Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 24.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. október 26. péntek, 03:05
- Megbeszéljük
Az orosz-brit kőolajüzletről és a Bakuba tartó kajakosokról
Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő
Bolgár György: - Gigantikus orosz üzlet, írja a mai Népszabadság az orosz állami kőolajcég a Rosznyefty megvásárolja a TNK BP olajtársaság részvényeinek ötven százalékát, cserébe a British Petroleum [BP] a Rosznyefty részvényeinek 19,75 százalékát kapja meg. Az egész ügylet értékét 61 milliárd dollárra becsülik, és az embernek az az érzése, hogy mindez természetesen nem történhet véletlenül. De vajon mi a célja? Mi az, ami az orosz állami kőolajcéget arra vezette, hogy ilyen óriási összeget költsön erre a bevásárlásra, mit szereznek meg ezzel, ami eddig nekik nem volt?
Sz. Bíró Zoltán: - Hát nagyon sokat szereznek meg. Azt talán érdemes leszögezni, hogy a Rosznyefty, az állami többségi tulajdonban lévő elsőszámú olajcég azok után vált elsőszámú olajcéggé, hogy 2003-ban elindult a Jukosz-ügy és a Jukosz ügy aktívumai végül is eljutottak hozzájuk, és ezzel váltak az elsőszámú kőolajkitermelő szereplővé az orosz olajágazatban. A harmadik legnagyobb cég viszont a BP TNK, ez egy 2003-ban létrejött vállalkozás. A BP akkor Putyin engedélyével megvásárolhatta a részvények ötven százalékát, és a tyumenyi kőolajtársasággal együtt hozta létre ezt a ma harmadik legjelentősebb olajcéget.
– Tyumeny még a régi időkből a magyarok számára is ismerős, hogy ott sok kőolaj van.
– Bizony, bizony. És ma is, a felvásárlás előtt, ennek a brit-orosz közös vállalkozásnak a kitermelő helyei döntően Nyugat- és Kelet-Szibériában vannak. Nos, ez a cég a harmadik legnagyobb olajvállalkozás ma Oroszországban. A kettő egyesülésével – gyakorlatilag nem is egyesülésről, hanem felvásárlásról lehet beszélni – a Rosznyefty Oroszország messze legjelentősebb olajcégévé vált. Felügyelete alá vonta a teljes orosz kitermelésnek több mint a felét. Napi 4,6–4,7 millió hordót fog felszínre hozni. Ez nagyobb, mint a most vezető Mobil Exxon kitermelése, ami 4,4 millió. Ez összességében azt jelenti, hogy a gázszektor mellett az olajágazat is nagyon szoros állami felügyelet alá került. Ennek a vállalkozásnak az elsőszámú vezetője Igor Szecsin, akiről közismert, hogy tartós és szoros kapcsolat fűzi az orosz államfőhöz, Putyinhoz, és láthatóan az a politikai cél valósul meg, hogy a gáz mellett a kőolaj területén is az állam az erőforrások mind nagyobb részét felügyelje. Ugye a késői szovjet korszakban, ellentétben a gáziparral, a kőolajipart feldarabolták, és magánvállalatok jöttek létre a szovjet felbomlás utáni korszakban. Ez a gázszektorban nem történt meg. Most Putyin idején újabb és újabb lépésekkel ezeknek az aktívumoknak a legnagyobb részét megpróbálja az állam megszerezni, és felügyelete alá vonni.
– Ebből tehát le lehet vonni azt a következtetést, ami persze már eddig sem állt távol sokaktól, hogy az orosz állam nagyon hatékonyan és közvetlenül tudja felhasználni a gáz- és kőolajvagyont politikai céljainak elérésére, külkereskedelemben, más országokkal való kapcsolattartásban. Szóval nem kell már itt nyomást gyakorolni különböző magáncégekre, az állam lényegében irányítani tudja, hogy miből, mennyit, hová, hogyan, milyen feltételek mellett. Ha valaki megbízható orosz kőolaj- és gázszállításokra számít, akkor Putyinnal kell jóban lenni, és kész.
– Ez messzemenően így van. Hozzátenném azt, hogy talán nemcsak külpolitikai célok érdekében fontos ma már ez az orosz államnak, hanem messzemenően fontos belpolitikai célok miatt is. Ugye az orosz gazdaság növekedése a globális válság első hulláma nyomán, 2008–2009 után ugyan újra növekedési pályára állt, de ez a növekedés 4,3 százalékos, idén pedig valószínűleg 4 százalék alatti lesz. Tehát belső szociális problémák miatt is láthatóan a vezetés azt gondolja, hogy ezek az olajdollárok bizonyos belső szociális problémák kezelésére is jobban igénybe vehetők, közvetlenebbül felügyelhetők, ha az állam tulajdonosa ezeknek az energiaforrásoknak, és általában erőforrás-típusoknak.
– Van-e ennek az ügyletnek bármiféle hatása azokra a próbálkozásokra, amelyeket Európa és benne Magyarország most már évek óta megkísérel, hogy tudniillik Oroszországtól valamennyire függetlenítse magát az energiaellátásban, és Azerbajdzsánból, Türkmenisztánból, netán Iránból – bár ez mostanában nem jön szóba – Nabucco vezetéken vagy más áramlaton keresztül és Ukrajna kihagyásával igyekezzék magát ellátni? Van-e ennek az ügyletnek erre közvetlen hatása?
