rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. november 23.

Műcsarnok-ügy: a zsákmányszerzés politikája
Mélyi József, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának elnöke

Bolgár György: - Önök tiltakoznak amiatt, hogy a kormány egy határozattal lemondott a Műcsarnok épületének tulajdonjogáról, és átadta azt a Magyar Művészeti Akadémiának. Egyúttal persze sok minden mást is átadott. Például alapvető beleszólási, egyetértési jogot mindenbe, ami művészettel és kultúrpolitikával kapcsolatos ma Magyarországon. Őszintén szólva ezt a tulajdonjogot én nem igazán értem. Ön érti?

Mélyi József: - Én sem nagyon értem. Ez még nem ment át a parlamenten, szóval ez még csak egy előterjesztés, amit a parlamentnek el kell fogadnia. Azonban nincs sok kétségem afelől, hogy a parlament ezt el fogja fogadni. Egyébként valóban nagyon-nagyon abszurdnak tűnik ez az egész, ezért is írtuk bele a nyilatkozatunkba, hogy visszafordul az idő kereke. Hiszen ilyen utoljára több mint száz éve volt. Talán százötven éve kezdődött ez a történet. Akkor volt úgy, hogy nem az állam tulajdonában volt a Műcsarnok. A Műcsarnok épülete 1896-ban nyílt meg, tehát onnantól kezdve lehet ezt számítani. Előtte a Képzőművészeti Társulatnak voltak hasonló jogosítványai, mint most az akadémiának. Ezért gondolom azt, hogy egy időutazásról van szó.

- Fel lehetne fogni ezt a dolgot akár pozitívan is, nem? Miért legyen ott mindenhol az állam? Miért ne a szakma, a művészek egyik civil szerveződése vegye át az ellenőrzést, a gondolkodást, az irány meghatározását az államtól? Az sose jó, ha az állam képviseletében mindig egy-egy kormány kultúrpolitikája érvényesül. Érvényesüljön a művészeké! Nem ez a megfejtés, nem lehet így gondolkodni?

- Ez szépen hangzik, és vannak is erre modellek. Az Egyesült Államokban például a kultúrafinanszírozás egészen másképp működik, mint Európában. Azonban az európai modell és a magyar modell, amelyek nagyon szorosan egymáshoz kapcsolódnak, nem ebbe az irányba ment az elmúlt években. A legnagyobb probléma ezzel az – ha most csak ezt nézzük, és az NKA-val kapcsolatos híreket nem vesszük hozzá –, hogy így ellenőrizhetetlenné válik és kikerül egy demokratikus struktúrából a Műcsarnok irányítása. Az a láncolat, ami korábban megvolt, hogy a választások nyomán kineveződik egy miniszter, a miniszter szakmai alapon kinevez egy igazgatót, aki áttételesen a mi nevünkben irányítja a Műcsarnokot, az most megszakad. Hiszen ettől kezdve ez egy ellenőrizhetetlen vállalkozás lesz.

- Nem akarok álnaivnak látszani, hiszen nagyon jól tudom, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem egy olyan egyszerű társulás, hogy összejöttek a művészek, mindannyian csatlakoztak ehhez az akadémiához, és majd demokratikusan ők fogják irányítani például a képzőművészeti életet. Létezett egy Széchenyi Művészeti Akadémia is, és annak is sok tagja volt. Az viszont szép lassan elsorvadt, míg ezt a Makovecz Imre által alapított és politikailag, ideológiailag is elég erősen meghatározott Magyar Művészeti Akadémiát az új magyar alaptörvénybe is beemelte a kormány. Tehát már akkor látszott, hogy óriási tervei vannak vele, azonban ezek ideológiai és kultúrpolitikai tervek. Vagyis nagyon is lehet sejteni, még talán tudni is, hogy mit akarhat egy ilyen Magyar Művészeti Akadémia. Ön például sejti, vagy le tudja nagyjából írni, hogy mik az ő kultúrpolitikai és művészetpolitikai elképzeléseik?

- Nem teljesen. Ha le lenne fektetve egy konkrét program, az alapján már könnyebben megfogható lenne az akadémia, de pontosan az a legnagyobb probléma, hogy nincsenek ilyen programok, hanem csak nyilatkozatok vannak. Fekete Györgynek, az akadémia vezetőjének vannak nyilatkozatai, amelyekben nemzeti szalont vizionál, és a magyar művészet bemutatását. Szó volt korábban a Műcsarnokban egy Makovecz-emlékkiállításról is. Szóval nagyon megfoghatatlan az a program, amit ők képviselnek. Nagyon színes egyébként a Művészeti Akadémia tagjainak az összetétele. Például Bukta Imre is a tagja, akinek most a Műcsarnokban egyéni kiállítása volt, a mostani vezetés alatt.

- Ő modern művésznek számít, tehát nem egy retrográd művészről van szó.

- Igen, kiváló művész. A retrográdnak mondjuk vannak különböző jelentésárnyalatai.

- Jó, szóval nem egy régimódi, befelé forduló, avítt, hanem egy modern művészeti irányzat kiváló magyar képviselője.

- Igen, ő az egyik legkiválóbb kortárs magyar művész, és ő is például a Művészeti Akadémia tagja. Azonban vannak olyan képviselői is az akadémiának, akik egy rendkívül konzervatív irányzatot képviselnek, vagy többfélét is akár, de konzervatívat. Azonban még ez sem lenne nagy probléma. Az a probléma, hogy a kortárs művészet legfontosabb intézményét nem lenne szabad egy olyan kis csoportra bízni, amely tulajdonképpen nem köztestületként jött létre, amikor Makovecz Imre megalapította. Egy laza csoportosulásként jött ez létre, és évtizedeken keresztül kvázi tetszhalotti létben működött. Voltak kisebb-nagyobb rendezvényei, egyszer-egyszer tiltakozott valami ellen, de 2010-ig nem nagyon lehetett hallani a Művészeti Akadémiáról. Aztán bekerültek az új alaptörvénybe, különböző privilégiumokat kaptak, most nagyon sok pénzt is kaptak, és most teljesen abszurd módon megkapják a Műcsarnok épületét is.

- Sőt, a Pesti Vigadóét is.

- Igen. Korábban már megszellőztették, hogy a Pesti Vigadó az övék lesz, de a Műcsarnok híre szinte derült égből villámcsapásként érte az embert. Emellett ott van még ez a teljesen megfoghatatlan egyetértési jog.

- Én ezt magyarul vétójognak mondanám.

- Vagy teljhatalomnak is mondhatnánk.

- Igen. Egyetértési jog, mert azzal kell egyetérteni, amit ő képvisel lényegében.

- Mindenesetre ez most véget vet a Műcsarnok autonóm működésének, amiért most már évtizedek óta folyik egy küzdelem. Hiszen néha azért politikai oldalról voltak beavatkozások. Például Keserű Katalin leváltása, vagy Gulyás Gábor kinevezése körül is voltak politikai viharok. Azonban azok nem mérhetők ehhez a mostanihoz, mert ez nagyon durva beavatkozás.

-  Még a mostani kormányzat által kinevezett Gulyás Gábor is egy nyitott szellemiségű Műcsarnokot kezdett el vezetni. Úgy látszik, hogy ez túlságosan nyitott vagy túlságosan beleillik Európa és a világ művészeti trendjébe, és ezen kell változtatni. Mi más lehet ennek a lépésnek a hátterében? Lehet, hogy egyszerűen csak befolyásról és pénzről van szó?

- Mindegyikről valószínűleg. Rögeszmékről van szó és hatalmi pozíciókról. Az egész kulturális életben az elmúlt két és fél év során megfigyelhető, hogy mindenkinek, aki pozíciót akar kapni, nem elég, hogy elfoglal egy pozíciót, hanem utána újabbakat kell harapnia. Ez minden területen így van, aki leáll a harapással, az meghal. Szerintem Gulyás Gábor is elkövette ezt a hibát, hogy leállt, és most jött egy nagyobb hal, aki megette őt. Tehát az a legnagyobb problémája talán a mai magyar kulturális életnek és kultúrpolitikának – ami egyébként nem nagyon létezik –, hogy ez a fajta zsákmányszerzés irányítja.

- Furcsa dolog, hogy ez még a kormánnyal szemben is érvényesülni látszik. Hiszen ha a Magyar Művészeti Akadémia Fekete Györggyel az élen mindenbe beleszólhat, mindent irányíthat, akkor ez azt jelenti, hogy ők irányítanak a magyar kultúrpolitika vezetői helyett. Vagyis a kulturális államtitkártól és az államtitkárságától vesznek el irányítói funkciókat.

- Ez a kiszervezés azért már a kormányváltás óta tart. Először elkezdődött az egyes területekkel, a film kiszervezésével, majd a dizájnnal kapcsolatos dolgok következtek. Aztán a külföldi magyar intézetek például a Navracsics-féle minisztériumhoz kerültek. Az Operaháznak pedig külön miniszterelnöki biztosa lett. Tehát ezek már régóta nem kapcsolódnak a kulturális tárcához. Ez a kiszervezés megkezdődött már a kormányváltással szinte egy időben. Én azt gondoltam naiv módon, hogy ez a tendencia megáll L. Simon László kinevezésével.

- Ő talán erős ember a Fideszen belül, de annyira ezek szerint mégsem.

- Úgy tűnik. Én azt gondoltam, azzal, hogy ő magához harapta a kulturális alapot, egy megfelelő bázist teremtett az államnak ahhoz, hogy tudjon vinni egy konzisztens kultúrpolitikát. Azonban most úgy tűnik, hogy ez a dolog is léket kap. Még ez a naiv kis bizakodás is léket kap, mert ez a kiszervezési tendencia tovább folytatódik. Márpedig ha ez folytatódik, akkor tényleg nem marad semmi, és az állam kezében a kultúra szinte szétporlad. Már az is a kiszervezés része volt, hogy létrehozták ezt a hatalmas minisztériumot, amelyben a kultúra a legkisebb és legjelentéktelenebb minden más mellett. Az, hogy egy ilyen minisztériumba szuszakolták be, mindent elmond arról, hogy mit gondol a kormányzat a kultúráról.

- Lehet valami olyasmit konklúzióként levonni, hogy ez a kormányzat szinte mindent magához ragad, államosít, és a kezében akar tartani, és a kultúrát úgy szervezi ki, úgy privatizálja, hogy az még inkább egyfajta privatizáción keresztül érvényesülő nacionalista, keresztény ideologikus megközelítésű kultúrpolitikai irányítás legyen, de mégis a kormányzaton kívül, vagy azon átlépve?

- Igen. A kultúrának a közvetlen hozadéka nagyon kicsi, legföljebb a legfontosabb művészetünk, a film révén lehet bevételre szert tenni. Azonban, ahogy Lenin is mondta, a kultúra legtöbb ágának nincs közvetlen hozadéka, viszont nagyon sok probléma van vele. Sokat kell rá költeni, és állandóan ugrabugrálnak azok a szereplők, akik részt vesznek benne. Igazából nagy érdeke a politikának nem fűződik a kultúrához, viszont bizonyos csoportoknak zsákmánynak nem rossz. Nagyjából így tudom ezt összefoglalni.

- Tehát őket megbékítik, nekik adnak pénzt és beleszólási jogot, aztán vívják meg ők a csatát a többiekkel.

- Így van.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái