Példa a demokratikus közhatalom kialakítására: A rendőrség demokratizálása VII./1


Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével          


A kultúra reprodukciója. Szervezeti struktúra

Ha valaki végignézi a rendőrség reformjának magyarországi kísérleteit, meglepve fogja látni, hogy valamennyi próbálkozás szinte kizárólag átszervezésekből állt. Ez azt jelenti, hogy (egy kivételével) minden kísérlet arra törekedett, hogy úgy javítsa a rendőrség teljesítményét, illetve oldja meg a belső feszültségeit, hogy közben meg akarta őrizni a szovjetektől átvett (és a csendőrséggel rokon, vagyis a diktatúrákra jellemző) centralizált hierarchiát. Ezek a próbálkozások nemcsak eredménytelenek voltak, de szinte mindig növelték a rendőrségen belül egyébként is meglévő káoszt. Az ilyen kudarcba fulladt ötleteknek az abszurd változata az, amit a BM és az ORFK vezetése 2010 óta csinál. Vázlatosan összefoglalva az intézkedéseket, amelyeket – ahogyan a jelenlegi vezetés nevezi – a rendőrség átszervezése érdekében a választások óta tettek:

2010
A Terror Elhárítási Központ nevű, közvetlenül a belügyminiszter (vagy a kormányfő?) irányítása alatt lévő kivételezett helyzetben lévő egység létrehozása.
A rendőrségi törvény módosítása és három egymástól független rendőrség létrehozása:
– Terror Elhárító Központ
– Nemzeti Védelmi Szolgálat
– Általános Rendőrségi Feladatokat Ellátó Szerv (sic!)

2011
A 2012-es lépések előkészítése

2012
Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása.
A szervezett és a gazdasági bűnözés elleni osztály felszámolása a BRFK-n.
A Nemzeti Nyomozó Iroda beolvasztása Készenléti Rendőrségbe.
A BRFK állományának mintegy tíz százalékát kihelyezik a kerületekhez.
Főkapitányok és kapitányok leváltása és áthelyezése. 

A 2010 utáni átszervezés célja a centrális hierarchia megerősítése. Irányítói láthatólag hisznek benne, hogy a szakmai tudás és a bölcsesség a váll-lapok és a parancsnoki székek produktuma, és abban is hisznek, hogy akinek a gondokon kívül valami más is van vállán, és/vagy kinevezik vezetőnek, az máris megvilágosul. Hisznek abban is, hogy a parancsuralomra épülő centralizált szovjet-, illetve csendőrrendszer jó, legfeljebb azért nem működött eddig, mert nem következetesen alkalmazták. Ezért hát arra tesznek kísérletet, hogy megmutassák az országnak, ők képesek jól parancsolni.

Valójában azonban, mint amolyan igazi hiszékeny emberek, lidércek után szaladnak és magukkal cibálják a beosztottaikat, és nem utolsósorban a mi biztonságunkat az általuk imádott mocsárba. A rendőrség problémái ugyanis éppen abból a szervezeti rendszerből és parancskultúrából származnak, amelytől Pintér Sándor és klientúrája a megoldást várja.

A piramisszerűen felépített, egyetlen központból irányított rendőrségi szervezet lomha és tunya, képtelen adekvátan reagálni a változó problémákra. Mivel pedig a sikertelenség okait folytonosan a hierarchikusan alacsonyabb szintekre hárítja, belső feszültségeket, kiábrándultságot és konfliktuskerülést eredményez. A jelenlegi szervezeti rendszer a maga anakronisztikus viszonyaival elüldözi az alkalmazottakat (ezért van harminc év körül a rendőrök átlagéletkora), ráadásul folytonos konfliktusokat generál a helyi közösségek és a rendőrség között. Nem túlzottan nagy kockázat megbecsülni, hogy ezek a belső és külső konfliktusok a Pintér-féle átszervezés következtében növekedni fognak. Nem nagy kockázat, mert az elmúlt két évben már láthattuk, hogyan történik ez.

A rendőrség szervezeti rendszerének reformja a szervezeti hatalom és a felelősség funkcionális újrarendezését jelenti. Olyan megoldást kell találni, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrség

a) egyike lehessen a társadalmi problémákat közösen kezelő intézményeknek,
b) a helyi közösségek részévé válhasson, és ezeknek a közösségnek legyen felelős,
c) működésében érvényesülhessen a szubszidiaritás,
d) beosztottai egyenrangú partnerei lehessenek a vezetőknek, és a rendőrség végre vonzó munkahellyé váljon,
e) egységes szemlélet érvényesüljön valamennyi szakágban és valamennyi területen.

A magyar rendészettudományban már évtizedek óta konszenzus van arról, hogy a demokrácia számára elfogadható társadalmi hatást csak akkor lehet elvárni a rendőrségtől, ha megszüntetjük a centralizált parancsuralmi struktúrát és vele együtt a kiszolgáltatottságot eredményező szervezeti viszonyokat. A mai, több ezer önkormányzatból álló rendszerben azonban nyilván nincs értelme önkormányzati rendőrségről beszélni. Tekintetbe véve a helyi politikusok többségének felelőtlenségét és a társadalmi problémák iránti érzéketlenségét, ez iszonyúan veszélyes lenne. A rendőrségi reform tehát önkormányzati (és igazságszolgáltatási) reformot is feltételez. A rendőrök szakmai képességeit az egyes szakágakra, valamint a kapitányságokra egyaránt rátelepedő parancsuralmi hierarchia bénítja meg. Láttuk, hogy ebben a rendszerben a beosztottak parancsnokaik igényeinek kielégítésére figyelnek, mert ettől függ az előmenetelük, sőt még a munkahelyük is. Bármennyire is szeretnének, sem idejük, sem energiájuk nincs arra, hogy a polgárok problémáival foglalkozzanak. Olyan szervezeti rendszer kell tehát, amely nemcsak lehetővé teszi, de meg is követeli ezt. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha szakmailag racionális méretű lokális egységekben szerveződik meg a közbiztonsággal, a közlekedéssel és a nem globális jellegű bűnözéssel foglalkozó rendőrség. Másként fogalmazva meg kell szabadítani a rendőröket azoktól a szervezeti koloncoktól – az országos és a megyei szintű parancsnoki hierarchiától –, amelyek konzerválják a függőséget, és amelyek tehetetlenné teszik a kreatív és tanulni képes rendőröket. A rendőrségi szervezetben semmi szükség nincsen az ORFK-ra és a megyei főkapitányságokra, ezek a szervezeti egységek diszfunkcionálisak, rengetegbe kerülnek és megakadályozzák a szervezet reagálását a társadalmi problémák változására.

Felmerül persze a kérdés, hogy ha megszüntetetjük az eddigi parancsnoki irányítást, akkor irányítás híján nem fog-e összeomlani, a káoszba zuhanni a rendőrség. Néhány évvel ezelőtt egy konferencián ugyanezt a kérdést tette fel nekem egy érdeklődő rendőrtábornok. Szerinte ugyanis paramilitáris, parancsuralmi viszonyok nélkül a rendőrség képtelen működni, ezt pedig azzal támasztotta alá, hogy milyen jól jönnek ezek a viszonyok, amikor árvíz van, és ki kell vezényelni a rendőröket, hogy segítsenek a védekezésben. Tudtán kívül a jelenlegi magyar rendőrség legfontosabb szervezeti problémájára mutatott rá: arra, hogy nem a társadalmi szerepének betöltésére alkalmas struktúrában működik. Lehet, hogy jó arra, hogy homokzsákok pakolására utasítsák a beosztottakat, de teljesen alkalmatlan a társadalom különböző csoportjaival és intézményeivel való együttműködésre. Mellesleg a jelenlegi struktúra és irányítási rendszer legfőbb jellemzője a káosz, amelyet éppen a diszfunkcionális parancsrendszer idéz elő.

A rendőrség belső szerkezetének követnie kell a társadalmi problémákat, ezeket pedig – némileg leegyszerűsítve – három csoportra oszthatjuk:

1. Lokális, a helyi társadalmakban keletkező, ott kezelhető és megoldható problémák.
2. Globális és országos problémák, amelyek a nemzetközi és az országos folyamatok eredményei, illetve a nemzetközi és/vagy országos bűnözői csoportok tevékenységének következményei.
3. A társadalmi mozgalmak és tömegesemények következtében valószínűsíthető problémák.

Ennek megfelelően léteznie kell egy lokális, mellérendelt rendőrségekből álló hálózatnak, amely a lehető legszorosabb kapcsolatban van a helyi társadalmakkal, és nekik tartozik felelősséggel. Léteznie kell egy (vagy több), a globális problémák által okozott károk elkerülésével és/vagy kezelésével foglalkozó szervezeti egységnek. Félreértés ne essék, a TEK-nek ehhez semmi köze, a feladat ugyanis messze összetettebb és bonyolultabb. A TEK mit sem törődik a nemzetközi és a hazai bűnözői hálózatokkal, nem foglalkozik az ember- vagy a drogkereskedelemmel, vagy a gazdasági bűnözéssel. Valójában nélkülözhetetlen, ámde segédfeladatokat emeltek a legmagasabb rangra ezzel a szervezettel.  Végül pedig léteznie kell egy a tömegmegmozdulások kezelésére alkalmas, képzett és felelősségteljes szervezeti egységnek, amely nem úgy védi meg, mondjuk, a meleg büszkeség napján a felvonulókat, hogy ketrecbe zárja őket, ahogyan ezt a budapesti rendőrök tették.

A feladatok ugyan különbözőek, de az nem lehetséges, hogy eltérő kultúra alapján működjenek a rendőrség különböző egységei. Ezt azonban nem biztosíthatja a felettük álló parancsnoki hatalom, csakis a törvény és a képzés egységessége. Mindegyik szervezeti egységben azonos minőségű viszonyoknak kell uralkodniuk, s ezeknek demokratikusaknak kell lenniük. Ez talán már nem is annyira tűnik képtelenségnek, mint amikor a sorozat elején leírtam. Sajnos a jelenlegi rendőri vezetők számára ez maga az abszurdum, pedig csak azt kellene megérteniük, hogy mi a különbség a parancsolás és az irányítás, illetve a menedzselés között, de sajnos erre képtelenek.

A társadalmi problémák három típusa nem áll egymással hierarchikus viszonyban, ebből következőleg a szervezeti egységek sem lehetnek alá-fölérendeltségben – mellérendeltek és átjárhatók kell hogy legyenek. Ebben a rendszerben a karrier egészen mást jelent, mint ahogyan az ún. „életpályamodellben” elképzelték, de ezzel a következő részben foglalkozom.



Krémer Ferenc


Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével          



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!