rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. november 28.



Bolgár György kérdései 2012. november 28-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az MSZP tárgyalásokat javasol a demokratikus ellenzéki pártoknak és szervezeteknek. Először szakpolitikai kérdésekről, aztán egy későbbi választási szövetségről. Mégis elindul valami, vagy csak a helyezkedés indul meg, hogy ki legyen a kezdeményező?

Mit szólnak ezzel összefüggésben ahhoz, hogy az LMP-t támogató ismert közgazdász, Róna Péter kivonult a magyar közéletből amiért szerinte nem értették meg és félremagyarázták az LMP minapi döntését az ellenzéki együttműködésről. Együtt, vagy senki senkivel?

Következő témánk, hogy a Demokratikus Koalíció ma délutánra demonstrációt szervez a Köztársasági Elnöki Hivatalnál a választási regisztráció bevezetése miatt, kérve az államfő közbelépését. El tudják képzelni, hogy Áder János az Alkotmánybírósághoz fordul? Vagy ne legyünk ilyen naivak?

Aztán beszéljük meg azt az érdekes fejleményt, hogy a Magyar Nemzet mai vezércikke keményen felelősségre vonja az Orbán-kormányt és személyesen Németh Zsolt külügyi államtitkárt, amiért csak tétován és lagymatagon válaszoltak a jobbikos képviselő minapi durva parlamenti zsidózására. A vezércikkíró meglepően olajozottnak nevezi, hogy a másnapi lapok már tiltakozó szervezkedésekről is tudósítanak, ugyanakkor meg sem említi, hogy saját újságja, a Magyar Nemzet ezen a bizonyos másnapon teljesen elhallgatta a hírt.

És végül mi a véleményük arról, hogy a Tiranában tartózkodó Orbán Viktor szerint Albánia és Magyarország a nyertese lesz a következő évtizedeknek? Vajon mikor kezdődnek ezek a következő évtizedek? Mert egyelőre Budapesten nem látni a nyomukat sem.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!