– Van, azt hiszem, hogy nagyon is van. Tudniillik a BP annak a rövidesen induló, bár egyre inkább tolódó gázmezőnek a kitermelés-beállításában nagyon fontos szerepet játszik – az úgynevezett Sah Deniz 2 lelőhely üzembeállításáról beszélek –…
– Mármint az üzembeállítás tolódik.
– Folyamatosan. Most úgy tűnik, hogy leghamarabb 2017-ben következne be, de miután a BP ennek a beruházásnak negyedrészt tulajdonosa, ami nagyon jelentős pénzeket igényel tőle, és ő az operátora, tehát ő szervezi, irányítja ennek a mezőnek a kitermelés-beállítását, ezért erős és nem alaptalan a feltételezés, hogy ez tolódni fog, hiszen a BP számára sokkal fontosabb az orosz koncessziók megtartása. Ma is egyébként a BP ennek a közös vállalatnak, a BP TNK-nak köszönhette a világon felszínre hozott olaj mennyiségének a negyedét. És azzal, hogy a Rosznyeftynek lesz közel 20 százalékban tulajdonosa, be fog lépni az artikumi kitermelésbe, mégpedig a Rosznyefty révén, ami számára sokkal-sokkal vonzóbb, mint a kaszpikumi térség. Egyébként nem lebecsülendő, de össze nem mérhető jelentőségű a megtartása. Ezért azt gondolom, hogy az Európa számára oly fontos és néhány év óta hangoztatott déli energiafolyosó sorsa legalábbis a közeljövőben semmiképpen nem fordult kedvezőre az ügylet révén.
– Tehát ha Magyarországnak olyan illúziói lettek volna, hogy majd mi néhány belátható, rövid éven belül Azerbajdzsánból fogjuk pótolni az esetleg Oroszországból nem beszerezni kívánt gázt vagy kőolajat, akkor egy kicsit halasztani kell ezeket a terveket?
– Hát azt gondolom, hogy eme ügylet előtt is erőteljesen illuzórikus volt az a várakozás, hogy ez néhány éven belül bekövetkezik. Most pedig azt gondolom, hogy még inkább kitolódik ennek a valószínűsége. A BP nagyon sok szállal kötődik Oroszországhoz, és azt hiszem, inkább fog Oroszországgal együtt játszani, az orosz érdekeket sokkal inkább figyelembe venni, mint esetleg azeri érdekeket vagy néhány kisebb, nem túl jelentős délkelet-európai ország érdekét.
– No akkor ebben a dologban világosan látunk. De ha már beszélünk, akkor nem állom meg, hogy ne kérdezzem meg olyasmiről, amiről valószínűleg közvetlen információja nincs, de azért ismerve a térséget, valamivel többet tudhat elképzelni, mint például én. Azt olvassuk, hogy két magyar kajakozó nemrég Azerbajdzsánban járt, és ott a honosításáról tárgyalt, mert hogy nagyon jó ajánlatot kaptak. Szóval lehet, hogy magyar hírességek hamarosan azeri színekben fognak versenyezni? És hogy jön Azerbajdzsán a képbe? Még hogy Szerbiáig meg Ausztriáig elmennek, vagy esetleg Ausztráliáig, azért az mindig vonzó volt, az úgy benne van a kalapban. De Azerbajdzsán?
– Hát nyilván Azerbajdzsán azért merül fel, mert az azeri vezetés számos módon próbálja igazolni, hogy nem véletlen az a roppant dinamikus növekedés, amit a 2000-es évek közepétől elkönyvel, ezért aztán nagyon sok presztízsberuházást, presztízsrendezvényt próbál megszervezni, magához kapcsolni.
– És akkor presztízskajakost is.
– Hát pontosan, a sportteljesítményekben is idővel szeretne nagy nemzetközi versenyeken sikereket felmutatni. Hozzáteszem persze, hogy ez a rendkívül dinamikus növekedés ami 2005–2006–2007-ben jellemezte Azerbajdzsánt – 25 és 35 százalék között volt ezekben az években az éves GDP növekedés…
– Te jó ég. Jól hallom? 25–35?
– Így van, így van. 2006-ban majdnem 35 százalék, valamivel több mint 34 százalékos volt ez a növekedés. Köszönhetően annak, hogy a Baku Ceyhan-kőolajvezeték működésbe állt, és hát nagyon alulról indult Azerbajdzsán, ami nagyot lódított rajta. De hozzáteszem, hogy a magyar várakozások abból a szempontból is illuzórikusak, hogy ha valaki veszi a fáradságot, és megnézi a GDP-adatokat 2011-ben és a 2012-es előzetes adatokat, abból lehet látni, hogy Azerbajdzsán ma stagnál. Második éve a növekedés gyakorlatilag 1 százalék alatti. Tehát az a szédítő ütem, amit diktáltak a 2000-es évek közepén, ha nem is közvetlenül a globális válság első hulláma nyomán, de néhány év késéssel, úgy látszik, veszélyeztette az azeri gazdaságot is. De mondjuk presztízsszempontok még maradtak és lehet, hogy néhány évig még maradni is fognak Bakuban.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
