rss      tw      fb
Keres

Az áldozat közbeszól, avagy ne máséval a csalánt!





Amikor a Romsicsot ért Gerő-féle antiszemita-vád kapcsán a Rubicon honlapján tiltakozók listáját aláírtam, majd ezt követően még egy hozzászólást is írtam, előttem ismeretlen terepre léptem - mind a szakmai „ügyét”, mind a fórum „kulturális erőterét” illetően.

A Galamus oldalára, a markánsan másik politikai és kulturális erőtérbe is ennek az ügynek a révén jutottam el, mint olvasó, s ezúttal mint hozzászóló. (A főszerkesztő többszöri „etikai” figyelmeztetései után eszembe sem jut, hogy gondolataim – éppen itt és most – ne kapjanak nyilvánosságot.) A HVG Online egy alaposan linkelt közleménye sodort ezekre az ismeretlen vizekre, hogy onnan teljesen önnállóan szervezzem és pozicionáljam magamat.

Amennyiben az antiszemitizmusnak még van köze a szemitákhoz – magyarul a zsidókhoz – és ez a fogalom még nem egy létezésüktől független, tőlük elidegenedett eszköz („bunkó”, ahogy a Rubicon oldalán megfogalmaztam) – akkor ez a konfliktus eredendően és érzékenyen érint. Noha Gerő András második Galamus-megszólalása, amely gazdag kitekintéssel térképezte fel az ügy erőtereit a magyar szellemi életben, ezt a teret és szerintem nagyon is eleven szempontot (l. Gerő András: A zsidó szempont. PolgArt, Budapest, 1995) nemes egyszerűséggel kihagyta, mint nemlétezőt.

Ezért kénytelen vagyok bemutatkozni, hívatlan vendégként (ilyen rovatot is létesíthetne a Galamus, s ezt most készséggel nyitom meg), önlegitimációs igénnyel. A „ki az antiszemita?- diskurzusban” a magyar zsidókat képviselem. Igen, nem hatalmazott fel rá senki! Azonban az általam újraalapított és vezetett fórum, a Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, minden one man show- és szamizdat-jellege dacára, a negyedszázada ügyemmel azonosuló – zsidó és nem zsidó – szerzők intellektuális tőkéjét tudom mögöttem, amelyet joggal értelmezhetek legitimációs fölhatalmazásként. Akár hitelesebb érvénnyel is, mint a hitközségét vagy más zsidó hivatalos szervezetét.

Így bemutatkozván még bevezetésként egy – szerintem nagyon is lényegbevágó – szemantikai észrevételt szeretnék tisztázni. A Galamus (fórum, ügy-vivő, kulturális erőtér stb.), amely a Romsics Ignác elleni vádat fontosnak tartotta – itt s most – fölvetni, a vád nyomán kialakult szellemi mozgásokat vitának definiálja, pontosabban annak erőltetné elfogadtatni. (Kivéve Sándor Klára kitűnő megszólalását, amelyet a Galamus megnyugtató állásfoglalásának, vagy akár önkorrekciójának, lehetett értelmezni megjelenése napján, hiszen az oldal szerkezete szerint a szerző egyúttal e fórum egyik vezetője vagy pillére.) Később azonban a Galamus szalagcímeiben és szövegeiben egyaránt a „vitát” alakoskodta. Ezzel szoros párhuzamban operált a Rubicon oldalán merészen gerillaakcióba lendült komment-komandó is, amely egymásnak föladott labdákkal ügyesen és bátran lyuggata a messzi, ellenséges térfélen, a Rubiconban egységesen fellépő, igen széles társadalmi szálakat egyesítő hálót. (Külön köszönet Mihancsik Zsófiának, aki megértő figyelemmel kísérte ezt a bátor akciót, hogy ez az fontos és már most is értékes dokumentumanyag ismét hozzáférhetővé és idézhetővé vált. Megvallom, magam is hasonlóra kértem a Rubicon türelmét vesztett, szerkesztőjét, Rácz Árpádot, akivel levelezésbe léptem, s aki mögött – a legnagyobb megdöbbenésemre – nem áll senki ebben az országos bajban, sőt, ahogy a kolléga szívét megnyitotta előttem, vállalkozása, hasonlóan one man show, mint az enyém.) A komment-brigád ugyanis – mint bikát a torreádor a zúgó arénában – a leantiszemitázott Romsics Ignácot folyton arra ingerelte, hogy nyilatkozzon meg, védje meg magát. Azaz: legitimálja az ellene felhozott súlyos vádakat azzal, hogy megcáfolja. (Az egyik álneves kommentelő még személyesen is tudni vélte, hogy Romsics rendszeresen követi a kommentelés eseménysorát.

