rss      tw      fb
Keres

Karnyújtásnyira a történelemtől – Töredékek egy készülő memoárból, XV.


Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével           


Az élet álom

Tizenegy éves múltam, amikor egyik napról a másikra megállapították az SZTK-ban, hogy egy rákos daganat nőtt az ínyemen, ami elkezdett felfelé húzódni, ezért sürgősen meg kell operálni, mielőtt a szemem rámenne. Be is utaltak a János kórház szájsebészetére, ahol a kor leghíresebb professzora vállalta a műtétet. Mint később megtudtam, kihívás volt számára, ugyanis özvegy édesanyámnak paraszolvenciára nem futotta volna. Azonnal be kellett feküdnöm, és már másnap készítettek is elő a műtétre. Arra pontosan emlékszem, hogy nem a műtéttől féltem, hanem az altatástól, ugyanis néhány héttel azelőtt begyulladt egy fogam, amit ki kellett húzni. Az akkor szokásos módon egy éteres vattát szorítottak az orrom elé, és már aludtam is. A baj csak az volt, hogy álmodtam, mégpedig a társbérlőnkkel, aki egy hatalmas konyhakéssel rohant utánam, és az igazán szörnyű az volt, hogy utol is ért, és leszúrt. Valószínűleg ez volt az a pillanat amikor a gyulladt fogamat kihúzták. Ezért azután könyörögtem mindenkinek, aki fehér köpenyben volt, nehogy elaltassanak. Mire azt mondta az ápoló, hogy az injekció – legalábbis az első kettő az ínybe és a szájpadlásba – fájdalmasabb lesz, mint az altatás, de végül is nyertem. Legalább tíz-tizenkét injekciót kaptam, és persze az egész számat, sőt az arcomat sem éreztem. A műtét végére viszont elaludtam. Anyám elbeszélése szerint legalább három napig aludtam, időnként néhány percre felébredtem, és ilyenkor zokogó anyámat láttam az ágyam mellett. Talán ezért is, meg a véres párnám látványa miatt is támadt egy rögeszmém, amely azután évekig elkísért, de senkinek sem beszéltem róla: hogy én valójában a műtét után meghaltam, és minden, ami történik velem jelen időben, csak túlvilági álom. A kor történelme még alá is játszott ennek. Volt földrengés, volt forradalom, volt a tenger látványa, amikor kimentünk Izraelbe, volt sivatag. Láttam lábam előtt tekergő kígyót, és ablakunk alatt éjszakánként vonyító hiénát, egyszóval egy sor addig elképzelhetetlen dolgot, amelyek mind azt bizonyították, hogy álmodom, hogy ez az élet álom. Persze volt benne jó, és volt benne rossz. Volt benne félelmetes, és volt benne vidám, de számomra mindez a valóságtól távol állt.

A napokban, egy zaklatott éjszakán újraálmodtam gyermekkorom e furcsa rögeszméjét, és ismét felidéződött bennem a kérdés, mi van, ha mindez csak álom. Rossz álom. Napjaink rossz álma.

1998-ban, túl az első idegösszeomlásomon, az Erzsébet kórház folyosóján álltam a lépcsőházban az ablak előtt és cigiztem. Egyszer csak látom, hogy jön az udvaron keresztül a frissen kinevezett miniszterelnök, farmerben kockás ingben, kettesével szedi a lépcsőket, és széles vigyorral odaköszön: Szia! Én vissza: Szia! Persze én is farmerban voltam, nem pizsamában a krízis osztály előtt, így azt hihette, hogy akárcsak ő, látogatóban vagyok. Valószínűleg a tévében láthatott valami riportfilmben, mert személyesen nem ismertük egymást. Sebtében elmesélte, hogy valamelyik rokonát a másodikon operálták az urológián. Kedves volt, közvetlen, és barátkozó. Még volt benne valami a liberális énjéből, valami emberi, ami azóta elveszett. Elromlott, vagy elrontották. Ez máig nem derült ki számomra. Egy biztos, és erre még aznap rá kellett jönnöm: Budapest egyik legszegényebb kórházában aznap húsleves volt csirkehússal, rántott karaj petrezselymes krumplival és csokis piskóta. Még néhány napig élveztem a miniszterelnöki látogatás „gyümölcsét”, egészen addig, amíg a rokona el nem hagyta a kórházat. Ez a fajta behódolás, alattvalói magatartás pártállástól független, de másként hat egy 34 éves fiatalemberre, és másként egy meglett férfira. Elromlott vagy elrontották?


Orbán Viktor kolbászokkal

Jó lenne, ha mindezt csak álmodnám, mert az élet álom, vagy ha kiderülne, hogy valaki a dinoszauruszok korában lelépett az időösvényről, és véletlenül eltaposott egy pillangót, majd visszaérkezve mondjuk 2006-ba, Magyarországra, egy egészen más világot talál, mint amelyikből akár 1998-ban elindult az időutazásra (Ray Bradbury: Mennydörgő robaj).

Mert a bajok 2006-ban kezdődtek, a rossz szellemet akkor szabadította ki a palackból, az az egyszer volt kedves fiatalember, aki úgy döntött, hogy a gyűlöletre fogékonyabb embereket, akik persze többen vannak, mert mindig is többen voltak, mint a józanabbak és higgadtabbak – feltüzeli és maga mellé állítja. Sikerült. Most már csak azt a pillangót kellene visszavinni a dinoszauruszok korába és feléleszteni, hátha akkor visszaáll a régi rend.



Erdei Grünwald Mihály, újságíró


Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével           



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!