rss      tw      fb
Keres

A magyar állam a magyar civil társadalmat akarja mintává tenni az EU-ban – Csizmadia Lászlóval




Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyilatkozta vasárnap az MTI-nek: a kormány törekvése, hogy a magyarországi civil társadalom tovább erősödve néhány éven belül mintává váljon az Európai Unió más országai számára.


A magyar költségvetésben erre, azaz a civil szervezetek támogatására 45 milliárd forint áll rendelkezésre. Ennek része az a 3,5 milliárd forint, amely a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) van rendelve. [Erre mindjárt visszatérünk.]

Latorcai szerint előnyt élveznek az országhatáron átnyúló, az EU-s régiók megerősödését célzó és a közszolgáltatások kiterjesztését, az egész társadalom hasznát szolgáló egyesületek, alapítványok. Példákat is mondott.


Első példa: katolikus érzületen alapuló idegenforgalom megélénkítése Szűz Mária jegyében

Azaz a Közép-Európán átívelő zarándokút- és turistaút-hálózat kiépítése. A Szűz Mária kegyhelyeit összekötő zarándokút kialakítása – amelynek kelet-nyugati fő tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet – a Veszprémben életre hívott Mária Út Közhasznú Egyesület nevéhez fűződik. Bencsik János alapító, elnökségi tag az MTI-nek elmondta: a civil szervezet munkáját félszáz tag, háromszáz önkéntes segíti. Az alapútvonal Mariazell felől Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Csatkát, Bodajkot, Vértessomlót is érinti, de kapcsolódik hozzá Esztergom, Márianosztra, Mátraverebély, illetve Budapest, Máriabesnyő, Miskolc, Tokaj, Máriapócs is, lehetőséget teremtve elsősorban a katolikus érzületen alapuló idegenforgalom megélénkülésére. A terv szerint határon túli magyarok, osztrákok, szlovákok, románok, később szlovének, horvátok, lengyelek is bekapcsolódnak a mintegy 1400 kilométeres zarándokút-hálózat bővítésébe, felelevenítve régi időknek a régióra jellemző hagyományait.


Második példa: hagyományőrző rendezvények, különösen a pünkösdi családi találkozók

Sikeres, határon túli kulturális együttműködést ápol a Zala Megyei Népművészeti Egyesület. A civil szervezet projektkoordinátora, Dala Hajnalka arról tájékoztatta az MTI-t, hogy horvát és szlovén partnerekkel segítik hagyományőrző rendezvények megtartását, táborok szervezését. Különösen népszerűek a családi pünkösdi találkozók, ezen felbuzdulva közös uniós pályázaton elnyert pénzekből újabb hasonló kulturális programokat indítanak.


Harmadik példa: évi 4 millió (!) forint kórházban ápolt gyerekek szüleinek elhelyezésére

Szóba került még a Pécs-Normandia Lions Club a baranyai város gyermekklinikáján ápolt, hosszas kezelésre szoruló gyermekek hozzátartozóinak segít ingyenes szállással. A klinika közelében, a szülőknek adományokból berendezett, 28 férőhelyes szállásról a nővérek hívására a családtagok azonnal a kórterembe siethetnek gyermekükhöz. A húsz éve alakult intézmény szinte mindig telt házzal működik, de a fenntartás évi négymillió forintos költségét egyre nehezebb előteremteni, ezért a civil szervezet most központi támogatásra is számít.


Negyedik példa: sertésól ingyen átadott téglából és a cigányzene hagyományának újjáélesztése a romák és nem romák közti különbségek lebontásának érdekében

A Heves megyei, 1300 lakosú Halmajugrán jelenleg negyven nagycsalád épít sertésólat a portáján az Együtt a Szebb Jövőért Roma-Magyar Egyesület szervezésében ingyen átadott téglából. A faluban magas a munkanélküliek aránya, és az akcióval – a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvánnyal együttműködve – szeretnék elérni, hogy a nehéz körülmények között élő családok sertéstartásra berendezkedve lépjenek az öngondoskodás felé. Lakatos Zsolt, a gyöngyösi székhelyű civil szervezet elnöke azt közölte, hogy az egyesület több módon is erőfeszítéseket tesz a romák és nem romák közötti társadalmi különbségek lebontásáért, jelenleg a cigányzene hagyományainak újjáélesztésén munkálkodnak.

***

A Nemzeti Együttműködési Alapról (amely 3,5 milliárd forinttal gazdálkodik, ám további költségvetési források is a rendelkezésére állhatnak, így például a személyi jövedelemadó felajánlott 1 százaléka)

2012. március 29-én alakultak meg Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) testületei, amelyek a tavaly év végén elfogadott civil törvény alapján a civil szervezetek támogatására jöttek létre. Öt kollégiumról van szó, ezek: a közösségi környezeti kollégiuma, a mobilitás és alkalmazkodás kollégiuma, a nemzeti összetartozás kollégiuma, a társadalmi felelősségvállalás kollégiuma, valamint az új nemzedékek jövőjéért kollégiuma.

A Nemzeti Civil Alapprogram civil támogatási rendszerének helyébe lépett NEA kilenc tagból álló tanácsának elnökévé Csizmadia Lászlót, a Civil Összefogás Fórum alapítóját választották.

2012. április 19-én megkezdte működését és csaknem kétmilliárd forintos keretösszegben ki is írta első pályázatát a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), amely a társadalmi élet különböző területein működő civil szervezetek számára nyújt támogatást. Az egyesülési jogról, közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerint a központi költségvetési forrás terhére az idén kizárólag a Nemzeti Együttműködési Alapból nyújtható civil szervezetnek működési támogatás.


Csizmadia László

Csizmadia Lászlóról

– A Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője (Fricz Tamással). A szervezet 2009. március 27-én alakult, „azzal a szándékkal, hogy erősítse a magyar civil társadalom értékkifejezését és érdekérvényesítését”.

Részlet a 2009-es önmeghatározásból: „Az elmúlt években súlyos és folyamatosan mélyülő erkölcsi, gazdasági és népesedési válság alakult ki Hazánkban. Közép-Európa éllovas nemzetéből az Unió szégyenpadjára juttattak bennünket. Tombol a korrupció, a felülről irányított rombolás, az agymosás, a médiaterror. Meghamisítják történelmünket, tapossák nemzeti önbecsülésünket. Vészes méreteket öltött az értékvesztés. Kiváló képzettségű fiataljaink kezébe vándorbotot adnak, hogy hazánkat elhagyva a Nagyvilágban keressék boldogulásukat!” Stb. (kiemelés: m.zs.)


Csizmadia akciói és újabb szervezetei

2011. január 12-én Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójaként és szóvivőjeként azt mondta egy budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón: A magyar civilek többsége szerint a kormány jó úton jár, érvényesül a választók akarata, a külföldi médiumok pedig elhamarkodottan ítélték el a tavaly év végén elfogadott médiatörvényt. Reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi média nem akarja visszaállítani az elmúlt nyolc év gyakorlatát, amikor is minden ellenzéki javaslatot lesöpörtek a parlament napirendjéről, a kormány sokszor bűnös eszközökkel herdálta el a nemzeti vagyont, Magyarország pedig a korrupció melegágya és a világ egyik legeladósodottabb rendőrállama lett. Stb.

2011. március 11-én Csizmadia László a CÖF „Konzultáció az Alkotmányról” című rendezvényén hitet tesz amellett, hogy „húsz év halogatás után most kell alkotmányozni, a jelenlegi szabályok szerint”.

2011. július 5-én megalakul a Kárpát-medencei Civil Hálót is létrehozó fórum alakult Civil Együttműködési Tanácskozás (CET). Az egyeztetést a CÖF és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége kezdeményezte és hívta össze. Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője a rendezvényen elmondta, téves az a felfogás, hogy a civilek feladata az ellenzékiség lenne. (A CET-nek természetesen Csizmadia lett az elnöke.)

2011. november 15-én újabb 12 szervezettel kötött stratégiai partnerségi megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a jogszabály-előkészítés hatékonysága érdekében. Az aláírási ünnepségen, az Országházban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, tárcavezető azt mondta: bízik abban, hogy a megállapodások erősítik majd a szervezetek bizalmát egy olyan államban, amely „valóban nyitott az egyeztetésre, amely nem gondolja magát tévedhetetlennek, amely nem hiszi azt, hogy csak erőből, csak paranccsal lehet bizonyos intézkedéseket bevezetni”. Az aláíró szervezetek egyike a Civil Összefogás Fórum (CÖF) volt. (kiemelés: m.zs.)


Együtt – Bencsik, Bayer, Csizmadia

2012. január 11. Több közéleti személyiség Békemenet Magyarországért címmel hirdet demonstrációt a kormány mellett. A kezdeményezőkhöz csatlakozik a CÖF is.

2012. január 22. „Békemenet Magyarországért”. Csizmadia László azt nyilatkozza az MTV-nek: „Éreztetni szeretnénk a kormányunkkal”, hogy megfelelő háttér áll mögötte. „És íme, hogy ha végignéz, itt van a civil hadsereg.”

2012. február 7. Európai mozgalmat indítottak magyar civilek a hagyományos értékek – a család, a nemzet, a hűség, a hit, a szeretet – uniós szinten való hirdetése és védelme érdekében. Patrióta Európa Mozgalom (PEM) egyik alapítója, Csizmadia László, a CET és a CÖF elnöke azt mondta (a csatlakozott négyszáz civil szervezetet képviselő CÖF és CET elnökségei nevében is): a magyar társadalom budapesti békemenete demonstrálta nem szűnő bizalmát a nemzeti érdekeket szolgáló kormány iránt. „Nem szabad hagynunk, hogy az unió vezető szerveit félrevezessék a 2010-ben megbukott pártok hataloméhes képviselői és támogatóik, akik nemzetközi szinten, igaztalanul vádaskodnak a saját hazájuk ellen.” Csizmadia szerint működésbe kell hozni a civil kontrollt, és „a nemzetünkért, valamint a közjóért szolgálatot vállaló kormányoknak a társadalommal közösen kell szilárd uralmi struktúrát kialakítaniuk”.  (Balog Zoltán külön felhívta a Patrióta Európa Mozgalomra Orbán Viktor figyelmét.)

2012. március 1. A „több százezer polgárt tömörítő civil szervezet”, a CÖF nevében Csizmadia László és Fricz Tamás szóvivő nyílt levelet intézett José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, valamint Rehn pénzügyi- és Hahn regionális politikáért felelős biztoshoz, mert nem ért egyet Magyarországot érintő megállapításaival és azzal, hogy a bizottság kilátásba helyezte a kohéziós alapból Magyarországnak 2013-ban járó támogatás felének felfüggesztését. Megdöbbenésüket fejezték ki a 495 millió euró tervezett elvonása miatt.

2012. március 15. A CET, a Gazeta Polska című jobboldali lengyel hetilap és háromszáz klubjának képviselői csütörtökön Budapesten szerződést írtak alá arról, hogy együttműködnek a Patrióta Európa Mozgalomban (PEM). A Polgárok Házában tartott eseményen Csizmadia László, a CET elnöke azt mondta, a mozgalom célja a „civil nemzetépítés”, civil kontroll gyakorlása Európa felett, mert Európa szerkezete „recseg-ropog”, „a pénzhatalom térdre kényszerített” minden uniós tagállamot.

2012. április 10. A CÖF sérelmezi, hogy képviselőik nem tárgyalhattak Iryna Ivaschenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével, mondta Csizmadia László, miután átadták a civil szervezet nyílt levelét az IMF titkársága vezetőjének. Az elmúlt napokban a CÖF kezdeményezte, hogy megbeszéléseket folytassanak Iryna Ivaschenkóval, az IMF magyarországi képviseletének vezetőjével a CÖF, valamint a CET képviselői arról, miért késnek a tárgyalások a nemzetközi pénzügyi szervezet és a magyar kormány között. A magyar társadalmat, a magyar lakosság egy jó részét ugyanis foglalkoztatja az a kérdés, ténylegesen miért nem kezdődtek el a hivatalos tárgyalások az IMF és Magyarország között, mondta Csizmadia. (kiemelés: m.zs.)

2012. június 12. Az új nemzeti konzultáción való részvételre buzdítja az állampolgárokat a CÖF és a CET; a civil szervezetek szerint a kérdőívekre adott válaszokkal a kormány a legautentikusabb információk alapján hozhatja meg döntéseit. A közlés szerint „öngyilkos művelet” bojkottálni a szólás, írás szabadságát, a civilek részéről pedig elutasítandó magatartás „sanda módon a pártérdekek oldalán visszafogni a kollektív bölcsesség segítő és kontrolláló szándékát”.

2012. október 18. Az újabb békemenetről tartott sajtótájékoztatót az egyik szervező, Csizmadia László. A békemenet demonstrálja, hogy továbbra is megvédik Orbán Viktor miniszterelnököt, és kiállnak mellette; a Nemzetközi Valutaalapnak pedig azt üzenik, ne pártpolitizáljon, mondta. Csizmadia szerint egyébként el kell tűnniük a politikai életből azoknak, akik éjjel-nappal hazudtak, mert ők azok, akik megcsúfolják a szociáldemokrácia elveit, és szétmorzsolják a híveit.

Stb.


Újra együtt – Békemenet, 2012. október 23.

Összegzés

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, szóvivője, a CÖF által létrehozott Civil Együttműködési Tanácskozás elnöke, a CÖF és a CET által létrehozott Patrióta Európa Mozgalom (Európa civil kontrolljáért!) alapítója, szóvivője, a KIM stratégiai civil partnere, a civil békemenetek szervezője, a „több százezer polgárt tömörítő civil szervezetek” szószólója elnökli azt a testületet, a NEA-t, amely a civil szervezetek támogatására jött létre, 3,5 milliárd forinttal gazdálkodik (ám további költségvetési források is a rendelkezésére állhatnak, így például a személyi jövedelemadó felajánlott 1 százaléka), és civil szervezetnek működési támogatás a központi költségvetési forrás terhére idén kizárólag rajta keresztül nyújtható.


Utóirat

Mint ismeretes, 2012. március 15-én 800 lengyel vendég érkezett a Nyugati pályaudvarra, akik azért jöttek, hogy a nemzeti ünnepen személyes jelenlétükkel is kifejezzék rokonszenvüket Magyarország és az Orbán-kormány politikája iránt. Fogadásukra megjelent Csizmadia László, a CET, a CÖF, a PEM, a NEA alapító-szóvivő-elnöke is. A lengyel menet szervezője, Thomas Sakiewicz az [origo]-nak azt mondta, sok segítséget kaptak az utazás megszervezéséhez a magyaroktól. Az [origo] kérdésre, hogy milyen anyagi támogatást kaptak, azt mondták, természetesen kapcsolatban álltak a magyar kormánnyal is, de a legnagyobb segítséget a CET nevű [civil] szervezettől kapták.

(m.zs.)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!