Kirekesztő összefogás



Nyugodtan hátradőlhet a trónján Orbán Viktor, jól működik a gépezet. Az ellene szervezett összefogás élén álló nemtudomkik olyan sikeresen kuszálják a szálakat, hogy magukat autonóm gondolkodónak vélő szereplők is Orbánt segítik.

Nem véletlen, hogy az összefogás rögtön kirekesztéssel kezdődik. És tollnokok is mindig akadnak, akik jól megindokolják, hogy miért nem vehet benne részt ez vagy az. Például nem vehet részt az összefogásban Kuncze Gábor, nem vehet részt Gyurcsány Ferenc, és elvileg ugyan részt vehet Nagy Navarro Balázs, de ő nincs. Nem létezik. Igaz, ő nem csak beszél a sajtószabadságról, hanem a bőrét viszi a vásárra, de a Milla allergiás a bőrszagra. Inkább befogja az orrát.

Csakhogy számolni kellene azzal is, hogy vannak ebben az országban számosan, akik például szívesen szavaznának Kuncze Gáborra vagy Gyurcsány Ferencre vagy Nagy Navarro Balázsra, és nem szívesen – mondjuk – Schiffer Andrásra vagy Juhász Péterre. Ha mégis megtennék, csak azért, mert úgy vélik, hogy össze kell fogni az orbánizmus ellen. De ha az ő kedvenceiket nem engedik be az összefogásba, csak azért nem fognak elmenni szavazni, hogy mások kedvenceit segítsék. Márpedig vitathatatlan, hogy vannak híveik azoknak is, akiket most buzgón igyekeznek kipasszírozni az összefogásból, és a demokráciára adott szavazatuk épp annyit érne, mint az őket utálók demokráciára adott szavazata.

Persze el lehet kezdeni azon vitatkozni, hogy kire mennyien szavaznának, de nem érdemes. Ha 2002-ben (a Medián kivételével) csődöt mondtak a közvéleménykutatások, mert homályos félelem mozgatta a válaszolókat, most még kevésbé lehet elhinni eredményeiket. Most már nem homályos a félelem, hanem nagyon is konkrét, állásukat vesztett emberek eseteiben ölt testet.

Nyugodtan hátradőlhet trónján Orbán Viktor, jól működik a gépezet.

(Andor Mihály)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!