Példa a demokratikus közhatalom kialakítására: A rendőrség demokratizálása I.
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2012. augusztus 30. csütörtök, 03:21
1. rész: Csak a demokrácia!
Magyarországon két éve programszerűen zajlik a demokrácia felszámolása és valamiféle félkommunista (lásd az államtól való függőség tervszerű kiépítését), félkapitalista (lásd a verseny kiiktatását, a korrupció intézményesítését) és félfeudális rendszer (lásd a vazallusi rendszernek a gazdaságban, a politikában és a kultúrában való kiépítését) kialakítása. Mindeközben szabadon tenyészik az országban a rasszizmus és pártokká szerveződött az embertelenség. A demokratikus ellenzéki pártok pedig nagyon nehezen fogják fel, hogy megváltozott a helyzetük és ebből eredően a feladatuk. Nincs és nem lehetséges ma Magyarországon olyan demokratikus ellenzéki párt, amely egymaga képes lenne kivezetni az országot abból a gazdasági és kulturális csődből, amelybe a jelenlegi jobboldali pártok taszították. Nem véletlenül tették ezt, nem ügyetlenségből, hanem szándékosan, előre megfontolt szándékkal, és lássuk be, ebben tömegek követték őket lelkesen, és éppen ez a kulturális csőd legnyilvánvalóbb bizonyítéka. A baj azonban még ennél is nagyobb, mert a magyar társadalom minden szegmensében megfigyelhető az erkölcsi züllés. Tisztában vagyok vele, hogy éppen a jobboldal jelenlegi képviselői állítják, hogy erkölcsi megújulást hoztak, tudom, hogy Orbán Viktor számtalan beszédében az erkölcs őreként, sőt felkent prófétájaként szólt a híveihez. Ahelyett azonban, hogy felemelte volna, lezüllesztette az erkölcsöt, mert a legfontosabb elvvé az erőszakot tette meg. Soha nem fogta fel, sem ő, sem a követői, hogy a másik ember szabadsága és méltósága minden hatalom előtt áthatolhatatlan akadályt kell képezzen. Ma sem érti, hogy a szolgaság (a kiszolgáltatottság), amelyet olyan nagy lendülettel és lelkesedéssel hozott létre az elmúlt években, lezülleszti az erkölcsöket. Az úr-szolga kapcsolat egyik oldalról sem erkölcsös, mert az erkölcstől teljesen különböző minőségről szól.
Mivel országunk problémái ennyire súlyosak és minőségileg is különböznek mindattól, amivel 1990 után szembe kellett néznie a demokratikus ellenzéknek, kezelhetetlenek a szokásos módon. Most nem számít, hogy az egyik pártnak miben térnek el az elképzelései a többitől, mert nem a rendszerek működtetéséről, hanem magukról a rendszerekről van szó. A kérdés most az, hogyan lehetséges olyan intézményeket kialakítani, amelyek képesek működésük közben a demokratikus viszonyokat újratermelni – és erre a kérdésre minden demokratikus pártnak és minden demokratának, legyen jobb- vagy baloldali, azonos választ kell adnia. Ha jól érzékelem, akkor ettől meglehetősen messze vannak a pártok is és a civilek is. Pedig a demokrácia intézményei se nem jobb-, se nem baloldaliak, egyszerűen csak demokratikusak.
Éppen ezért most csak és kizárólag a demokrácia számít! Az előző választás alkalmával az utcákat elöntötték a plakátok, amelyeken az állt: „Csak a Fidesz!”, a neonácik pedig azt írták a maguk plakátjaira, hogy „Csak a nemzet!” Mindkettő hamis és hazug célt tűzött a választók elé. A Fidesz jelszavában már ott rejlett az önkényuralom: egyetlen párt, egyetlen vezér! A Jobbik jelszava pedig azt hazudta, hogy létezhet nemzet demokrácia, azaz egyenlőség és szabadság nélkül, pedig ez lehetetlen!
Csak a demokrácia tehet minket nemzetté, csak a demokrácia teremthet olyan cselekvési feltételeket, amelyek lehetővé teszik a tehetségek kibontakozását, gazdagabbá és élhetőbbé teszik az országunkat. Számunkra tehát most csak a demokrácia a fontos! Azoknak a különbségeknek, amelyeknek a demokratikus ellenzék akkora jelentőséget tulajdonít, kizárólag a demokráciában van értelme!
Ebben a helyzetben a demokrata értelmiség feladata szerintem az, hogy tudását felhasználva felvázolja a demokrata politikusok és a választók számára a se nem jobb-, se nem baloldali, azaz demokratikus intézményeket. Demokrata értelmiségiek – konzervatívok, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok és a többiek – talán képesek megtenni azt, amit a politikusok ma még nem: meghatározni a jövendő magyarországi demokrácia legfontosabb, irányzatmentes sajátosságait, és perspektívát nyújtani a választóknak, mert csak akkor érdemes leváltani a Fideszt, ha nem ugyanaz folytatódik tovább, amit ők elkezdtek.
Persistence of silliness and cynisme – flickr/jef safi
A rendőrség, hasonlóan a közhatalom más intézményeihez nem jobboldali és nem baloldali. Viszont felépülhet és működhet antidemokratikus, illetve demokratikus módon. Sokan és sokszor leírtuk és elmondtuk már, hogy a jelenlegi magyar rendőrség antidemokratikus jellegű, de még ebben a formájában sem volt megfelelő az orbáni új rendszer (a Nemzeti Együttműködés Rendszere) számára, és szinte azonnal hatalomra jutása után hozzálátott az átalakításához, vagy mondjuk inkább úgy, a szétzilálásához. Az átszervezés következménye pedig az lett, hogy a rendőrség még a korábbiaknál is alkalmatlanabbá vált a társadalmi problémák kezelésére. Alkalmatlansága pedig a politikai hatalomtól való függésének arányában folyamatosan növekszik. Senkinek se legyen kétsége, bár a rendőroktatásban vannak súlyos hiányosságok, mégsem a rendőrök szakmai tudása akadályozza, hogy feloszlassák a pogromra készülő félkatonai, rasszista alakulatokat. A döntés a kormány politikusainak kezében van, ők pedig nem akarnak szembeszállni a gárdistákkal és a mögöttük lévő újfasiszta párttal, még az is lehet, hogy kedvesek a szívüknek.
Röviden összefoglalva a jelenlegi magyar rendőrség szaktudását, kompetenciáit, kultúráját, működésmódját és felépítését tekintve egyaránt alkalmatlan a demokráciában megkövetelt feladatoknak az ellátására, ezért minden egyes ízében meg kell változnia ahhoz, hogy hozzá tudjon járulni az élhető közösségek létrejöttéhez és fennmaradásához. A jelenlegi rendőrség nem alkalmas a helyi problémák megértésére, sem a társadalmi kooperációra, tevékenysége sok esetben nem csökkenti, hanem növeli a feszültségeket – jó példa erre Gyöngyöspata, Devecser vagy Cegléd. (A szélsőjobboldal agresszív akciói éppúgy nem kaphatnak helyet a demokráciában, ahogyan a terrorizmus sem. A kettő között egyébként is rendkívül szoros a kapcsolat, a Jobbik gárdáinak támadásait nyugodtan nevezhetjük a társadalom elleni terrortámadásoknak.)
Teljesen mindegy, hogy konzervatív vagy szociáldemokrata oldalról nézzük a rendőrséget: neki képesnek kell lennie arra, hogy elfogadja és a magáénak vallja a demokratikus értékeket, a társadalmi státustól és minden egyébtől független egyenlőséget és a szabadságra való azonos jogot. Ez többek között azt jelenti, hogy bár a mindenkori kormányzat irányítja a rendőrséget mint szervezetet, biztonságpolitikai célokat tűz elé, meghatározza a költségvetését stb., a rendőrség mégsem a kormányt szolgálja, hanem a demokráciát, közvetlenül pedig a demokrácia működését leíró jogot. Vagyis van a rendőrség működésének egy olyan területe, ahová csak közvetett eszközökkel és sokszor csak pártközi konszenzussal tud belépni a kormány, és amennyiben nem így tesz, az épp olyan bűncselekmény, mint a bolti lopás, és a rendőrnek nemcsak joga, de erkölcsi kötelessége is nyilvánosan fellépni ellene.
Aztán a rendőrségnek arra is képesnek kell lennie, hogy megértse a helyi társadalmak folyamataiból eredő problémákat, és a polgárokkal, valamint a helyi társadalom intézményeivel együtt optimális megoldásokat találjon rájuk. Mivel ezek a problémák rendkívül sokrétűek és a feltételektől függően változónak, a rendőröknek képzetteknek kell lenniük. Rendkívül fontos, hogy a beavatkozás, illetve a problémakezelésben való részvétel módjának megválasztása szintén a rendőrség felelőssége. Ez azt jelenti, hogy a rendőrségnek számolnia kell azzal a hatással, amelyet a tevékenysége kivált, ez ugyanis a legfontosabb követelmény, amit egy demokratikus rendőrség elé kell állítanunk. Az erőszak, a mai kormányzat által ismert egyetlen módszer csak speciálisan alkalmazható, a rendőrség ugyanis már régóta nem erőszakszervezet. Az univerzális eszközként alkalmazott erőszak növeli a káoszt a társadalomban és növeli a korrupció valószínűségét is.
Ha demokratizálni akarjuk a rendőrséget, akkor azt kell végiggondolnunk, milyen feltételeket kell kialakítanunk ahhoz, hogy a fenti követelmények valósággá váljanak, és ne járjunk úgy, mint Pintér Sándor a két hét alatt megteremtett renddel. A sorozat további részeiben ezeket a feltételeket tárgyalom, a legvégén pedig azt, mi mindent kell felszámolni ahhoz, hogy demokratizálni lehessen a rendőrséget.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
