Nemzeti jelmondat
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2012. november 25. vasárnap, 06:09
- Rebi-Farkas Sándor
Rebi-Farkas Sándor
Így érvel Gerő András: „A földrajzi értelemben vett Európa negyvenhárom állama közül huszonhatnak van...” (ti. jelmondata)
De vajon e huszonhatból hány ismerszik meg a jelmondatáról (vagy akár a himnuszáról)? Melyik az közülük (tán az egy Begón Fejedelemségtől eltekintve), amelynek ha meghallom közkeletű nevét (Begónia...), egyből hozzágondolom a jelmondatát (...a begónoké! Floreat!) is?
Bizony, elvétve (sem) találhatni ilyent.
Persze értem én, Gerő rokonszenvesen irtózik a Magyarországról lecsonkolt köztársaság helyén tátongó ritmikai és alkotmányos űrtől, és azt célozta meg betölteni. Ez derék dolog... fel-félszupermottósítani a hazát.
Melyik legyen hát az a tömörségében is kifejező, kellőképp letisztult, ugyanakkor némi plebejus stichet sem nélkülöző, történelmileg távlatos, mégis ízig-vérig mai, vonzalomsemleges és közismert, már-már szállóigeszerű mondat, amely egyként animálja a magyart, legyen az bár hív avagy pártütő?
Én egy ilyenre akadtam. És, jóllehet a kereskedelmi marketig leleménye, azért ne szégyelljük, mert az is mi vagyunk. A föltételeknek és céljainknak pedig megfelel, továbbá a legidegenebb nyelvekbe is könnyedén átültethető. Amúgy meg, a jelmondat azé, aki megműveli. Íme:
Magyarország
Köszönjük Emese!
Ugye, hogy? Rengeteg légy egy csapásra!
A bolsi nem érti, bár érteni véli; és ővele hümmög a libsi, a kaján; és üdvös a jobbsinak komplexus ellen, ősanyás főcsapás felhangja okán.
Legyen hát e mondat, mit zsigerből szeretnek a bankok, a bunkók, az emtető melokkók; a pórok, a nemesek, a csakiszok, nemeszek, és Ernő, a nemecsek.
Egyvalami szól csak ellene:
Ugocsa (és Hugo Chavez) non coronat!
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
