Félreértelmezések



Gerő András Zeidler Miklósnak írt válaszában rám hivatkozik, mint aki szerint Romsics Ignácnál nézeteiben nem antiszemitizmusról, hanem érzéketlenségről van szó.* Gerő figyelmét elkerülte, hogy én nem ezt állítottam, hanem csupán azt, hogy Romsicsnak az a koncepciója amely a holokausztot nem vette fel bizonyos magyar sorsfordulókat tárgyaló kötetébe, „nem antiszemitizmus, hanem a legrosszabb esetben is csak érzéketlenség.”

Jelentéktelen finomságoknak tűnnek ezek a különbségtételek annak, aki azt szeretné hallani, hogy Romsics Ignác antiszemita. Aki viszont a tényekre kíváncsi, netán a véleményem is érdekli, annak értékelni kellene a pontosságot. Nem azt írtam, hogy Romsics érzéketlen, hanem azt, hogy ha valaki vele szemben negatívan elfogult, akkor annak érzéketlennek tűnhet. Ez nem ugyanaz.** Azért is fontos ez a különbségtétel, mert aki őt érzéketlennek tartja, azt – tekintettel a téma hiszterizáltságára – legalább meg tudom érteni, még ha a véleményét nem is osztom. Az antiszemitázók vádjait viszont egyáltalán nem értem, mert még azt a minimális „racionális magot” sem látom mögötte, mint az érzéketlenség vádja esetében. Megjegyzem: mivel Romsics maga is érzi a kérdés fontosságát, kötetének következő kiadásába fel fogja venni ezt a fejezetet is. Ki tehát az érzéketlen?

Ide kívánkozik még két személyes megjegyzés: a legkeményebb vizsgaélményem Romsics Ignáchoz kötődik. Emlékeim szerint a vizsga csoportosan történt, mindenki tíz kérdést kapott, és ezeket kellett néhány másodpercen belül megválaszolni. Minden egyes rontás egy érdemjeggyel lejjebb szállította a végeredményt. Ha valaki nem válaszolt 20 másodpercen belül, bárki más „lelőhette” a kérdést. Akinek nem tetszett az elért jegy, jelentkezhetett bármikor pótvizsgára, de ha ott rosszabbul teljesített, rosszabb jegyet is kapott.

Bevallom, ezen a vizsgán megizzadtam. Annak ellenére, hogy semmit sem ismertem olyan jól, mint az ott számon kért tananyagot. Romsics tanár úr az ELTE oktatóitól szokatlan szenvtelenséggel, egy tévéshow vezetőjének kíméletlenségével tette fel egymás után a kérdéseket. Úgy éreztem a vizsgán, mintha magam is egy kvízműsor szereplője lennék, azzal a különbséggel, hogy pénzjutalom helyett csak az volt a tét, „leégek-e” önmagam és tanárom előtt. Ha akarnám, azt mondhatnám, hogy tanárom diákjaival szembeni kíméletlensége nyilvánult itt meg. Én azonban, aki az óráit is látogattam és együtt is dolgozhattam vele, tudom, hogy erről szó sincs. Nem ismerek még egy oktatót, aki annyit törődött volna hallgatóival, mint ő. Nem beszélve arról, hogy a tanítványaival húsz év után is baráti kapcsolatot ápol. Magyarán: csak ha valaki csak a vizsgáztatás módszereit látja és nem szereti a teljesítményorientált szemléletet, akkor nevezheti tanáromat érzéketlennek. Sajnálatos, hogy Gerő értelmezése ennél is jobban elszakad Romsics tevékenységétől.

A másik megjegyzésem Gerő András Szálasiné kapcsán írt eszmefuttatásával kapcsolatos. Tudom hogy a posztmodern történetírás szerint nincsenek tények, hanem csak értelmezések vannak. Engedtessék meg nekem, hogy Szálasiné kapcsán mégis felhívjam az olvasók figyelmét arra, hogy Gerő verziója fikció – még ha jól is hangzik. Szálasinét nem telepítették ki, hanem először internálták, majd bebörtönözték. 1956. október végén szabadult a börtönből, 1957. február 28-án papírt is kapott arról, hogy büntetését kitöltötte. Nővérének, Lutz Katalinnak Mester utca 1. szám alatti lakását ugyan elvették, de ugyanabban az épületben a II. emeleten egy iparművésznő befogadta kettejüket. Később pedig eltartási szerződést kötöttek a házban egy idősebb nővel, és cserébe kaptak nála egy személyzeti szobát (III. emelet 21.).  Szó sincsen kényszerrel egymás mellé rakott zsidó és nyilas özvegy történetéről. Mindez nem volna érdekes, ha ez a vita nem arról szólna, hogy ki kezeli lazán az írott forrásokat.***

Végezetül: Gerő András – és mellette védelmezői is – adósak azzal, hogy megmagyarázzák: ha Romsics szemében a szálkát meglelni vélik, akkor Gerő rendszeres tudományos partnere, Schmidt Mária szemében a gerenda miért nem zavarja őket? Ha Gerőt tényleg az antiszemitizmust támogató gondolatok elleni küzdelem vezetné, akkor igazán szóvá tehetné egyszer, hogy a Horthy-korszakot nemes egyszerűséggel „demokráciának” nevező tudományos partnere, akinek múzeumában tettesek és áldozatok egymástól teljesen független kategóriakén szerepelnek, mit is segít ezzel legitimálni. Ha van valami, ami az antiszemitizmus melegágya, akkor az éppen a fekete-fehér látásmód, ami a világot jókra és rosszakra osztja. Gerő András abból a szellemi műhelyből kritizál most, amely a történelem hamisításában élenjár.

(Ungváry Krisztián)


A szerk. kiegészítései:

* Gerő mondata pontosan így hangzik: „…Ungváry Krisztián […] nem véd minden mondatot, s azt állítja, hogy Romsicsnál inkább érzéketlenségről, mintsem antiszemitizmusról van szó.”(kiemelés: m. zs.)

** Ungváry Krisztián Az antiszemita (értelmezési keret) című írásában két helyen szerepel az „érzéketlen” kifejezés:

Az egyik: „Romsics szóhasználata annyiban elfogadhatatlan, hogy a ’sérelmeket szenvedett’ fordulat meglehetősen érzéketlen azokkal szemben, akiknek teljes rokonságát legyilkolták.”

A másik: „Magam is szerencsétlennek tartom, hogy legutóbbi kötetében, amely magyar történelmi sorsfordulókat tárgyal, az 1944-es éve tárgyalása egyszerűen kimaradt. Ez azonban nem antiszemitizmus, hanem a legrosszabb esetben is csak érzéketlenség.”

*** Gerő András Turpis tolmács című írásában azt írja: „Anekdotáról van szó, nem arról, hogy tartalmi párhuzamot akarnék vonni a szóban forgó eset és az anekdota szereplői között.” És azt: „Az analógiás anekdotából kitetszik: a félreértés sok baj forrása lehet.” (kiemelések: m. zs.)

A Magyar értelmező kéziszótár (Akadémia kiadó, 1972) szerint az anekdota: „Közismert személyről szó adoma”, az adoma pedig: „Élőszóban terjedő rövid, csattanós, vidám történet.”

A Wikipédia szerint „Anekdota: rövid, prózai alkotás, jellemzően csattanóval, illetve erkölcsi tanulsággal végződő történet, amely az adomával ellentétben létező történelmi személyekhez kapcsolódik. A történet lehet valós vagy kitalált, de mindenképpen hihető.”



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!