rss      tw      fb
Keres

A kínai Hszincsiang tartományban több mint 40 ezer térfigyelő kamerát szereltek fel

MTI 2010. július 2., péntek 9:13

A kínai hatóságok több mint negyvenezer térfigyelő kamerát szereltek fel Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm területen az etnikai alapú zavargások egyéves évfordulója előtt.

Ma Hszin-csun (Ma Xinchun), a helyi kormányzat szóvivője pénteken elmondta, hogy mintegy négyezer közterületen - beleértve az utcákat, buszmegállókat, iskolákat, és a bevásárlóközpontokat - helyeztek el megfigyelő berendezéseket, amelyeket "zavargásbiztos" - vagyis törhetetlen - borítással láttak el.

A terület székhelyén, Urumcsiban (Urumqi) tavaly július 5-én kitört etnikai zavargásoknak, vagyis a helyi ujgur és a han kínaiak közötti összecsapásoknak 197 halálos áldozatuk és több mint 1700 sérültjük volt. A randalírozók több mint 300 üzletet és 1300-nál több járművet gyújtottak föl, illetve rongáltak meg.

A múlt hónapban a hatóságok akciót indítottak az erőszakos bűncselekmények megakadályozására, ennek keretében ötezer rendőrt vettek fel.

A nyolcmilliós ujgur kisebbség régóta panaszkodik arra, hogy Peking vallási, politikai és kulturális értelemben elnyomja a közösséget; szerintük erre vezethető vissza a lappangó feszültség Hszincsiang-Ujgurban. A kínai kormány viszont azt mondja, a térségbeli muzulmán szeparatisták komoly fenyegetést jelentenek.