rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. szeptember 7.

A választási együttműködés szükségességéről
Szabó Zoltán, volt MSZP-s országgyűlési képviselő, jelenleg a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja

Bolgár György: - Tegnapi műsoromban egy hallgató arról beszélt, mennyire egyetért Önnel, a tegnapelőtt a Népszabadságban megjelentetett cikkel. „Dönteni kell” volt a címe, és arról szólt, hogy az ellenzéki demokratikus pártoknak mihamarabb el kell határozniuk magukat, döntésre kell jutniuk. És az Ön egyértelmű véleménye szerint meg kell állapodniuk abban, hogy valamiféle szövetségben próbálják meg leváltani az Orbán-kormányt. Miért kell dönteni, és miért minél hamarabb? Hiszen van még erős másfél év a döntésre.

Szabó Zoltán: - Kétségtelenül van még másfél év, és nem is kell ennek a döntésnek azonnal és minden részletében megszületnie, azt azonban mindenképpen el kell dönteni – és ugye ez volt a dolog lényege – valamennyi ellenzéki pártnak, hogy leváltani akarja-e az Orbán-kormányt, megfosztani akarja-e a hatalmától a Fideszt, vagy inkább osztozni akar vele a hatalomban. Tudniillik az Orbán-kormányt leváltani, a Fideszt eltakarítani másképpen, mint a demokratikus ellenzék összefogásával, egész egyszerűen nem lehet. Ezt el kéne dönteni.

- Mi van akkor, ha az MSZP a következő egy évben úgy megerősödik, hogy – nem szeretem a biztos pártválasztókat, de jelenleg mondjuk a teljes lakosság körében olyan huszonvalahány lehet a Fidesz-százalék és tizennégy-tizenöt MSZP – megfordul az arány, és az MSZP lesz a legnépszerűbb párt a teljes választókörben? És akkor úgy gondolhatja az MSZP, hogy jó, lehet, hogy kétharmadom egyedül nem lesz, de biztosan megverem a Fideszt?

- Akkor az MSZP lehet, hogy egyedül megnyeri a választást. Egyáltalán nem bizonyos, hogy megnyeri egyébként, tekintettel arra, hogy a választókerületeket úgy rajzolták át, hogy elég erős baloldali fölény esetén is tudjon győzni a jobboldal, de nincs kizárva. Ebben az esetben az történik, hogy az MSZP megnyeri a választást, kormányt alakít, majd tíz hónap múlva anélkül bukik meg, hogy bármit tudott volna csinálni, tudniillik az alaptörvény, illetőleg az annak hatálya folytán bebetonozott fideszes pártkatonák a különböző független intézmények élén mindenféle kormányzati működést meg tudnak akadályozni. Nem lehet adótörvényeket csinálni, mert ahhoz kétharmad kell, nem lehet költségvetést csinálni, mert a Költségvetési Tanácsnak joga van vétót emelni ellene, és a Költségvetési Tanácsban addigra fideszes pártkatonák fognak ülni. Ha a Költségvetési Tanács nem enged költségvetést csinálni, akkor a következő márciusban a fideszes köztársasági elnök föloszlathatja a parlamentet, és újra jöhet a Fidesz.

- Magyarán azt mondja, hogy praktikus okokból csak kétharmados többséggel volna szabad, vagy volna érdemes győzni, ennek eléréséhez pedig csakis valamiféle ellenzéki koalíció vezethet?

- Így igaz. Ha a következő kormány elnökét nem Orbán Viktornak hívják, akkor az illető csak kétharmados többséggel a háta mögött tud kormányozni. Ez nem föltétlenül jelenti azt, hogy az egész kétharmadnak a kormánykoalícióhoz kell tartoznia, de azt mindenképpen jelenti, hogy annak a kétharmadnak elszántnak kell lennie a demokratikus intézményrendszer, a köztársasági intézményrendszer, a jogállam visszaállításában.

- Tehát legalább annyiban egyezzenek meg, és ezért indítsanak mondjuk közös jelölteket, hogy visszaállítsák a jogállami normákat, és aztán nem kell feltétlenül mindenkinek a kormányhoz csatlakoznia, csak ennek végrehajtását ellenőriznie és jóváhagynia a parlamentben?

- Így van, többé-kevésbé ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint ami 1990-ben volt. Ugye 1989-ben egy olyan alkotmányt fogadott el az ellenzék, a Nemzeti Kerekasztal, és ennek nyomán a parlament, amelyik nagyon erősen megkötötte az akkor még hatalmon lévő állampárt kezét, és ennek következtében kétharmad nélkül gyakorlatilag kormányozhatatlanná tette az országot. Az SZDSZ nem szállt be, vagy az MDF nem vette be az SZDSZ-t a koalícióba, hogy kétharmada legyen, de azzal kezdték a parlamenti ciklust, hogy megállapodtak abban, hogy azokat a fékeket az alkotmányból, amelyek az országos kormányozhatóságát megakadályozzák, kiveszik, és aztán az SZDSZ maradt ellenzékben 94-ig. Én inkább annak örülnék, ha a demokratikus ellenzéki pártok együtt kormányoznának 2014 után, de ha ez nem lehetséges, ha a programok túl távol állnak egymástól, akkor legalább ennyiben meg kell állapodni.

- Hiszen egy demokratikus minimum már most is létezik közöttük, de minimális közös nevező szükséges abban, hogy mit kell mindenképpen megváltoztatni.

- Így igaz. És legalább az egyéni választókerületekben muszáj közös jelölttel indulni, mert ahol két demokratikus ellenzéki jelölt fog indulni egy választókerületben, azt a választókerületet vagy a Fidesz vagy a Jobbik el fogja vinni. Ahhoz, hogy a választó, aki azért mégiscsak szuverén ember, akinek vannak politikai preferenciái, vannak pártszimpátiái, jó szívvel szavazzon egy másik párt jelöltjére a saját választókerületében, mert ott a megállapodás szerint mondjuk MSZP-s jelölt indul, és az LMP-s választónak őrá kéne szavaznia, ahhoz szükséges egyfajta tanulási folyamat. A választót ehhez hozzá kell szoktatni, meg kell győzni, és meg kell értetni vele azt, hogy ez így van rendjén, és bizalmat kell benne ébreszteni.

- Azt mondja, hogy az utolsó néhány hónap, két-három-négy hónap erre már nem lesz elegendő, mert több lesz a bizalmatlanság meg a kölcsönös sértettség, esetleg a gyűlölet, hogy miért nem támogattatok minket, bezzeg eddig ezt meg ezt mondtátok? Szóval az egyszerű szavazó azt fogja gondolni, hogy én akkor se fogok szavazni az MSZP-re, vagy én ezekre az LMP-sekre akkor se adom a szavazatomat, ha nincs MSZP-s jelölt a listán?

- Pontosan így van. Minél később történik a megállapodás, minél később érti meg a demokratikus ellenzék valamelyik pártjára szavazni kívánó polgár, hogy ezek együtt kívánnak működni, annál több sérelem fog fölhalmozódni. Jogos sérelem egyébként, hiszen elkerülhetetlen, hogy a pártpolitikai csatározás során egymás érzésein és ennek következtében egymás választóinak érzésein sebeket ejtsenek.

- Ön, ha jól tudom, matematikus volt, ugye?

- Igen.

- Ezért talán az Ön számolási készsége kicsit jobb, mint sok más politikusé.

- A matematikusok nem igazán számolnak, de a logikai készségem feltétlenül.

- Mindenesetre most a számolásra akartam rákérdezni. Tudniillik azt írja a cikkében, hogy ha összefognának a demokratikus pártok, és így indulnának neki a választásnak, akkor nem is kellene a támogatottságukat olyan nagymértékben megnövelni a jelenlegihez képest ahhoz, hogy megszerezzék ezt a meghatározó többséget. Márpedig most, ha mindent összeadunk, a felmérések szerint van valami kis többségük, de azt mondja, hogy az összefogás már önmagában annyit fog jelenteni, hogy nem lehetetlen elérni a kétharmadot, akkor sem, ha egészében nem áll a feje tetejére a közvélemény-kutatási ábra.

