Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 5.



Bolgár György kérdései 2012. október 5-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük az újabb megszorító Matolcsy–Orbán-csomagot, amely szerint idén százharminc, jövőre négyszáz milliárd forintot kell megspórolni az állami költségvetésből. A gazdaságpolitika csődje, vagy a tündérmese újabb fejezete?

Ezzel összefüggő témánk, hiszen a csomag része, hogy mégsem emelik a pedagógusok bérét jövő ősszel, bár ezt többszöri halasztással többször is megígérték. A komplett oktatási zűrzavar mellé még ez is? Hadd kínlódjon vele a következő kormány, úgy, mint 2002-ben?

Még mindig a nem-megszorításoknál maradva: három ezrelékre emelik a készpénzfelvétel díját. Kicsire nem nézünk majd?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a kormány nem tekintené családnak az élettársi kapcsolatban élő szülőket és gyerekeiket? Hátrányos, forintban számolható megkülönböztetés a társadalom majdnem felének?

Beszéljük meg újra, hogy nem tüntet külön a Szolidaritás október 23-án, hanem csatlakozik a Milla-demonstrációhoz. De vajon mit jelenthet Kónya Péter tegnapi ígérete az Egyenes beszédben, hogy fontos bejelentés is lesz október 23-án?

Vajon miről? És végül mit szólnak ahhoz, hogy máris leöntötték a Kispesten nemrég felállított Kemal Atatürk-szobrot és a dunakeszi turult is megrongálták? Már csak ezen a nyelven tudunk beszélni?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Hajtépéssel vádolták meg
Józsa István, szocialista országgyűlési képviselő

Bolgár György: - A Magyar Nemzet mai vezércikke szerint Önnek távoznia kell nemcsak a Parlamentből, de a közéletből is. Egyrészt a cikk címe se akármi, Politikus haramia, másrészt ennél fogalmazzunk egy kicsit finomabban, de az is elég csúnyán hangzik, hogy a nők haját tépi a Parlamentben. Mi történt? Meséljen!

Józsa István: - Nem történt ilyen. Botrányos volt a Malév-vizsgálóbizottság május 16-i első ülése, ugyanis a levezető elnök – amikor én még nem vettem részt az ülésen – a meghívott vendégek egy részét kiküldte az ülésteremből. Ez nem fér össze az Országgyűlés Házszabályával, mert vagy nyitott egy ülés, és akkor mindenki bent lehet, vagy zárt, és akkor a sajtó sem lehet jelen, úgyhogy ezt akartam tisztázni, ezért mentem oda az elnöki asztalhoz hátulról.

- Egy pillanat, tisztázzuk a dolgot, hogy hogyan és miért akarta tisztázni. Azt mondja, hogy nem volt ott az ülés elején és mikor bejött, azt látta, hogy a meghívottak kint vannak a folyosón?

- Így van, kint voltak a folyosón, és kérdezték, hogy miért nem mehetnek be. Mondtam, hogy képtelenség, hogy nem jöhettek be, mert nyilvános ülés van, minden meghívott, meghallgatásra váró is természetesen részt vehet az ülésen. Ment már a meghallgatás, amikor helyet foglaltam, láttam, hogy ez a Házszabálytól eltérő helyzet és először kollegiális megközelítésben kívántam ezt a kérdést orvosolni. Odamentem az elnöki asztalhoz hátulról, egymás mellett ült jobbról az elnök úr, balról a köztisztviselő asszony – aki nagy tudású, nagy megbecsülésnek örvend általam is –, és megérintettem a hátukat, hogy figyeljenek rám, miért vannak kint a vendégek. A hölgynek hosszú haja van, ahogy megérintettem a hátát, úgy érezhette, hogy hozzáértem a hajához is, de semmi atrocitás vagy tettlegesség nem történt, ez egy figyelemfelhívás volt. Hátulról érkeztem, nem láthattak, ezzel az érintéssel jeleztem, hogy itt vagyok, kérdezni szeretnék, segíteni szeretném az ülés normális mederbe terelését.

- Ja, értem, tehát nem látták szemből, hogy Ön jön, akar valamit, hanem hátulról jött be, és odament az elnökhöz és a mellette ülő főtanácsadóhoz.

- Egy nagyon udvarias, kedves érintéssel hívtam fel magamra a figyelmet, hogy kérdésem van.

- És erre a főtanácsadó asszony feljajdult vagy megijedt?

- Megijedt egy kicsit, hogy mi ez, megrezzent, feljajdult.

- Ha a haját tépte volna – bár azt nem is értem, hogy a tanácsadó hajtépésével miért akarta volna elérni a kint lévő meghívottak behívását, ez életszerűtlen – valamilyen megmagyarázhatatlan felindulásból, akkor májustól októberig hogyhogy ez nem került nyilvánosságra?

- Pontosan, mert nem történt semmi. Ráadásul a főszakértő asszony a szakmai vitában, amit utána lefolytattunk, nekem adott igazat, ő pontosan tudta, hogy okom se lett volna, hogy bármiféle inzultussal illessem azt, aki velem ért egyet, teljesen életszerűtlen ez a felvetés. E mögött az áll, hogy Varga István, a bizottság elnöke, aki az ominózus családon belüli erőszak vitában beszólt a nőknek…

- Azt mondta, hogy tessék négy-öt gyereket szülni, utána majd önmegvalósíthatják magukat. És akkor kiderül, hogy itt van a szocialistáknál valaki, aki nemhogy ilyeneket mond, de a nők haját tépi, ugye?

- Próbálják belemagyarázni az esetbe, de erről szó sincs. Egyébként a félreértés tisztázása érdekében én még aznap, május 16-án felhívtam a szakértő asszonyt, és rendeztük, hogy félreértés volt, semmiféle feszültség vagy félreértés köztünk már nincs.

- Ehhez képest azt írta a Magyar Nemzet, hogy a bizottsági főtanácsadó asszony a Parlament főtitkárához fordult, akkor miért fordult oda?

- A jegyzőkönyv szerint jelezte. Bekerült egy ilyen megjegyzés a jegyzőkönyvbe, de mi egymás közt tisztáztuk, hogy nem történt semmilyen atrocitás, félreértésről van szó és eszébe sincs, hogy vizsgálatot kérjen. Jelezte, hogy volt egy ilyen vita, volt egy ilyen esemény az Országgyűlésben.

- Itt a jegyzőkönyvben úgy szerepel, hogy dr. Józsa István a helyére menet megrántja az elnök mellett ülő bizottsági főtanácsadó, X. Y. haját, aki feljajdul.

- Ez félreértés! Ezt mi tisztáztuk, a jegyzőkönyvben így marad, mert amit egyszer leírnak, az úgy van. Ha valami méltánytalanság történt, az az, hogy egy tiszteletben álló köztisztviselőt név szerint illet a jobboldali sajtó. Én se nőt, sem mást soha nem bántottam, és pont ellentétes a dolog, az elnök úr az, aki ezt az ügyet hajtja, mert neki viszont eléggé karcos a véleménye a nőkről.

- Akkor a hallgatókra bízom, hogy ki is a közéleti haramia.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A könyvszakma éves támogatása 200 millió – a Nemzeti Könyvtár 300 milliót kap
Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökhelyettese


Bolgár György:
- A napokban bejelentették, hogy a Közlönykiadó közreműködésével és Kerényi Imre rendezésében vagy szerkesztésében egy Nemzeti Könyvtár könyvsorozat indul el. Ennek jelenleg huszonnégy kötetét tervezik, ebből hét már meg is jelent, összességében háromszázmillió forintos állami támogatással. Bár tegnap beszéltem itt a műsorban Kerényi Imrével, a dolog ideológiai vagy kultúrpolitikai részéről, de az anyagiról nem. Ezért kíváncsi vagyok arra, hogy a könyvesek céhe vagy képviselete, az MKKE vajon hogy látja, az állam beavatkozása a könyvpiaci viszonyokba pozitív vagy esetleg a piaci viszonyokat megzavaró dolog? Hiszen ilyen könyveket más is ad ki, akár Tormay Cécile-ről, akár Jókai Mórról van szó. Mi van akkor, ha az állam száll be ebbe a piacba, mit borít fel vagy esetleg – tegyük fel – miben segít?

Gál Katalin: - Tegnap részlegesen volt szerencsém hallgatni Kerényi tanár úrral a beszélgetést. Elöljáróban annyit elmondanék, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése egy 1795-ben alapított, tehát több mint kétszáz éve létező civil szervezet, az első Európában, ami evidens bizonyítéka európaiságunknak, mintegy kilencven százalékosan lefedi a magyar könyvszakmát, ez egy nagyon nagy szám.

- Végre valami, amiben utat mutattunk Európában. Ezek szerint valóban ők kezdtek el követni bennünket, nem?

- Mindenesetre az élvonalban vagyunk, és szerintem a magyar könyvkiadás sokszínűsége ma is példamutató Európában. Ami viszont egy kicsit kétségbeejtő, hogy a jelen gazdasági helyzetben évről évre egyre csökken a vásárlóerő, egyre kevesebb könyvet lehet eladni, egyre kevesebb pénzük van az embereknek. Ezt az éves statisztikánkban mindig mutatjuk, idén már hatvanmilliárd – tankönyvestől – a könyvpiac teljesítménye, az átlag példányszám nem éri el a kétezret egy-egy cím esetében. Mindenesetre megijedt a szakma, amikor tudomására jutott ez a kormányzati szándék. Nem is szándék, már a megvalósulás útjára lépett.

- Ez már valóság!

- Az első hét kötetnél már október 3-án megvolt a könyvpremier.

- Nyilván azokat érinti ez először és elsősorban, akik nagyjából azokat a szerzőket adják ki, akiket a kormányzat preferál. Ha Tormay Cécile-t adja ki valaki – nyilván inkább egy jobboldali indíttatású, ha egyáltalán van ennek ideológiai vagy politikai színezete, bár Tormay esetében valószínűleg van –, a magánkiadóktól veszi el a piacot. Ha tízezer példányban kinyomnak egy állami támogatással született Tormay Cécile-kötetet, akkor a magánkiadótól veszik el ezeket az olvasókat.

- Piacbefolyásoló tényezőként kell ezt a sorozatot értékelnünk, az biztos. Én úgy tudom a sajtótájékoztató anyagából, hogy május 31-e és október 3-a között tizennégy kötet száznegyvenezer példányban kerül piacra, ez azt jelenti, hogy címenként tízezer példány. Ez a tízezer példány – ha nem vámpírokról van szó – olyan példányszám, ami egy magyar könyvkiadó számára piaci értékesítésre szinte elérhetetlen. Ebből ötezret úgy tudom, hogy térítésmentesen szétosztanak politikusok, iskolák, közintézmények között.

- Ez is egy kicsit furcsa vagy legalábbis elsőre vitathatónak látszó piaci vagy éppen nem piaci módszer, hogy a könyvet egyrészt el akarják adni kétezer-ötszáz forintért, másrészt meg a példányok felét elosztogatják olyanok között, akik egyébként meg is vehetnék vagy lehet, hogy meg is vették volna maguktól. Ez nem tűnik szerencsésnek.

- Az egyik cél, hogy ez berendezési tárgy legyen, minden egyes általános iskola igazgatói irodájában ott legyen ez a sor. Ez egy felülről nyitott sorozat, hét témában, magyar írók, magyar hősök, magyar tájak, magyar mesék, magyar ízek, magyar ritkaságok, magyar ünnepek. Ez a fő téma, ez a felfelé nyitottság pedig azt jelenti, hogy rövid idő, akár másfél év alatt százötvenre is rúghat a könyvcímek száma. Ez rengeteg.

- A dolog egyik része, hogy most akkor az állam megbízottja majd kiválogatja, hogy szerinte az állam ideológiáját, eszményeit ki képviseli a legjobban szerinte, másfelől viszont látom, hogy az első huszonnégy kötetben benne van például Móricz fantasztikus Erdély-trilógiája. Akkor viszont az a kiadó, amely esetleg Móricz-összest akarna kiadni, rögtön keresztet is vethet például erre, legalábbis az Erdély-trilógiára, mert ha az állam beszáll, akkor ezzel ki is szorította őt ebből.

- Pontosan, bár azt nem tudom, hogy a jogokkal hogy birkóznak majd meg a szerkesztőbizottságok, illetve a kiadók. A könyvek egy része mára szabadjogú, lejárt a védelmi ideje, tehát az adja ki, aki akarja. Viszont tudni kell a könyvszakmáról, hogy nagyon konzervatív, sok szokásjogot, sajátos eleganciát, sokféleséget megtűrő, toleráns iparág, ahol nem adok ki olyan szerzőt, akit már más bevezetett, már más rászállt arra a témára, ez nem szép, nem elegáns dolog, még ha jogom is lenne rá, nem nyúlkálunk egymás piacába nagyon-nagyon nagy szeretettel. Ugyanakkor én már rögtön láttam az első kötetnél, hogy például Bánffy Miklós – ő még jogvédelem alatt áll – jogai pillanatnyilag nem a Magyar Közlöny Könyvkiadó cégnél vannak.

- Ez azt jelenti, hogy nekik meg kellene venniük attól a kiadótól, amelyik kifizette?

- Igen, de gondolom ettől nem fognak eltekinteni, abban biztos vagyok, hogy papírforma szerinti jogsértés nem történik az ügyben. Viszont rengeteg pénzről beszélünk, az első tizennégy kötet költségvetése háromszázmilliós. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogramból egy év alatt körülbelül kétszázmillió forintnyi támogatást tud kapni a könyvszakma, akkor ez nincs egyensúlyban.

- Kettőszázmilliót és erre megy el háromszáz?

- Erre a tizennégy címre megy el háromszáz, de az a kétszázmillió a mostani felfogásban nem is teljesen kétszázmillió, mert a támogatás áráért – amennyi támogatást kap egy kiadó – olyan értékben bolti áron könyvet kell adni érte, tehát így még feleződik a támogatás összege.

- Most az a pőre helyzet, hogy háromszázmillióért az állam lazán megrendel tizennégy kötetet és közben az egész könyvszakmát ennél kevesebbel támogatja?

- Igen, sajnos ez egy ilyen faramuci helyzet. Ez a felfele nyitott kifejezés azt jelenti, hogy egyre jönni fognak. Azt be kell vallanom, hogy nem volt a kezemben még ilyen kötet, de a Nemzeti Könyvtár weboldalán nagyon figyelmesen megnéztem, hogy néz ki kívülről a könyvek borítója, és elolvastam, hogy milyen papírból van. Nincs kétségem a kivitelezés igényességéről, de meg kell jegyeznem, hogy a világszínvonalú magyar nyomdák nagyon bánatosan állnak mostanában és munkáért könyörögnek. A kiadók nem tudják őket ellátni az eddig szokott módon, nehezen tudnak fizetni ismert okokból, de úgy érzem, hogy egy kicsit drága a könyvek előállítási költsége.

- Úgy érzi, hogy vastagon fogott az állami ceruza?

- Igen, mert ha én tízezer példányban megrendelem a Régi ház című Tormay Cécile-kötetet igényes kötésben, kemény táblával, finom chamois papíron - nem kell hozzá nyolcvan-kilencven grammosnál nagyobb, mert az már nem javít rajta –, el tudok érni magyar nyomdánál négyszáz forint körüli összeget. Itt pedig – ahogy számolgattam – fajlagosan egy-egy könyv ára több. Mondjuk már benne van gondolom a marketing, a szállítási díj, a szerkesztés. A weboldalon két terjesztőt láttam, természetesen a Bookline-t, amely az internetes terjesztést végzi, és pillanatnyilag a Lírát, de gondolom, ez is minden irányban nyitott, tehát mindenki kaphat ebből, terjesztheti a boltjában, aki akarja.

- Magyarán azt mondja, hogy jó nagy haszon van ebben benne, legalábbis első ránézésre?

- Mivel államról van szó, nehéz haszonról beszélni, és azt hiszem, hogy a szerkesztőbizottság meg is fogalmazza azt, hogy nem profitra törekszik, és ha véletlenül haszon keletkezne, azt később kitűzendő társadalmi célra fogják fordítani.

- Ha jól értem, akkor a könyvszakma egyesületi vezetőinek a véleményét nem kérdezték. Sokkal hasznosabb volna például a magyar irodalmat, a magyar kultúrát, gondolkodást úgy támogatni állami pénzzel, hogy ezt a jelenleg kétszázmilliós könyvre fordított állami támogatást megfejelnék mondjuk évi akár háromszázmillióval. Akkor akár lehetne Tormay Cécilet is, mert az már az államra tartozik, hogy mit támogatnak. A könyvkiadók benyújtják annak az állami bizottságnak, amelyik erre pénzt ad, annak kuratóriuma van és megszavazza, elmondja, hogy ez ezért jó, az azért jó, ez ezért érdemes támogatásra, ez azért. Nyilván, ha ennek a kormányzatnak ilyen az ízlése, akkor biztos Tormay Cécile-kiadványra is ad támogatást, de ha a könyvszakma kapna meg egy háromszázmilliós támogatást, akkor jobban fel tudná használni, mint ha a kormány kezdene el könyvkiadóként viselkedni.

- Igen, és biztos, hogy lehetne konszenzus. Az Egyesülés száznegyvenhárom tagja között van a Könyvtárellátó is, ami százszázalékosan állami tulajdonú kiadó, de a Magyar Közlönykiadó pillanatnyilag nem tagja az Egyesülésnek, remélem, hogy mielőbb a tagjaink között fogjuk tudni, mert ez az idős szervezet rengeteg szakmai és tartalmi konzultációra is jó felület. Még egyre szeretném felhívni a könyv gondozói figyelmét is, hogy megnézve az első hét kötetet az weboldalon, Benyovnak. Tessék a képaláírásokat egyeztetni a borítón lévő névírással! Ilyen alapdolgokat muszáj a szakmában elfogadni, a szöveggondozás nagyon fontos. Ezek már megjelent könyvek, a belívben nem lesz gond, mert ezek nem fordított, hanem eredeti könyvek, bár arról is szó van, hogy ez nem reprint, tehát újratördelt könyv.

- És akkor becsúszhat a hiba.

- Rengeteg buktató van, és már csak azért is, mert biztos, hogy egy ilyen offenzíva – amikor ilyen mennyiségű könyv rövid idő alatt ráborul egy piacra – a hivatásos könyvkiadók életét nem fogja felvirágoztatni. Ugyanakkor ötezret a könyvforgalomban kéne eladni. Láttam egyébként Tormay Cécile-t kétezer-kétszáz forintért is, nemcsak kétezer-ötszáz forintért, de ez a kétezer-ötszáz forintos nyomott ár azt jelenti, hogy ez még kevesebb lesz, mert minden egyes könyvterjesztőnél – legyen az akár internetes, akár kiskereskedelmi egységekkel rendelkező – helyből olyan kedvezmények érik a vásárlót, hogy a tizenöt százalékot mindenkinek tudják garantálni. Még olcsóbb lesz ez a könyv, a terjesztők az árrésükből átadják a kedves vásárlónak ezt a kedvezményt. Ezek a könyvek ott lesznek mindenütt nagy valószínűség szerint. Ugyanakkor egy ilyen mennyiségű könyváradat akár kontraproduktív is lehet. Nem tudom, hogy ismeri-e, megjelent pár évvel ezelőtt egy svéd gyerekverskötet, amiben  Siv Widerbergernek van egy háromsoros haikuja.

- Nagyon-nagyon sikeres volt, igen.

- Nagyon sikeres volt. Számítunk a vásárlóra is, az egyszerű polgárra, a békemenet résztvevőjére vagy arra, aki majd a következő menetben fog részt venni. Ez a kis haiku így szól: „Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.”



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Örményországban járt
Juszt László újságíró

Bolgár György: - Az ATV televízió portálján olvastam, hogy exkluzív interjú készült az örmény elnökkel, melyet vasárnap fognak vetíteni és Te vagy a riport készítője. Az ember azt hitte volna, hogy nem szívesen adnak interjút egy magyar televíziós riporternek, hiszen Örményország felfüggesztette Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot, bekerültünk a világhírekbe azzal a lépéssel, hogy elengedtük az azeri baltás gyilkost, újraélesztettük a feszültséggóc közepén az indulatokat és ki tudja milyen konfliktusokat. Hogy sikerült az interjú?

Juszt László: - Mit mondjak, nem is szívesen tették, de megtették, nagyon sok barátom van arrafelé. Azt tartom a leglényegesebbnek, hogy tulajdonképpen több mint hatvan éve, a második világháború óta nem fordult elő az a szégyen, hogy egy ország megszakítsa hazánkkal a diplomáciai kapcsolatait, sőt nemcsak diplomáciai kapcsolatokról van szó, hanem minden egyéb hivatalos kapcsolatról, az akadémiák, különböző szervezetek, állami szervezetek is megszakították a kapcsolataikat Magyarországgal. Tehát ez a szégyen nem fordult elő több mint hatvan éve, ezért aztán nagyon kíváncsi lettem a helyzetre, arra, hogy milyen indulatok mozognak ott, hogyan gondolkodik az elnök.

- És akkor felvetted a telefont – mondjuk nem a kagylót, mert manapság az ember csak a mobiltelefonját veszi fel –, és kit hívtál? Azt mondod, sok barátod van, kit hívtál, hogy szeretnél az örmény elnökkel egy interjút csinálni?

- Te pontosan tudod, hogy az ember az informátorokat és a közvetítőket nem nagyon szokta kiadni. Éppen azért, hogy ez a jövőben is működő forrás maradhasson.

- Na, jó, akkor közelítsük meg egy kicsit távolabbról a dolgot. Miféle embereket hívtál?

- Volt régen egy műsorom, a Kriminális, akkoriban nagyon sok rendőrt és nemzetközi rendőri szervezetet megismertem, ezek behálózzák az egész világot. Innen hívtam fel valakit, akiről tudtam, hogy közel van az elnökhöz. Egész egyszerűen közel áll az elnökhöz, a szervezet örmény parancsnoka volt az, aki segített létrehozni ezt az interjút. Nem volt könnyű, azért is tartott ennyi ideig, majd egy hónapig a bejelentést követően, mert az elnök úr és az egész örmény közvélemény sem túl barátságos mostanában velünk. Mondok egy példát. Elmentem abba a hősi temetőbe, ahol Gurgen Margaryant, ezt a meggyilkolt fiút eltemették. Ott találkoztam azzal a katonatársával, aki azt a bizonyos éjszakát megúszta – mert hogy ott volt még egy örmény fiú a laktanyában, de azt már nem tudta megölni a Safarov, mert addigra már lefogták –, és beszélgettünk a sírnál, ahol pillanatok alatt kialakult egy kisebb tömeg, ez látszik is majd a képeken is. Nem volt egyszerű eljönni onnan, tényleg segítségre volt szükségem.

- Komolyan?

- A legkomolyabban mondom, de az is látszódott és érződött, hogy Szerzs Szargszjan, az örmény elnök önmagában is komoly indulatokkal küzd, ennek ellenére politikus maradt és szeretné megoldani ezt a helyzetet. Abban viszont igazat kell hogy adjak neki, hogy ő ebben a helyzetben nem tehet és nem tud lépéseket tenni arra, hogy a helyzetet valamiképpen rendezzük, ezt Magyarországon kéne megtenni.

- Tettek vagy ő tett célzást arra, hogy miféle lépéseket várna el Magyarországtól?

- Nem, erre nem tett, de kimondta azt, hogy olyan nagyon nem is vár ilyen lépéseket, mert érdekes módon teljesen tisztában vannak a helyzettel, minden információval tisztában volt az elnök úr is. Azzal is például, hogy a két igazságügyi minisztérium illetékes a nemzetközi kiadatási egyezmény szerint is a dologban és nem a miniszterelnök, tehát a tárgyalásokat is nekik kellett volna az egyezmény szerint folytatni, nem pedig a miniszterelnöknek. Az interjúban pedig kimondta az elnök úr, hogy nem ez történt, sőt a két miniszter hivatalos véleményével abszolút tisztában volt, ők azt javasolták, hogy Magyarország ne adja ki Azerbajdzsánnak a gyilkost, és az örmény elnök tudja, hogy Orbán Viktor állapodott meg az azeri elnökkel. Innentől kezdve én a magam részéről nem tudom pontosan elképzelni, hogy mi lehet az a nagyon komoly gesztus, amire azt mondanák az örmények, hogy jó, akkor fátylat rá. Arról nem is beszélve, hogy ha tetszik, ha nem, rettenetesen belepancsolt Orbán Viktor a béketárgyalásokba, ráadásul az utolsó szakasznál tartottak, most viszont leálltak.

- Lett volna reális esélye a nagorno-karabahi válság megoldására?

- Igen, az elnök úr szerint megvolt a megállapodás realitása, de azt, hogy most mi fog történni, nem tudják. Úgy fogalmazott mindenki, akivel beszéltem – szalagra kerültek ezek a vélemények –, hogy ők nem akarnak háborút, de adott esetben meg fogják védeni magukat. Azt látják, hogy az azeriek készülnek, sőt pont a halott fiú a katonatársa mondta azt szó szerint, háromszor egymás után, hogy készülnek, készülnek, készülnek.

- Igen? Szóval van egy ilyen félelem Örményországban, hogy Azerbajdzsán esetleg katonai lépéssel válaszol a feszültség növekedésére, lehet, hogy egy ilyen előcsapással? Ebbe bele se menjünk, mert remélem, hogy semmi ilyen nem fog történni.

- Nem, előcsapásról nincs szó, úgy fogalmazott az elnök úr, hogy ha a karabahi örményeket bármilyen támadás éri, akkor Örményország minden eszközzel meg fogja őket védeni.

- Ezek szerint attól tartanak, hogy Karabahban Azerbajdzsán esetleg lép.

- Így van.

- Arról például érdeklődtél, hogy Örményország egyáltalán képes-e megvédeni magát? Hiszen létszámában kisebb, sokkal kevésbé gazdag, az örmény hadsereg jóval kevésbé erős, mint az azerbajdzsáni, tehát ez egy egyoldalú fegyveres konfliktus volna, hacsak – a dologban ez a pláne – Oroszország nem segítené Örményországot, mert ebben az ügyben Oroszország a fő szövetségesük.

- Próbáltam, de természetesen az elnök úr erről nem beszélt, ő egy taktikus ember, nem beszél. Az viszont tény, amit te is mondasz, hogy ők a kisebbek, talán nem is olyan gazdagok és a „talán”-on van itt a hangsúly, mert azt nem szabad elfelejteni, hogy ugyan Örményországban hárommillióan élnek, de a diaszpórában még hétmillióan és igen befolyásosak nagyon sokfelé a világban, a pénzügyi világban is rettenetesen otthon vannak. Bevallom neked őszintén, hogy én nem tudnám eldönteni, hogy melyik a gazdagabb ország.

- Azért Azerbajdzsán lehetőségei mostanában az olaj miatt nagyon nagyok. Hogy jutottál be az országba? Kell vízum, egy magyar útlevélre könnyen adtak?

- Kell vízum, de őszinte leszek, nem tudom a körülményeket, mert engem már vártak ott, kész volt a vízum.

- Akkor nem kellett elmenni érte Bécsbe, mert ott van a legközelebbi nagykövetség.

- Nem, a reptéren adják egyébként a vízumot, mint ahogy nagyon sokfelé a világban.

- Igen. Ezek szerint kérvényezted és ott meg is kaptad.

- Ez történt. Nagyon izgalmas a beszélgetés, és számomra azért érdekes még, mert pontosan nem értem, hogy mi az az érdek – és ezt kérdi az elnök úr is –, ami miatt Magyarország beleereszkedik egy ilyen távoli konfliktusba. Nem lehet átlátni, hogy mi lehet itt és mindenféle célzásokat is tett az elnök, amit most nem szeretnék megismételni, de akit érdekel, nézze meg vasárnap este az ATV-n.

- Milyen volt a személyes benyomásod arról, mikor megtudták valahol, hogy te magyar vagy, rögtön reagáltak valahogyan? Egyáltalán az átlagember tudja-e, hogy Magyarország mit csinált és hogy ebből mi következett?

- Tudja, pontosan tudja. Ki is derült, mint mondtam neked, a temetőben is pillanatok alatt összeverődött húsz-harminc ember.

- Mondjuk a temetőben az ember gondolhatja, hogy igen, összefüggésbe hozható ez az ember a Safarov-üggyel meg Magyarországgal, de ha Jerevánban betértél valahova és kiderült, hogy magyar vagy...

- Abszolút tájékozottak, pontosan tudják és nem felhőtlen a barátság. A legkevesebb az, hogy ferde szemmel néznek rád. Aztán nem tudom, hogy mi lesz a vége a dolognak, nem tudom, hogy sikerül-e rendezni a dolgokat. Az biztos, hogy nagyon csúnya és nem túl barátságos lépés volt, amit Magyarország tett.

- Az örmények szempontjából kifejezetten barátságtalan volt, az biztos. Az itteni örmények segítségét nem próbáltad kérni?

- Nem.

- Pedig az ember azt gondolná, hogy nekik biztos jó kapcsolataik vannak Örményországgal.

- Ez látszik is a hírekből, nem kétséges, de miután megvolt másik kapcsolat, így nem kellett ehhez fordulni. Azt biztosan mondhatom neked, hogy ha most civilként jelennék meg Jerevánban, akkor valószínűleg nem mondanám meg, hogy magyar vagyok. Az elnök úrral is nagyon feszülten indult a dolog. Oroszul beszéltünk, de az interjúban aztán ő örményül nyilatkozott. Utána megint oroszul beszéltünk és a vége felé felengedett, akkor, amikor átadtam neki az ajándékot. Azt tudni kell, hogy Örményország a világ első keresztény állama, 340-ben már voltak keresztény közösségek, 301-ben, tehát több mint ezerhétszáz évvel ezelőtt lett keresztény állam, úgyhogy én egy Vizsolyi Biblia másolatot vittem ajándékba.

- Gondolom arra is emlékszel, hogy a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői küldtek egy levelet is az örmény katholikosznak, amiben együttérzésükről biztosították őt, tehát ez a fajta kapcsolat máig megvan. Hogy ennél több volt-e, azt nem tudjuk, még az is lehet, hogy esetleg beszéltek vagy egyeztettek. Tettek egy formális gesztust is, hogy talán nem egészen értenek egyet azzal, ami történt.

- Igen. Mindenesetre érdekes és izgalmas volt, és a magamfajta tévés ugrik az ilyenre.

- Még egy dolgot kérdezek, nem tartozik ehhez, de te is megélted a Kádár-érát meg a szovjet vicceket és a Jereváni Rádió is visszatérő vicc volt. Nem voltál véletlenül a Jereváni Rádióban?

- Nem. Mindössze harminchat órát voltam Jerevánban, jöttem-mentem, egy lépést sem tudtam tenni a barátaim nélkül.

- Még annyit mondj meg, hogy az örmény elnök sejtette vagy pontosan tudta, hogy hogyan helyezzen el téged, hogy mi az az ATV és benne Juszt Magyarországon?

- Abszolút képben volt, sőt utaltam egy régi műsorra, és ott szabadult fel igazán.

- Értem. Képben van és képben lesz vasárnap este.

- Igen. Egyébként ahogy jöttem hazafelé a reptérről tegnap délután, a kocsiban hallgattalak. Akkor kapcsoltam be, amikor Illés Zoltánnal beszélgettél. Bocsánatot kérek, hogy most átmegyek egyszerű hallgatóba és hozzászólok a dologhoz.

- Parancsoljon, Juszt úr!

- Szóval hallgattam azt a részt, amikor arról volt szó – korábban olvastam én is –, hogy tábornok úrnak szólíttatja magát, aztán tegnap mosakodott, hogy nem tábornok úrnak, de jelentéstétel, az van, mint a hadseregben.

- Államtitkár úr, jelentkezem! Igen, ez a megszólítás.

- Igen és azt mondta, hogy ez azért van, mert a szocializmusból így örökölték, Dégen államtitkár ezt így szervezte meg. Akkor tájékoztatásul – Illés úr nagyon gyakran beszél úgy, hogy nem tájékozódik előtte és nem elég olvasott, de ez talán a korosztályának is valamiképpen betudható – szeretném elmondani, hogy ez a jelentéstétel és ez az alá-fölérendeltségi viszony a vízügyben onnan származik, hogy 1956 után az ÁVH-sok igen nagy csoportja került át a vízügyhöz, magukkal hozva a szokásokat. A vízügynél így alakult ki ez az alá-fölérendeltségi viszony és ez a katonai drill, amihez hozzátartozik a jelentéstétel, illetve a jelentésfogadás is. Illés úrnak ezt nem kötelező tudni, viszont nagyon visszás és furcsa is, hogy a civil szférában – amikor már nem ÁVH-sok vannak ott – ez így jelenjen meg.

- Nem a leghaladóbb hagyomány!

- Hát igen. Mindenesetre érdekes volt, hogy mint remek szocialista rendszert – már értsd úgy, hogy a szervezeten belüli rendszert – alakítottak ki, milyen örömmel vette át. Közlöm, hogy egy ÁVH-s hagyományt vett át, de ha a további részletekre kíváncsi, akkor ajánlom nagy szeretettel Moldova György Az elbocsátott légió című riportkötetét, amiben ez részletesen le van írva.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!