rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. november 19.



Bolgár György kérdései 2012. november 19-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az LMP nemet mondott a csatlakozásra a Bajnai-féle Együtt-2014 Mozgalomnak. A párt egyenlőre nem szakad, de néhány vezetője már lemondott. Van-e esélye ezek után az LMP-nek az önálló útra vagy éppenséggel a saját sírját ásta meg. Esetleg egyik sem, mert van még idő a pályamódosításra. És nem mellesleg az Együttel mi lesz?

Másik témánk, hogy a kormánypárti békemenetet szervező civil szervezet máris megkezdte lejárató kampányát Bajnai Gordon ellen. Nyilván némi fideszes sugallatra. A plakátokon Gyurcsánnyal együtt mutatják Bajnait azzal a szöveggel, hogy együtt tették tönkre az országot. Mostantól erre készüljünk?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Demokratikus Koalíció ma délután a parlament körüli élőlánccal tiltakozik a választási regisztráció tervezett bevezetése ellen. Mit lehet még tenni? Vannak egyéb eszközök is? Vagy tehetetlenek vagyunk?

És végül mi a véleményük arról, hogy a hvg.hu portál szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes teológiai és szociológiai szakdolgozatai aránytalanul sok szövegazonos átvételt és szó szerinti fordítást tartalmaznak. Sőt, a később írt szociológiai diploma munkájának kétharmada a teológiai dolgozat kissé átfogalmazott, átdolgozott megismétlése. A miniszterelnökség felháborodottan utasította vissza a plágiumgyanúsítást, provokációnak nevezte és bírósági eljárást is kilátásba helyezett.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!