Hunyady György levele – Gerő András válasza




Az alábbiakban közöljük azt a levelet, amelyet Hunyady György, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok osztályának elnöke írt Gerő Andrásnak, hogy elmondja a véleményét a Galamusban megjelent Akadémikus antiszemitizmus című írásáról.
És közöljük Gerő András válaszlevelét is.
Mindkettőt  a szerzők tudomásával tesszük.

(a szerk.)





Gerő András professzor úrnak
ELTE Bölcsészettudományi Kar

Kedves Professzor Úr,

A Galamus oldalon megjelent polémikus jegyzete széles körben váltott ki éles ellenállást. Talán nem is számolt azzal, hogy a személyes vélemény egy személyre szabott kérdésben ekkora visszhangra talál. Azonban az antiszemitizmusnak az a címkéje, amelyet Romsics Ignácra ráragaszt, a demokratikus Európában egy olyan morálisan súlyos, szakmailag megsemmisítő bélyeg, amit beható bizonyítás nélkül nem lehet rásütni egy termékeny, élő kérdések kutatásától meg nem riadó és épp tárgyszerűsége okán közmegbecsülésnek örvendő szakemberre. Különösen így van ez, ha e minősítés szándéktalanul is politikai kontextusba kerül: a demokrácia alapértékeit ma nyíltan kérdőjelezik meg szélsőjobboldali erők, akiknek mondanivalójától és szellemi arculatától kétséget kizáróan különbözik Romsics Ignác gazdag műve és tudós szerepvállalása.

A polémikus jegyzetben kimondva-kimondatlanul benne rejlik a történész-kolléga személyén túlmutató vád is. Már a cím akadémikusi minőségében aposztrofálja Romsics Ignácot, az írás érvelésében a kulcsfontosságú helyet Romsics akadémiai székfoglalójának szöveg-felszíni értelmezése foglalja el, és mintegy szellemi vérvonalként hátterében ott látja a minden további nélkül antiszemitának minősített Szekfű Gyulát és Kosáry Domokost. Az Akadémia korábbi elnökében, Kosáry Domokosban a magam részéről – és meggyőződésem szerint ebben a Filozófiai és Történettudományok Osztályának meghatározó többsége osztozik – a magyar demokrácia hitelt éremlő, nehéz és forgandó időkben bátran helytálló alakját tisztelem, és őszinte megütközéssel fogadom az őt ért inzultust. Ennyi személyességet is megengedve magamnak, el kell hárítanom az arra való lapos, indirekt utalásokat, hogy a „hivatalos tudományosság" antiszemitizmusnak nyitna teret vagy antiszemiták emlékét ápolná.

Az MTA II. osztályán tervbe vettük a két világháború közötti időszak sokoldalú, szakszerű vizsgálatát a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, 2012 őszén. Nyilvánvaló, hogy ennek és más kérdéseknek, amelyek az értékrendi változásokon áteső társadalmat foglalkoztatják, helye van a Magyar Tudományos Akadémia fórumain, sőt várható, hogy a szakmai egyetértés élénk viták nyomán születik majd meg. Ennek azonban előfeltétele, hogy az intolerancia ingerült légköre ne harapózzon el, egymás címkézése helyett tárgyi szempontok és érvek szembesüljenek, és ne tévesszük szem elől, hol húzódik a határ a demokrácia barátai és ellenfelei között.




Correspondence – flickr/bastan




Gerő András válasza


Hunyady György Osztályelnök Úrnak!
MTA Filozófiai és Történettudományok osztálya

Kedves Osztályelnök Úr!
 

Igaz, amit ír: sokaknál éles ellenállást – mintegy szervezéssel megtámogatott traumatikus hisztériát – váltott ki, hogy az Önök egyik tagtársát, Romsics Ignácot érvelt módon antiszemita értelmezési keretekkel hoztam összefüggésbe. Én ugyanis úgy látom, hogy az Önök tagtársa 2009-től fokozatosan egyre nyitottabbá vált az antiszemita értelmezési keretek irányába, és ebbe a folyamatba illeszkedett – sok más mellett – a 2011-es akadémiai székfoglalója is. 2012-re Romsics eljutott odáig, hogy az általa tárgyalt, 1920 és 1989 közti magyar sorsfordulók sorából kihagyta 1944-et, amikor is – más fontos sorsfordító események mellett – közel félmillió, a korabeli államhatalom által faji alapon zsidónak minősített magyar állampolgárt véglegesen és visszavonhatatlanul kimetszettek a magyar társadalom testéből.

Óhatatlanul az a benyomás támad, hogy a tagtárs bagatellizálta a holokauszt magyar vonatkozását, mintegy relativizálta a jelentőségét. (2012. július 18-án Morális pánik – Ahogy én látom címmel az ügyet, illetve a pánikreakciót elemző írásom jelent meg a galamus.hu internetes lapban. Tisztelettel ajánlom figyelmébe!)

Akárhogy is nézem, a tagtársnak az antiszemita értelmezési keretek irányába végrehajtott fordulata – meglehet: akaratlanul – részévé vált a magyar antiszemita intellektuális hagyomány rehabilitálási folyamatának.

Kritikám nem támadó, hanem segítő szándékú. Ha valami eddig nem volt jellemző egy adott ember gondolkodásában, s most az lett, akkor a jövőben el is tud múlni. A kritika abban segít, hogy elmondja: mi az, aminek el kell múlnia. S ez nemcsak az adott tagtárs kritizált nézeteire, hanem az antiszemita intellektuális hagyomány rehabilitálására is igaz.

Osztályelnök Úr felvetése miszerint el kell hárítani „az arra való lapos, indirekt utalásokat, hogy a ’hivatalos tudományosság’ antiszemitizmusnak nyitna teret vagy antiszemiták emlékét ápolná” nemes gesztus, de az én vonatkozásomban értelmezhetetlen.

Mint bárki más, az akadémikusok is önmagukat képviselik a tudományos életben, s rájuk is vonatkoznak a szellemi szabadság koordinátái. Azt mondanak, és úgy interpretálnak, amit és ahogy tudományos meggyőződésük, világképük diktál. Amikor pár évvel ezelőtt az Ön egyik – nem az osztályához tartozó – tagtársa arra a mélyenszántó XXI. századi álláspontra helyezkedett, miszerint a homoszexualitás olyan, mint az ágybavizelés, nem vélelmeztem, hogy ez „az" Akadémia álláspontja; eszembe sem jutott, hogy az Akadémia homofób lenne.

Sohasem gondoltam és mondtam, hogy az Akadémiának mint intézménynek értelmezési, kontextualizálási kérdésekben „álláspontja” lenne. Nem is lehet. Azon egyszerű oknál fogva, mert ezek a kérdések a szellemi szabadság körébe tartoznak. Ezért is furcsállottam, hogy az Akadémia néhány tagja – többek között az Ön osztályáról – az én érvelt álláspontommal szemben megbélyegzésnek szánt deklarációt írt alá. A szellem világában nem megbélyegeznek, hanem vitatkoznak – egyszerűen azért, mert számunkra a szellemi szabadság a gondolkozás nélkülözhetetlen kelléke; olyan, mint embernek a levegő. Aláírásukkal ráadásul – vélhetően szubjektív szándékaik ellenére – a nyilvános térben mintegy „magukra húzták” azt az értelmezést, hogy antiszemita értelmezési kereteket védenek – beleértve ebbe az antiszemita hagyományba illeszkedő névhasználatot, 1944 bagatellizálását és még sok minden mást. Ebben az értelemben jogos az Ön aggodalma, miszerint az Akadémia hárítsa el az antiszemitizmus térnyerését, hiszen ha – indirekten – több tagtárs is partner az antiszemita értelmezési keretek tudományos legalizálásához, akkor a probléma túlnő egy tagtárs kritizált nézetein. De ez nem az én problémám, hanem az Önök problémája: Önöknek kell kezelni és megoldani.

Levelében utal arra, hogy Szekfűt és Kosáry Domokost „minden további nélkül antiszemitának” minősítem. Én – ezzel szemben – így fogalmaztam: a két háború között „az érett Mályusztól és Szekfűtől a fiatalabb Kosáryig a magyar történelemértelmezést (is) áthatotta az antiszemitizmus”. S ez így igaz. Mályuszra és Szekfűre most nem térnék ki, de a fiatalabb Kosáry 1943-as, Magyarország történetéről szóló munkája egyértelműen antiszemita olvasatú írás. S ez – ismerve Kosáry kötődését Szekfűhöz és a „tudományos antiszemitizmus” hívéhez, Teleki Pálhoz – historiográfiailag magyarázható is. De egyetértek Önnel abban, hogy Kosáry későbbi intellektuális útja bizonyítja: az antiszemitizmus leküzdhető. Kosáry becsülettel bejárta ezt az intellektuális utat.

Örülök annak, hogy a II. osztály konferenciát szervez a Horthy-korszakról, noha – mint a levele apropóját szolgáltató eset bizonyítja – az igazi érzékeny pontok az értelmezésekben és a narratívákban rejlenek.

A történész általában a halottakat faggatja, de az élőknek mondja el, amit megtudott. A kérdés mindig az, hogy abból, amit megtudott, mit és hogyan mond el.

Osztályelnök Úr hivatalos minőségében írta ezt a levelet. Magántartalma nincs, közügyet tartalmaz. Ismereteim szerint a levelet megkapták az adott akadémiai osztály tagjai is. Válaszom szintén olyan közügyet érint, amely a nyilvánosság előtt zajlott, zajlik. Nincs tehát ok arra, hogy a levélváltásból kizárjuk a nyilvánosságot. A nyilvánosság az általam oly kívánatosnak tartott diskurzus szerves része. Miután levelemet Önnek elküldtem, levélváltásunkat éppen ezért nyilvánosságra hozom.




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!