A nagy dezertőr-blöff

A Rendőrtiszti Főiskolán az idén 110 hallgató végzett. Közülük 81-en a rendőrséghez, 7-en a büntetés-végrehajtáshoz, 14-en a katasztrófavédelemhez, 8-an pedig a vám- és pénzügyőrséghez kerülnek. Aki közülük félkatonai, félrendőri szervezettel kezd kokettálni, az dezertőrnek minősül – mondta nekik a miniszterelnök a tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.

Márpedig ha valaki dezertőrnek minősül, akkor nyilván ennek alapján fogják büntetni is.

A dezertálást, vagyis a szökést, a szolgálat elhagyását a törvény az alábbi módon bünteti:

1978/ 92. Törvény

343. § (1) Aki abból a célból, hogy katonai szolgálatának teljesítése alól [kiemelés tőlem, L.J.] kivonja magát, szolgálati helyét önkényesen elhagyja vagy attól távol marad, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Mindezt azonban már most, azonnal felejtsük el. Ha ugyanis mi állnánk ott, a tisztavatáson, akkor először is így kéne felkiáltanunk: – De hát én rendőr vagyok, és nem katona!!!

Másodszor viszont meg így: – Jó, az érvényes rám is, hogy „szolgálati helyét önkényesen elhagyja vagy attól távol marad”. De ki mondta, hogy ha én belépek a Gárdába, attól el is hagyom a szolgálati helyem?! Hogy bármilyen értelemben dezertálok?

Kissé hosszasan kéne kiáltozni, ez igaz, de mégiscsak jogállam van, és amíg jogállam van, addig a blöffök is cizelláltak. Ez ami szerencsénk, úgyhogy ne sajnáljuk a fáradságot. Tehát: „Dezertőr” – ez a fogalom a rendőrség kötelékében nemigen létezik. De még ha rá is lehetne erőltetni arra, aki gárdistának áll, és ebben a minőségében aránytalan mértékben akarna büntetni cigány, illetve zsidó származású állampolgárokat, netán kéjjel önkényeskedne velük, ugyan miért éppen a dezertálásról szóló törvény szankcióit kéne az ilyenekre alkalmazni? Az idézett törvénynek egyetlen pontja sem intézkedik effajta cselekményekről, semmilyen értelemben. Orbán tehát azt mond egy esetleg gárdistáskodó rendőrre, amit akar – a dezertálás vádjával az ilyen ügyek miatt egyetlen bíróság sem fog senkit elítélni. Most vajon miért nem az a jól begyakorlott szó jutott eszébe Orbánnak inkább, hogy aki nácinak áll, az nemzetáruló? Amikor még igaza is lenne?

Mindezzel kapcsolatban egyébként egy szakértői nyilatkozatot is olvashatunk:

"A dezertálással összefüggésbe hozható tevékenységek olyan konkrét bűncselekmények, amelyek törvényi tényállások formáiban jelennek meg. Ezeknek a feltételei csupán egy szervezeti tagság felvételével nem feltétlenül valósulnak meg" – mondta az origónak Lattmann Tamás, aki az ELTE-n és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen is adjunktusként oktat nemzetközi, illetve hadijogot. "Ha a katona a szolgálati időben megfelelően teszi a dolgát, de szabadidejében elmegy a gárda gyűléseire, önmagában annak a dezertáláshoz véleményem szerint semmi köze." „Elméletben különféle jogsértések megvalósulhatnak ugyan a katonák gárdatagságával, de a dezertálás emlegetését túlzásnak tartja” – olvasható a továbbiakban az interjúban, ékes bizonyítékául annak, hogy a dezertálás szó használata ez esetben még a katonákra nézve is nevetséges, nemhogy a rendőrökre vonatkoztatva. És annak is, hogy Orbánnak más törvényekre kellett volna hivatkoznia, ha már mindenáron tisztán törvényi kérdésnek tekinti a neonácizmus jelenlétét. Érdekes, hogy azokkal szemben még véletlenül sem téved a metaforákkal és közmondásokkal tarkított, filozofikus eszmefuttatások virágos mezejére. Gárdista-ügyben hallgat a dakota folklór, csak akkor élénkül fel, ha kommunistázni lehet.

Orbán tehát elment, hogy megtisztelje a frissen avatottakat a beszédével – nagyon helyes; majd megfenyegette őket egy minden szempontból érvénytelen szankcióval – nagyon nem vicces. Kétségbeejtő, ha egy miniszterelnök blöfföl az ország fiatal, reményekkel és ambíciókkal teli polgárai előtt. Zavarbaejtő, ha egy rangban lévő ember beszéde alatt szégyenkezni vagy röhögni kell, ünnepi alkalmakkor, és a beszélő feszültséget, bizalmatlanságot kelthet az általa képviselt intézmények és a rendőrök között. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy frissen végzett rendőrtiszt, aki most vizsgázott a testületére vonatkozó jogokból is, ne hallaná, hogy hány ponton ütközik ez a beszéd az általa tanultakkal.

Ráadásul nem tegnap óta tapasztalni, hogy nagyjából ennyi, amit Orbán és kormánya a Gárdához való viszonyról mondani tudott. A dezertőrös blöffnek egyetlen, érzékelhető hatása az volt, hogy Vona Gábor azonnal visszadezertőrözte Orbánt (szerintem az igazi dezertőr az, aki egy kritikus helyzetben gyáván cserben hagyja (sic) az övéit. Mondjuk egy demonstráción, amire rárontanak a rendőrök...), így a sajtóban néhány napig el lehet szórakozgatni azon, hogy akkor vajon tényleg, melyikük a nagyobb dezertőr. Igazi, lényegi kérdés, más dolgunk nincsen, érdemes ezzel töltenünk a rengeteg időt.

Ha tovább olvassuk Orbán szövegét, azt láthatjuk, hogy a dezertőrség blöffje mellett gyakorlatilag a társadalom minden szegmensének terhét is rárakta a frissen avatott rendőrtisztekre. Szerinte rajtuk múlik, hogy létrejön-e az alapja „a gazdaság talpra állításának, a munkahelyek teremtésének, az egészségügy megmentésének, a szociális biztonság helyreállításának”.

Ja, ha minden rajtuk múlik, az más. Akkor már csak Szittya Attila Bendegúz verse van hátra, melynek idemásolása közben sűrűn bocsánatokat kérek a frissen avatott rendőröktől:


Tiszteljük a rendőrséget!
S ne viseltessünk ellentétet!
Mert mi volna ha ők nem volnának?
E éber őrei szép hazánknak.
Hisz még mi nyugton s békén alszunk
Ők ébren őrködnek felettünk.
Ki téve a fagynak s szélnek
Szeressük hát a rendőrséget!

Tiszteljük a rendőrséget!
Kik fenn tartják a békét s rendet.
Kik értünk vannak s ránk vigyáznak!
S büszke őrei a nemzeti gondolatnak.
De nem is kell nékünk mitől félni.
A mult nem fog visszatérni!
Mert az ármánnyal ők szembe néznek.
Szeressük hát a rendőrséget!

(Bp., 1920. )

 (Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!