Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 24.



Bolgár György kérdései 2012. augusztus 24-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a kormány szerint nem lehet jogszerűen megakadályozni a feloszlatott gárdisták Hősök terén tartott megemlékezését, ugyanakkor minden eszközzel megvédik a plurális demokráciát minden olyan eszmével vagy cselekedettel szemben, amely a kirekesztésre és a gyűlöletre épül. De vajon van-e, amikor a kétharmados parlamenti többség tehetetlen? Németországban éppen most tiltottak be szélsőjobboldali szervezeteket demokráciaellenesség, rasszizmus, antiszemitizmus miatt.

Következő témánk, hogy a Fidesz még 37:31-re vezet az MSZP-vel szemben, az Ipsos közvéleménykutatása szerint. Hogy lehet, hogy a biztos pártválasztók körében még mindig többen bíznak a Fideszben, mivel győzi meg őket Orbán Viktor?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy kilyukadt a gyógyszerkassza, és vagy gyorsan be kell tömni hetvenmilliárd forinttal, vagy a gyógyszerek árát kell emelni? Az utolsó pillanatban majd megint odaadják a pénzt? De akkor meg mit ért az eddigi keménykedés?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy negyvenmilliárd forintos Coca Cola-beruházásról maradt le az ország a kormány multiellenes politikája miatt? Legalábbis ezt írta a Napi Gazdaság. És már csak szépségtapasz volt a kudarcon, hogy Orbán Viktor néhány hete stratégiai együttműködést ígért a cégnek. Mi lesz itt a stratégia?

És végül beszéljük meg, hogy váratlan fordulattal Tarlós István főpolgármester sem akarja, hogy az Új Színház bemutassa Csurka antiszemita darabját? Ki lesz az erősebb?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A magyar nyugdíjakat kizárólag a magyar kormánytól kell megvédeni
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára


Bolgár György:
- A napokban Orbán Viktor tartott egy előadást magyar nagykövetek előtt, és ebben többek között kiemelte azt, hogy a magyar válságkezelés milyen sikeres volt, szemben az európaival, és bár talán nem vagyunk olyan jók, mint mondjuk a lengyelek meg a szlovákok, meg esetleg a csehek, de azért remélhetőleg ehhez a csoporthoz fogunk tartozni, szemben a tehetetlenkedő európaiakkal. Kezdjük innét, hogy Ön szerint mennyire volt a magyar válságkezelés, akár a példaként említett közép-kelet-európaiakhoz viszonyítva sikeres vagy kevésbé sikeres, és mennyire volt egyértelműen sikeres a nyugat-európaihoz képest.

Katona Tamás: - A két év adatai azt mutatják, hogy a magyar válságkezelés abszolút kudarc. Most már egyértelmű, hogy Magyarországon recesszió van, az első negyedévben hátulról voltunk a harmadikak, tehát nálunk csak két országnak volt nagyobb a GDP-visszaesése, és most ott tartunk, hogy az utolsó ötben vagyunk. A kelet-közép-európai térségtől pedig gyökeresen eltér a magyar gazdaság, mert Szlovákia és Lengyelország is gyorsan, három-négy százalékkal fejlődik, mi pedig egy-másfél százalékkal visszaesünk.

- És akkor még ott van az a kirívó eredmény, hogy az Európai Unióban a legmagasabb infláció, válságos körülmények között Magyarországon van, 5,8 százalékkal.

- Így van.

- Az a furcsa, hogy lehet, hogy a magyar társadalomnak föl sem tűnik, mintha hozzászoktunk volna az elmúlt nem is annyira húsz, inkább azt mondanám, huszonöt, lassan harminc évben ehhez az inflációhoz. És nem reagálnak annyira élesen a fogyasztók arra, hogy az áraknak nem ennyivel kellene növekedniük. Megszoktuk már a saját panaszainkat is, hogy ó, már megint fölment ennek vagy annak az ára, de közben a magyar társadalom nem reagál erre élesen.

- A fogyasztó soha nem az inflációt érzékeli, hanem a reáljövedelmének a változását. Az elmúlt időszakban valóban volt magas infláció, volt kétszámjegyű is elég sokszor, de akkor azért vagy szinten maradtak a reálkeresetek – leszámítva a kilencvenes évek első felét –, vagy pedig csak egy minimális csökkenés volt. Most éppen az első félévi adatok alapján 3,8 százalékkal csökkent a reálkereset Magyarországon nettó.

- Beszéltem itt a műsorban néhány nappal ezelőtt a KSH volt elnökével – egyébként Ön is volt a Központi Statisztikai Hivatal elnöke –, tehát Mellár Tamás beszélt itt arról, hogy a statisztikák milyen szemérmesen nem számolnak be a reálkereset változásáról. Szóval arról szerettem volna egy-két mondatban kérdezni, hogy a napokban kiadott a KSH egy szokásos havi jelentést a létszám és kereset alakulásáról a magyar gazdaságban, és megint, visszatérően, a kormányváltás óta ebből csináltak rendszert, benne van az, hogy a bruttó bérek mennyivel növekedtek, a nettó bérek, vagyis az adólevonás után kézhez kapott bér mennyivel nőtt. Az azonban hiányzik, hogy az árakhoz képest mennyit ér, tehát hogy mi volt a tényleges kereset, a reálkereset. Márpedig ez a Bajnai-kormány alatt, a Gyurcsány-kormány alatt, a Medgyessy-kormány alatt, meg talán még az első Orbán-kormány alatt is úgy volt, hogy ezekben a jelentésekben szerepelt a keresetek valódi értéke. Miért van az Ön szerint, hogy ezt most megspórolják és ilyen egészen durva módon manipulálják a közvéleményt?

- Legalábbis úgy látszik, hogy visszatartják az adatokat, vagy egyre több adatot tartanak vissza. Vannak egész ágazatok, ahonnan semmilyen adat nincs. Például a bűnügyi statisztikáról semmilyen adat nincs, úgy látszik, zavarja őket, hogy két hét alatt nem sikerült közbiztonságot teremteni. De valóban, a reálkereseti adatot sem közlik, a létminimum alatt élők számát nem közölték, tehát elég sok minden van, amit most már nem közölnek. Ezzel együtt azok az adatok, amelyeket a KSH közöl, korrektek.

- Igen, tehát a dolog nem arról szól, hogy a KSH meghamisítja az adatokat, miközben az ellenzékből a Fidesz folyton ezt állította.

- Soha ilyen nem volt.

- Most sem hamisítja meg, csak éppen nem közli őket, hogy ne lássunk tisztán. Ha valaki nagyon utána akar nézni, akkor persze megteheti, meg össze is adhatja, hogy ja kérem szépen, az inflációs közleményükben ott volt, hogy 5,8 tized százalékos az áremelkedés, a bérekről szóló közleményükben ott volt, hogy nem tudom én, 1,8-cal emelkedett, tehát akkor kiszámolom, hogy mennyi a különbség, mekkora a reálkereset. De azért a magyar társadalom többsége nem statisztikákat hasonlítgat össze, hanem legföljebb meghallgatja vagy odafigyel rá – egy kis része legalább –, hogy mennyi volt a reálkereset, nőtt vagy csökkent, plusz vagy mínusz?

- Igen, sőt, ugye nem illik egy újságírónak bírálni a sajtót, de tulajdonképpen arról van szó, hogy ezt még a sajtó sem teszi meg, a médiumok sem teszik meg.

- Gyakran lustaságból nem teszik meg, vagy az is lehet, hogy tudatosan. Én néha hajlamos vagyok feltételezni, hogy csak lustaság. Átvesszük az eredetit, aztán nem kell vele foglalkozni, miközben az újságírói meg szerkesztői feladat ott kezdődik, hogy megnézem, hogy ez a hír miről szól, és milyen nagyobb összefüggésbe helyezem bele, és akkor mi mihez kapcsolódik, minek mi az értelme. Na de mindegy, ez az újságírásról szólt, mi pedig a gazdaságról beszélünk. Mégpedig arról is, hogy ugyancsak Orbán Viktor szerint, ha az IMF azzal jönne nekünk az ősszel kezdődő hivatalos tárgyalásokon, hogy csökkentsük a nyugdíjat, annak a magyar kormány ellen fog állni a végsőkig, mert nem hajlandó a nyugdíjakat csökkenteni. Az Ön tudomása szerint az IMF elkezdte pedzegetni azt, hogy csökkentsük a nyugdíjakat?

- Nem, itt Orbán Viktor saját magával vitatkozik, ugyanis az IMF ilyen típusú ajánlásokat nem szokott tenni. Az IMF azt várja a magyar kormánytól, hogy ő tegyen olyan javaslatot, amelyben a hitelkérelemmel együtt fölvázolja azt a makrogazdasági pályát, azokat a szabályokat és költségvetési lépéseket, amellyel visszafizethetővé teszik a kölcsönt. Tehát tulajdonképpen az IMF megfogalmaz néhány ajánlást. Egyébként nagyon jól látszik, hogy amiket mondott például most a nyári tárgyalások során, az éppen ellentétes azzal, amit Orbán Viktor állít.

- Mik ezek? Mondjuk az egykulcsos adó megváltoztatását úgy látszik, többször is sugalmazták, vagy megtették az ajánlatukat, hogy szerintük nem jó ez a mostani, mert aránytalanul sújtja a kiskeresetűeket, és nem hozta meg a várt gazdasági növekedési eredményt.

- Illetve úgy fogalmazott az IMF közleménye, hogy azt javasolja, az ad hoc adóintézkedések helyett fenntartható módon csökkentsék az államháztartási hiányt.

- Ebbe nem férne bele a nyugdíjak csökkentése. Ha kevesebb a nyugdíjkiadás, az abból a szempontból fenntartható, hogy az állami kiadásokat stabilan csökkenti?

- Igen, csak közben olyat is mondott egyébként az IMF, hogy a társadalom szélesebb rétegei számára előnyökkel járó növekedést kellene preferálni vagy megalapozni.

- Tehát az IMF-nek sem áll érdekében egy olyanfajta gazdasági egyensúly Magyarországon, ahol mondjuk majdnem hárommillió nyugdíjas létfeltételeit rontják, és ezáltal a fogyasztást is visszafogják, a társadalmi feszültséget is fokozzák. Ők másfajta egyensúlyban gondolkoznak?

- Az nem egyensúly, az nem teremt valós egyensúlyt. Jól látszik a mai gazdasági helyzet egyik problémája, hogy ha ilyen mértékben csökken a belső fogyasztás, azt nem lehet az exporttal ellentételezni. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy többek között ezért zuhan a gazdaság teljesítménye. Még egyszer mondom, a magyar nyugdíjakat kizárólag a magyar kormánytól kell megvédeni, mert csak a kormány tehet ilyen lépéseket, az IMF erre semmilyen javaslatot nem tett.

- Azt akartam még megkérdezni, hogy a Napi Gazdaság egyik mai híre, értesülése szerint Orbán Viktor néhány hete a Coca Cola magyarországi üzemében járt, és stratégiai együttműködést ígért a világ egyik legnagyobb vállalatának, valamint fölavatott egy új gyártósort, és lelkesen dicsérte a Coca Colát, miközben azelőtt lemaradtunk egy majdnem negyvenmilliárd forint értékű óriási Coca Cola-beruházásról, aminek az idehozatalát komolyan fontolóra vették, csak a kormány kiszámíthatatlan és multiellenes politikája miatt jobbnak látták inkább Romániába elvinni. Ez egyrészt ugye nem meglepetés, ha valóban így volt, mert akár tudunk róla, akár nem, lehetett hasonló, hiszen tudjuk, hogy a kormány mennyire kiszámíthatatlan és gyakran tőkeellenes politikát folytat. Másfelől meg az ember ebben az esetben sem hallotta, érezte, tudja, hogy ezek a nyugati nagy cégek, multik valóban elégedetlenek-e. Mindenki csendben van, senki nem szól, néha elmennek ugyan panaszra – mint a bankok – az Európai Unióhoz, de még ők is alapvetően befogják a szájukat. Hogy lehet ez, hogy ezek a Magyarországnál jóval erősebb cégek – nem tudom, hogy a Coca Cola mennyit ér a tőzsdén, de arra fölfigyeltem a napokban, hogy az Apple, az iPhone gyártója és híres számítógépgyártó körülbelül ötször annyit ér a jelenlegi részvényárfolyamok alapján, mint Magyarország egész éves termelése –, szóval hogy ezek a nagy nemzetközi vállalatok miért olyan békések, csendesek, mintha meg volnának félemlítve?

- Azt gondolom, hogy ők megfélemlítve nem érzik magukat, de kétségtelen, hogy ők a lábukkal szavaznak, amit úgy kell érteni, hogy egyszerűen Magyarországról menekül a működő tőke is és a szellemi tőke is. Ezt az elmúlt két év adatai egyértelműen mutatják és bizonyítják. Nagyon jól mutatja az, hogy az idén minden elemző azt várta, hogy milyen jelentős felfutás lesz az ipari termelésben, mert egymás után beállnak majd a nagy autógyártók, de közben az ipar termelése mégis alig-alig növekszik, sőt az első féléves termelés még csökkent is, mert hogy újabb beruházások nem jönnek. Nyolc-tíz százalékkal zuhan a beruházás, és egyszerűen ez a néhány autógyár csak részben tudja kompenzálni az elmaradó beruházásokat.

- Arról nem beszélve, hogy ha a magyar gazdaság egyértelműen a Mercedes és az Audi, meg esetleg az Opel termelési konjunktúrájának van kiszolgáltatva, tehát egy iparághoz van kötve, az életveszélyes.

- Hogyne, ezt a szlovák gazdaság helyzete 2008-2009-ben elég jól mutatta. Még most sem olyan magas nálunk a gépjárműgyártás koncentrációja, de kétségtelenül rossz az irány. Arról nem beszélve, hogy az a néhány nagyberuházás, amit nagy csinnadrattával átadott a jelenlegi miniszterelnök, az előző kormányokhoz köthető.

- Igen, mert a Mercedes is meg az Audi is akkor döntött arról, hogy idehozzák a termelés egy részét. Szóval azt akartam csak kihozni ebből, hogy ezek szerint a tőke meg a nagyvállalatok világa nem olyan, mint a politikáé, ők nem beszélnek, hanem csendben pakolnak, vagy csendben meghozzák a döntésüket, hogy akkor inkább Romániába mennek.

- Pontosan. Ők határozott döntéseket hoznak, de nem akarnak ők politikai polémiákba keveredni, erre nincs szükségük, nem szokásuk, egyszerűen csak a saját érdekeiknek, illetve a gazdasági körülményeknek megfelelő döntéseket hozzák. Egyébként a bankok is meghozták ezeket a döntéseket, de nem vonultak ki az országból, mert kétségtelenül bíznak abban, hogy 2014 után egy normálisabb társadalom- és gazdaságpolitika következik. De visszafogták a hitelezésüket, csukják be egymás után a fiókokat, és egyszerűen a hitelezés hiányában leült a gazdaság, mert ugye ez az a kormány, amelyik Széchenyit emlegeti, és a zászlójára tűzi, de nem olvassa, hiszen hitelezés nélkül egyszerűen nincs gazdaság. És ez itt is bejött.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A gyógyszerkassza hiánya és az egészségügyi béremelés perspektívája
Kincses Gyula, egészségügyi szakközgazdász, volt egészségügyi államtitkár

Bolgár György: - Azt olvasom a Népszabadság címoldalán, hogy kilyukadt az egészségügyi, illetve a gyógyszerkassza, és hogy az Egészségbiztosító azt szeretné, ha a kormány sürgősen feltöltené, mert hogy az év végéig legalább hetvenmilliárd forint kellene ahhoz, hogy a gyógyszereket a jelenlegi áron lehessen továbbadni a fogyasztóknak. Ez Önt mint egykori gyakorló egészségügyi politikust váratlanul érte? Hiszen sokan figyelmeztettek már előre arra, hogy a kormánynak ez a nagyon bátor és nagyon radikális egészségügyikassza-csökkentése nem biztos hogy végrehajtható.

Kincses Gyula: - Azt hiszem, ez senkit nem ér váratlanul, aki ehhez egy kicsit is ért. Nagy hagyománya van ennek Magyarországon, hogy a gyógyszerkasszát alultervezik. Ezzel a költségvetést, amikor beterjesztik, egy elfogadható szinten tartják, és gyakorlatilag már akkor tudja mindenki, hogy ez nem tartható. Ez gyakorlatilag az elmúlt húsz évben, de mondjuk tizennyolc vagy tizenhat évben így volt. Most sokkal nagyobb volt ez a mérték, és talán annyi a különbség, hogy most egy olyan mértékű a csökkentés történt, ami nemcsak alultervezés, hanem egy nagyon erős vágás volt, ami elindított megint egy folyamatot, amiben együtt sír és együtt nevet az összes szereplő.

-  A nevetést nem nagyon hallom.

- Így van. Hiszen egyrészt sír az állam, mert nem lesz tartható a költségvetés, ugyanakkor a betegek terhei is fognak valamit növekedni, és a gyártók ebben a rendszerben rosszabbul kell hogy járjanak.

- Hát a gyártók nagyon sírnak, ők már a működőképesség határainál tartanak. A magyar gyógyszergyártók is sírnak, mondván, hogy a hazai piacuk nagyon nagymértékben szűkül, őket az segíti ki, hogy elsősorban Közép- és Kelet-Európában még működik a piac, Oroszországban is működik, tehát a Richter meg az EGIS nagyjából megmaradnak. De például új kutatásokra nem jut pénz, és a magyar gyógyszeripar le fog maradni. Ez egyértelmű üzenet, az itt lévő nyugati, úgynevezett innovatív gyógyszergyárak pedig azt mondják, hogy ha ez így megy tovább, akkor vissza kell vonniuk gyógyszereket a magyar piacról.

- Vagy ha terméket kevesebbet is vonnak ki, de az a folyamat, ami szerencsésen elindult, hogy logisztikai központok, K+F részlegek települnek Magyarországra, bizonyosan megáll.

Márpedig a magyar gazdaság érdeke is volna, hogy ezek a nagyon fejlett, korszerű, vezető nyugati gyógyszergyárak a tevékenységük egy részét ide hozzák, és ez nekünk mindenképpen plusz lenne.

- Ez abszolút így van, csak ezzel minden kormány szembesült, hogy a gyógyszerkasszával mi a cél, iparpolitikát akarunk-e vele szolgálni, vagy támogatáspolitikában akarjuk a kasszából a legtöbbet kihozni. Ennek valahol a határmezsgyéjén kell mindenkinek lavírozni, az nem megy, hogy egyszerre azt mondom, hogy radikálisan csökkentem a kasszát, ugyanakkor másik programban pedig azt mondom, hogy az egészségipar a zászlóshajó, azon belül is a gyógyszerpiac. Tehát a két állítás együtt nem megy, de egyébként ezzel a konfliktussal mindenki szembesült. Amit még a tisztesség kedvéért el kell mondani, hogy annyiban más a helyzet, hogy nem arról van szó, hogy tisztán pénzkivonás történt, hogy változatlan feltételek mellett tettek kevesebb pénzt a kasszába, hanem pár olyan dolog is elindult, mint például ez a vaklicitnek nevezett dolog, ami a lakossági tehernövekedést egy darabig akár kompenzálja, vagy fékezi.

- Tehát, hogy a gyógyszergyártók versenyeznek egymással, hogy ki ajánlja ugyanazért a termékért a legolcsóbb árat, és akkor azt veszi meg az egészségbiztosítás.

- Ez így van, csak ez a másfajta, úgynevezett generikus, neves generikus gyártók – például a TEVA – piaci részesedésének a megzavarását jelenti, akik Magyarországon jelen vannak. Tehát ennek is inkább iparpolitikai kockázatai vannak, mint egészségbiztosítási kockázatai.

- Ha egy ilyen vakliciten az indiai gyártó jóval aláígér a Debrecenben működő TEVA-nak, akkor lehet, hogy a gyógyszerkassza tud spórolni néhány milliárdot, de lehet, hogy a TEVA kénytelen lesz bezárni. Mondjuk ez nem holnapi fejlemény semmiképpen sem, csak ilyen következménye is lehet ennek, hogy kiszorul egy itteni gyártó.

- Igen, ha elméleti kockázatokat nézünk, akkor az igazi kockázat az, hogy mi van akkor, ha az az indiai vagy akármilyen gyártó, amelyik miatt a TEVA-t vagy a magyarországi gyártók valamelyikét kiszorítjuk a piacról, olyan mélyre ment az árral, hogy ő sem tudja tartani, és csődbe megy. Akkor egy leszerelt gyárat nem lehet félév múlva, egy év múlva újraindítani azért, mert az az olcsó szereplő csak blöffölt. Tehát ilyen jellegű kockázatok mindenképpen vannak ebben. Ugyanakkor vannak pozitív fejlemények is. Tudom, hogy ezt nem mindenki fogja szívesen hallani, de szerintem az, hogy elindult a generikus programnak az a része, hogy például egyes dolgokban már hatóanyagot kell felírni, ez hasznos. De ilyen a betegek együttműködésének előírása is, ami még gyerekcipőben jár, de legalább az a gondolat, hogy az a gyógyszer legyen támogatva, amit be is vesznek, és ami használ, olyan irányba mutat, amit ha szakszerű és jó szabályozással és az emberi tényezőket figyelembe véve fejlesztenek tovább, akkor kompenzálják a pénzkivonás egy részét.

- De mondjuk azt, hogy ezeket az irányokat már korábban is fölfedezték, és 2007-től kezdve el is kezdték őket bevezetni. Hogy mekkora sikerrel, az más kérdés, tehát ilyen értelemben azt is lehetne mondani, hogy az egészségpolitika racionalizálása folyamatos. Bár lehet, hogy a politika sokszor ennek az ellenkezőjét sugallja.

- Ez szerencsére egy csomó dologban így van, hogy a szakmai rész kevésbé változik, mint az a máz, amivel le van öntve. Tehát amit szerkezetváltásnak hívunk az egészségügyben. A járóbetegközpontok felé, az egynapos sebészet felé való elmozdulás ugyanilyen dolog, és ez is szerencsére politikai ciklusokon átívelően, különböző szlogenekkel, de egy folyamatosan működő program.

- Akkor még arra szeretném, ha kitérne, hogy egykori egészségpolitikusként mennyire látja sikeresnek, vagy nem is sikeresnek, mert azt még nem lehet lemérni, de reményt keltőnek ezt a napokban elindult béremelést, ami egyrészt visszamenőleges volt az év elejéig, és orvosokat, egészségügyi dolgozókat érintett? Az előbbieket nagyobb mértékben, az utóbbiakat nem teljes mértékben. Ugye tudjuk, hogy a házi orvosok kimaradtak belőle, de az egészségügyi szakdolgozókat is kevésbé érinti, de mégis egy kísérlet, és bizonyos szempontból talán reményt keltő, hogy itt lehet tartani az egészségügyi dolgozóknak azon részét, akik már a távozás gondolatával foglalkoztak. Vagy ez egy olyan egyszeri próbálkozás, aminek időleges vagy ideiglenes hatása lehet, mert ha nem folytatódik, akkor ugyanúgy következik az elvándorlás?

- A szerkesztő úr válaszolta meg, hogy ha folytatódik, akkor...

-... Szóval még nincs végleges válasz erre, ugye?

- Így van. Magyarul ez a lépés létfontosságú volt, és elkerülhetetlen, különben nem is lépte volna meg a kormány, de olyan vészhelyzet van az egészségügyben, hogy ez megúszhatatlan volt. Ha ez egy folyamat első lépcsője, akkor lehet stabilizáló hatású, de ha úgy gondolták, hogy ezzel letudták érdemben a béremelést, akkor ez bizonyosan kevés.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A bankszektor vesztesége: nincs hitelező, nincs hitelfelvevő
Felcsuti Péter, a Bankszövetség egykori elnöke

Bolgár György: - A Napi Gazdaság és mások jelentése szerint is – mert ez a PSZÁF, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján olvasható, és erről számoltak be a lapok – a magyar bankszektor a második negyedévben több mint harmincmilliárd forintos veszteséget termelt. De talán ennél a részadatnál is érdekesebb a Heti Világgazdaság, a HVG e heti összeállítása, amely arról számol be, hogy a magyar bankrendszer 1987 óta nem látott veszteséget produkált a múlt évben, 2011-ben. Szóval bekövetkezett az, amire a pénzügyi szakemberek figyelmeztettek, hogy a bankrendszerre rárontó kormányzat nem biztos hogy a kívánt eredményt éri el. Lehet, hogy ez volt a kívánság, hogy a bankszektor forduljon veszteségbe, de lehet, hogy mégiscsak túlcsapott a határokon, hogy ha több mint húsz éve a legnagyobb veszteséget produkálta, és ez a veszteségtermelés jelenleg is tart. Az Ön értékelése szerint az történt, amit várni lehetett, vagy a helyzet még annál is rosszabb?

Felcsuti Péter: - Én azt gondolom, hogy a 2011-es év egyértelműen a végtörlesztéssel magyarázható – és elméletileg egyszeri eset –, tehát a megismétlődése, nagyon bízom benne, nem várható. 2012-ben, 13-ban, 14-ben, abban az egynéhány évben, ami még előttünk áll, én azt gondolom, hogy a fő probléma az, hogy a bankok hitelezési aktivitása lényegében megszűnt. És mert megszűnt a hitelezési aktivitásuk, ezért nem nagyon van kamatbevételük, viszont ezzel párhuzamosan a meglévő hiteleik folyamatosan romlanak. Szóval ez egy eléggé kellemetlen vagy elég rossz csapdahelyzet a bankok számára nagyon sok oknál fogva, tehát nem lehet egyetlen okra visszavezetni ezt a dolgot. Igazságtalan lenne azt mondani, hogy ez kizárólag a kormány tevékenységének köszönhető.

- Benne van a válság is természetesen.

- Benne van a válság, benne van az eurózóna válsága, benne van az a nagy bizonytalanság, ami az Európai Unióban működő bankok helyzetével kapcsolatos bizonytalanság, tudniillik azok az új szabályok, amelyek megnövelik ezeknek a bankok tőkeszükségletét, és hogy ezt a tőkeszükségletet hogyan lehet kielégíteni. Szóval nagyon sok tényező játszik most közre ebben a dologban. Egy azonban biztos, hogy ugyanazok a bankok, amelyek Magyarországon lényegében beszüntették a hitelezési tevékenységet, számos környező országban, ha óvatosan is, de újra hitelezni kezdtek, és én azt gondolom, hogy ez itt az a hír, amire föl kell figyelni. Tudniillik Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában a bankrendszer hitelezési aktivitása újraindult, miközben ma Magyarországon sem az úgynevezett magyar tulajdonú bankok – az OTP, az FHB és mások –, sem pedig a külföldi tulajdonú bankok nem hiteleznek. És azért nem hiteleznek, mert a gazdaság olyan helyzetben van, amilyenben, illetve mert a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytat, meg a bizalom hiányának is köszönhetően. Szóval ezek együttesen olyan helyzetet teremtenek, ahol a kereskedelmi bankok tulajdonképpen nem nagyon akarnak hitelezni, pontosabban, ha akarnak hitelezni, akkor csak olyan kamat- és biztosítéki feltételek mellett, amire nem nagyon van kereslet. És ez ördögi körré tud átalakulni, hogy a bankok nagyon szigorú feltételek mellett akarnak hitelezni, ezt az ügyfelek nem tudják teljesíteni, és egy idő után az ügyfelek azt mondják, hogy úgysem fogunk hitelt kapni, nem is érdemes fejlesztésekben gondolkodni. És ezek így egymást erősítve egy nagyon rossz spirált tudnak létrehozni.

- Ezek a bankösszesítések részben azt mutatják, hogy maga a forgalom is csökkent reálértékben, tehát nemcsak a veszteség volt tavaly majdnem háromszázmilliárdos. Az elég brutális…

- Elég tragikus.

- …hogy a forgalom maga is csökkent, az úgynevezett mérlegfőösszeg reálértékben mindenképpen, és ezen belül a vállalati hitelek is csökkentek, meg a fogyasztói, a lakossági hitelek is. Tehát sehol nincs meg az a biztonság, hogy akarnának és képesek volnának hiteleket felvenni a bankoktól kedvező vagy normális feltétek mellett.

- Igen. Ezek oda-vissza működnek. Ugye az előbb azt próbáltam mondani, hogy ha a bankok bizonyos feltételek mellett hajlandók is adni, azok a feltételek az ügyfelek számára irreálisan keménynek tűnnek, vagy azt gondolják, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudnák kitermelni az ilyen hitelek visszafizetéséhez szükséges forrásokat. Inkább fel sem veszik ezeket a hiteleket, és mivel ők nem veszik fel, a bankok meg nem nyújtják. És ez a helyzet az, amikor a gazdaságban nem keletkeznek új beruházások, nem bővül a vállalatok tevékenysége, és mindaz, amit most látunk, amire azt mondjuk, hogy a GDP egy, esetleg másfél százalékkal csökken idén, és jövőre is nagyon bizonytalan, hogy mi fog történni, jelentős mértékben visszavezethető arra, hogy megszűnt a banki hiperaktivitás.

- És ugye nem azért – ahogy erre többször is utalt –, mert a bankok olyan gonoszok volnának és olyan szigorúak, hogy nem akarnak senkinek adni, inkább viszik haza a pénzt, hanem azt is látjuk ezekkel a fejleményekkel egyidőben, hogy a kilencven napja nem törlesztett, vagyis bizonytalanná vált adósságokat sem a lakosság, sem a vállalatok nem tudják egyre nagyobb arányban visszafizetni. Ez a kilencven napon felül nem törlesztett adósság a vállalati körben tizenöt százalékos, a lakossági körben tizenhárom százalékos, vagyis ilyen magas arányban nem fizetik vissza az adósságokat, és ez megrendíti a bankok helyzetét.

- Igen, megrendíti, de azért valamennyire árnyalni kell ezt a kijelentést. Ugye ez egy arányszám, aminek van egy számlálója, meg van egy nevezője. A nevező a bankok által nyújtott összes ilyen jellegű hitel, és felül a számlálóban vannak a nem fizető hitelek. Na most, ha a bankok hitelezési tevékenysége nem bővül, hanem csökken, akkor a nevező változatlan. Tehát – ha úgy tetszik – van egy természetes vagy egy automatikus növekedése ennek a nem fizetési aránynak, hiszen a nevező állandó.

- Ha nőne az új hitelkihelyezés, akkor ez nem tűnne ilyen drámainak, ugye?

- Így van, ez a dolog lényege, tehát ha itt egy dinamikus vagy egy elfogadható szintű hitelezési tevékenység lenne Magyarországon, akkor ezek a számok sokkal kevésbé lennének drámaiak.

- Vegyük a második legnagyobb magyar bankot, az OTP után ez az osztrák Erste. És a nem visszafizetett hitelek aránya most már húsz és fél százalék. Az egy tragikus adat, nem?

- Ez egy borzasztóan magas szám, de itt még egy harmadik árnyaló tényezőt behoznék, amit lehet olvasni most már a szakértői elemzésekben, hogy a bankrendszer, tulajdonképpen azt lehet mondani, kettészakadt. Vannak a bankrendszernek azon tagjai, amelyek, ha szelíd mértékben ugyan, de képesek nyereségesek maradni, és van a bankrendszernek néhány más tagja, amely az előző években nagyon agresszívan növekedett, ezek továbbra sem képesek a nehézségekből kikászálódni, és az Erste inkább az utóbbihoz tartozik.

- Az Erste, meg a német tulajdonú MKB tartozik még ezekhez, ugye?

- Az MKB is oda tartozik, így van. Tehát úgy néz, mintha lenne két-három olyan külföldi tulajdonú bank, amelyik viszonylag jól, hát nem jól, de mondjuk nem nagyon rosszul került ki ebből a rossz időszakból, ezek közé tartozik az Unicredit, a Citi, a Budapest Bank stb., és úgy tűnik, hogy a korábban nagyon agresszívan növekvő Erste, Raiffeisen, CIB, MKB, ez az a négy, amelyik jobban megszenvedi a válságot.

- Van még egy érdekes – ha tetszik – kakukktojás ebben a banki sorban, ugyanis 2011-ben harmincnyolc milliárdos, 2010-ben majdnem húszmilliárdos veszteséget mutatott föl az állami tulajdonban lévő MFB, a Magyar Fejlesztési Bank. Ez vajon hogyan értékelhető, minősíthető? Mert azért nem egy szokványos bankról van szó.

- Azt kell mondanom, hogy az állami tulajdonú bankok sorsa az – minthogy az állam irányítja őket és nagyon gyakran fejlesztéspolitikai célok megvalósításának a szolgálatába állítják őket, tehát nem ritka –, hogy nem szerepelnek valami jól. És még hozzávehetjük, hogy Magyarországon az állam jellemzően nem csupán valamilyen emelkedett fejlesztéspolitikai célokat tart szem előtt, hanem nagyon gyakran az állam nevében eljárók elé konkrét üzleti célokat is állít. Tehát az, hogy az MFB ennyire rosszul szerepel, őszintén szólva engem nem lep meg olyan rettenetesen. Mint hírlik, az állam ennek ellenére még sokkal nagyobb szerepet szán az MFB-nek a jövőre nézve, százmilliárdos feltőkésítésről olvastam. Ez bizony azokat a fejlesztési, politikai célokat hivatott majd szolgálni, amiről beszéltem. Ezért én azt gondolom, hogy az MFB-ről még hallani fogunk mint a veszteséges bankok egyikéről.

- De ehhez ugye egyértelműen közpénzből megy a feltőkésítés.

- Teljes mértékben.

- Tehát amit ott elveszít az állami bank, az mindannyiunk közös pénze.

- Az el van veszve, ez így van.

- Amit az Erste elveszít, az osztrák részvényeseké.

- Az osztrákok jajgatnak, és az osztrákok azt a pénzt pótolják is. Amit az MFB el fog veszíteni, azt csak a magyar állam, illetve Ön meg én pótolhatjuk.

- Ehhez képest mivel magyarázza azt, hogy például az Erste nem akar kivonulni Magyarországról? Tavaly volt valami százötvenmilliárd forintos vesztesége, tehát a teljes magyar banki veszteség fele lényegében az Erstéé volt, de a bank vezérigazgatója néhány hete talán a portfolio.hu-nak nyilatkozott, és azt mondta, hogy maradni akarnak. És bár nagyon nem értenek egyet a kormány politikájával, de úgy érzik, hogy Magyarország mégiscsak fontos és szükséges, és talán belátja a kormány is, hogy nem a világnak van szüksége Magyarországra, hanem Magyarországnak a világra.

- Igen, én is olvastam, és azt gondolom, hogy ez egy korrekt nyilatkozat volt a részéről. Ennek ellenére, ha egy icipici cinizmussal vegyíteném ezt az elismerést, akkor hozzátenném azt, hogy ezek a bankok túl sokat invesztáltak már Magyarországba ahhoz, hogy ilyen könnyen ki tudjanak innen menni.

- Tehát nem olyan egyszerű ez, mint leszerelni egy gyártósort a Coca Colánál, és átvinni Romániába, egy bank felszámolása sokkal veszteségesebb.

- Így van. A Coca Cola egynéhány könnyűszerkezetes épületből áll, a gépeket öt perc alatt leszerelik, elviszik, ez semmi. Tehát azt kell mondanom, hogy jóformán semmifajta erőfeszítést nem jelent. A bankok százmilliárdokat invesztáltak pénzben, gépben, emberben ezekbe a piacokba, tehát nagyon rövid távon ezeknek a bankoknak nincs ilyen lehetőségük. De ennek ellenére igaz, amit a vezérigazgató úr mond, hogy a bankok nem is rövidtávú játékosok, tehát én azt gondolom, hogy ők úgy gondolják – és nem feltétlenül ok nélkül gondolják azt –, hogy ők ezt ki fogják várni. Úgy értem, ezt a rezsimet.

- Mindabból, amit itt nekünk elmondott az elmúlt tíz percben arról, hogy mi a helyzet a magyar bankrendszerben, mi következik 2013-ra, 2014-re nézve a magyar gazdaságban?

- Az az igazság, hogy sokkal szívesebben lennék optimista, meg szívesebben mondanék ilyen rózsás előrejelzéseket, de én történetesen a pesszimisták közé tartozom. Se a magyar gazdaság általános kilátásait illetően, sem azon belül a magyar bankrendszer kilátásait illetően semmilyen különösebb optimizmus nincs bennem, ez egy stagnáló időszak lesz még évekig.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!