(Mutt 2012-07-15 03:24:59
Romsics Úr (tudom, hogy olvassa a hozzászólásokat) ... Ha megengedi, javasolnék valamit. Legközelebb reagáljon így a Gerő cikkhez hasonlókhoz: szögezze le, hogy nem antiszemita és csak a történelmi hitelesség érdekében írt Ön által relevánsnak tartott részletekről és nagyon sajnálja, ha félreérthető volt és valakit ezzel megbántott. A büszkeségével nagyon sok kárt okozott.)


The Illuminated Crowd (Montreal, Raymond Mason) – flikcr/Vlastula 

Ez a lélektani nyomás nem maradt erdménytelen, mert sután és ügyetlenül – de azért nem annyira ügyetlenül, hogy a nemtelen támadást szakmai vitává legitimálta volna – Romsics megszólalt, s nem túl okosan és bátran kihátrált a számára életveszélyt jelentő porondról, ahová több oldalról is megpróbálták berángatni. S ahol a puszta aláírások és néhány, szolidaritást kifejező szakmai cikk mellett valóban nem kapta meg a támogatást, amit Gerő ügyesen – noha magát becsapva, mert mindez másról szól – a nagyközönség számára a maga javára könyvelt el.

A Rubicon térfelén manőverező játék Ronaldója egy „radnóti” nevű kommentelő, akit neve és stílusa alapján Radnóti Sándorral – vagy nevével és imázsával ügyesen visszaélő maszkviselővel, hiszen Miklós óta (1944) ezen a néven csak ő ismeretes írástudóként – kell beazonosítanunk. Ez a tény vertikálisan és horizontálisan megvilágítja a teret, ahol ez az igencsak a bőrünkre (zsidókéra) menő játék folyik. Ugyanis a Gerő–Galamus támadósor mellett – sőt azt leelőzve és azonnal az élreállva – fölzárkózó, „elvszerű” (Gerő András kezetfogó kifejezése) Magyar Narancs–György Péter csatárlánc (György Péter: Nem ússzuk meg. Gerő Andrásról, Ronsics Ignácról és a Horthy-korszakról. Magyar Narancs, 2012. július 12.) mellett a Holmi szerkesztőjének – azonban ezen jóval túlmutató szellemi pozíciót elfoglaló személyiségének – felbukkanása e furcsa szerepben teljessé teszi a képet.

(György Péter sem a Magyar Narancsot jellemzi, szerepe a nagytestvér ÉS-en is túlnő, ahol hétről hétre főmegmondó, s ahol ezúttal, nem kapott lehetőséget, hogy még ezt is „megmondja”. György megnyilvánulása – a zsidóság és a prostituált arány- és metaforapárt felállítva – a kérdés még mélyebb „filozófiai” aspektusára tette a hangsúlyt, nevezetesen, hogy a zsidóság egy szabadon választható és elvethető azonosság vagy meghatározottság. Hasonló önlegitimáció alapján neki e nézeteknek nyilvánosságot biztosító fórumon fogok válaszolni – ahogy ezt korábban is tettem. Tehát ott keresse az olvasó. Noha e publikációt illetően vannak kételyeim. Ugyanis ez a demokratikus imázsban utazó „kulturális tér” csak bírósági ítélet hatására enyhített valamit zord megítélésemen, amikor cikkben válaszoltam („vitatkoztam”) volna „lejudeomorickázottságom” bús tényével. Lásd e jelenlegi konfliktus egyik előzményének tekinthető vitának álcázott lebunkózás krónikáját.

A képet élesíti ez a több fronton felvonuló erődemostráció? Annál jóval többet pontosít! A Gerő–Romsics-ügy igazi tétjét. (Erre mindjárt rátérek.)

De vissza a legszigorúbban időzőjelbe zárt so called „vitához”.

A tény, hogy Romsics Ignác neve összefüggésbe került az „antiszemitizmus”, korántsem virtuálisan gyilkos és undorító fogalmával, kizárja a vita lehetőségét. S ezen nem változtatott a lightosabb változat sem.

(radnoti 2012-07-11 15:09:43.
Gusztos István 07-10 9:44 „...irritáló az a kormányzó iránti, többek szerint túlzottnak mondható megértés, amely Romsics némely szövegéből kitetszik.” Ez nagyobb probléma, mint a pár kétes mondat, amit Gerő talált, s amelyek az antiszemitizmusnak igen enyhe esetét képviselik.[Kiemelés tőlem: K. J.] Az hogy vannak olyan sötét gazemberek, akiken legfeljebb a törvény betűjének betartása kérhető számon, még nem jelenti azt, hogy Romsiccsal szemben ne lehetnének sokkal magasabb elvárásaink. Úgy kell fogalmazni, hogy ne sértse az áldozatok és hozzátartozóik érzékenységét. A zsidóság és bármely más népréteg negatív kontextusban való említésének a relevanciáját a kontextus szempontjából nagyon világossá kell tenni, mivel a kisebbségek ilyetén említése általában kerülendő. Nagyon sokféle ember él együtt a földön. Mindenkinek a maga szintjén kell fejlődnie. Romsicsnak ez a feladat. Gerőnek meg, hogy sokkal finomabb formában fogalmazza meg a kritikáját, egy feltehetőleg ártatlanul vétő kollégájával szemben.)

Ugyanis ha a folyamatosan ingerelt Romsics felvenné a kesztyűt, és a sokak által hőn várt és forszírozott védekezésbe fogna, akkor nemhogy soha nem jöhetne ki az antiszemitaságból, de legitimálná azt is, hogy bárkit – nem csak őt – a roppant életműből tetszőlegesen kiragadott mondatok alapján el lehessen marasztalni ebben a gyilkos és undorító bűnben. S a kikényszerített önfeladó gesztussal ő maga adná egy csoport kezébe a hatalmat, hogy azt billogozzon antiszemitának, akit jókedve és érdekei kívánnak. Gyengébbek kedvéért: akár igaztalanul vagy radikálisan is lehetne Romsics, vagy bárki más, munkáját, felfogását, eszemerendszerét, avagy kapitális baklövését bírálni, azonban a gyilkos és undorító bűnnel kapcsolatba hozni, egy egész élet munkájával felépített művet és személyiséget – ez nem ebbe a fogalomkörbe tartozik. S ez semmi szín alatt nem „szakmai kérdés” (külön üzenet Krausz Tamásnak) – hanem emberi kérdés. Ugyanis gyáva magatartás az átláthatatlan szakmaiság sűrűjében eltűnni e rettenes felelősség elől. (Társaságban egy halkan, de nagyot szellenteni, majd fintorogva megállapítani, hogy büdös van.)

Az újdonság, hogy a magyar értelmiségi társadalom egy igen széles spektruma a billogozás, sőt a billogozás mögött koncentrálódó hatalom, ellen egy aláírásgyűjtéssel mert tiltakozni – ez az egyedüli vigasztaló ebben a a rémtörténetben. A legkülönbözőbb oldalról abban jutottunk itt egyeségre, hogy nem akarunk olyan értelmiségi közegben élni, ahol az eltérő véleményekért, vagy érzékenységekért, netán érzéketlenségért, sőt: szarvas hibákért a leggyilkosabb és legundorítóbb sigmát kelljen, vagy lehessen, viselni – szintén a mai „politikai divatokból” importált „karaktergyilkosság” áldozataként.

A második Gerő-megnyilvánulás a Galamuson miközben kissebbítené a bajt, csak növelte. Romsics antiszemitizmusát olyan antiszemitizmusnak írja le, amelyet sem ő maga, sem a társadalom többsége nem minősít annak. Csak nála van a kulcs az effajta antiszemitizmus lelplezésére. A kulcs és a hatalom. Ez már orwelli helyzet. (Eszerint, például, ha egy fiú felkér táncolni egy lányt, s az nem megy el vele: értelmezhető antszemita megnyilvánulásnak, ha a lány nem zsidó – vagy fordítva: „fajeleméletes” elzárkózásnak. Sajna, még ez a példa sem elég abszurd.) „Hogy ki az antiszemita, azt én mondom meg” – ez most a „szúrni, vágini, ütni, marad ultima ratio”.

Ha hagyjuk!

Mesterem és barátom, Heller Ágnes, a Bicikliző majom interjúregényben, felidézte, hogy a rendszerváltás kezdetén férjével, Fehér Ferenccel, megpróbálták komolyan venni Csurka István nézeteit, „igazságait” elemezni és válaszolni rájuk. Arra a következtetésre jutottak, hogy – szerintem ez a megállapítás jóval értékesebb, időtállóbb a kiváltó példánál – „nem lehet úgy hazudni, hogy közben igazat is ne mondjon az ember”. Ez a demagóga legnagyobb – leggyilkosabb – veszélye, hogy a hazugságba kevercselt igazságok felerősítik, megsokszorozzák a hazugság érvényét. (Ha ez nem ellentmondás: „hitelét”.) Ugyanis a Romsicsot ért támadás hátterében valóban ott áll a jelenlegi társadalom – és ismereteim szerint nem a kormány, s ez súlyosabb jelenség – kísérlete, s mi több: igénye a Horthy-rendszer restaurációjára. (Antiszemita írók tantervbe iktatása azonban ezen írók dilettantizmusára lefokozó kormányzati tevékenység.) Mindezzel párhuzamban, vagy ettől függetlenül jelen van, a tudományos élet jogos kívánalma, hogy a Horthy-rendszer sematikusan egyoldalú („félfasiszta”) képe árnyaltabb legyen – sőt összevesse azt a Kádár-rendszerrel vagy akár I. Ferenc Józsefével. (Ez önként adódik, hisz mindhárom rendszer gyilkosságokkal indult – s regnálásuk során az apa-szerepbe domesztikálódott gyilkost megszerette a magyar nép.)

Romsics Horthy-rendszert illető értékelését – mint minden értékelést – lehetne vitatni. Akár a többi, valamilyen zsidó ügyet vagy helyzetet érintő elemzését – például a zsidók magas arányú részvételét a forradalmak korában, ami közhelyigazság, s szerintem nagyon is kibontandó, árnyalandó téma –, avagy a zsidó származású történészek életútjának bemutatását. (Jómagam is szívesen részt vennék ez utóbbi két téma megvitatásában, még talán új szempontokkal is hozzá tudnék járulni.) Azonban az üres, vagy ürügyes, antiszemitázó bunkó éppen a 20. századi, oly karakteres nevekhez is köthető rendszerek lemeztelenítésének lehetőségét bunkózta le – úgy tűnik – meghatározhatatlan időre.

Ez pedig nekünk, zsidóknak, kivárhatatlan időnek tetszik, mert „mindennapi életünk” jelenében, amelynek majd minden napjára esik egy durva antiszemita atrocitás. Ugyanakkor létezésünk „vékony jege” (l. Arany János Örök zsidó című örökérvényű versét) mégis ezen a 19. század közepétől létrejött terepen siklana. Ebben a helyzetben, olyan személyiségeket, potenciális szövetségeseket, mint Romsics Ignác, illetve azt, amit az alakja és az őt tisztelők tábora, közege megtestesít, elveszíteni, helyettünk, de magunk ellen ingerelni – életveszély. Mert nem ő a veszély! Ahogy az ő személyét a Horthy-veszélybe belerángatásának hazugsága sugallja.

A „máséval verni a csalánt”-taktika valójában ellenünk úszít.

Erre a velünk szemben való elidegenítésre ki adott felhatalmazást? Ha ettől a Romsics nevével emblematizált közegtől is elszakítanak, akkor kit ajánlanak helyébe?

(Vajon ki értelmezi radnoti (Sándor?) bűnbakképző s a nagypolitikába átcsatornázó üzenetét?:

radnoti 2012-07-12 09:24:23.
Rácz Árpád 2012-07-12 02:15:40 Nekem nem kifejezetten a „dobálódzás”, inkább a „meddig” ellen van kifogásom. Gerő cikke vitatható, Gyurcsány hajlamos volt manipulálálni az antiszemitizmussal – a zsidósággal fennálló speciális viszonyát személyesen is hangsúlyozván élesztve az antiszemitizmust, és az áldozatok félelmeit meglovagolva erősíteni a bukott rezsimje körül a baloldali összetartást – azonban a közbeszédben az antiszemitizmussal való dobálódzás nem tekinthető általános jelenségnek. Sajnos antiszemitizmus van. Abban, hogy jelentősebb, mint korábban, Gyurcsány személyesen is bűnös, de főleg az antiszemiták, és a problémára érzéketlen jobboldal, amihez Romsics is tartozni látszik.)

A Romsics fémjelezte jóindulatnak, vagy csak akár érzéketlen semlegességnek, a kikezdése sokkal végzetesebben ássa alá a magyar társadalomban betöltött – s mi tagadás, gyengülő – pozícióinkat, vagy ami talán megérzékítőbb: egyre bizonytalanabbá váló itthonlévő érzésünket, mint a radikális jobboldal gyűlöletpolitikája, amelyet megszoktunk, akár a nyilános vizeldébe lépve orrunkba csapó ammóniaszagot. (Lényegre tapintóan fogalmazott a Népszabadság kommentelője: kistelkes | 2012. július 19. | 13:34:32 Ez morális felháborodás volt, és nem morális pánik. Gerő most sokat tett azért, hogy a történészek ezentúl megint háromszor is meggondolják, hogy a magyar zsidóság történetének bármilyen aspektusával foglalkozzanak. Kinek jó ez? A szélsőséges gondolkodást kiszolgáló hamis és megalapozatlan tanokat terjesztő áltörténészeknek.)

A most már lekaparhatatlanul két névhez fűződő ügyben valójában mi nyilvánul meg? Miért most? Ez a kérdés kikerülhetetlen, különösen, ha a katasztrófa megtörtént – mert a népi–urbánus vitának ez a legrosszízűbb reinkarnálódása az eleddig jól megóvott terepen – kétségtelen az. S ebben az az érdekes, hogy nem is Gerő András a vezéregyéniség – ahogy a kocsi rúdján ülő légy sem az, bármennyire így érzi, vagy érezzük, hogy húzza a kocsit.

Ugyanis a Gerő–Romsics-ügy ürügyén régi-új politikai és szellemi erőterek rajzolják fel magukat, hogy konzerválják megtépázott tekintély-monopóliumaikat – más szóval hatalmukat – a szellem, a „megmondás” területén. Azaz: politikai harccá alacsonyodott ismét a szellem, a tudomány területére tartozó problémanyaláb, mert a „megmondás” lehetőségének uralása szigorúan politikai funkció. Különösen akkor, ha a primér politikai háttér kizsugorodott mögüle, ami csak még elkeseredettebbé teszi az egykor uralt területen való megkapaszkodási kísérleteket. Ez az egykor jól berendezkedett, jelentős infrastruktúrával élő hatalom – most már csak a szellem területén – nemcsak azt szeretné továbbra is meghatározni, hogy ki mondja meg a tutit (alkot normát és kánont), hanem – nem véletlenül ebből az enigmatikus magmából tör fel a láva – ki ejtheti ki, ki használhatja a zsidó szót/fogalmat (ha így megy tovább, a zs betű is e sorsra jut), és azt milyen kontextusban? Ebből a cseppfolyós tűzből dereng elénk lidércesen a jelenlegi magyar szellemi elit igazi arca – nívója, cselekvésképtelensége – és reménytelensége.

Ez a zsarátnok már több mint egy évszázada hevül és sötétlik. A magyar szellem- és elittörténet oly tragikus fejleményeként mindig politikai involváltsággal. Ez a küzdelem, Ady zseniális kifejezésével Korrobori tánc, amit más szóval, azaz dimenzióval úgy is jellemezhetünk, hogy egyidős a zsidók belépésével a magyar kultúrába.

De erről majd máskor, jobb és nyugodtabb időkben, ha valaha lesznek, lehetnek még ilyenek.

Jeruzsálem, 2012, julius, 23.



Kőbányai János, „magyar író, szerkesztő, szociográfus, fotóművész"
(forrás: maszol.ro – Antal Erika)


A szöveget minden változtatás nélkül közöltük – a szerk.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!