- Igen. Valamennyit persze még erősödniük kell. Ugye ez a cikk, amit a Népszabadságba írtam, Lendvai Ildikó egy hónappal korábban megjelent cikkére válasz tulajdonképpen, ahol Lendvai Ildikó nagyon helyesen írja le azt, hogy pusztán az együttműködés ténye jelentősen erősítheti a demokratikus ellenzéki pártokat. Tudniillik rengeteg olyan választó van, aki ma azt válaszolja a közvélemény-kutatónak – és így is gondolja –, hogy ő nem szavaz, vagy az ördög tudja, hogy kire szavaz. Nincs itt világos karakter, nincsenek programok, ezek csak egymást ölik, mi az ördögnek menjek én választani? Az együttműködés ténye rengeteg ma bizonytalan szavazót állíthat az ellenzék mellé. Ez az egyik, hogy úgy mondjam, szociálpszichológiai érv. A másik érv viszont az, ami az én érvem ebben a cikkben, hogy matematikailag is erősödik a három párt, ha együttműködik. Azt mutattam ki, hogy a mai támogatottság mellett, ha most vasárnap tartanának választásokat, minden egyes párt körülbelül tíz mandátummal többet szerezhetne, ha együttműködve indulnak, mint akkor, ha külön-külön indulnak. Tudniillik, ha külön-külön indulnak, akkor az egyéni választókerületekben egy csomó jelöltjük kiosztja, kioltja egymást. Ha a demokratikus ellenzéki szavazatok háromfelé oszlanak, akkor nyilván nehezebb megverni úgy a Fideszt, mint ha egy jelöltre esnének.

- Igen, ez egy nagyon könnyen érthető, praktikus érv. De van még egy politikai is. És az ember ilyenkor arra gondol, hogy ha valaki, a Demokratikus Koalíció egyik ismert politikusa összefogást sürget, akkor ez biztos azért van, mert a Demokratikus Koalíció e pillanatban a legkisebb a demokratikus ellenzéki pártok között, nekik a legfőbb érdekük, hogy bekerüljenek a parlamentbe, hiszen egyedül nem biztos, hogy erre meglesz az esélyük. Nem ez mozgatja Önöket?

- Mi szilárdan hiszünk abban, hogy akár egy most vasárnapi választáson egyedül is bekerülnénk a parlamentbe. Nem ez mozgat bennünket. Kétségtelen, hogy ma a legkisebb ellenzéki párt mi vagyunk, bár az az igazság, hogy olyan jelentősen a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint nem vagyunk elmaradva mondjuk az LMP-től. De ettől függetlenül tényleg mi vagyunk a legkisebbek. Ennek ellenére azt mondom, hogy szerintem nem nekünk leginkább érdekünk ez, és erről szól a cikk, hogy dönteni kell, el kell dönteniük a pártoknak, hogy mit tartanak fontosnak. Azoknak a pártoknak, amelyek Orbán Viktor, a Fidesz-kormány leváltását tartják fontosnak, egyformán fontos az együttműködés, mert másképp nem lehet. Annak a pártnak, amelyik úgy gondolja, hogy maradjon inkább Orbán Viktor, csak ő kerekedjék fölül a többi ellenzéki riválison, maradjon egyedül az ellenzéki térfélen, mert meg tudja csinálni azt, amit Orbán Viktor a jobboldalon, hogy egy a tábor, egy a zászló, annak a pártnak természetesen elképzelhető, hogy nem fontos az együttműködés. Pusztuljanak inkább a kisebb pártok, maradjak én egyedül, és majd 2018-ban egyedül verem meg Orbán Viktort. Ez az elképzelés esetleg működhet, de én nem szeretnék még négy évet Orbán Viktorból, nekem ez a hátralévő másfél is elég sok.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái