rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. szeptember 11.

Orbán mondjon le; miért az IMF a bűnbak
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke

Bolgár György: - Épp hallom a híreinkben, hogy egy rendkívüli sajtótájékoztatón követelte a miniszterelnök lemondását. Arra lettem volna kíváncsi, hogy hogyan reagálnak erre a ma kiszivárgott értesülésre, hogy Orbán Viktor mindenféle aggály ellenére személyesen adott utasítást a gyilkos azeri katonatiszt átadására. Ezek szerint Önök is levonták ebből az azonnali következtetést, hogy ez így tűrhetetlen és elfogadhatatlan.

Mesterházy Attila: - Abszolút, hiszen ma kiderült, hogy Orbán Viktort mind Martonyi úr, mind pedig Navracsics úr figyelmeztette arra, hogy egy ilyen döntésnek mik lesznek a következményei. Tehát ebből az is egyértelművé vált a mai nap, hogy a miniszterelnök pontosan tudta, mire számíthat, ha szabadon engedi a baltás gyilkost. És ahogy Ön is említette, maga a miniszterelnök ismerte el ma, hogy ő hozta meg személyesen a döntést, tehát ő az egyedüli felelős. Sajnos megint azt tapasztaltuk, hogy a miniszterelnök ész nélkül és erőből hozott döntést. Ezért mondtuk azt, hogy morálisan megsemmisült a miniszterelnök, és ha egy miniszterelnök morálisan lenullázta magát, akkor alkalmatlan a feladata elvégzésére. Ezért szólítottam fel a miniszterelnököt a lemondásra. Azonban nem vagyunk mi sem naivak, nem gondoljuk, hogy a miniszterelnök hirtelen meggondolja magát és feladja a hivatalát, de mivel nem tudja felmérni és érzékelni a döntéseinek súlyát, ezért valamilyen kontrollt kell a miniszterelnökre rátenni. Ez pedig nem jöhet máshonnét, mint a Fidesz-frakcióból. Ezért Rogán Antalt is felszólítottam arra, hogy a Fidesz-frakció tegyen egy féket a miniszterelnökre, hiszen ha a két legbefolyásosabb minisztere sem tudta megakadályozni a károkozását, akkor már csak a Fidesz-frakció tudja ezt megtenni. Az viszont egyértelmű, hogy a miniszterelnök cselekedetei nem kiszámíthatóak, és sajnos ma már nem is beszámíthatóak.

- Feltételezem, hogy a Fidesz-frakcióban az esetleges elégedetlenkedők vagy kritizálók nem az MSZP elnökével fogják megosztani a fenntartásaikat, de hátha vannak olyan MSZP-Fidesz-kontaktusok, talán félig-meddig ismerős vagy baráti alapon egyes emberek között, amik eljutnak Önhöz is. Szóval hallott olyasmit, hogy a Fideszben bárki azt mondja, hogy azért ez már kínos? Hogy nem kellett volna ilyesmibe belesodorni az országot, mert ez már több mint felelőtlenség? Vagy ez megmarad a Fidesz zárt falain belül?

- Nézze, maga az a hír, amit ma, azt hiszem, az egyik internetes portál közölt, amire én is hivatkoztam, hogy mind a Külügyminisztérium részéről Martonyi úr, mind pedig a KIM részéről Navracsics Tibor figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy nem szabad kiadni az azeri baltás gyilkost, mert azonnal szabadon fogják engedni és morálisan vállalhatatlan következményei lesznek egy ilyen politikai döntésnek, azt mutatja, hogy azért a Fideszen belül is voltak, akik erre fel figyelmeztették a miniszterelnököt. És az internetes hírekből azt is látjuk, hogy Kövér László is kritizálta a miniszterelnököt ezért a döntésért. Ha pedig az úgymond mezei fideszes országgyűlési képviselőkről beszélünk, akkor – senkit nem akarnék kompromittálni – azért a folyosói beszélgetésekből kiderül, hogy a fideszes képviselők közül is van olyan, aki a józanabbik félhez tartozik. Ők úgy fogalmaznak, hogy nem volt szerencsés ez a döntés. És aggódást látunk a szemükben, mert nem pontosan értik, hogy minek alapján hozza a miniszterelnök a döntéseket, és mire számít, amikor egy ilyen döntést meghoz.

- Ön az elmúlt napokban, hetekben több helyen is járt külföldön, legutóbb, ha jól tudom, az amerikai demokrata párt elnökjelölő kongresszusán. És bár ilyenkor nyilván nem egy magyar pártelnököt fognak elsősorban figyelemben részesíteni, mert ugye sok külföldi érdeklődő van, és a főszereplő az amerikai elnök, de azért talán vannak olyan amerikai politikusok, akik nagyjából tudnak arról, hogy mi zajlik Washingtonban vagy mi az amerikai kormányzat véleménye, és ők is érdeklődnek Magyarország iránt. Szóba került ott, vagy a nemzetközi szocialista találkozón olyan kérdés, hogy mit csinál ez a magyar miniszterelnök? Mit csinál ez a magyar kormány? Mi ez az azerbajdzsáni ügy és hogy képzelik ezt?

- Abszolút. Ugye ezek nagyon sokszor nem hivatalos beszélgetések, ezért az embernek vannak a korlátai, hogy mit idézhet, de tény és való, hogy foglalkoztatta a kérdés nemcsak az amerikai politikusokat, hanem az ott jelenlévő sok más országból érkező politikusokat is, akik figyelemmel kísérik a magyarországi eseményeket és értetlenül álltak a kormányzati politika vagy épp a miniszterelnöknek a döntései előtt. Az azeri baltás gyilkos kapcsán azért merek egy kicsit határozottabban fogalmazni, mert az ATV be is számolt több interjúban arról, ahogy kongresszusi képviselők elmondják az ezzel kapcsolatos aggályaikat. És az is nagyon sokat elmond, hogy ahogy megtörtént ez a döntése Orbán Viktornak, nem sokra rá egyrészt aggodalmát fejezte ki az Amerikai Egyesült Államok elnöke az ügy kapcsán, és további információkat és magyarázatot kért a magyar kormánytól, hogy miért, mi alapján, milyen célból hozott ilyen döntést. Tehát látszik, hogy ez nagyon erősen megmozgatta a nemzetközi közvéleményt is. Az Economist nevezetű angol nyelvű lapban már jó pár hónappal ezelőtt a magyar miniszterelnököt úgynevezett csodabogárnak hívták és így írtak róla, és ez sosem jó érzés, hogy bármelyik magyar miniszterelnököt is ilyen módon nevezik. De tény és való, hogy egyre kevésbé értik külföldön, hogy mit miért tesz a miniszterelnök. Éppen ezért beszélek én is arról, hogy egyszerűen nemcsak hogy nem kiszámítható a miniszterelnök viselkedése és politikai döntései, hanem most már ez a politika nem is beszámítható.

- Az elmúlt napokban még egy érdekes dologgal hívta fel magára és politikájára a figyelmet a miniszterelnök, amikor előadta a nem létező súlyos IMF-feltételeket és közölte, hogy a szocialistákkal ellentétben ő majd jó megállapodást fog kötni a Nemzetközi Valutaalappal. A szocialisták tudják szembesíteni a Fideszt azzal, hogy ők annak idején milyen megállapodást kötöttek? Hogy az mennyire szükséges volt ahhoz, hogy abban a hirtelen kialakuló nagyon súlyos világválságban el lehessen kerülni a legrosszabbat? Vagy már nem érdemes visszamutogatni a négy évvel ezelőtti eseményekre, elég csak arra rámutatni, hogy a miniszterelnök megint nem mondott igazat?

- A tényeket azért mindig érdemes rögzíteni, ezt meg is tettem a hétfői miniszterelnöki beszédre reagáló mondataimban. Egyértelművé vált, hogy a miniszterelnök szemérmetlenül hazudott, amikor ezt a listát felsorolta. Nincs ilyen levél. Aki látta a parlamenti közvetítést, az hallotta, hogy a miniszterelnök egyszerűen kikerülte az én kérésemet. Ugye én azt mondtam neki, hogy hozza nyilvánosságra azt a levelet, amiből idézett, hogy az IMF-nek milyen követelései vannak. Erre ő azt mondta, hogy ő nem tud olyan levelet nyilvánosságra hozni, amit nem ő írt, és majd az EU meg az IMF tudja. Tehát ilyen zavaros, kesze-kusza, összevissza beszédet mondott. Most természetesen mi az EU-hoz is meg az IMF-hez is fordulunk, mert ha a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy forduljunk oda, akkor természetesen oda is fogunk fordulni. De ezt csak azért tesszük, hogy végigjárjuk ezt az utat, és fekete fehéren bebizonyítsuk, hogy nincs ilyen követeléslista és a miniszterelnök hazudott. Ráadásul ugyanezt tette a parlamenti beszédében is, amikor a 2008-as megállapodást rossz megállapodásnak minősítette. A miniszterelnök látható módon egy tudatos politikai kommunikációs játszmát vív, megpróbálja valahogy megmagyarázni azt, hogy miért kell neki megszorításokkal előállni ebben az évben és a jövő évben is. De nem hajlandó elismeri, hogy ez a saját csődös gazdaságpolitikájának a következménye, hanem bűnbakokat keres. Általában a szocialistákat szokták megtalálni ilyenkor, de most az IMF lett az új bűnbak. A 2008-as megállapodás – Ön pontosan tudja, de talán a hallgatóknak is érdemes felidézni – egy három részletből álló húszmilliárdos hitelszerződés volt, ennek az első két elemeként kétszer hatmilliárd eurót hívott le a kormány. Az első hatmilliárdot az államadósság olcsóbb finanszírozása végett kellett hogy lehívjuk, a legdurvább válságkörülmények közepette. Ez volt 2008 vége. A második hatmilliárd euró a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékába került, nem költötték el. A harmadik részletet pedig nem hívta le az akkori szocialista kormány, mert már olyan állapotban volt a gazdaság, hogy a piacról is lehetett olcsón finanszírozni a magyar államadósságot. Ehhez az összeghez egyébként Orbán Viktor nyúlt hozzá először, amikor Mol-részvényeket vásárolt belőle.

- Méghozzá milyen nagyszerű eredménnyel. Ötszáz milliárdba kerültek, és most érnek háromszázötven milliárdot.

- Igen, bukott rajta a magyar adófizető százhatvan milliárdot.

- Sokszor felvetődik itt a műsorban a hallgatók részéről, meg megkapják gondolom újságíróktól is rendszeresen, hogy rendben van, sok minden igaz abból, amit mondanak, de mégsem tudják megfelelő elánnal, hatásfokkal képviselni ezt. Nem jut el az emberek többségéhez, talán más módszereket kellene alkalmazniuk. Itt van például a DK, ők most éhségsztrájkhoz folyamodtak a választási regisztráció ellen. Kapnak is a fejükre mindent, hogy pont ez hiányzik, majd pont ezzel fogják megoldani a problémát. De az látszik, hogy mindenki kétségbeesetten keresi a fogást a kormányon, de egyelőre nem találja, nem találták ki még sem azt az üzenetet, sem azt a módszert, amivel el lehetne jutni tömegekhez, hogy az, ami történik, nemcsak, hogy rossz, hanem életveszélyes is.

- Látja, Ön is rámutatott arra, hogy nagyon nehéz megfelelni ennek a sokféle elvárásnak, hiszen én a DK kezdeményezésével olyan értelemben egyetértek, hogy a cél, amiért ezt a figyelemfelkeltő akciót megszervezték, vagy végigcsinálják, az nagyon helyes, mi is osztjuk ugyanezeket az aggályokat. Egyben van más véleményünk is, mi azt gondoljuk, hogy a regisztrációval együtt is el lehet zavarni a csudába ezt a kormányt. Hiszen amíg a választópolgárok az urnáknál titkos szavazáson, szavazófülkében szavazhatnak, addig minden kormány és minden politikus leváltható. És az a politikus, amelyik eljátssza a becsületét és nem tartja be a választási ígéreteit, eddig mindig úgy járt, hogy a magyar nép leváltotta. Így fog Orbán Viktor is járni 2014-ben. De való igaz, hogy van egy nagyon komoly apatikus tömeg Magyarországon, amelyet nagyon nehéz például a médián keresztül is elérni, hiszen Ön nálam sokkal jobban tudja, hogy nagyon szűk azoknak a köre, milliós nagyságrendű csupán, akik úgymond fogyasztják a politikai típusú híreket és érdeklődnek a közélet iránt. Éppen ezért kell alternatív módszereket alkalmazni. Mi nagyon sokat az emberek közé. Nagyon sokat beszélgetünk azokkal, akik kétségbeesettek, akik keresik a megoldást. És engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljam Önnek is, és a hallgatóknak is, hogy Kelet-Magyarországon hét megyében rengeteg alkalommal, több tízezer emberrel találkoztak személyesen a szocialista politikusok. És a legutóbbi közvéleménykutatások azt mutatták, hogy amikor alternatívát adtunk – ez a mi Kelet-Magyarország-programunk – tehát elmondtuk az embereknek, mi hogyan csinálnánk másképpen, és sok személyes találkozón magyaráztuk el ezt a választópolgároknak, akkor ez azt az eredményt hozta az elmúlt öt hónapban, hogy Kelet-Magyarországon erősödött meg legjobban a szocialista párt. Tehát van értelme az ilyen típusú, úgymond ajtótól ajtóig, személytől személyig való kommunikációnak, és erre fogjuk helyezni a hangsúlyt most az ősszel is. Én magam is ezt fogom tenni, és minden kollégámnak kötelessége személyes találkozókon öt, tíz, ötszáz, ötezer emberrel találkozni és elmondani a saját szocialista elképzeléseinket a különböző problémák kapcsán.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái