hogy a Klubrádió végül nyer, és nyer a másik eljárásban is. De a kérdés sajnos nem is ez, mert azt gondolom, hogy ezt maga a médiatanács is jól látja, és azért megy el ilyen fura irányokba, hanem a kérdés az, hogy ki lehet-e húzni ezt a következő néhány hónapot ebben a bizonytalan jogi helyzetben?

– Ez az, amiért a hallgatókat próbáljuk arra ösztönözni, hogy segítsenek nekünk, mert a hallgatók nélkül biztos nem fog menni!

– Én drukkolok Önöknek!



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!