"Hátradőlni csak istennek ér..."

Nincs most ideje a hosszú távú tervezésnek és a nyugodt közéleti gondolkodásnak. Félművelt politikusok végiggondolatlan mondataival foglalkozni akkor sem vonzó foglalatosság, ha ezek a hölgyek és urak jelentős befolyást gyakorolnak életünkre, így nem mindegy, hogy kik és mekkora felhatalmazással kerülnek hatalomba.  Meggyőződésem ugyanakkor, hogy általában jelentősen túlértelmezünk olyan szövegeket, amelyek egyszerűen ezt nem érdemlik meg.

A baloldal bajban van, ez a baj nem pillanatnyi, esetleges és nem korlátozódik Magyarországra vagy a posztkommunista országokra. Ebből úgy tűnik, strukturális, sőt elméleti okai vannak a vereségnek, a nagy valószínűség szerint nálunk is bekövetkező kudarcnak. Sokat foglalkozunk azzal, hogy a baloldali kormányzás időszakának néhány kudarcához hogyan járult hozzá egy nem európai jobboldali reakció. Kevesebbet azzal, hogy valójában milyen eredmények írhatók az elmúlt nyolc év javára. Szinte egyáltalán nem beszélünk arról, hogy voltak-e strukturális, elméleti hibák, amelyek hozzájárultak a politikai sikertelenséghez. Ez súlyos stratégiai hiba, mert a baloldal így átengedi a baloldal válságának témáját a jobboldal torz értelmezéseinek. Azon a térfélen pedig egyelőre zéró-összegű játszmákban gondolkodnak, a baloldallal kapcsolatban a felszámolás, földbedöngölés, megszüntetés jut csak eszükbe. Nem számolnak azzal, hogy hosszú távon az ő bőrükre is megy ez a játék, egyedül nem képesek működőképesen tartani egy demokráciát. Tegyük fel, nem céljuk a jogállam és demokrácia teljes felszámolása. Ha mégis az, akkor korszakot tévesztettek, akkor is, ha kellemesnek érzik egyelőre a keleti szeleket. De a jobboldal válságával foglalkozzanak a jól kistafírozott műhelyeikben, lesz dolguk nekik is.

A baloldal szellemi erejének minél előbb a távolabbi jövővel kell foglalkoznia, mert erre kell építeni egy új baloldali stratégiát. Majdnem minden vitát újra kell kezdeni, alapvető kérdéseket kell megvitatni. Nem tudom, hogy a baloldal jelenlegi politikai szervezetei képesek-e erre, rövid időn belül el fog dőlni, hogy milyen keretekben folyik majd az újjáépítés. Ha lesz még fórum, ahol fontos kérdéseket meg lehet vitatni, ha lesznek még tudományos műhelyek, ahol a társadalomelméleti gondolkodás folytatható. A Replika vagy a Fordulat tehetséges fiatal társadalomtudósai az elmúlt években is a fennmaradásért küzdöttek. Pedig a kortárs elméleti gondolkodás útkeresésében ezek az írások és fordítások alapvető feladatot láthatnának el. Nem is beszélve az egyéb oktatási és tudományos szempontokról. A baloldal gyakran tette rossz helyekre a forrásait, de ez számukra akkor fog kiderülni igazán, amikor szükség lenne a hosszú távú gondolkodásra és a tiszta, nem pártpolitikai eszmei alapok újraépítésére. Nyilvánvalóan sok egyéb dolog lesz a baloldalon, szervezeti, politikai tisztázások, ezeket jobbára magukban, egymás között kell elvégezniük. A baloldali gondolatok megújításában azonban támaszkodniuk kell arra a szellemi háttérre, amely képes és akar ebben segíteni.

Nézzünk most meg közelebbről egy megkerülhetetlen, sokféleképpen felvethető alapkérdést, amellyel a hazai baloldalnak is szembe kell néznie. Ezúttal Tony Judt figyelemre érdemes írása segítségével.

Az Európát is jól ismerő amerikai történész szerint a múlt század első nagy válságának idején a szabadság súlyos visszaszorulását a baloldali kísérletek kudarca és védekezésképtelensége okozta: Európa tragédiája a baloldal kudarcából következett, sem a céljait nem tudta megvalósítani, sem a liberalizmus alapjait nem volt képes megvédeni. A jóléti állam paradoxona, hogy sikere aláássa vonzerejét, elfelejtődik, hogy miért is volt fontos a biztonság szavatolása, mi köze van a biztonságnak és a jólétnek a szabadsághoz. Pedig továbbra is érvényes John Maynard Keynes figyelmeztetése: a bizonytalanság és az ebből fakadó kollektív félelmek romboló hatással vannak a szabadságra. A kapitalizmus által okozott bizonytalanságokat a demokrácia stabilitása érdekében kell korlátozni. Ez a józan felismerés alapozta meg az államok 20. századi jóléti beavatkozásait, meglehetős sikerekkel. Ebben a sokáig sikeres folyamatban a szociáldemokrácia kötötte a középosztályt a liberális intézményrendszerhez, azzal, hogy ugyanazokat a jóléti szolgáltatásokat és biztonságot élvezhették, mint a rosszabb helyzetű rétegek. Ez volt a háború utáni demokratikus konszenzus alapja. A konszenzus akkor kezdett bomladozni, amikor a növekvő egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, a csodaszerként a költségvetés befoltozására használt privatizáció reaktiválta a bizonytalanságokat széles társadalmi csoportok életében.

Éppen a sikerek következtében váltak az európai politika alapjává a klasszikus szociáldemokrata célok, tehát a baloldalnak már évtizedekkel ezelőtt azzal kellett szembenéznie, hogy mit tud ajánlani ezen túlmenően. Mivel különbözteti meg magát a jobboldaltól, amelyik ugyanazt a középosztályi biztonságot ígéri? Tony Judt szerint a nyugat-európai baloldal érvei a demokrácia védelmével kapcsolatban feleslegessé váltak, ma már mindenki demokrata. De lenne mit mondani a szociális tartalom tekintetében: a közjóról, a magántulajdon, a privatizálás határairól, a közszolgáltatások fontosságáról, az állam szerepéről, "az állam csak rossz tulajdonos lehet" dogma felülvizsgálatáról.

Ezen a ponton persze a magyar olvasó kicsit ingatja a fejét, mert nem látja a demokratákat. Sőt, a politikai jobboldalból jelenleg teljesen hiányzik a demokratikus elkötelezettség, minden erejével éppen azt igyekszik felszámolni. Még nem kerültek hatalomba, de már sikeresek: magukat liberálisnak gondoló közéleti személyek, intézmények a jeges leheletre beálltak a sorba, és kezük vastapsra áll. Szóval itt az egyre keletibb Európában a baloldalnak még sokáig az egyik lényeges feladata lesz a demokrácia és a szabadság védelme egy olyan jobboldali kurzussal szemben, amely nyíltan szembehelyezkedik az egyén szabadságával. Ezt az eddigieknél ügyesebben kell csinálni, elveszett az az illúzió, hogy a két évtizedes jogállami működés stabilizálta a demokráciát és alapjai sérthetetlenek. Kormányzati pozícióban keveset foglalkoztak ennek az intézményi alapzatnak a megerősítésével. Rövidesen ki fog derülni, hogy ez mekkora hiba volt, és milyen nehéz ellenzéki pozícióból védelembe venni olyan alapértékeket, amelyek szerencsésebb társadalmakban evidenciának minősülnek. Erről a magyar sajátosságról lesz még mit mondani, hosszú évekig akár. Térjünk vissza az állam jóléti szerepére!

Tony Judt szerint vannak olyan területek, amelyek nem vonhatók ki a közösségi irányítás alól, amelyek komolyabb károk nélkül nem magánosíthatók. Ilyen például a közösségi közlekedés. A brit vasutat hozza fel példának, amelyre az állam mérhetetlenül sokat költött, hogy privatizálhassa. A társadalom rengeteget vesztett ezzel, szemben más európai államokkal, amelyek jó színvonalon képesek működtetni a közösségi közlekedést, mert tisztában vannak vele, hogy a magántulajdon ezen a területen vagy alacsony hatékonysággal vagy nagyon drágán tud csak üzemelni. Itt a magyar olvasó picit megint megtorpan, mert eszébe jut a BKV és a MÁV. Mert a közösségi tulajdonlás előnyei kizárólag világos szabályok és tiszta közélet mellett érvényesülhetnek: ha a közpénzek felhasználása bizonytalan, akkor erős kezű magántulajdonosra vágyunk, aki rendet tesz. Persze most éppen erős kezű államra vár inkább mindenki. Elfelejtve azt a veszélyt, hogy egy erőskezű állam ebben a régióban legfeljebb a pénzcsapok máshova terelését képes elérni. Ereje pedig abban merül ki, hogy ideig-óráig meggátolja a lelepleződést. Szóval a magánosítás, állami tulajdonlás dilemmája is másként vetődik fel nálunk. Van egy mondat ebben az ismertetett cikkben, amelyik azért szíven üti azt a magyar olvasót, aki szállt már vonatra Kelenföldön, Budafok-Belvárosban vagy sokhelyütt máshol az országban: a vasútállomás és a vasúti szolgáltatás egy társadalom közös törekvéseinek szimbóluma.

Egy új baloldalnak szembe kell néznie azzal is, hogy milyen társadalompolitikai elveket helyez szembe a populista és hatásaiban szegénységellenes jobboldallal. Egy másmilyen színű populizmus nem vezet sehova, nem oldja meg az ideológiai válságot, nincs értelme. Érdemes lenne tisztázni, hogy mit jelent a szociális, jóléti rendszer egy szociáldemokrata politika számára, és a jogosultság alapú ellátások milyen stabilizáló funkciót töltenek be.

Olcsóbb és egyszerűbb a szegények karitász alapú segítése, élelmiszerjegyek osztogatása, de ezek hatásukban megalázóak, kirekesztők. A jogosultságok soha nem megalázóak - írja Tony Judt. A nem rászorultsági alapú szociális szolgáltatások nem tesznek különbséget az állampolgárok között, nem jöhet létre az érdemesség alapú szelekció. Az univerzális szociális jogosultságok nagyon drágák, de ez az ára egy élhető társadalom fenntartásának. Ki mondja meg, hogy mekkora ára van a nem emberhez méltó körülmények között élő csoportok tartós fennmaradásának, a tartós reménytelenségnek? És itt a magyar olvasó harmadszor is megtorpan: az örökölt, rosszul működő, rossz minőségű, pazarló és finanszírozhatatlan ellátórendszerek terhe igen nehézzé teszi e világos elvárásrendszernek való megfelelést. Az elmúlt két évtized a szerzett jogok feletti elkeseredett küzdelemmel telt, a jogosultságokká merevedett juttatások számos politikai kudarcot okoztak. Egy új baloldalnak azt kell kidolgoznia, hogy miként lehet átalakítani az ellátórendszereket a jogok csorbítása nélkül, a lehető legtöbb univerzális jogosultság megtartásával. Ez nem ment eddig, de lesz még rá idő, mert a jobboldalnak sem fog menni. A feladat mégis sürgős, mert ma nagyobb a bizonytalanság, mint a második világháború vége óta bármikor, és ez a bizonytalanság a demokráciát veszélyezteti. A kollektív célok és a személyes biztonság megrendülése gazdasági, politikai és kulturális kockázatokat hordoz, és ezt a helyzetet a nem-demokratikus politikai erők tudják kihasználni. A baloldal, szemben klasszikus hagyományaival, nem tud progressziót ígérni, nem lehet a haladás bajnoka, az okos megőrzés politikai erejévé kell válnia. Nyugaton ez pusztán a klasszikus szociáldemokrácia eredményeinek konzerválását, a szociális jogosultságok védelmét jelenti, hiszen ott a többség demokrata. Nálunk a nehezen létrejött demokratikus jogállam megőrzését és az egyéni szabadságjogok védelmét is, mert az minden másnak is elengedhetetlen feltétele.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!