Egy akadémiai döntéshez
- Részletek
- 2010. február 16. kedd, 02:48
- Vendégek
Kelemen János
Ludassy Máriáról
Az Élet és Irodalomban nyílt levél jelent meg az MTA II. Osztályának tagjaihoz címezve. A levél aláírói, a magyar tudományos élet köztiszteletben álló képviselői, sajnálatukat fejezik ki, hogy Ludassy Máriát, az egyik legjelentősebb magyar filozófiatörténészt, ezúttal sem választották meg akadémikusnak, és a címzettektől a kérdés újratárgyalását kérik. Minden szavukkal egyetértek. Kétséges persze, lehetséges-e egy kompetens, saját szabályai szerint eljáró testületet arra bírni, hogy egy lezárt kérdésben újra szavazzon, vagy ildomos lenne-e kívülről befolyásolni a szavazás procedúráját és eredményét (aminek a numerus clausus folytán más személyekre viszont negatív kihatása lenne). Mindenesetre teljes mértékben egyetértek mindazzal, amit Ludassy Máriáról a filozófusról és tudósról, egy szellemiségében mindannyiunk számára mérvadó, jelentős életmű megalkotójáról írnak. Már csak azért is, mert egyike voltam azoknak, akik Ludassy Mária akadémikusi jelölését kezdeményezték, s az ajánlás szövegének, amelyből a levél is idéz, egyik megfogalmazója voltam.
Személyesen sajnálom, objektív nézőpontból fogalmazva pedig sajnálatosnak tartom, hogy ennek a nagy életműnek a szerzője, a magyar filozófiai élet egyik meghatározó személyisége, a felvilágosodás filozófiájának, vallásfilozófiai és politikai filozófiai örökségének legnagyobb magyar kutatója nem találtatott érdemesnek arra, hogy a magyar akadémikusok sorába befogadják. Ludassy Mária egyike azoknak a keveseknek, akik a szó klasszikus értelmében mondhatók filozófusnak, s túllépnek a tudós köznapi figuráján: filozófiai hitvallása egész életében teljes összhangot mutatott, s mutat ma is, a szellemi közéletben és a tanári katedrán hangoztatott nézeteivel. A felvilágosodás filozófusaként személyében és mindennapi magatartásában is a felvilágosodás legjobb hagyományát képviseli: a sapere aude elvét, a toleranciát, és az elkötelezettséget a gondolkodás szabadsága és előítéletmentessége iránt. Olyan elveket, amelyeknek ébrentartását a Magyar Tudományos Akadémia mindig is feladatának tartotta, s remélhetőleg a jövőben is feladatának fogja tartani. Döntéseiben is.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Vajda Mihály
A filozófiatörténész
Ludassy Mária vérbeli filozófiatörténész. De hányféleképpen lehet filozófiatörténetet írni? Nos, létezik az fajta filozófiatörténet, amelyben a történész egyetlen jelentős gondolkodó életművének szenteli munkásságát, megvizsgálva a gondolkodó valamennyi munkáját, összes leveleit, a vele készült interjúkat, s általában minden olyan anyagot, amely a gondolkodóra vonatkozik. (Még a mosodacéduláit is – szoktuk mondani.) Ha a gondolkodó oeuvre-jében valamilyen összefüggést szeretnénk tisztázni, akkor ilyenfajta filozófiatörténeti munkához kell fordulnunk. De hogy élvezetet találunk-e az utóbbi olvasásában is, az már ugyancsak kétséges. Bár nem kizárt: írhat a történész, ha magas kort ér meg, a végén olyan összefoglalást, melyet örömmel olvashatunk.
Aztán van olyan filozófiatörténet, amely végigmegy a filozófia történetén, s a munka terjedelmétől függően részletesen vagy kevésbé részletesen megemlít minden gondolkodót, akit a hagyomány a „jelentős” vagy az „említésre méltó” kategóriába sorol. Hasznos kézikönyv az ilyen, nemcsak a kezdők, a már „érett” filozófusok is haszonnal forgatják, nem nagyon vannak meg nélküle. A filozófia olyan szellemi létezés, netán tudomány, amely nem él a története nélkül, ahogy a természet- vagy a műszaki tudományok, de a társadalomtudományok egy része is, nem épít a maga történetére.
Ludassy nem ilyenfajta filozófiatörténetet művel. Sem az egyiket, sem a másikat. Az ő könyveiből, amelyek majdnem kizárólagosan a francia (részben a brit) 18-19. század filozófusainak szellemiségét mutatják be, nem(csak) tanulunk: megértünk egy világot, amelynek az olvasás során előbb lakói leszünk, majd kikászálódván belőle, visszatekintünk rá korunk felől. A hangsúly a megértésen van, ami, szerintem, több mint a tudás, bár az utóbbi nélkül persze nem lehetséges.
Mondhatnánk, hogy az ilyen filozófiatörténész nem kell az Akadémiának, talán mert nem eléggé tudós. Jóllehet az, de ezt most hagyjuk. A nevezetes testület harmadszor nem választja be tagjai sorába Ludassy Máriát. Véletlen? Lehet. S minthogy az érett Hegelt nagyon nem szeretem, nem akarom azt mondani, hogy e véletleneken keresztül a szükségszerűség érvényesül. De valami nagyon nincsen rendjén.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő
