Táncóra haladóknak



Én sajnos nem tudom, mennyi ideig bír táncolni egy páva, ha már Orbán Viktor e több fajt is átfogó, színes tollazatú madár ritmusos lépéseinek feleltette meg a magyar kormány kommunikációs tevékenységét. De abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb elfárad, bizonytalanodó lépésekre kényszerül, s az óhatatlanul fellépő ütemtévesztés táncának szemlélőit is elgondolkoztatja. A végén pedig – lévén a páva sem örökéletű – halálba nem táncolja magát, már persze csak ha nem hajlandó néha megpihenni. Főleg akkor fenyeget ez a veszély, ha tánca közben képességeit meghaladó lépéshosszokra is ragadtatja magát, váltogatni kezdi a tangó méltóságteljes hullámzását az akrobatikus rock and roll elemeivel.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy az IMF-tárgyalásokról szóló, mára követhetetlenné vált nyilatkozatfolyam („nagyon meg akarunk állapodni” vs. „megvagyunk IMF nélkül” stb.) közben előkerült, majd erősödött a kormánypárti kommunikációban a 2008-as megállapodás szapulása. Az övék rossz megállapodás volt, mi jót akarunk kötni – sulykolja az orbáni gépezet, azzal, hogy a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kabinet lakosságot sújtó megszorításokkal honorálta a Nemzetközi Valutaalaptól kapott, a válságkezeléshez nélkülözhetetlennek bizonyult hitelkonstrukciót. Aki manapság ebben az országban él, vásárol a boltban, tankol a benzinkúton, közüzemi számlát fizet be, aligha érzi nem-megszorításnak a rá nehezedő terheket, pedig nincs IMF-megállapodás, sőt az időpontjára vonatkozóan is majdnem annyi nyilatkozat hangzott el, ahány lapja van a kalendáriumnak.

Mielőtt feledésbe merülne, érdemes felidézni 2011. január elejét, amikor az EU soros elnökségét átvenni készülő, a friss médiatörvény miatt épp kereszttűzbe került magyar miniszterelnök cikket publikált a Financial Times hasábjain, majd José Manuel Barrosóval közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján meg is ismételte a megállapításait. (Ld. erről például vonatkozó híradásunkat itt, az akkori elemzések közül például a Vasárnapi Hírek cikkét, az Index híradását stb.) Többes szám első személyben fogalmazva, idegen (páva)tollakkal ékeskedve beszélt arról, hogy „felemeltük a nyugdíjkorhatárt, elvontunk egyhavi nyugdíjat, emeltük az áfát és a GDP egy százalékát meghaladó minisztériumi elvonást hajtottak végre”. Hagyjuk most, hogy ezeket az intézkedéseket – a 13. havi nyugdíjak, illetve fizetések megvonásával – még a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormányok hajtották végre, hagyjuk azt is, hogy mindezt a Fidesz hangos tiltakozásokkal kísért ellenszavazatai mellett kellett megtenniük. Inkább arra érdemes felfigyelni, hogy a nyugdíjcsökkentést, áfaemelést stb. Orbán 2011 januárjában magáénak vallotta, mert épp ezt diktálták az érdekei. Manapság pedig – szintén aktuális érdekeitől vezéreltetve – a lakossági terhek növekedését kizárólag a korábbi kormányok nyakába akarja varrni, s úgy tesz, mintha a gazdaság bármely bajának csak mások lehetnének az okozói.

A történet lehet a „pávatánc” mintapéldája is, csak attól félek, hogy előbb-utóbb összeakadnak a – mások tyúkszemére is taposó – táncos lábak, kormányunk pedig színpompás báli tollazatában, a közönség sajnálkozással vegyes derűjétől kísérve egyszerűen hasra puffan. A hasonlat ott bicsaklik meg, hogy ez sem neki fog fájni, hanem – nekünk.

(Fazekas Csaba)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!