Könyvnap után, egy valamikori könyvnapról
- Részletek
- 2010. június 18. péntek, 05:09
- Szász Anna
Szász Anna
Azt olvastam, hogy az idei a 77. volt azóta, hogy Supka Géza történész, publicista kitalálta és megszervezte. Továbbá hogy nem maradt ki egy sem, még a háború alatt is megtartották. Erről nincs személyes élményem. Az viszont biztos, hogy az első könyvnap, amelyen ott ténferegtem a pultokra rakott könyvek között, az 1946-os volt. Akkoriban még mindig furcsa, lebegős, félig-meddig euforikus állapotban léteztem, még mindig nehéz volt elhinnem, beleélnem magam abba, hogy élő, sőt, hogy véletlenek sorozatának köszönhetően túlélő vagyok. Hogy úgy mondjam, nem erre készültem.
Ott bóklásztam, tébláboltam tehát a könyvek között, még nem töltöttem be a 13-ik életévemet. Ma sem tudom, honnan volt pénzem, és miféle indíttatásból választottam ki éppen Füst Milán Advent* című kisregényét, noha nem ismertem az író nevét, és nem tudtam, a cím, az Advent mit jelent. Otthon aztán beleolvastam, türelmetlenül, vártam valami kerek, jó kis történetet, ehelyett szaggatott mondatokat találtam, amelyekből nem értettem egy kukkot sem. Úgyhogy csalódottan félretettem. Később, valamelyik költözésünkkor el is kallódott.
Aztán eltelt jó hatvan év, talán valamivel több. Füst Milán eközben beépült az életembe. Az ötvenes években jártam az ő híres, szombat délutáni Shakespeare előadásaira, amelyeken Shakespeare ürügyén oly sok mindenről beszélt, irodalomról persze, hogy mitől lesz irodalom az a történet, amelyet, ahogy kifejezte: „Mondhatta volna a borbélyom is”, és indulatokról, amelyek bizony nem vakok, hiszen az ember még az indulat tetőfokán sem a kedvenc tárgyát vágja földhöz, hanem valamit, ami számára kevésbé fontos. Az évek során Füst Milán legtöbb kiadott művét megvásároltam, illetve megvásároltuk az emberemmel, verseket és novellákat, a drámákat, és főművét, A feleségem története című regényt többször is, mert valahogy mindig elvándorolt. Most a biztonság okából megnéztem, rendben, megvan, ott van a helyén, úgy látszik, megnyugodott.
Füst Milán – Wikiquote.org
Az Adventtel nemrégiben találkoztam, megláttam a közeli antikvárium kirakatában, és késlekedés nélkül meg is vásároltam.
És most, több mint hat évtized után, végre elolvastam, és Füst Milán 1949-ben írott előszavából megtudtam, hogy az Adventnek, a regény születésének nem akármilyen története van.
Idézem: „Hogy az 1920-as év mely hónapjaiban írtam, magam sem tudom már pontosan megállapítani, annyi tény, hogy a Stocker és Surgoth nevű bírák embertelen magatartásának és szörnyű ítéleteinek hatása alatt fogant meg bennem egy háborgó pillanatomban.
Mikor készen voltam vele, többfelé nyújtottam be, de sehol se merték vállalni a kiadását. Még a Nyugat sem eleinte. Végre hosszú huzavona után az ’Amicus’ könyvkiadó elfogadta kiadásra és kérésemre az akkor még ismeretlennek mondható Derkovits Gyulával illusztráltatta. Utóbb, mármint az Amicus könyvkiadó e döntése után, elkérte tőlem a Nyugat is, tehát nagy késéssel ugyan, de a könyv megjelenését megelőzően végre ott is leközölték.”
A Nyugat 1923-ban közölte le.
Füst Milán így folytatja: „Mind e viszontagságok és veszteglések következtében… az ellenfél figyelme rám terelődött. Fehér tisztek kerestek a lakásomon, barátaimnál kellett rejtőznöm jó ideig, és így tovább…
Egy akkori irodalomkedvelő koronaügyész mentett meg a bajtól – ma már velem együtt ő is öregember – és örülök, hogy ezúton is kifejezhetem előtte köszönetemet.”
Majd fölteszi a kérdést: „Mert mit is akartam én mondani ezzel az Adventtel? Lelkem felejthetetlen megrendülését… Mert rettenetes volt nekem akkor értesülnöm, hogy mi zajlik odakinn. (1920-ban volt ez). …S ekkor elhatároztam, hogy a régi hűségről fogom venni a példát, vagyis példázatot akartam tenni mindazok elé, akik Jézus Krisztus nevében gyakorolták az embertelenséget. S ráébreszteni őket, hogy forradalmár áldozataik talán nem kisebb ügyért küzdenek, mint a nagy Názáreti valamikor, vagy legalábbis: hogy a szegénység és szenvedés iránti részvét dolgában semmiképp se kell előtte lesütniük a szemüket.”
Ezt gondolta Füst Milán 1920-ban, a fehér terror idején. És ezekkel az akkor nagyon veszedelmes gondolatokkal írta meg az Adventet, amely valamikor az ezerötszázas évek Angliájában játszódik, az ottani reformáció korában, amikor a katolikusokat üldözték. Egy katolikus nemesember egyes szám első személyben elmondott belső vívódásairól és félelmeiről olvashatunk. Már a könyv első oldalain ott áll: „meg kell hát állapítani végre minden hazudozás nélkül, hogy félek. Nagyon félek! S innen minden nyomorúság és gyalázat: a bujkálás és alakoskodás, a hízelgés…”
A főszereplő megismerkedik azzal a bíróval, aki annyi halálos ítéletet hozott, sokak között a főszereplő legjobb barátját is halálra ítélte: jelen volt a kivégzésén is. Hideglelős játék folyik kimondott és ki nem mondott szavakkal kettőjük: a bíró és a főszereplő között.
Füst Milán nem kulcsregényt írt. A kortársak, barátok és ellenfelek mégis pontosan tudták, hogy valójában miről is szól. A kommünről, ami ma is többé-kevésbé tabu, és arról, amit fehér terrornak neveznek. És bármit tartsunk is ma a kilencven évvel ezelőtt történtekről, egy biztos: Füst Milán az Adventtel kivételes bátorságról, hamisítatlan civil kurázsiról tett máig érvényes tanúságot.
(Elhangzott 2010. június 9-én, a Civil Rádió Kávészünet című rovatában)
* Az Ádvent meghallgatható a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében.