rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 28.

Igazak-e a KSH foglalkoztatottsági adatai?
Simon Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő, a szocialisták foglalkoztatási szakpolitikusa

Bolgár György: - Két érdekes hír is napvilágot látott ma, az egyik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal kiadott bizonyos értelemben egy diadaljelentést, hogy a foglalkoztatottság a 2008-as válság előtti szintre emelkedett itt az elmúlt hónapokban, és tíz év óta a leggyorsabban nőtt a foglalkoztatás Magyarországon. Egyidejűleg viszont olvasom, hogy a Dunaferr, a Dunai Vasmű nyolcszáz ember elbocsátását tervezi. Önök az ellenzékből mit gondolnak, melyik az iránymutató, melyik a lényeges adat vagy mit jelentenek ezek az adatok, amelyek ellentmondani látszanak egymásnak?

Simon Gábor: - Bármennyire furcsának tűnik is, de a két információ együtt mutatja annak a foglalkoztatás- és gazdaságpolitikának az ellentmondásait, amelyet az elmúlt két évben tapasztaltunk. Az egyik oldalon, a versenyszférában egy nagy múltú céget, a Dunaferrt és azon belül a budapesti XVIII. kerületben a Lőrinci Hengerművet, egy 1949-ben alapított céget zárnak. Ha ez a döntés így valósul meg, akkor kétszázötvenhat főt küldenek el és bezárják a Lőrinci Hengerművet. Tehát a versenyszférában nyolcszáz fő leépítése történik meg, miközben, ha a statisztikai adatok mögé nézünk, azt látjuk, hogy a mostani bővülés egyharmada a közfoglalkoztatásból származik. A kormányváltás után eltelt időszak új munkahelyeinek a kétharmada a közfoglalkoztatásból származik. Tehát egyik oldalon, a reálgazdaságban, a versenyszférában munkahelyek szűnnek meg, a másik oldalon pedig a közfoglalkoztatás révén a kormány próbál valamelyest javítani a helyzeten. Nézzünk a dolog mögé, a közszférában egy nyolcórás foglalkoztatásban ma nettó 47 ezer forintot lehet keresni, a versenyszférában azért ennél magasabb minimálbérek vannak. Nyilvánvalóan ez egy rendkívül rosszirányú átrendeződés, ez is ennek az ellentmondásos és fenntarthatatlan gazdaságpolitikának a jellemzője.

- Tegyük hozzá, hogy a foglalkoztatás még egy szektorban látszik bővülni, ez a bizonyos egy és öt közötti személyzetet alkalmazó kicsi- vagy mikrovállalkozások. Tehát lényegében az önfoglalkoztatók lehetnek ezek, mert a versenyszférát az öt főnél többet foglalkoztató vállalatoknál, egységeknél vagy cégeknél tartja számon a KSH. De ez nem tartozik igazán a versenyszférába, nem lehet a magyar gazdaságot fellendíteni egy-két fős kisvállalkozásokkal, ezek lényegében csak a vegetálásra jók. De ha így van ez, akkor a közfoglalkoztatás és ez az önfoglalkoztató vegetálás miért látszik az egyetlen válasznak arra a válságra, amely kialakult Magyarországon? Miért nem képes a kormány minden jelszava ellenére változtatni ezen?

- Nézzünk a folyamatok, a számok mögé és egy lássuk azt, hogy valójában mi zajlik a háttérben. Nagyon tanulságos, ha csak a Központi Statisztikai Hivatal mostani adatait és a hozzákapcsolódó kormányzati, győzelmi jelentéseket megnézzük: egyrészt hol van ez a szám ahhoz képest, amit a kormány ígért az egymillió munkahellyel kapcsolatban, hol van ahhoz képest, amit a miniszterelnök úr az elmúlt napokban oly sokszor elmondott, hogy 5,5 millió foglalkoztatottat szeretne ebben az országban.

- Ráadásul úgy mondta ezt el – ez egészen elképesztő, nem is tudom felfogni, hogy mondhatta ezt, de minden információ szerint ezt mondta –, hogy a következő egy-két évben szükség van 5-5,5 millió munkahelyre összesen, különben Magyarország gazdasága továbbra is törékeny marad. De nem lehet a mostani 900 ezerhez képest egymilliót vagy egy és félmilliót létrehozni. Hogy képzeli ezt?

- Már megszoktuk, hogy az elmúlt két évben nincsen olyan ígéret, amit sikerült volna betartania. Egymillió munkahelyet ígértek, ha részarányosan nézzük, akkor eddig mínusz nyolcvanegyezernél vannak, és ami egyébként teljesült, annak is a zöme a közfoglalkoztatásban, egy alacsonyabb, kiszolgáltatottabb, sokszor az éhbérért történő foglalkoztatási feltételek közepette jött létre.

- Tehát ez a fajta foglalkoztatás inkább valamilyen szociális-társadalmi funkciót tölt be és nem gazdasági vagy versenyképes funkciót.

- Nem gondolkodott el azon esetleg, hogy ennek ahhoz a nagyon sajátos Orbán-féle keleti unortodox posztállam szocialista modellhez lehet közel, amikor az állam a legnagyobb foglalkoztató és ezen keresztül a munkavállalók a leginkább kiszolgáltatottabb helyzetben vannak? Ez talán beleillik abba a képbe, amit a miniszterelnök úr gondol az országról.

- Tehát van benne rendszer is, van benne elképzelés is, csak ez az elképzelés és rendszer nem jó.

- Harmincháromezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a versenyszférában, tehát a reális gazdaságban, ott, ahol a működő tőke van, ahol beruházások vannak, ahol nem a közpénzből, hanem magánpénzből jönnek létre új munkahelyek. Abszolút rossz szerkezetű a foglalkoztatásban ez a változás. Ahogy Ön is említette és én is mondtam, a közfoglalkoztatásban egy kiszolgáltatott, éhbérért és közpénzből történő foglalkoztatás oldalán van bővülés. Én csak remélem, hogy Orbán miniszterelnök úr ezt a plusz egymilliót nem az állami foglalkoztatottak körében, a 47 ezer forintos nettó jövedelem kategóriájába gondolja el.

- Ez teljesen abszurd. Ha majdnem félmilliót elérne a számuk és még másokat is aktivizálnának, akkor sincs plusz egy vagy másfél millió hadra vagy munkára fogható ember. Szóval ennek az egésznek ilyen szempontból sincs értelme. Aztán ha egymillió embert meg akarnának fizetni állami pénzből, akkor nincs az a költségvetés, amelyik ezt lábon kibírná. Szóval az egésznek tulajdonképpen semmi értelme, úgyhogy javaslom, hogy ne is erről beszéljünk a továbbiakban, hanem arról, ami ilyenkor mindig felvetődik. Na és az MSZP mit tudna csinálni? Na és az MSZP mit tudna ajánlani ebben a kétségtelenül nehéz nemzetközi és hazai gazdasági helyzetben?

- Helyben is és országos szinten is szükségesek lépések. Kezdem a kicsiben. A XVIII. kerületben Ughy Attila és Kucsák László fideszes képviselők ténykedése révén úgy látom, hogy nem sikerül megmenteni ezeket a munkahelyeket. De önkormányzati vezetőként – mert ezek az országgyűlési képviselők egyben önkormányzati vezetők, polgármesterek, alpolgármesterek – nyugodtan létrehozhatnának egy helyi vis maior keretet, amely az elbocsátott dolgozók támogatására szolgálna. Nyugodtan csökkenthetnék a helyi vállalkozások adóterheit, a következő éves költségvetésnél tervezhetnék azokat a foglalkoztatást és a helyi kerületi beruházást élénkítő támogatásokat, amelyek egyébként ma elengedhetetlenül szükségesek. Nagyban, első lépésként a munkára rakódó terheket kéne csökkenteni.

- Megvolna ehhez a forrás? Tehát, ha például adott esetben MSZP-sek vezetnék a kerületet, akkor megtalálnák erre a forrást?

- Igen. Ajánlásokat és javaslatokat is tettünk és most is fogunk tenni. Már korábban is helyben, a frakciónk folyamatosan benyújtott olyan önkormányzati előterjesztéseket, írásos, dokumentálható javaslatokat, amelyek leírták azt, hogy milyen forrásból, honnét elvéve, hogyan lehetne ezeket a problémákat orvosolni. Nagyban, országos szinten. Ezt az unortodox gazdaságpolitikát abba kéne hagyni és csinálni egy rendes, beruházást ösztönző, kiszámítható, foglalkoztatásbarát, növekedésbarát politikát, aminek része az is például, hogy a munkára rakódó terheket csökkenteni kell. Része az is, hogy egy másfajta adó- és jövedelempolitikára van szükség. Ma a minimálbéren foglalkoztatottak jövedelme csökkent, nem kisrészt azért, mert az adójóváírást kivezették. Az a tény, amiről az előbb beszéltünk, hogy a közszférában, illetve a közfoglalkoztatásban dolgozóknak nettó 47 ezer forintja van, ami egyébként korábban, az előző kormányban 60 ezer fölötti összeg volt, ennek a két évvel ezelőtti vásárlóértéke mindössze 38 ezer forint volt. A csökkenések nem kis részben abból is származnak, hogy az adójóváírás a legalacsonyabb keresetűeknél megszűnt. Ezek egymással összefüggő dolgok és én egy szemléletváltást is javasolnék. A helyi gazdaságok, a helyi társadalmakban zajló együttműködések támogatása, összefogása azon a településen, ahol az ott élők képesek egymással együttműködni akár egy-egy szövetkezetben, akár egy közös termelési folyamatban, ott elviselhetőbbek ezek a tervek. Ott, ahol erre nincs mód vagy nincs lehetőség, igény, ott sokkal súlyosabban élik meg ezt az emberek.

- Szóval, mit tudna kitalálni például az MSZP, ha valóban elbocsátják a Lőrinci Hengermű kétszázötvenhat dolgozóját? Hogyan lehetne rajtuk segíteni?

- Először is helyben – amint említettem –, az önkormányzat vezetésének van felelőssége abban, hogyan gondozza ezeket az embereket. Nem úgy, mint ahogy a Malév elbocsátott munkavállalóit. Ott az önkormányzat erejéből annyi telt, hogy egy PR értékű álláskeresést terveztek, ahol életvezetési tanácsokat adtak a Malév dolgozóinak. Abból nem lesz megélhetés.

- Jó, a dolgok persze így összerakódnak, hagyták a Malévet is bedőlni. Ezek szerint lehet, hogy a Dunaferr sorvadását vagy visszahúzódását és csökkentését is elnézik, ahelyett, hogy megpróbálnák valamilyen módon segíteni az életben maradását?

- Abszolút. Én nem tudom, mert a hírek nem szólnak erről, hogy például amikor a miniszterelnök úr találkozott a Dunaferr vezetésével néhány hónapja, akkor azon a tárgyaláson vajon szóba került-e már ez a leépítés, tett-e a kormányzat olyan ajánlatot, javaslatot, amely a leépítés megakadályozása irányába mutatott. Nem olyan régen a Coca-Colánál a miniszterelnök úr látványosan bejelentett egy beruházást, miközben a szakújságírók már megírták, hogy annak a beruházásnak, amely egy-kétmilliárd forint volt, a többszörösét, negyvenmilliárd forintot már korábban beruházott a Coca-Cola, csak nem itt. Ez mind azt mutatja, hogy a kormányzat magatartásán változtatni kell, mert nem lesz új munkahely, nem lesz befektető, nem lesz beruházó, aki egyébként Magyarországon új munkahelyet hozna létre. Kicsiben ugyanez a helyzet: vállalkozásbarát politikára van szükség. Az önkormányzat kell hogy támogatást nyújtson ezeknek az embereknek, akik most utcára kerülnek, akár úgy is, ahogy említettem, hogy egy vis maior keretet állítanak fel az átmeneti időszakban támogatás céljából. Meg kell nézni, hogy az önkormányzati vállalatoknál van-e olyan felajánlható munkalehetőség, amit igénybe lehet venni. Nem szabad hagyni, hogy ezek az emberek elkallódjanak. Nincsen – utánanéztem gyorsan – a XVIII-XIX. kerületekben, a délpesti régióban most annyi felajánlható munkahely a gazdaságban, ami automatikusan megoldaná ezt a problémát. A közszereplőknek, a felelős önkormányzati és parlamenti képviselőknek is van feladatuk abban, hogy ez a helyzet megoldható legyen.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!