Ön hogyan látja? – Interjúsorozat a regisztrációról – II. Gyurcsány Ferenc
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2012. szeptember 13. csütörtök, 03:10
|
Lánczos Vera interjúja
Lánczos Vera: – A nyár végén merült fel bennem az előzetes regisztrációval kapcsolatos interjúsorazat ötlete, mert meglehetős érdektelenség és közöny övezte ezt a tervet a politikai közéletben, holott a választójog szűkítését amúgy minden demokratikus politikus elfogadhatatlannak mondta, csak éppen tiltakozás nem volt tapasztalható. Amikor ebben az időpontban megállapodtunk, még nem tudtam, hogy a mostani beszélgetés már egy demonstráción fog készülni, és nem csak arról, hogy a Demokratikus Koalíció mit szándékozik majd tenni ez ügyben. Közben tehát változott a helyzet, egy párt – a DK – már tiltakozik, de engem az is érdekel, hogy az ellenzék különböző pártjai, formációi legalább ebben a kérdésben miért nem találnak egymásra. A Demokratikus Koalíció megpróbált-e a más ellenzéki pártot bevonni?
Gyurcsány Ferenc: – Nem. Az LMP kerüli még az együttműködés látszatát is, az MSZP is egyelőre inkább riválisnak tekint bennünket. A Fidesz leváltásában való együttműködés szükségessége nem indokolja, hogy egyes politikai akciókban ne mutassuk meg önállóan az arcunkat.
– Amikor először értesültem, hogy éhségsztrájkra készülnek, és hogy éppen egy bulvárműsorban fogják bejelenteni, őszintén bevallom, nagyon nem tetszett az ötlet. Sejtettem, hogy milyen reakciók lesznek erre, üres magamutogató akciózásnak mondják majd, nem arról beszélnek, amiről a demonstráció szól. De felülvizsgáltam a véleményemet, amikor tapasztaltam, hogy valóban eljutott olyan emberekhez is a hír, akik csak kereskedelmi adókat néznek, és pozitívan reagáltak. Mit mérlegeltek, amikor így döntöttek?
– Nagyjából ilyen szempontokat. Ez nem veszélytelen politikai eszköz. Ha nem vigyázunk, nagyon könnyen önmaga politikai paródiájába fordulhat. Ráadásul a balliberális oldal hajlamos lenézően, előítélettel tekinteni a tömegkultúrára, illetve a tömegkultúrához kapcsolódó kifejezésmódokra. Ezért természetes, hogy a blogszféra fanyalog, a kérdés azonban az, hogy a mögötte lévő választói sokaság hitelesnek tekinti-e a gesztust, vagy sem. Itt dől el egy ilyen akció sorsa. Én már az Avason is úgy láttam, hogy noha sok vitát váltott ki, a választói sokaság értékelte a gesztust. Az Avasból is tanulva, igyekszünk vigyázni arra, hogy ez dolog a lehető legőszintébb és sallangmentes legyen. Igen, ez abban az értelemben kampányeszköz, hogy intenzív kifejezésmóddal közvetlenül a választókhoz szól. A választók tömegét döntően a médián keresztül lehet elérni, a média ingerküszöbe viszont végtelenül magas, a politika iránt nem túlságosan fogékony. A vita így nem teoretikus, hanem praktikus: hogyan lehet a némaság, az érdektelenség falát úgy áttörni, hogy amit teszünk, az mégsem teátrális vagy gejl, gagyi, önmagáért való stb. Az első két nap után, úgy érzem, hogy ennek az elvárásunknak vagy mércénknek meg tudtunk felelni. Nincs ebben hamisság, szándékaink szerint végképp nincs. Az elmúlt két napban nagyon sokan elkezdtek a regisztráció bevezetéséről beszélni, olyan értelemben, hogy mi is a baj ezzel, milyen következményei lehetnek.
– A Fidesz politikája az erő fetisizálására épít. A magyar társadalom, amely hagyományosan az erő tiszteletére kondicionált, jól rezonált erre. Az elmúlt 10-12 évben végletessé vált a megosztottság, a politikai nyelvezetben a jobboldalon mindennapossá a verbális agresszió. Nem véletlen, hogy mára a társadalom többsége elundorodott a politikától. Volt valami tudatosság most abban, hogy olyan eszközt, egy szelíd ellenállási formát válasszanak, amely ellentétes a cinikus és arrogáns hatalmi nyomulással szemben? Valami hasonló történt Tétényi Éva esetében, amikor menetelést hirdetett Esztergomért, vagy Nagy Navarró Balázsék éhségsztrájkjánál a TV-székház előtt, és említhetjük az éhségmenetet is – mindez a túlerővel szemben kevesek bátor ellenállása.
– Van tudatosság a békés eszköz választásában. Azon túl, hogy szelíd, van még egy elem ebben: tudatosan önsanyargató. Gyakorló politikusok nagyjából tudják, hogy beszélni könnyű. Azt azonban, hogy értelmes mondatokat képesek megfogalmazni, önmagában már nem tekintik elegendő teljesítménynek a választók. Mi tud egy ilyen akciót hitelesíteni? Nyilván az, ha van benne erőteljesebb személyes szerepvállalás, kiállás. Ezt a pluszt fejezi ki szándékaink szerint az „önsanyargatás” vállalása. Lehet ezzel ironizálni, de azt tudom mondani mindenkinek, már a második napon, hogy tessék kipróbálni csak vízen, csak üres teán élni, ezt végigcsinálni egy hétig. Nagyon érdekes, egyben meglepő tapasztalatunk máris, hogy jönnek az emberek, és egyik csoportjuk azt mondja: tartsanak ki. Én egyébként erre a reakcióra számítottam. A másik csoportjuk meg azt mondja, és ez a meglepőbb, hogy köszönjük maguknak. Ezzel az fejezik ki, hogy helyettük és értük tesszük. Ez nagyon pozitív és erőt adó visszajelzés
– Elképesztő, de jellemző az az agresszív ötletet, hogy a sztrájkolók inzultálására „Nagy zabálás piknikre” toboroznak részvevőket a Facebookon. Ez ugyanaz a mentalitás, amit annak idején a füttyögők, kereplőzők képviseltek, de túl is megy ezen. Mintha számukra a legirritálóbb éppen a tiltakozás formája lenne, amely kikezdi ennek a politikai kultúrának a lényegét, a magától értetődő behódolást az erősebbnek, a hatalomnak. Ezért akarják lejáratni, nevetségessé tenni.
– De nem fognak sikerrel járni.
– Jól gondolom, hogy az Ön mostani politikusi világlátásában már jelen van az elmúlt évek tapasztalata arról, hogy milyen politikai kultúra vesz bennünket körül? Mert voltak bizonyos illúziók, amelyek az Ön kudarcában szerepet játszottak. Sokkal nagyobb demokratikus elkötelezettséget feltételezett az a politika, amelyet Ön képviselt, mint ami a valóságban létezik.
– Jelentős illúzióink voltak. Miután lemondtam a miniszterelnökségről, jó ideig csoportlélektannal foglalkozó könyveket olvastam. Talán korábban kellett volna. Az volt a konklúzióm, hogy a mi világunk, ez a baloldali, szabadelvű világ valami súlyos tévedésben van. A ráció igézetében szervezzük életünket, mintha azt hinnénk, hogy a választók valamiféle racionális mérlegelőgépek: egyénileg értékelik a hasznokat és az áldozatokat, s ehhez képest támogatnak vagy nem egy politikát. A választók többsége ezzel szemben egy csoport tagjaként viselkedve nem elkülönülten, nem feltétlenül racionálisan ítél, hanem ösztönösen osztja a csoport ítéletét, a csoport ítéletalkotásában pedig sok a nem haszonelvű racionalitáson nyugvó motívum. Igen, teszek magamnak szemrehányást, hogy nem értettük ezt a jelenséget.
– Valójában a Fidesz ennek éppen a fordítottját csinálja.
– Abszolút így van.
– Én politikai pedofiliának nevezem, ahogy a Fidesz politizál. Felmérték, hogy egy demokráciadeficites országban élnek, erre az állapotra rájátszottak, és visszaéltek vele. Így szereztek teljhatalmat, amit minden társadalmi és jogállami kontroll kikapcsolásával arra használtak fel, hogy az országot kiszolgáltatott és védekezésképtelen állapotba hozzák. Mindebben nagy szerepe volt annak is, hogy a kommunikációs teret eluralhatták. Ha visszatekint a médiához való viszonyára, ott nem voltak komoly illúziói? Konkrétan arra gondolok, hogy elegendő volt-e egy egyébként korrekt álláspontot képviselni, ami egy nyugati demokráciában természetes, hogy a média függetlenségét tiszteletben kell tartani, és kész.
– Ez egy feloldhatatlan erkölcsi és stratégiai dilemma volt, és az is maradt. Több eleme van ennek. Ha egyszerűen fogalmazok, akkor az egyik dilemma úgy szól, hogy lopunk vagy nem lopunk?
– Csak lopással lehetett volna másképpen viszonyulni?
– Magyarországon a média, kevés kivételtől eltekintve, rossz üzlet. A nagy televíziók közül egyetlenegy nyereséges. Veszteséges üzletbe kevesen teszik a saját pénzüket, a lopott pénz tud elég olcsó lenni ahhoz, hogy a befektetés forrása legyen. Erős meggyőződésem, hogy a jobboldali média jelentős része mögött a Fidesz-kormány alatt a költségvetésből törvénytelenül kivont pénz áll. Én ilyen áron nem akartam médiát építeni a baloldalon.
De van itt még valami. Elődeim, talán kivétel nélkül, időnként felhívták vagy felhívatták a hírigazgatókat, híradók főszerkesztőjét, és voltak javaslataik, hogyan kell szerkeszteni a hírműsorokat, mit szeretnének és mit nem látni, hallani. Én nem így működtem. Ez nem kizárólag tudatos döntés volt, egyszerűen messze állt tőlem az ilyen magatartás. És nem csak azért, mert ezt írja elő a miniszterelnök alkotmányos jogállására vonatkozó szabályok valamelyike, hanem mert minden porcikám berzenkedett ez ellen. De az igaz, hogy az általam képviselt mentalitással feloldhatatlanná vált a fent említett stratégiai dilemma, így stratégiai hátrányba kerültünk.
– A vereségben is közrejátszott.
– Minden bizonnyal. De korrumpálódni kellett volna?
– Nem, én egyetértek ezekkel az elvekkel. Valójában tanácstalan vagyok, hogy mit lehetett volna tenni.
– Erre mondtam, hogy nem tudtam feloldani ezt a dilemmát. Maradok tisztességes, de ezzel hozzájárulok a veszteségünkhöz, vagy lehet hogy javítom az esélyünket, de akkor magam is mocskossá válok.
– A demokratikus összefogás létrejötte is kulturális kérdés. Ön szerint lesz összefogás 2014-ben?
– Ha ma fogadnom kéne, akkor inkább nem, mint igen. Miközben azt gondolom, hogy nagyon kellene.
– De akkor ez azt jelenti, hogy marad a Fidesz?
– Ez a helyzet jelentősen javítja a Fidesz maradásának esélyét.
- Szeretnék rákérdezni egy mondatára, amely a TV2 műsorában hangzott el. Azt mondta, úgy gondolta 2008-ban, a népszavazást követően, hogy le kellett volna mondania. Azért ütötte meg a fülem, mert emlékszem az akkori vitákra, amelyekben én teljesen kívülállóként, minden bennfentes információ hiányában úgy gondoltam, hogy a lemondás megfutamodás lett volna, és nagyon helyesen tette, hogy nem mondott le. A lemondás ugyanis azt jelentette volna, hogy enged a Fidesz erre irányuló terrorjának, másrészt a közvéleménykutatási adatok szerint akkor egyáltalán nem állt olyan jól az MSZP, hogy a kétharmadot meg lehetett volna akadályozni új választás kiírásával.
– Tényleg az volt a szándékom, hogy lemondok. Ahogy nem gondoltam erre 2006-an, úgy nagyon is gondoltam rá akkor, amikor vereséget szenvedtünk a népszavazáson, amellyel végeredményben léket kapott a reformpolitikánk. Az őszödi beszédből is az következett volna, hogy nekem személyesen be kell fejeznem. Én a magam sorsát a reformok sikeréhez kötöttem. Egy párt, egy kormány tanulhat a népszavazásból, de nekem személy szerint annak a felelősségét el kellett volna vinnem, hogy az én politikám vereséget szenvedett.
– De azt nem gondolta, hogy új választást kellett volna kiírni?
– Azt nem.
– Mert ma már azt sugallja a balliberális értelmiség, hogy akkor kellett volna új választást kiírni, mert az mennyivel jobb lett volna.
– Amíg van többsége egy oldalnak a parlamentben, addig nem kell előrehozott választás. Márpedig 2008-ban volt többségünk. Az persze igaz, hogy 2008-ban is nyert volna a Fidesz, és akkor 2008 őszén a Fideszt érte volna el a világválság. És mindazt a sok nehéz intézkedés, amelyet többségében még nekem kellett végrehajtanom, rájuk maradt volna.
– Nyilván a felelősséget akkor is visszahárították volna Önre.
– Nézze, amikor elveszik valakitől a tizenharmadik havi nyugdíját, akkor az számít, hogy ki vette el. Súlyos károkat szenvedett volna a Fidesz abban a helyzetben. Orbán tudja ezt, éppen ez az oka annak, hogy ma is nehezen vállalja a kormányzás nehéz felelősségét, és menekül a nehéz döntések elől immár második éve. Az egész IMF-paródia erről szól.
– Záró kérdésként összegezhetem úgy a beszélgetést, hogy a Demokratikus Koalíció működése és mostani akciója kísérlet egy másfajta politikai kultúra megteremtésére és megjelenítésére is?
– Én azt szeretném, ha tartalmilag egy balközép, centrista, szolid européer politikát valósítanánk meg, de ennek a politikának a kifejezésmódjában muszáj új eszközöket találni. Én tarthatok még három sajtótájékoztatót, a népek meg ásítva kikapcsolják a tévét. Ha nem igazodunk a választó hírfogyasztói szokásaihoz, akkor biztosan sikertelenek leszünk. Nemcsak a Demokratikus Koalíció, hanem az egész oldal sikertelen lesz. E tekintetben nyugodtan figyeljünk oda az Egyesült Államokra vagy Franciaországra. Sokkal kevésbé szégyellősek ilyen természetű ügyekben. Az, hogy Obama egy iskolában beül egy iskolai tanórára, esetleg történelem órát tart, ott egészen természetes. Nálunk pedig, a saját oldalunk egy része biztosan rosszul lenne, és politikai giccset kiáltana. Szóval szerintem tartalmilag szolidnak, racionálisnak, européernek kell lenni, kifejezésmódban pedig erős gesztusokkal operálni, amennyire csak lehetséges.
|
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!